Velence 18 csillagozás

Kosztolányi Dezső: Velence Kosztolányi Dezső: Velence

Szeretett utazni, kóborolni Európában Kosztolányi Dezső. Izgatta a mienktől különböző, másfajta világ, próbálta megfejteni az európai metropolisok titkait, de álmai városa Velence volt. Versek, novellák őrzik Velence-élményét, és számtalan töredékes megjegyzés, elejtett mondat, versfordítás, regényrészlet. Kosztolányi Dezső Velencéről szóló írásait gyűjti egybe e kötet.

Eredeti megjelenés éve: 1988

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gondolkodó magyarok

>!
Holnap, Budapest, 2000
86 oldal · ISBN: 9633463629
>!
Magvető, Budapest, 1988
68 oldal · ISBN: 9631413683

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
Gelso P
Kosztolányi Dezső: Velence

Nagyon tetszett, gyorsan elolvastam, és annyira elbűvölt, hogy tényleg Velencébe képzeltem magam. Ott sétáltam én is az öregasszonnyal, a lagúnák között, a galambok között a Szt. Márk téren, az örmények szigetén, ettem a borhabos süteményt egy kicsiny kávéházban üvegtetejű, kis kerekasztala mögött üldögélve…
Annyi sok múltbéli „tárgyat”, emléket szed össze, egy jól átnézhető és átélhető leltárt ad át számunkra – tessék, itt van mindaz, ami nekem valamit is jelentett Velencéből, vedd ezt, olvasó! És mennyire megérezte Velence mostani sorsát, milyen igaz: „Velencében díszletté vált a múlt.” Bárki láthatja, sőt el is mehet oda a múltért – részt vehet a karneválon, böngészheti Tintoretto képeit a Scuola Grande-ban, eltévedhet kis utcáiban, elmerenghet templomaiban – mindegy, mit teszel – áthat a múlt, és amíg ott vagy, ott nyaldos a múlt, körülölel és visszavisz, te is ott élsz és, akkor: a múltban.
Nagyon tetszett az örmények szigetéről szóló írása, a Délszaki kalandok, amelyből hiányoltam a másik hölgy történetét, a Két élet-ben megmosolyogtatott az a kis fricska, amit az előkelő fürdőzőket karikírozta ki, és itt van még az Ábécé hangról és szavalásról c. anekdota, amit ide is idézek, mert annyira jellemző és annyira olasz.

Ábécé hangról és szavalásról
Un altro dialetto! Ciceróról jegyezték fel kortársai, hogy szónoklatait latinul nem tudó barbárok is megértették. Nem szabad lebecsülnünk az emberi hang érzéki varázsát. Tavaly Velencében egy barátom, aki egy szót sem tud olaszul, kiállott a Szent Márk térre, s olaszul halandzsázni kezdett. Nemsokára csoport képződött körötte, hallgatói helyeselték, ellentmondtak, egyesek éljenezték, sőt meg is tapsolták. Egy talján atyafit, aki mellettem lelkesedett, megkérdeztem, mit mondott a szónok.
– Non lo so* – felelte. – Un altro dialetto** – tette hozzá, s vállát vonta.
De azért nagyon tetszett neki.

*Nem tudom
**Egy másik nyelvjárásban beszél.

                _

A Velence c. írásában pedig megkapó volt ez a két hasonlat:
„Velencének a kedves, fürge, fehér vaporetto a villamosa, a gondola a konflisa, a motorcsónak az autója. Alapjában csak egy megrázó villamosszerencsétlenség történt.” (46.old.)
„Úgy vagyok vele, mint az olasz a nyelvvel, amely csemege az ínyemnek is és fülemnek, édes datolya, dallamos terzina, de nem bírom elképzelni, hogy holtomig ezt az ünnepi nyelvet használjam hétköznapi mondanivalók kifejezésére.” (47.old.)

Jó volt olvasni, bár úgy emlékeztem, hogy olvastam, de mint kiderült mégsem…

@JamiC Venezia, mi amore – Szeretlek Velence! (olvassunk Velencéről) kihívásához olvastam.

>!
Leoni I
Kosztolányi Dezső: Velence

Hirtelen felindulásból, tematikus karc miatt elkövetett olvasás, villámgyorsan, mert rövidke…
Négy csillag a terjedelem és a „semmilyen” részek miatt, viszont gazdagabb lettem néhány igazán értékes gondolattal. Imádom Velencét, hiányzik, most még jobban vágyom vissza, túl rég voltam…

2 hozzászólás
>!
Mircsi P
Kosztolányi Dezső: Velence

Nagyon tetszett! Akármi is van a bevezetőben, szerintem elég jól visszaadja Velence hangulatát, nem számít, hogy nem folyton a Szent Márk térről ömleng, az úgyis unalmas lenne. A másik meg, hogy eddig nem ismertem Kosztolányinak ezt az oldalát. Nekem vagy költő volt, vagy író, de a könyvben meg valahogy mindkettő egyszerre (és ezzel most nem arra célzok, hogy versfordítások is vannak benne, meg ilyen kis novellaszerű bigyók).

>!
Lovely
Kosztolányi Dezső: Velence

"Azúr, aranyló, mély medence.
Gyémántokkal rakott szelence".
Egy pár oldalnyi kincs ez a kosztolányi-i Velence.

>!
clarisssa P
Kosztolányi Dezső: Velence

Icike-picike, rövidke gyűjtemény. Némelyik írás kedves, olaszországi hangulatot teremt, de a legtöbb mégis olyan kis „semmilyen” maradt. Talán az a baj, hogy az írás-töredékek, versrészletek túl rövidkék ahhoz, hogy igazán magukkal tudják ragadni az olvasót…


Népszerű idézetek

>!
katacita I

…Nekem mindig érthetetlennek tetszett, hogy ebben a farsangoló, bálteremszerű városban a vegetatív élet megy a maga útján, hogy a villákban, amelyek alját a lagúna hervadt vize nyaldossa, szabóműhelyek, sajtkereskedések, kórházak vannak, hogy az emberek nemcsak mutatványos, dekoratív, kirakatféle életet élnek, de üzleteket kötnek, a babaszobákban szűk díványokon hevernek, a remekbe készült reneszánsz kastélyokban dolgoznak is. Úgy érzem, itt mindenki csak átutazóban van, s az élet itt csak színjáték. A kilincseket megbámulom, de sohase gondoltam arra, hogy velük kapukat nyitogatnak. […] Amilyen tarka itt az élet, olyan furcsa a halál is. Láttam a temetőjüket. A sírokon a fekete lámpákat vérvörös pipacsok takarják. Ide feküsznek le a szereplők a játék végeztével, az ötödik felvonás után.

>!
Leoni I

Azon az estén láttam először a tengert. Leültem a padra, és órák hosszáig néztem, míg süket és vak nem lettem, míg bele nem butultam a víz játékába. Olyan elhagyottan feküdtem előtte, mintha csak láttam volna. A lábaim előtt hevert. Körültáncolt, nyalta a kezeimet, packázott velem, tajtékozott, zenélt, zongorázott, őrjöngött. A part pedig nagyon elhagyatott volt. Akkor már derengett bennem az a babonás érzés, ami később kettévágta az életemet. Hogy kinyúlok a parton, és semmit sem csinálok többé. Hogy ott maradok. Hogy elfelejtek mindent és mindenkit.

A velencei vándor

7 hozzászólás
>!
Leoni I

Egyszer, mikor ájultan szomorú voltam, betértem ide azzal a szelíd megadással, amivel néha elhallgatjuk a villamos zongora és a gramofon panaszát.

„Ricordo di Venezia”

>!
Lovely

Egy este az embernek egyszerűen kedve kerekedik felülni az első gyorsvonatra, s menni, menni, mindig csak menni. Azután megérkezik valahova. Ismeretlen utcákon csatangol, idegen embereket lát, idegen nyelvet hall, s úgy érzi, hogy otthon van. Nem bír elmenni. Szeretne mindörökre ott maradni.

A velencei vándor

>!
Leoni I

Te régi századok lelence.
Azúr, aranyló, mély medence.
Gyémántokkal rakott szelence.
Ha nem leszek, mondd, elfeledsz-e,
Velence?

Esti Kornél rímei

>!
Leoni I

Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek,
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.

A velencei temetőben

>!
Lovely

Nem is értik, hogy mi az a „nagy Élet”. Csak élik az életet, melyet kisbetűvel írnak és mondanak. Élet, élet, kis élet, mennyire szeretlek én is.

Két élet - Velencei kép

>!
Lovely

Azon gondolkozom, mi az értelme annak, hogy emberek születnek ép szívvel, mely úgy működik, mint a többi embereke szíve, boltozatos koponyával, merész lélekkel, mely egy pillanatban ösztönösen felfogja az egész világ értelmét, s talán egy vers lüktetésében megváltottan dadogja el mindnyájunk titkát, és ezek az emberek mégis némák maradnak mindörökké, a világ némái, kevesebbek, mint egy német adóhivatalnok vagy egy francia parafadugó-gyáros.

Az örmény paradicsom

>!
helra

Merészség lenne azt állítani, hogy csúnyák, mert csak rondák.

>!
Lovely

Néha a vallomás oly szükséges, mint egy darab kenyér.

A legnyomorultabb


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összegyűjtött versei és versfordításai
Tóth Árpád: Örök virágok – Összes versfordítások
Szabó Lőrinc: Örök Barátaink I-II.
Alphonse de Lamartine – Alfred de Vigny – Gérard de Nerval – Alfred de Musset: Költői elmélkedések
Szaigjó szerzetes – Villányi G. András: Tükröződések
Szerb Antal (szerk.): Száz vers
Szántai F. Andrea (szerk.): 1000 japán vers
Otto Erich Hartleben – Albert Giraud: Holdbűvölte Pierrot / Pierrot Lunaire
Tóth Árpád: Tóth Árpád összegyűjtött versei és versfordításai
Dsida Jenő: Angyalok citeráján