Hazátlanok 14 csillagozás

Kováts Judit: Hazátlanok

„Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám, nem tudom, hová megyek, nincs, és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?”

Lilli, a késmárki diáklány vallomása ez a regény, akit a történelem sodor magával a második világháború végén. Német nemzetisége miatt előbb a partizánok elől kell menekülnie, azután édesanyjával, várandós nővérével és sorstársaival elűzik, táborba zárják, majd a romokban heverő Bajorországba deportálják, mert az új Csehszlovákia kizárólag a cseheké és a szlovákoké. Apja börtönben, sógora valahol hadifogságban, ő támasz nélkül sínylődik volt zsidó koncentrációs táborokban, küzd éhezéssel, betegséggel, lesz tanúja a bosszú vezérelte vérengzésnek. Kiszolgáltatottan, hazátlanul éli meg a béke első éveit, mégis derekasan helytáll, pedig olyan csapások érik, amelyekből egy is sok lenne egy átlagos életben. Közben humora és életkedve sem hagyja cserben: sorsa útmutató lehet mindannyiunk számára.

>!
Magvető, Budapest, 2019
408 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631438420
>!
Magvető, Budapest, 2019
408 oldal · ISBN: 9789631439199

Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Késmárk · Szlovákia


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 22

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Kováts Judit: Hazátlanok

1.) Egyfelől.
Kováts, úgy tűnik, misszionárius író: feladatának tekinti, hogy olyan történelmi borzalmaknak állítson írott szobrot, amelyek valamiért nincsenek eléggé jelen a közbeszédben. Előző könyvében a felvidéki magyarság sorsát örökítette meg, most pedig egy másik oldalról közelít, és a felvidéki németek kálváriáját tűzi tollhegyre. A történet a második világháború alkonyán kezd el göndörödni, amikor is a Szlovákiában élő német ajkúak tömegesen menekülnek a keleti front elől a Reich felé – de mint kiderül, ez csak az előhang. Mert az igazi megpróbáltatások számukra csak a békével együtt jönnek, hisz az újraalakult Csehszlovákia lakosságának nincs jobb ötlete sérelmei kezelésére, mint rákenni az egész háborús felelősséget saját német (és magyar) polgártársaikra. (Ami mondjuk praktikus, mert így el tudják terelni a figyelmet saját kollaborációjukról.) És ha valaki azt hinné, hogy amint hőseinket végre valahára átpaterolják a határon Bajorországba, akkor fellélegezhetnek – hát nem. Mert ha a csehszlovákoknak túl németek voltak, hát az anyaországi németeknek meg nem eléggé németek. Így aztán a méltánytalanságok sora csak folytatódik. Az egyértelmű, hogy amit Kováts tesz, megfizethetetlen: listaszerűen bemutatja a fájdalmaknak és megaláztatásoknak azt az óceánját, amivel azon az alapon sújtottak vétlen civileket, hogy egy bizonyos etnikumhoz tartoznak. Ráadásul ennél is többről van szó. Ugyanis ez a regény túlélni is tanít: azt üzeni, hogy legyen bármilyen mély is a szörnyűség gödre, az ember képes rá, hogy a hajánál fogva kiráncigálja magát belőle.

2.) Másfelől.
A szerző talán biztosra akar menni, amikor történetét egy fiatal lánnyal mondatja el – ezzel is hangsúlyozni akarja, az események alól senki sem kaphatott felmentést. Ám valahogy ez a döntés sem menti meg a szöveget attól, hogy statikus maradjon. Zavar, amikor az egyik pillanatban hőseink mákos patkót eszegetnek, majd pár oldalra rá éhségükben a hulladéktárolóból szedik ki a maradékokat, meg cukrot lopnak, vagyis szebben mondva: organizálnak. Nem érzékelem, hol volt itt az átmenet. Hol volt érzékeltetve az a pszichológiai küszöb, amikor valakiről, aki addig magas létminőségben élt, egyszeriben leválik a civilizáció bőre, és a kukákat túrja fel az életben maradás érdekében. Értem persze, hogy ez az ál-dokumentarista próza, amikor a regény magát visszaemlékezésnek álcázza, megengedhetővé tesz, sőt: igényel némi naivitást, némi szerkesztetlenséget, de azért nekem ahhoz, hogy ezt az egészet ne csak tanulságosnak, hanem jó regénynek is tartsam, némiképp több írói erőre lenne szükségem. Mert ez így csak le van írva, de nincsen megírva.

2 hozzászólás
>!
pepege P
Kováts Judit: Hazátlanok

A késmárki cipszer Hartmann Lili nem mindennapi lány. Tizenhét éves, mikor 1944-ben kimenekítik falujukból a többi németajkú gyermekkel együtt, elszakítva ezáltal őket a szüleiktől. A szlovákok és magyarok között felnőtt Lili nem érti, miért van erre szükség, de engedelmeskedik, hiszen tudja: ez csak átmeneti állapot, a család hamarosan újra együtt lehet. Reichenhallban az élet szigorú és katonás, ám a lány akkor még nem is sejti, hogy az igazi viszontagságok csak eztán kezdődnek.

Bár az édesapja érte jön és – rövid időre – Olmützben újra egyesülhet a család, a papát rövidesen elhurcolják, őket (édesanyját, nagymamáját, állapotos nővérét) pedig egy munkatáborba deportálják. 1945-ben itt köszönt rájuk a béke, de igazából abban sincs köszönet. A német lakosságot Bajorországba telepítik ki, de az ottani lakosság ennyi menekültet nem tud befogadni, így jobb híján a zsidó haláltáborokba kerülnek. A Hartmann család Blumentstadtba – bár itt már nincsenek őrök, azért a tábor az mégiscsak tábor.

Bár az írónő előző két regényét is szerettem (Megtagadva, illetve az Elszakítva címmel jelent meg mindkét kötet a Magvető Könyvkiadónál), úgy érzem, ezzel a könyvvel írta be magát végleg a történelembe, a „nagyok” közé, az én saját kedvenc szerzőim közé. Az mindenki előtt teljesen nyilvánvaló, hogy a németek (Hitler irányításával) hogyan bántak el zsidók millióival, de talán az nem annyira közismert, hogy a Beňes-dekrétumnak köszönhetően a kisebbségben élő németek és magyarok milyen hányattatáson mentek keresztül. Nekem voltak fogalmaim róla, de nem ennyire mélységében – igazán hálás vagyok Kováts Juditnak, hogy ilyen pontossággal tárta elénk a kegyetlen igazságot.

Amikor a könyvajánlóm elején azt írtam, Lili nem mindennapi lány, arra utaltam, hogy mi mindenen ment keresztül. Milyen kegyetlenül igazságtalan az élet, hogy bár német, de neki és a családjának (és még sok-sok német családnak) semmi, de semmi köze nem volt a háborúhoz, mégis rájuk nyomták a „kollektív bűnös” cimkét. „Felismernek a vásárlásnál és felismernek a karszalagról az utcán, a zsidók a csillaggal voltak, mi az N betűvel vagyunk megbélyegezve.” De mondhatnék bármilyen más nemzetiséget is, amelyik kisebbségben van, mindegyikre igaz, hogy már-már kiutálják őket onnan, ahol élnek. „…Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem hazám, nem tudom, hová megyek, és lehet, nem is lesz többé hazám, de miért ne lehetne haza nélkül is vígan élni?” Sosem lesz igazi otthonuk, mindenhol csak betolakodók, „gyüttmentek”, hazátlanok lesznek. A legszomorúbb az, hogy ez a fajta diszkrimináció mai napig létezik különböző népeknél, különböző kisebbségeknél – ezért is tartom fontos műnek a Hazátlanokat, mert rávilágít erre a ma is élő problémára.

Lili történetét olvasva akaratlanul is elképzeltem, én hogyan tudtam volna állni a sarat ilyen idősen – mennyi terhet bír elviselni egy tizenéves lány, a sorscsapások közepette honnan tud még újra és újra erőt meríteni a továbblépéshez, a túléléshez? A könyv legelején még picit tartottam attól, hogy ha Kováts Judit egy tizenéves „lánykára” bízza a narrátor szerepét, mennyire lesz hiteles, nem lesz-e túl ifjúsági regény „íze”. És bár az első néhány fejezetnél még néha sikerült belezavarodnom abba, valójában hány éves is Lili (erre még rásegített az is, hogy a történetben már-már szaladnak az évek), az élet olyan lapokat osztott számára, amikor nagyon hamar fel kellett nőnie. Lenyűgöző volt olvasni kitartásáról, talpraesettségéről, arról, ahogyan a legnehezebb időszakban is a sarkára állt és ment tovább.

Kováts Judit könyve igazán fontos mű, a már említett aktualitása miatt is mindenképpen széles körben ajánlom olvasásra. De talán én személy szerint leginkább egy Lili-korabeli olvasó véleményére lennék kíváncsi. Vajon ő hogyan látja, milyen tanulságot tudna levonni ebből a regényből? Az én tanulságom az, hogy nem a nemzetiség számít, hanem hogy az emberek tudjanak egyenrangúan, békességben egymás mellett élni. Ez akármennyire is magától értetődőnek tűnik, nemcsak 1945-ben, de manapság is meghatározó kérdés.

http://ekultura.hu/2019/11/02/kovats-judit-hazatlanok

>!
olvasóbarát P
Kováts Judit: Hazátlanok

"Szlovákia nekem nem hazám, Késmárk sem a hazám, nem tudom, hová megyek, nincs, és lehet, nem is lesz többé hazám…”

Kováts Judit műveiben érzékeny és egyáltalán nem könnyű témákat választ. Ebben az esetben egy fiatal lány Hartmann Lili és családja pokoljárásáról olvashatunk, a bűnük az, hogy Szlovákiában élő „törvényen kívüliek”, nem szlovákok. Hiába éltek együtt korábban Késmárkon békésen a magyar, szlovák és német nemzetiségű emberek, a háború mindent szétrombolt. Először a gyerekeket menekítették ki a partizánok támadásai elől, majd jött a háború minden borzalma, később a kollektív büntetés, az elűzetés, de nincs olyan hely, amelyik befogadná őket, a szlovákoknak németek, a birodalmi németeknek betolakodók. Az előadásmód eléggé lecsupaszított, szinte csak tényszerű felsorolásokra szorítkozik, de így is alkalmas érzelmeket kiváltására. Mindig arra várunk, hogy majd egy kicsit jobb, elviselhetőbb lesz az életük, de nem, egy pici fellélegzés után újabb borzalmak következnek. A lágereket, ahol a németek korábban a zsidókat ölték meg, most a környező országokból menekült, elüldözött németek töltik meg.
A gyermeki nézőpont ártatlanabb, jó írói megoldás így láttatni a történteket, én szeretem ezt a megközelítést. Lili előttünk lesz felnőtt, miközben elveszít mindent, ami számára fontos volt, a zenei sikerek lehetőségét, a családtagjait, barátait. Hősiesen helytáll, megpróbál életben maradni, érvényesülni, boldogulni, miközben neveli nővére lágerben született gyermekét is.

>!
AeS P
Kováts Judit: Hazátlanok

Nem tudom, mi nyűgözött le jobban: az, hogy egy ismert történelmi korszak számomra ismeretlen szeletéről olvastam, vagy az, hogy Kováts az „oral history”-t észrevétlenül csempészi át a szépirodalomba, de az biztos, hogy ez egy nagyon fontos könyv az idei olvasmányaim között.
Már sokszor leírtam, hogy az alapállás az, hogy én nem szeretem a történelmet, pontosabban nem szeretem abban a formában, ahogyan a történelmi regények, források, évszámok és térképek között létezik, nekem annak idején mindig az adott anyagrészt záró életmód fejezetek voltak a kedvenceim a tankönyvekből, ami a társadalom változását, a szokások változását mutatta be, nem véletlenül lettem társadalomtudós.
Ez a könyv egy szepességi német lány története, aki nem kell a veszteseknek, mert ő győzött, de nem kell a győzteseknek sem, mert a vesztesek oldaláról jött. Semmit, de semmit nem tudtam eddig a kitelepített németek sorsáról, és ebből a könyvből én többet tanultam, mint három korabeli forrásból együttvéve.

2 hozzászólás
>!
Cipőfűző MP
Kováts Judit: Hazátlanok

Vannak, akiknek van gazdag szókincsük, tudnak szépen fogalmazni, képesek három vagy akár több mondatot is leírni egymás után úgy, hogy az működik. Még esetleg könyvet is írnak, nem is rossz könyvet. Jártasak egy témában, utánajártak. Mégis, hogy igazán jó legyen, hiányzik belőle egy kis spiritusz.

Elvitathatatlan, hogy Kováts Judit fontos témát dolgozott fel. A felvidéki németek 2. világháború utáni mostoha sorsáról kíván tudósítani, az eredmény az én véleményen szerint (is) felemásra sikeredett. Merthogy szerintem tényleg tudósítás fokán ragadt meg a vállalkozás, annak ellenére, hogy elvileg fikciós irodalmi műről beszélünk. Hiányzott belőle az íz, de azt hiszem, nem egyszerűen ki lett spórolva. Tehát nem a tárgyilagosság rovására maradt el, hanem félre lett rakva az asztal sarkára, és ott felejtődött. Így hát én csak nyammogtam ezen a könyvön. Később talán észbe kapott az író (spoiler), mert az utolsó negyed valamivel jobban csúszott. Ennek ellensúlyozására a könyv főhőse egy érzékeny serdülő lány (spoiler), ő a narrátor. Ez így szerintem nem biztos, hogy ideillő volt, hogy van egy E/1-es elbeszélőnk, akinek ritkán vannak megélhető, árnyalt érzelmei, rokonok halálesetein siklunk át úgy, mintha zsíros kenyéren… Eltelik jó pár év, de isten igazából valódi jellemformálódást sem lehet tapasztalni, pedig hát megélt ezt-azt táborról táborra vándorolva. Lehetne ezt fogni a dokumentarista jellegre, a visszaemlékező elbeszélésre, de a szöveg maga nem metanarratív, itt kissé elcsúszott a dolog, érzésem szerint. A permanens éhezés, aztán a „semmiből csinálunk valami nagyon finomat” körüli mizériát nehezen fogadtam be, ez esetben volt a legbosszantóbb a toporgás. Persze értem, hogy ez jó módja a monoton szenvedés leírásának, meg, hogy ilyen lepra helyeken nem is lehet mást, csak éhezni, de harmadik-negyedik nekifutásra már biztos lehettem benne, hogy ha kedden éheztek szerencsétlenek, akkor legkésőbb csütörtökön találnak valamit, ami az égből pottyant le, és még az íze is jó. Egyszerűen a történet lefolyása, ha nem is reked meg, de nem deltásodik, inkább csak tölcséresedik, és igazi gátak nincsenek, amiket át kellene törni. A vége viszont elég erős lett, valódi értelmet szolgáltatva a kötetnek.

Időközben a nagyközönség számára háttérbe szoruló, sőt, ködbe vesző eseményeknek állít emléket a könyv, és ez jó. Én egy kicsit megszenvedtem vele, ez meg az én bajom.

>!
Lunemorte MP
Kováts Judit: Hazátlanok

Meghaltam párszor a könyv olvasása közben….Aztán újra éledtem és rájöttem, hol is vagyok…Egy békés, meleg otthonban…Ez az írónő ki merte mondani azt, amit gondol. Le merte írni, ami lehetségesen megtörtént. Brutális dolgokat, amik megtörténtek bár, de elhallgatni divat. És kötelező. Fájt. Fájjon neked is!

>!
cseri P
Kováts Judit: Hazátlanok

Ismét egy második világháborús női sors Kováts Judittól. Nem tudom, feltűnt-e az eddigi olvasóknak, hogy a főszereplő Lilli az előző könyv Kingájának a barátnője. Az én történelmi ismereteim biztos, hogy hiányosak, de nem tudtam, mi történt pontosan a szepességi németekkel a háború alatt és után. Ez a könyv nagyon közel hozta a sorsukat, persze főleg Lilli Hartmannét, akiért a végére igazán fájt a szívem. spoiler

3 hozzászólás
>!
robinson P
Kováts Judit: Hazátlanok

Kellően realisztikus, és személyes családtörténetet olvashattam. Fontos témáról írt ezúttal is Kováts Judit.
https://gaboolvas.blogspot.com/2019/05/hazatlanok.html

>!
Gvendolin P
Kováts Judit: Hazátlanok

Az Elszakítva c. könyv után Kováts Judit legújabb regénye sem okozott csalóádst. A késmárki német nemzetiségű Hartmann Llil története Ismét egy olyan mú, amit mindenkinek olvasnia kellene. Különösen azoknak, akik talán már nagyszüleik elbeszéléseiből sem ismerhetik ezt a korszakot, és azoknak is, akik azt gondolják, a II. világháború véget ért 1945 májusában, és emberiség elleni bűnöket csak a németek követtek el. Kováts Judit úgy tud írni, mintha személyesen élte volna át mindezt. Sodró lendületű stílusa követeti, hogy csak akkor tegyük le a könyvet, ha már a végére értünk. Ráadásul nagyszerű filmet vagy filmsorozatot lehetne forgatni belőle!

>!
olvasoterem
Kováts Judit: Hazátlanok

Lilli Hartmann átlagos szereplő, ugyanakkor átlagon felüli hős. Az írónő szándékosan építette fel így: bátor, hősies, feltalálja magát, a legnehezebb helyzetekben bizonyul nagyon erősnek, ugyanakkor hétköznapian gyarló. Igazi mai modern női hős: olyan csapások érik, amelyekből egy is sok lenne egy átlagos életben, mégis helytáll, női életvédő ösztönnel óv gyermeket, családot, reményt.

A teljes ajánló: http://bit.ly/31EcKAy


Népszerű idézetek

>!
robinson P

Mindenki azt mondja, hogy nem kell aggódni, és mindenki aggódik. Én is.

Kapcsolódó szócikkek: aggódás
>!
robinson P

Törvényt hoztak róla, hogy ugyanolyan németek vagyunk, mint akik itt születtek, de a törvény nem több, mint betű, önmagában attól, hogy leírták, kihirdették, semmi nem változott.

>!
robinson P

Régi életünk akár egy törött korsó, szétesve darabjaira.

>!
robinson P

A biblia, a napló, a ruha, ami rajtunk van: ez mindenünk.

>!
Lunemorte MP

Már nem ősz és még nem tél, ködös, nyálkás november, nincs nála utálatosabb hónap.

28. oldal

Kapcsolódó szócikkek: november · ősz
10 hozzászólás
>!
robinson P

Egy amerikás csomag színtiszta boldogság, felér egy főnyereménnyel!

>!
robinson P

(…) testem törött, lelkem nehéz, nem sírok, csak kövér cseppek folynak arcomon.

>!
Lunemorte MP

Vízibolha csupán az ember, semmi más, akár felnőtt, akár gyerek.

162. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Horváth Viktor: Tankom
Szomolai Tibor: Felvidéki saga
Jókai Mór: A lőcsei fehér asszony
Dienes András: Farkasles
Grendel Lajos: Áttételek
Dušan Šimko: Kassai maraton
Laurent Binet: HHhH
Leskó László: Kihűlt lábnyomokon
Ladislav Ballek: A segéd
Vladimír Miro: Tüzes égbolt