A ​foltoshátú sirály 2 csillagozás

Giljak népmesék
Kovács Zoltán (szerk.): A foltoshátú sirály

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Népek meséi Európa

>!
Európa, Budapest, 1960
154 oldal · Fordította: Árvay János

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 28

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Futóhomok>!
Kovács Zoltán (szerk.): A foltoshátú sirály

Az 1961-es kiadású Foltoshátú sirály című gilják népmese gyűjtemény első része a jegyzetek tanúsága szerint Szergej Feoktyisztov szovjet író alkotása: lényegében egy gilják népmesei motívumokat tartalmazó, valamiféle meseregénnyé összeálló kisepika. Így mindösszesen 15 autentikus mesém maradt (70 oldal a könyvből), amiből összerakhattam magamnak ennek a titokzatos népcsoportnak pusztán a meséiből/mondáiból leképezhető hajdanvolt életét. Ha számomra korábban ismeretlen népek szövegeit olvasom, akkor fontos célom, hogy találjak láncszemeket, amik a már meglévő népmesei tudásomhoz kapcsolhatják a nekem új meséket. A gilják mesékben szembetűnő vándormotívumokat egyenlőre nem leltem, így a világképükből igyekeztem kiindulni: a környezetükben mindent élőnek tekintenek, tisztelettel öveznek (állatokat, növényeket, természeti erőket, Tol-üz = a tenger gazdája; Tlü-üz = ég gazdája stb.); animista felfogásuk rendkívül gyakorlatias, pontos környezetismeretről tanúskodik és a mesék tanúsága szerint ez a tisztelet sohasem vált át vallásos imádatba.
„Mostantól kezdve a továbbiakban senkit se kínozzatok! A hal is tudja, mi a fájdalom, mi a halál!” – mondja a tenger szellemgazdája az egyik legendában a vadászoknak. Ezek a szavak ki is fejezik az animista felfogású giljakok minden más élőhöz való viszonyulásának az értelmét, legyen az madár, burunduk, béka, egér, csúszómászó, hernyó vagy lepke. Különösebb szükség nélkül nem ölnek meg és nem bántanak (sőt, gúnnyal sem illetnek!) semmiféle élőlényt. Vallják, hogy sérelem esetén még egy cinke is helyt tud állni magáért:) Az egész lelkes világgal pedig nemcsak sámánokon és mesemondókon keresztül érintkeznek, hanem közvetlenül is kezdeményeznek párbeszédet a szellemekkel, ahogyan saját medvéje is mindenkinek lehet.
Igen, a medve! A mesék stabil szereplője, így a második kapcsolódási pont egyértelműen a medvekultusz, amiről csodálatos részletességgel olvashattok itt:
https://sites.google.com/site/nivkhlanguage/-a-nivhek-m…
(A feljegyzés tanulmányozásakor komolyan átjárt a beavatottság különös érzése:) Egy apró nyelvészeti érdekességet emelnék ki a linkelt szövegből: a giljákok a már elejtett medve trancsírozását a vetkőztet igével írják körül, erre a hanti és a manysi nyelv egyes dialektusaiban találhatunk párhuzamot. Emögött természetesen mindhárom esetben az a hit áll, hogy a mackóbunda csupán külső ruházat, ami embert rejt. A finnugor népek meséit mindenképp érdemes összevetni a gilják mesékkel, talán pont a medvekultuszon keresztül lehet rálelni azokra a bizonyos népmesei vándormotívumokra.
A harmadik láncszem a szubjektív rákapcsolódás és egyben rácsodálkozás: népmesét azért (is) érdemes olvasni, mert élő, máig használható őstudást közöl. Három mese különösen ámulatba ejtett: a Mese a daliáról című megrendítő részletességgel leírja egy fiú harcát az ördöggel és a hozzá kötődő gonosz erőkkel, ráadásul a csatát a saját apja helyett kell megvívnia életre-halálra a főszereplőnek; a Szamnyun és a három nap című gyönyörű varázsmese már első olvasatra is az előző daliás történet valamiféle folytatásának tűnt (a kötet végi jegyzetekből ki is derül, hogy ugyanaz a mesélő mondta el mindkettőt 1953-ban), ebben már az egész közösség hősévé válik Szamnyun, mikor nyilaival megöli a két perzselő naptestvért. A madár-leány pedig egy olyan fiatal anya meséje, akiben kemény belső munka árán születnek meg az anyai érzések.
A könyv utószava az 1961-es lehetőségekhez képest részletezi a giljakok kultúráját, de a fenti link segítségével összehasonlíthatatlanul teljesebb képet kaphatunk róluk.

Itt írtam még velük kapcsolatosan:
http://moly.hu/karcok/593901


Hasonló könyvek címkék alapján

Tibeti mesék
Walter G. Picard: Gadzsa, az elefánt
Baróti Lajos (szerk.): 1001 éjszaka legszebb tündérregéi
Maróczy Magda: A távol-kelet varázsa
T. Aszódi Éva (szerk.): Kisgyermekek nagy mesekönyve
Világszép Vaszilisza
Vázsonyi Endre: Rémusz bácsi meséi
Benedek Elek: A vitéz szabólegény
Kovács Ágnes (szerk.): Icinke-picinke