Rablóhalak 67 csillagozás

Kötter Tamás: Rablóhalak

Kötter Tamás olyan világba kalauzol minket írásaiban, amelyről a magyar irodalom eddig nemigen tudósított. Hogy erről a szféráról eddig nem nagyon születtek opuszok, annak oka egyszerű: a magyar író általában nem ismeri ezt a bolygót. A pesti Édes Életről ír, a felső tízezerről: pénzes ügyvédekről, menő menedzserekről, cégvezetőkről, multis lányokról. És a csillogás mögött a hihetetlen ürességről.

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tartalomjegyzék

>!
Kalligram, Budapest, 2013
300 oldal · ISBN: 9788081017377
>!
Kalligram, Budapest, 2013
300 oldal · ISBN: 9788081017988

Enciklopédia 40


Kedvencelte 2

Most olvassa 4

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 24

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Nekem már az is nagy öröm, hogy úgy fest, a mai magyar próza is kezdi megtanulni a tömörítés alapvető szabályait. A történetet mint dimenziót hanyagoló, túlírt prózákból nagyon sokkal találkoztam, de a feszes, jól olvasható szépirodalom ritkaságszámba ment. Én a Kötter-könyvnek ezért örülök. Mintha a fiatal magyar írók eddig mind Krasznahorkaik akartak volna lenni (pedig Krasznahorkai csak egy van), ezzel szemben Kötter (már ha akar egyáltalán valaki más lenni) valószínűleg Houellebecq lenne legszívesebben. Végül is nem lesz az, de ettől még jó volt olvasni a Rablóhalak-at.

Pedig Kötter alapvetően sunyi trükkel operál: arra a sztereotípiára épít, hogy a jogászok (brókerek, marketingesek, meg úgy általában, akik gazdagabbak nálunk) elvtelen semmittevők, akik óriási pénzeket marnak fel azért, hogy pornóoldalakat nézzenek az irodájukban. Ráadásul ezt mint „belső ember” tárja elénk, amitől még inkább igazolni látja addigi elképzeléseit az olvasó. De ettől még helyén kell kezelnünk a tényt, hogy amit látunk, az fikció, nem szabad túl komolyan venni.

Valahogy én nem éreztem nyomasztónak a Rablóhalakat, ellentétben egy Ellis vagy egy Houellebecq művel. Sőt, inkább megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy milyen szerencse, nem egy nemzetközi jogászcégnél dolgozom. Amíg a fenn említett elődök hősei nagy formátumú rohadékok, akiket izzón lehet gyűlölni, esetleg együtt érezni velük, addig Kötter figurái legfeljebb szánakozásra indítanak. Persze ettől még vannak bőven jól eltalált, bicskanyitogató alakjai, de én nem éreztem veszélyeztetve magam általuk. Összességében élvezetet okozott, bár közel sem fog bennem olyan nyomot hagyni, mint az Amerikai pszicho vagy A térkép és táj.

Update 2019.05.14: A könyvről a véleményem nem változott. Annyiban vitatkoznék az akkori önmagammal, hogy a magyar kortárs irodalom már akkor sem volt annyira egysíkú, mint sugalmaztam, egyszerűen kevesebben olvastam belőle, mint illett volna.

20 hozzászólás
vargarockzsolt>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Érdekes könyv. A hátlapon írja egy írónő, hogy a „mesterségesen lilára színezett nyomorúság helyett” megismerhetjük belőle a valóságot. Egy interjúban a szerző is megerősíti, hogy „…a magyar irodalom a hagyományaiból adódóan konokul ragaszkodik a szegénység témájához”.
Ja. Jókai meg Mikszáth még rendben volt, de aztán jöttek a mesterségesen lilára színezők, József Attila: Harmad napja nem eszek, se sokat, se keveset, Móricz: Barbárok, Árvácska, satöbbi. Aztán a magyar irodalom ebben benne ragadt. Van ez a Tar Sándor, Háy János, Kiss Ottó, Ménes Attila, Borbély Szilárd vonal, amelyik nem is tud másról írni. (Mondjuk az Esterházyt, Nádast, Krasznahorkait nem tudom ebbe beleilleszteni, de ez legyen az én bajom. Még az is eszembe jutott, hogy a Pilinszky meg a vallási tematikában ragadt bele. Ahelyett, hogy slam verseket írt volna. A Hamvas meg olyan ezoterikus izé, ami most éppen divatos, de olvashatatlan. Mármint a Hamvas. Olyan hosszú, és érthetetlen, mert tele van idegen szavakkal. Hiába trendi. Szegény Hamvas.)
Még szerencse, hogy már érezni a megújulást, Frei Tamás, Lakatos Levente, Vass Virág meg Fejős Éva már betörtek Dévénynél új időknek új dalaival. Nem is értem, hogy ezek a szerzők miért az Ulpius-háznál, és miért nem a Kalligram kiadónál jelennek meg. De talán most majd beindul egy egészséges változás. Kötter Tamás könyve lehet az első fecske.

No, de nézzük tovább. Ez a könyv a mellett, hogy nem a szegényekről, hanem a gazdagokról szól, ráadásul még posztmodern is! Van benne tizennégy novella, amelyek lazán, szereplőkkel és helyszínekkel kapcsolódnak egymáshoz. Rövid történetek, rövid mondatok, amelyek az olvasót nem terhelik túl. Egységes egyedi stílusban. És ez így együtt egy igazi világ: Budapest, 2014. Topmenedzserek, multinacionális jogászok, és akik hozzájuk kapcsolódnak: kiszolgáló személyzet és lányok. Nők! Ez nagyon fontos. A nők a szerző számára láthatóan nagyon fontosak. Szinte minden férfi szereplőjének a fejében állandóan a nők járnak. (Erről a Kiscsillag egy száma jutott az eszembe, az Állnak a férfiak*. Ezek szerint a férfiak fejében, függetlenül attól, hogy multinacionális jogászok vagy rozsdás vasszagúak, mindig csak a nők járnak. Ez bizony egy újabb bizonyíték az emberi faj – legalábbis annak férfi halmaza – egységes mivolta mellett. Már csak ezért is megérte elolvasni ezt a könyvet.)
Szóval a nők. Erről sokat tudnék mesélni. Kötter egy interjúban kifejti, hogy ő a nők tradicionális szerepvállalását tartja helyesnek, ami könyve szerint abból áll, hogy a nők többnyire kurvák, vagy ha nem, akkor áldozatok. Én ezt nem pontosan így gondolom, de nem vitatkoznék a szerzővel, nyilván neki ilyen tapasztalatai vannak, voltak, gondolom úgy se tudnám meggyőzni.

Az viszont biztos, a Rablóhalak nekem nem volt unalmas. Egy nap alatt elolvastam. Sokszor hangosan röhögtem rajta. Van akinek nem jön be ez a laza stílus, de én élveztem. Réz András írja a könyv hátlapján: „Kitinpáncélosok rohangálnak egy napolaj illatú plasztik strandlabdán. Néha megtorpannak, egy pillanatra felvillan bennük, hogy a dolgok mélyére kellene ásniuk. Nem teszik. A Rablóhalak nem a Nagy Bummról szól, hanem a halk nyüszítésről.” Nos, ezek a könyv legjobb mondatai, de én a nyüszítést nem hallottam. Inkább képregényfigurákat, karikatúrákat láttam, akik szórakoztatóak, de nem keverhetők össze az igazi, élő emberekkel, akiknek érzelmeik vannak, akik nyüszíteni tudnak. Nincs nyüszítés, de legalább nem unalmas.

* http://www.youtube.com/watch… (a video képeiért én kérek elnézést)

11 hozzászólás
sebzek>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Sokat tanultam ebből kötetből. Először is azt, hogy mélyen legbelül érdekel a felső tízezer élete, ha nem is annyira, hogy beruházzak egy példányra, de a könyvtárból azért csak hozzácsaptam egy Nabokovhoz. Aztán, azt is, hogy a felső tízezer szenvedése alapjaiban nem tér el a modern ember szenvedésével, és ebben tényleg nincs akkora extra. A luxusmárkák (ruhák, éttermek kocsik) felsorolása egy-két alkalommal érdekes (mondjuk nekem nem volt), de a harmadjára már unottan pörgetem át. A harmadik novella után humorosan feltettem magamnak a kérdést: csak nem megint egy kiégett vezetőről fogok olvasni, azzal a konklúzióval, hogy üres az élete? És aztán nem! Egy jaguárral rendelkező kiégett alvezetőnőről olvastam, aki a kiéget vezetővel szexelt, de nyugalom!, utána megjött a kiégett – immáron férfi- vezető, és még durvábban kiégett.

Talán a felső tízezerhez való vonzódásom magában a titokban gyökerezett. Kötter nem titkolózik*, felsorol, harsányan ábrázol, és ezzel pont a lényeget veszti el. Emellett a karakterei teljesen 2D-sek, ami lehet tudatos döntés, viszont a valóságban nem vicces, ha tizedjére is megismétli: csak arra képes a személyi edző, hogy illegális tömegnövelőkkel töm, meg leszar. Hehe.

A novellák pedig szétesnek, amikor megnyúlik a történet, emellett túl sok a hasonló darab. Kötter persze próbál változtatni, de mivel ugyan abban a térben játszódik a történet, így a novella elején tudjuk, mi lesz a vége, mert egy másik novellában már belespoilerezett. Ha háromszáz oldalon keresztül azt ordibálom szó szerint, hogy hahó! a gazdagok élete full üres, hahó!, akkor egy idő után kételkedni kezdek a leírtakban, nem a jó értelemben.

Azért el kell ismerni, hogy könnyen olvasható, és azt adja, ami a hátoldalon található, ezenkívül Kötter megpróbálja egybekötni a novellákat. Dicséretes ötlet lenne, ha nem veszteném el teljesen az érdeklődésem.

spoiler
(Nem spoiler)

*Carver lényege az én olvasatom szerint a hétköznapi titkokkal való játék.
**Azon járt a fejem, mintha ezt már olvastam volna, és igen: Hasek: Balaton partján novellái egy kisebb medencében szintén a hatalom témakörét járták körül. Hasek úgy űz gúnyt a kisstílű emberekből, hogy végig melegszívű marad (konkrétan van egy történet, amiben a haverok hátán felmászott tanár a központi szereplő). Bár nincs kimondva (és ez a lényeg), de az egészet egyfajta megbocsátás, elfogadás lengi körül, és nem ez az öncélú röhögjük ki a gyökeret légkör. Olvassatok inkább Haseket vagy Carvert!

sophie P>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

    Először nem nagyon kedveltem ezt a könyvet, egyszerűen csak … ha a novellás év miatt naponta elolvasok egy novellát, így a háromszázadik nap körül egyszerűen csak hálás voltam minden könnyedségéért, minden szellemes és/vagy vicces fordulatáért (nevezzük megúszósnak). Azt azért tisztáztam magamban, hogy jobban teszem, ha regényként (bocsánat novellaciklusként*) gondolok rá, különben bosszantana néhány újra és újra előbukkanó szisztéma.
    Aztán nekem lett ajándékozva egy – megkockáztatom – tudományos igényű értekezés, amely felnyitotta a szemem többek között az elképzelt medve és a valós medve, illetve a lehetséges medve fogalmának együttállásáról, és legfőképpen az előforduló kölcsönhatásokról**. És akkor én egyből megértettem, hogy a Rablóhalak eme tézis részletes kibontására irányuló (általánosító leíró) kísérlet.
    A tizennégy novella mindegyikében van egy központi figura, a mesélő, legtöbbször Tamás vagy Péter, esetleg egy nő, legtöbbször ügyvéd vagy pénzember. Szerintem a fontos mégsem ő, ez az egy, hanem a sok többi (medve), aki az egy körül létezik, és próbálja közelebb húzni a valóságost az elképzelthez, miközben azt elég sok forrásból tudják teljes bizonyossággal, hogy minden lehetséges. Így aztán a kedvencem az a két novella lett, amelyek lényegében ugyanazt a történetet mesélik el, egyszer erről, aztán arról nézve. Meg az utolsó, de az más miatt.

* https://moly.hu/polcok/osszetett-regenyek
**pl: https://moly.hu/idezetek/80887

murnus_durnus>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Kötter Tamás tulajdonképpen egy kicsit álságos ember.
Ugyanis több interjújában kijelentette, hogy viszolyog attól az irodalmi kánontól, amely a küszködő kisemberekről szól, mert a szegénységben nincs semmi érdekes. Ebben az igaza van. Illetve van abban érdekesség, de nem több, mint a gazdagok, hatalmasok és sikeresek életében. Kötternek valahol elege van abból, hogy a magyar középosztályt, amely a hátán hurcolja a legnagyobb terheket, senki nem akarja élethűen ábrázolni. Ez után tehát azt gondolhatnánk, hogy Kötter tulajdonképpen szembeszáll az irodalmi közízléssel – holott esze ágában sincs. Ez a könyve is zökkenőmentesen simul bele a közhelyek irodalmába.
Kötter ugyanis nem azt írja le, hogy miként él és küzd a magyar középosztály, hanem azt, hogy ez milyen szánalmas személyiségekből áll össze. A könyvében összegyűlt alakokról a következőket lehet megtudni: sokat keresnek és ezért alig dolgoznak valamit; unják az életüket, de a pénzvágy beragasztja őket ebbe; egyéniségük nincs, színtelenek, mint egy kopott fapad, csak azzal tudnak foglalkozni, hogy akkurátusan felsorolják, ki milyen márkájú kellékekkel jelenik meg előttük, ki hol nyaral, műveltségük a popkultura sablonjaira épül, infantilisak, nőhajhászással és ivászattal töltik el az életüket: egyszóval bambák és boldogtalanok. (Egyebet nem tudunk meg róluk. És szinte az összes szereplő férfi.)
Habár a szerző minden fejezetben szinte ugyanazt a témát járja körül, a mű egésze mégsem unalmas, mert sokoldalúan ábrázolja ugyanazt a jelenséget, csak mindig más nyakkendőbe öltöztetve. Így aztán ez az elbeszélésfüzér gördülékeny. A stílus is már-már irodalmi igényű, hiszen itt mégiscsak jellemrajzokról van szó, ahhoz meg nem elég a cselekményleírás. Látszik az egészen az átéltség, na.
A főkoncepcióval egy baj van: hogy olcsó. Amióta ugyanis világ a világ, a művészek mindig magukhoz mérik az emberiséget és mivel a többségük sosem keresett túl jól, hát adott az alaptézis: a gazdag és sikeres ember eladta a lelkét az ördögnek, tehát vitte valamire az életben; aki szegény, annak viszont legalább lelke van és azt nem is adja el, s nem is viszi semmire. (Az más kérdés, hogy az esetek többségében nincs is mit eladni….) Ez természetesen így, ahogy van, ostobaság, de aki erre közhelyre alapozza a regényét, az befutóra lóra tesz az irodalomkritikusok között. Azoknak sosem volt sok pénze.
Kötter azonban kétszeresen is biztosra ment, mivel ő maga egy budapesti ügyvédi iroda vezetője, vagyis bennfentes a témában. Valószínűleg a legnyomorultabb munkatársaiból állított össze egy rémpanoptikumot és ezt akarja eladni úgy, mint a magyar technokrácia általános képét. Vagyis Kötter, aki állítólag lázad az irodalmi kánonok ellen, egyáltalán nem lázad, mi több: odaadóan szolgálja ki a szegénységpárti irodalomkritikát. A közhelyes magyar regény a szegénységet dicsőíti, ő meg a gazdagságot szapulja. És ez 1 db. kutya.

gb_>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Az tetszett benne legjobban, amiről @Kuszma is írt, vagyis az írások tömörítettsége.

Tényleg ritkaságszámba megy egy pályakezdő írótól, hogy képes ennyire profin visszafogni magát, és nem akarja mindenáron az olvasó nyakába zúdítani a százfelől összeszedett irodalmi hatásokat, amik amúgy általában meglehetősen átgondolatlanok és sajna még inkább csak érzések szintjén léteznek. Ez a nagy jártasság egyes körökben kétségtelenül imponáló lehet, egyébként meg legtöbbször annyira hányaveti, felesleges és jellegtelen mondatokat szokott eredményezni az elsőköteteseknél, hogy hajlamos vagyok félbehagyni egy-egy könyvet vagy novellát. (Bocsánat a túlzott tudálékoskodásért, csak már régóta meg akartam ezt fogalmazni. :DD Pályakezdők, na most jól le lettetek rendezve :DD)

Szóval Kötternél érződik valamiféle letisztultság és ez úgy tűnik, sokáig élvezhetővé teszi a könyvét.

És kell is ez a szakmai jártasság, mert amúgy a kötet harmada után az egész szövegvilág tematikája sajnos önismétlővé válik, és bár az elején nagyon szórakoztató és érdekes történeteket lehet olvasni ezekről a gazdag és boldogtalan emberekről, a sztorik lassanként bejáratottá válnak és eltűnik az egésznek a varázsa. Sokadszorra is olyan figurák lépnek elő, akik keresnek ugyan valamit, többet a gazdagságnál és a felszínességnél, de nem igazán találják meg, én meg nem vagyok kíváncsi sokadszorra is ugyanezekre a lefutott körökre.

Bár sok helyen emlegetik Houellebecq hatását, ezt nem éreztem zavarónak… ez egy rövidebb novelláskötet, ami elemi szinten ugyan felvillant egy-egy jellegzetes houellebecqes motívumot vagy gondolatot, de nem egy súlycsoport a kettő – és ezt most nem elmarasztalóan mondom. A Rablóhalak az unalmas pillanataival együtt is egy jó bemutatkozás, olyasmi, amiért sok elsőkötetes összetenné a két kezét. Ezért aztán ha legközelebb belefutok valamelyik másik Kötter-könyvbe, biztosan tenni fogok azzal is egy próbát.

(Az írói fellépésért részemről meg külön elismerés jár. Hallottam szerepelni Köttert egy-két felolvasóesten, nagyon király volt látni akkor egy jogász-írót, aki halálelegánsan és kellően magabiztosan kiáll a közönség elé, vállalja, hogy kívül van a belterjes irodalmi körökön, és elmondja a magáét. Kellene még ilyenből egy-kettő)

iniesta>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Mindenekelőtt – tulajdonképpen magamnak – megindokolandó, hogy miért tart itt egyáltalán, a semmiből kinőve ez a mondat, és főleg miért követik majd nagy számosságban más mondatok: @vargarockzsolt és főleg @Kuszma ezt megelőző értékelésének igazsága ugyanis nagyjából híven tükrözi az enyémet, lehetne hallgatni hát. Mégsem tudok – hiába, a közlési kényszer. Először tehát a lényegről rövidebben, utána néhány ide kapcsolódó dologról zárójelesen.


A Rablóhalakról: tömören, igazságosan

Mindig minden nézőpont kérdése – az enyém ez esetben hihetetlen, de Janus-arcú. Egyrészt van ez az elégedettség-arc, ami nyugtázza az olvasás előtti – na de honnan származó? – sejtésekből felépített prekoncepcionális félvéleményem falának ledőlését, ami igenis Kötter érdeme: valóban, nem vegytiszta, szervilis epigonság ez, több BEE iskolapad-, toll-, és radírszagú másolásánál. Hogy mivel is – az érthetetlen forrásból kulturálisan visszakövethetetlen meghatározással fogalmi szintre emelt „pesti irónia” lenne? valami laza komolytalanság? a valódi tragédiák könnyed meghaladhatósága? –, az már nehezebb. És innentől fordul éppen ide a másik arc, a realitás-arc: hogy azért ezt a „másságot”, „különbséget”, „több-séget” okozó zaj mégsem annyira komoly minőségi tétet hordozó. Hogy a kölcsönzött, tartalommal már alapjáraton háromnegyedig töltött irodalmi kerethez – egyébként mindenben: Az informátorok – az az egyénileg hozzáadott egynegyed – lehet, hogy annyi sem? – azért nem annyira eredeti. És igazából nem is annyira új, lokálisan legalábbis biztosan nem – Köttert jobban a magaménak kellene éreznem, mert magyar? micsoda baromság! –, legfeljebb az oly szépen hizlalt provincializmusunk szerint az.

A jelen szempontjából – tehát egyelőre – talán mindegy, mert a Rablóhalak valóban jó, mert van benne – legalábbis érezni – valami halvány, nehezen megfogható, humoros eredetiség – de a jövő szempontjából korántsem az, mert ez a halványság, az egyéni érdemnek ez a nehezen-megfogható-volta még egy kötetet elvinni nem fog*. Ezt főként mint az arrogancia és büszkeség lehűtését célzandó mondom: jó ez, de annyira nem jó, mint amennyire tartod, kedves Tamás. Valami kell majd még, ez így kevés lesz.

(—————————————
A fülszövegekről még egy kicsit

Szécsi Noémi – minek félni a nevektől – bugyuta ömlengése elé @vargarockzsolt már zseniálisan szellemes tükröt tartott, Cserna-Szabó Andrást hadd negligáljam – szerintem lehet –, és adjak annak, aki eddig finoman bár, de dicsérve volt. Nem csalok, és nem torzítok a kiemeléssel; Réz András fülszövege, részlet:

„A szellemi rokonságot nem kell hosszasan keresgélni: Bret Easton Ellis, Michel Houellebecq, Raymond Carver. Csakhogy épp az a fontos, amiben a Rablóhalak különbözik. A Kötter Tamás novelláiban kereszteződő, már-már regénnyé fajuló történetek kegyetlenek és kétségbeejtőek. A kiszolgáltatott, méltóságukat vesztett, egyszerre átverő és átvert figurák a mieink.”

Elhiszem bár, hogy ez nem szándékos és csak az igénytelen és figyelmetlen egymásra hánytság eredménye, de számomra, mint olvasó számára ez éppen úgy hangzik, mintha a harmadik és negyedik mondat magyarázná a másodikban megfogalmazott tételt. Hogy az lenne a különbség a nevezett életművek meg Kötter között, hogy utóbbi egyrészt kegyetlen és kétségbeejtő, másrészt ráadásul a miénk.

$@!%! Igazság szerint nekem is valami olyan összemosódott kép maradt meg a referenciaként megnevezettek irodalmából, hogy holmi bukolikusan idilli színen, egy virágos réten mondjuk, Jed Martin minimalista módon, gügyögve cirógatja Lauren Hynde-ot, míg fiacskájuk, a kicsi Patrick szöcskét fogdos, és keservesen felzokog, mihelyst véletlenül rálépett egy gilisztára.

Én nem tudom, komolyan; R. A. valamikor számításba veendő véleménnyel rendelkezett; de most már k..vára ideje lenne, hogy visszahúzzon a kanapéra, és az elmúlt évtizedben ellébecolt olvasással töltött órákat szorgalmasan pótolni igyekezzen, különben lassan a nagyon nem evilágban élőknek is világos lesz, hogy önmaga paródiája maradt csupán. Annál is inkább, mert ő egyébként nem hülye, és akkor felfogná, hogy mekkora sületlenség ez a másrésztben emlegetett „miénk”. Hogy a dolog nem New York-ról vagy Budapestről szól, nem Peter-ről vagy Péterről, Paul-ről vagy Pálról s lesz eszerint amerikai vagy magyar vagy üzbég; hanem egy morális problémáról, ami speciálisan így minden pillanatban a miénk is, hisz mindenkié.

Más. Biztos kitérhetnék erre más szerző más könyvénél is, de hát itt jut most eszembe. Ez az erőltetett borítólapi farokméregetés szerintem végletesen parodisztikus. „Voltak tanítómesterei, de kikeverte saját hangját…”, „..eljött végre megváltani a magyar irodalmat, és egy eddig nem ismert területre kalauzol bennünket…”, „a magyar Houellebecq”, satöbbi, szánalmasan kisszerű és provinciális mind-mind. Igen tudom: különben hogy vennék meg – mondanák. Csak ingatni tudom a fejem: a PR-ról és marketingtrendekről szerintem eleget tudok, a szépirodalmat – és szépirodalom-gyanút – kézbe vevő olvasók lélekszámáról szintén; lehetne ezt másképp is, hogy ne sóhajtsak rögtön lemondóan. Mondjuk:

„Kötter Tamás ekkor és itt született. Ügyvéd, rohadt gazdag, magyar szinten legalábbis. Íróként ez az első könyve, de már rengeteg Bret Easton Ellist olvasott.”

Ha ez lenne csak rajt, esküszöm, meg is venném.)

* Ez ugye nagyon is aktuális, merthogy jön a következő Kötter-kötet, sőt, tulajdonképpen itt is van (címe: Dögkeselyűk). Sok mindent szánt szándékkal el is hallgatok itt. Hogy ezekről a dolgokról akkor majd ott.

Sheeana>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Csak a végtelen üresség, fájóan sok ismétléssel. Pedig értettük elsőre is.

Gerimur>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Zseniális a szerző. Abban zseniális, hogy meg tudta vásárolni szivarzsebből Réz Pált és Szécsi Noémit, hogy méltatást írjanak a könyv hátuljára. Ja meg még Cserna-Szabót is, ha jól tudom. Gondolom, egy-két milla nem számított, a marketing pedig csodásan talált.

Azért remélem, hogy a tisztelt író urak/hölgyek kicsit szégyellték magukat, amiért dicsérték ezt a nullánál is kevesebb, vérgyengye papírhulladékot, illetve amiért átverték a T. Olvasót.

1 hozzászólás
AeS P>!
Kötter Tamás: Rablóhalak

Nem egy szépirodalmi kéjelgés, ebben igazat adok mindenkinek.
Viszont bocs, srácok, de ez van. Mármint ez, amit Kötter ezekben a novellákban leír, nem mélyen, nem drámaian, nem nagy csúcsponttal, és nem is igazán szépen, vagy megindítóan, de ez van.
Igaz az is, hogy erről eddig még nem írtak. Mondjuk ennél többet talán nem is kell.


Népszerű idézetek

vargarockzsolt>!

Soha ne felejtsd el, valójában annyi idős vagy, ahány éves a barátnőd.

245. oldal

9 hozzászólás
vargarockzsolt>!

Jobb gazdagnak lenni, mint szegénynek
Jobb fiatalnak lenni, mint öregnek
(Cher)

7. oldal

2 hozzászólás
sophie P>!

A hetvenes években általánossá vált az a vélemény, hogy az ezredfordulóra, de legkésőbb kétezertízre robotok dolgoznak majd az emberek helyett, megoldódnak az üzemanyag-problémák, nem lesz többé éhezés, a technika uralma, s ezzel együtt az általános béke és jólét ideje következik. Az emberek egy nyelvet beszélnek, és nem léteznek többé a nemzetek. Az egyes rasszok szép lassan eltűnnek és olyan keverék emberfaj jön létre, mint amilyenné Michael Jackson vált a kilencvenes évek végére: se nem fehér, se nem fekete, se nem férfi, se nem nő, se nem felnőtt, se nem gyerek.

9. oldal - A Mars

Kapcsolódó szócikkek: Michael Jackson
1 hozzászólás
AeS P>!

A kapcsolatunk alig három hónapja tart. Ezalatt már reggeliztünk, ebédeltünk, vacsoráztunk, ittunk egy kávét vagy koktélt a Liszt Ferenc téren, a Dérynében, a Baldaszti'sban, a Spoon Hajón, a Klasszban, a Pomodoróban, a Kantinban, a Mannában, a Miniben, a T&G-ben, a Csalogány 26-ba. Wellnesszeztünk az Oxygenben, a Boscolo Spában, a Gellértben, a Sárvári Spiritben. Kirándultunk Villányba, a Káli-medencébe, a Dunakanyarba, Hollókőre, az Őrségbe, Tokajba.
Buliztunk a Mygnonban, az Ötkertben, az Oscarban, a MIX-ben, a Creolban, a Symbolban és a MOM Leroy Bistrójában (itt szigorúan csak péntek este): Elutaztunk hosszú hétvégére Prágába, Barcelonába, Athénba, Londonba és Velencébe.
Vitorláztunk a Balatonon és az Adrián.

37. oldal (Kalligram, 2013)

AeS P>!

Szabinát megpróbáltam rávenni, hogy vacsorázzon velem és Tamással ma, holnap vagy holnapután este, és hozza magával Gabi nevű barátnőjét, akivel két hete találkoztunk a Symbolban vagy a MIX-ben, vagy bármelyik másik barátnőjét, természetesen csak azután, hogy Tamás is és én is leellenőriztük a facebookon.

34. oldal (Kalligram, 2013)

sophie P>!

Azt hallottam, hogy a multiknál a stressztől öv- és pikkelysömöre lesz az embernek. Már a szerencsésebbeknek. A többiek gyomorfekélyt, az igazán peches fajta rákot kap tőle. Erről is olvastam egy cikket a Playboyban.

77. oldal - Give me summer

Kapcsolódó szócikkek: pikkelysömör
Ekka>!

Ági telefonhívása – spekulálok magamban, miközben a bárpult feletti tükörben az arcomat vizsgálom, amely kellőképpen barna a rendszeres szoláriumtól – a következő kellemetlen következményekkel járhat: egy, a feleségem elhagy. Kettő, habár a közös vagyon egy részét biztosan megkapnám, a jól fizető állásomtól búcsút kellene vennem, hiszen Kinga apjának az egyik cégét vezetem. Csakúgy, mint az A8-as céges luxuskocsimnak is. Kénytelen lennék elhelyezkedni valamelyik multinál, feleannyi fizetésért. A multinál, és ebben biztos vagyok, valószínűleg egy vacak Opel Astrát kapnék. Három, mivel a feleségem családja gazdag és befolyásos, a karrierem biztosan megsínylené a válást.

66-67. oldal, Give me summer

AeS P>!

Amikor végre szóhoz jutottam, megkérdeztem tőle, hogy akkor ő most olyan varázsló-e, mint Gandalf, A Gyűrűk urában, mert más varázsló hirtelen nem jutott eszembe.
Valami olyasmi vagyok, válaszolta komoly képpel Ernő, aztán végeláthatatlan monológba kezdett a varázslatokról meg valami sötét mágusról (a nevét akkor nem jegyeztem meg), aki ellen a játékban harcol, és akit orkok meg ogrék meg ilyesmik szolgálnak, és valami Krukk vagy Mrukk nevű hegyen él a várában.

181. oldal (Kalligram, 2013)

2 hozzászólás
Nikoletta_Káposztás>!

Ákos már a középiskolában is fotózott. Emlékszem, egyszer beöltöztette az egész osztályt jelmezbe. Napóleonnak, Julius Ceasarnak, Hitlernek, Sztálinnak, Jeanne 'Arcnak, Madame de Pompadournak, szóval csupa történelmi figurának. Én viszont ősember voltam. Úgy kellett tennünk, mintha egy diliház lakói lennénk, akik csak képzelik, hogy Napóleonok vagy Ceasarok, és hülye képpel kellett a kamerába néznünk.
A képen én egy kőbaltát lóbáltam. A baltát az iskola gondnoka készítette, Ákos kérésére.
A gondnok átfúrt egy öklömnyi követ, és egy seprűnyéldarabot illesztett bele, aztán a nyelet madzaggal körbetekerte. Ákos a meztelen testemre marhabőrt terített, amit otthonról hozott el. A szülei hálószobájában az volt a szőnyeg.
Az eset után még sokáig röhögtek rajtam az osztálytársaim, és makogva beszéltek hozzám, úgy, ahogy az ősemberek beszédét a kamaszok elképzelik. Nagyon utáltam ezért Ákost."

85. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Krasznahorkai László: Megy a világ
Tar Sándor: A 6714-es személy
Schäffer Erzsébet: Lábujjhegyen
Vámos Miklós: Előszó az ábécéhez
Szabó Magda: Alvók futása
Vathy Zsuzsa: Angolpark
Mészáros Urbán Szabó Gábor: Orom
Keresztury Tibor: Temetés az Ebihalban
Erdei Lilla: A halálművész
Vámos Miklós: bárnovellák + Fakciók