Magyar ​forradalom, 1956 3 csillagozás

Miért nem értékelték még ezt a könyvet? Egyszerűen nem értem. Merthogy az ünnepi műsorokban idézik… én is innen hallottam már róla. Aztán, mikor egy ’56-os kihíváshoz ezt kaptam 2 választható könyv egyikeként, elzarándokoltam a könyvtárba, hogy kihozom mindkettőt, (ha már megvan!) és eldöntöm, melyikbe kezdek bele… Aztán a másikat nem találták meg, hiába van példánya a könyvtárnak belőle, maradt tehát ez. Ám csak 1 hétre kihozva, merthogy olvasótermi. Aztán mégis hosszabbítás lett belőle, mert meg akartam mutatni a Németből Húsvétra épp hazajött rokonoknak is. Mert hát ez az, amire kíváncsi voltam, de még sehol sem találkoztam vele kézzel fogható példányban – s íme, épp most itt van és ez még olyanabb, mint amit vártam, amire számítottam. Meglepett, hogy reprint kiadás. Hogy e két semmitmondó, átlagos dolog (név és könyvcím), pont ezt takarja. Egyedibbként könnyebben megjegyezné az ember. Szóval belelapoztam és hurcoltam magammal még a szünet előtt munkahelyre, vonatra, iskolába. És egyszer csak azt hallottam a tanáriban, hogy kézről kézre adva egymásnak dicsérik, ajánlják… én meg kezdtem izgulni, hogy el ne vesszen, mert különben hogyan viszem vissza. Hozza csak ki más is 1-1 hétre, ha már itt helyben megvan a könyvtárnak! :) Biztos vagyok benne, hogy ki fogják. A német keresztfiam meg rácsodálkozott, mert még nem hallott ’56-ról, de 11 évesen naplót írogat, rajzolgat, házakat tervez… Szóval a pesti térkép-, meg romos ház-, meg tankrajzok kifejezetten érdekelték. A nővérem belelkesült, hogy hát „ilyen füzetünk még nekünk is volt!”, meg lottószelvény… Pedig hát mi jóval később születtünk, s nincs 56-os élményünk. Ezek után csak azon tűnődöm: miért nem lehet ezzel a könyvvel találkozni? Megvenni, kikölcsönözni, mutogatni?
     És akkor a füzetnaplóról: Írója egy 14. évét még be nem töltött, 7. osztályba járó, Pest belvárosában lakó fiú, kinek van egy öccse, meg a házban még egy osztálytárs jó barátja is. Szülei minisztériumban dolgoznak, jómódúak. A fiú (s a szülők és a testvér) neve sehol sem szerepel a naplóban – lehet ez tudatos, de véletlen is, hisz a lakcímből és a munkahelyekből be lehetett volna őket azonosítani, ha már illetéktelenek kezébe került volna e napló. Merthogy a benne leírt események, s a hozzájuk fűzött vélemények alapján nyilván rendszerellenesnek számított volna mindez. Veszélyes holminak. Az írás stílusából, rendszerességéből látszik, hogy e fiú nem 1956. X. 23-án kezdett el naplót írni. Ráadásul nem is csak egy naplót ír, mert van egy másik is, amiben a szórakozásait vezeti… Szóval, úgy tűnik ki a szövegből, hogy pár nap eltelte után esik le neki, hogy milyen történelmi napokat élnek épp, és ezért átmásolja a napok krónikáját 23-ától kezdve egy kimondottan erre lefoglalt füzetbe, javítgatja, díszítgeti, színezi, kiegészítgeti utólag is. Ezt a naplót ’57. III. 15-éig vezeti, utána már csak pár oldalnyi szabad hely maradt a füzetben. Végül az se maradt üres, mert néhány eseményt utólag pontosított, kiegészített, illetve beleragasztotta még a Népszabadság 1958. június 17-ei számából a Nagy Imre és társainak peréről, ítéletéről szóló egészoldalas cikket, illetve a párizsi Père-Lachaise temetőben 1988-ban állított emlékhelyről egy fotót. No kérem, hogy akkor ezt vajon még ő ragasztotta-e bele, s mikor, azt nem tudhatjuk. Azt sem, hogy mikor került elő ez a füzet a szemétből, s a mellette lévő doboz vajon miért nem (tényleg nem?). A füzet mégsem tűnik hamisításnak, vagy felnőtt (tizenéves gyerek mivolta mögött rejtőzködő) kitalált, utólagos dokumentációjának. Nem, ez tényleg egy 7-es fiú naplója. Tele helyesírási hibákkal, de szép külalakra törekvő írásmóddal. Rajzokkal, amelyek döbbenetes kordokumentumok és egy fiúcska érdeklődési körét tükrözik egyszerre. Napirenddel, időpontokkal, ismétlődő, néha nehezen olvasható nevekkel, az újságok címoldalon szereplő nevét hűen visszatükröző írásmóddal… Feljegyzi, hogy milyen könyveket olvasott ezalatt, mikor esett a hó, s adott alkalmat nekik külön játékra, hócsatára, illetve, hogy milyen ajándékokat kapott karácsonyra. Külön németórára jár, de az iskolában az angolt választja helyette, s végül hogy az oroszt teszik kötelezővé. Hogy a forradalom után csak napi 1 órára mennek iskolába, s ad hoc jellegű, hogy éppen mikor, néha még a tanárok se tudják. Szóval, a forradalomról is megtudunk dolgokat, de még inkább az akkori hétköznapokról. Később szokásává válik, hogy a naponta beszerzett újságból írja ki a legfontosabb híreket (Mi történt a politikában?), és mellette elkönyveli, hogy mi történt vele aznap. Olimpia, foci, szuezi csatorna, lengyel, román választás, stb. A naplójellegéből adódóan nemcsak a dátumot jegyzi fel, hanem azt is, hogy a hét milyen napja volt, így tudtam meg, hogy ’56 okt. 23. pl. kedd. Meg hogy ’56. dec. 30-án vasárnap sokan dolgoztak, mert a rendelet úgy szólt, hogy vagy 30-án vagy 31-én dolgozni kellett. (És hát igen, még vasárnap se megy a család templomba…) És március 15. is munkanap volt.
Sok-sok apró mozzanat, ami nem történelmileg fontos, hanem mert ettől lesz az a kor életteli, a beszámoló róla pedig kordokumentum. Térben és időben a világ folyásába elhelyezve. Különb mementó ez a könyv minden emlékműnél, ünnepségnél.

1956. október 23-tól, a forradalom első napjától írja naplóját egy tizennégy éves fiú, Kovács János. Nap mint nap olvashatjuk az általa látottakat, megélt eseményeket. Furcsa, érdekes volt olvasni, mert egészen másképp éli meg egy gyerek a háborús eseményeket, mint egy felnőtt. Rendezetten, szépen ír, a szöveget kiegészíti rajzokkal, korabeli újságok, röpcédulák beragasztásával.
Igazi, befolyásoktól mentes kordokumentum, így még inkább szomorú, hiszen átélhettem, láthattam az ő szemével az ’56-os forradalom utcáit. Nagyon örülök, hogy nem veszett el a napló.

Letehetetlen letenni. Kár, hogy nincs ott minden könyvesbolt polcán.
Nem mesterkélt, egy kisfiú naplója úgy, ahogy ő azt megélte, ahogy ő azt leírta. Ez szó szerint is igaz. Bár gyermeki kézírás kicsit megnehezíti az olvasást, de megéri átrágni magunkat minden egyes soron.

Annyira jót tettek a naplóval azzal, hogy nem nyúltak hozzá, nem tettek hozzá, nem vettek el belőle, hanem sokszorosították úgy, ahogy azt megtalálták. Kézzel írva, rajzokkal, újságkivágásokkal.

’56 Magyarországa. Ez tényleg az lehetett.