A ​halálnak élve 6 csillagozás

Kovács Lajos: A halálnak élve

Dr. Kovács Lajos ezredes, a „döglött ügyek osztályának” vezetője, nyomozati anyagok alapján tárja fel az elmúlt évek jelentős bűnügyeinek – köztük a Pándy és a Nógrádi gyilkosság, valamint a móri bankrablás – hátterét.

>!
Korona, 2003
286 oldal · ISBN: 9639376833

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 31


Kiemelt értékelések

Gyula_Radics>!
Kovács Lajos: A halálnak élve

Azt hittem, hogy egy száraz, nyomozati anyagokkal teli könyvet fogok kapni. Szerencsére nem így történt. Nagyon tetszik a stílus, ahogy Kovács Lajos ír. Szinte megelevenednek a kollégái, a közös biliárdozások, a nyomozások izgalma, az elkövetők. Emellett jó humora is van. Ajánlom mindenkinek.

sliver>!
Kovács Lajos: A halálnak élve

Érdekes volt, kis anekdotázós, élet-szagú, de épp ezért kevésbé olvasmányos. De azért izgalmas volt beletekinteni, hogy hogyan működik is ez az egész valójában Magyarországon.


Népszerű idézetek

Gyula_Radics>!

Egy pillanatra megálltunk, majd felbőgtek a hajtóművek, egyre gyorsultunk és a gép méltóságteljesen elemelkedett a betonról.Az utastérben beállt startcsendet Andris öblös hangja törte meg: – Bazmeg öcsém, repülünk…


Hasonló könyvek címkék alapján

John Cure: Az ártatlanság vámszedői
Jud Meyrin: Gyilkosság a krimifesztiválon
M. Z. Chapelle: Párizstól keletre
Zajácz D. Zoltán: Véres Balaton
Vavyan Fable: Jégtánc
Anne L. Green: Arcátlan csábító
Anthony Grey: Smaragdhajsza
Rebecca Reed: Neon Nails
Vavyan Fable: A pokol is elnyeli
Békési József: Fejjel a falnak