Morzsák ​II. 2 csillagozás

Kovács Lászlóné (szerk.): Morzsák II.

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Szent Gellért, Budapest
88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639094056

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1


Kiemelt értékelések

Kek P>!
Kovács Lászlóné (szerk.): Morzsák II.

Az I. kötet jobb volt szerintem. Míg abban néhány idézetnek a szerzője is fel volt tüntetve, ebben a kötetben ilyen nincs, csak olyanok, amikről már valószínűleg nem lehet kideríteni, hogy kiktől származnak. Némelyikkel már annyiszor találkoztam, hogy szinte vallásos közhelynek érzem.
Persze ez most nekem csak utóolvasás, s már elsőre tettem bele jelzéseket… Megállapítottam, még kritikusabb lettem azóta, most még az elsőre megjelöltek mindegyike se tetszett. Volt viszont néhány ellenkező kivétel is. Úgy látszik a korral változik az ember ízlése, látásmódja. :)


Népszerű idézetek

Kek P>!

A jellem nem fél a bírálóktól és nem függ a csodálóktól.

46. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jellem
Kek P>!

Akinek megadatott, hogy eligazodni tudjon a káoszban, biztos lehet benne, hogy felelős a többiekért.

15. oldal

Kek P>!

Barátainkra neheztelnünk fölösleges, ellenségeinkre pedig tilos.

20. oldal

Kek P>!

Előrelátó ember az, aki nem a jövőjét tervezi, hanem a múltját rendezi.

30. oldal

Kek P>!

Az életszentség az öröm tisztasága és a tisztaság öröme.

75. oldal

Kek P>!

A haldoklás olyan költözködés, amikor nem kell hurcolkodni.

77. oldal

Kek P>!

Ha van „vesszőparipánk”, akkor könnyen lehet, hogy szemellenzőnk is van.

64. oldal

Kek P>!

A gratulációk mélyén lappang a legváltozatosabb rosszindulat.

65. oldal

Kek P>!

Amit helyeslünk, azt valamiképpen magunkba is fogadjuk.

60. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

A reménység szavai
Elizabeth Mittelstaedt: Poros úton mezítláb
Bajzáth Mária (szerk.): A rabbi és az oroszlán
Versegi Beáta-Mária: Lehetőségek a kiégésen innen és túl
Sükös Pál: A keskeny úton
Mariarosa nővér: Szeretsz te engem?
Sudár Balázs (szerk.): A honfoglalók műveltsége
Szentmártoni Mihály: Istenkeresésünk útjai
Réti József: Örömet hozzak, hol gond tanyázik
Dénes József: Szökésben