Ez ​mind az én kutyabajom 3 csillagozás

Kovács Lajos: Ez mind az én kutyabajom

Édesanya sóhajtott, mikor itt volt az iskola ideje. Ő, édesapa, no meg Klárus, ennek a történetnek a főszereplője hónapok óta sóhajtoztak együtt. Pedig elég régen megmondták már az óvodában, hogy éppen most érkezett el az idő.
A szülők szerint Klárus túlságosan szeleverdi. Addig mondogatják ezt mindenkinek, míg a kislány maga is csodálkozni kezd: valóban iskolaérett lenne? Rosszul indul hát az iskola. Legalábbis a szülőknek. Klárus, hogy összefogja a sok új élményt, naplót kezd írni. Azaz rajzolni, hiszen írni még nem tud. A szülők meg törhetik a fejüket, hogy esténként kitalálják a rajzból, mi is történt a lányukkal. Legalább ők is okosodnak. A szülők megtanulnak Klárusul, de Klárus megtanul-e iskolául? Hegyi Márta rajzai bravúrosan illeszkednek bele a bűbájos történetbe.

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Móra, Budapest, 1987
170 oldal · ISBN: 9631151697 · Illusztrálta: Hegyi Mária

Kedvencelte 1

Most olvassa 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Fésűs Éva: Az ezüst hegedű
Kemendy Júlia Csenge: Az Anyacsalogató Hadművelet
Paulik Móni – Vincze Zsuzsi: Lili és a bátorság
Kiss Judit Ágnes: A Csodabogár
Boldizsár Ildikó: A fiú, aki Varjúvárról álmodott
Ecsédi Orsolya: Sárkányugatás
Berg Judit: A Nádtenger télen
Janikovszky Éva: Ha én felnőtt volnék
Zalka Csenge Virág: A kalóz királylány
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme