Tengerszem 44 csillagozás

Kosztolányi Dezső: Tengerszem Kosztolányi Dezső: Tengerszem

A sorozat második novelláskötete a Tengerszem, a húszas-harmincas évek novellisztikájából válogat. Az érett író – túllépve a szecessziós, látomásos elbeszélésmódon, a freudi tanok hatását kiteljesítve – a lélektani realizmus olyan remekműveit írja, mint a Fürdés, A kulcs és a Kínai kancsó.

Eredeti megjelenés éve: 1936

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kosztolányi Dezső válogatott művei Európa

>!
Európa, Budapest, 2008
456 oldal · ISBN: 9789630786126
>!
Révai, Budapest, 1936
402 oldal
>!
158 oldal · ISBN: 963822214X

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Ács_Milán >!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Meglepő módon tetszettek Kosztolányi novellái. Mind a kis történetek, mind a könyv nyelvezete érthető és élvezhető.
Több ilyen művet kellene olvasnunk, amit régi költők, írók alkottak. Viszont úgy gondolom, hogy pont azért nem olvasunk elég régi író által írt művet mert vagy nyelvileg nem tetszik vagy nem elég érthető számunkra. De, mint a példa mutatja, vannak kivételek.
Egy-egy kis novellát olvastam volna még tovább is, mert ezek a kis történetek emberiek és hétköznapiak voltak és igazán szórakoztatóak.

>!
158 oldal · ISBN: 963822214X
RKAti P>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Tényleg hétköznapi, tényleg nincsenek hősök.
Tudjátok, amikor olvasás közben libabőrös lesz a karotok …. Sok ilyen novella van benne! (Nekem)
A kedvencem az Öreg barackfa, ami arról szól, hogy kivágnak egy már nem termő barackfát, hogy világosabb legyen a szobában.
Mármint szó szerint ez van leírva és mégis teljesen másról szól! Hogy lehet ez? Nem értem!
Csodálatos írások. (Nekem)

marlowe>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Az Egypercesekre kiosztott négy csillagom is jelzi, hogy nálam elbeszéléskötet esetében magasan van a léc. A Tengerszem azonban mindent (át)visz. Sokszínű, időszerű (köszönet a szöveg aktualizálóinak), pestiesen elegáns, sokszor gondterhelt – és kiváltképp mélyen emberi. Kosztolányi for prezident!
(Ha nem marlowe lenne a becsületes nevem, leginkább Esti Kornél lennék…)

jeno>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Nem igazán ismertem eddig a novellaíró Kosztolányit. Már tudom: kár volt kihagyni.
Nemcsak a sztorik jók, hanem úgy használja nagyon magas szinten a magyar nyelvet, hogy közben nem fárasztó olvasni.

B_Bori>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Azért ezt is jól kifogtam. Tenyérnyi könyvben, mákszemnyi betűk. Hogy mit meg nem tesz az ember ezekért az „utazásokért” … :)
Aki úgy érzi, magányos, szomorú, inkább ne ezt a könyvecskét olvassa.
Ha belül nyugalom van, szeretet, akkor viszont olvassa! Olvassa, mert a könyvnek is szüksége van ölelésre.

Ardid>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Kosztolányi örök kedvenc! És a novellákat is szeretem. Tehát ez is abszolút kedvenc.

aleida>!
Kosztolányi Dezső: Tengerszem

Borzongatóan emberi…a hideg ráz még mindig, ha eszembe jut.


Népszerű idézetek

NLaslow>!

Mert jegyezd meg, hogy csak az élhet, aki teljesen el van készülve a halálra s mi, ostobák, azért halunk meg, mert csak az életre készültünk el és minden áron élni akarunk. A rend, melyet magad körül látsz, voltaképp rendetlenség s a rendetlenség az igazi rend. A világ vége pedig a világ kezdete. Ezt akartam közölni veled.

Világ vége

Kapcsolódó szócikkek: halál
Creusa>!

A huszadik század gyermekei, bármilyen társadalmi osztályba tartoznak is, tudatában vannak, hogy ők e kor bálványai, a felnőttek szemefénye,a jövendő reménysége s ehhez mérten önérzetesen is viselkednek, akár a trónörökösök.

74. oldal - Feri

Creusa>!

Arca – a setesuta hajacskájával,óriási kék szemével, be nem fejezett tétova vonásaival-
olyan mint a természet sietve odavetett művészi vázlata.

308.

NLaslow>!

Egyik tanárom arra intett, hogy ne engedjek elmúlni egyetlen napot se anélkül, hogy valami jót ne tennék. Szavajárása az volt, hogy csak az ilyen ember alszik nyugodtan. No meglátjuk, tudok-e ma aludni luminál nélkül…?

A Patikus meg Ő.

NLaslow>!

Dr. Scholznak hívják. Barátai az éles esze és pompás vitatkozóképessége miatt eleinte Szokratesznek is hívták. Később, amikor a lóversenyeken hajszolta a szerencsét, s minden lóra feltett egy-egy pengőt, a szép görög nevét Sokratesz-re változtatták. Legutóbb pedig, mióta ruházatát feltűnően elhanyagolja, s inget csak legritkább alkalmakkor vált, sem az egyik, sem a másik nevét nem használják, hanem Piszokratesz-nek nevezik..

Barkochba

RKAti P>!

A bölcs ember sohase törvényesíti szerelmét. Így holta napjáig megőrzi. Természetünk tudni-illik gyarló. Csak olyasmiért rajonghatunk igazán, ami nem a miénk, amit nem egészen értünk, nem egészen ösmerünk. Ezzel örökre kacérkodhatunk. Esetről esetre hűtlenné is válhatunk érette törvényes hitvesünkhöz, akihez eskü köt. Micsoda boldogság ez.

Boncolás

Creusa>!

Az igazi szeretet szerény. Az igazi szeretet félreáll, elhagyja azt, akit boldogít, hadd lebegjen a lelke szabadon, hadd röpüljön a maga útján, hadd találja meg azt, amire rendeltetett. Ez a szeretet nem óhajt ellenszolgáltatást. Ez a szeretet elegendő önmagának, és ezért végtelen. Ez a szeretet tudja, hogy semmi sem a mi tulajdonunk, sem mások teste, sem mások lelke, még saját gyermekeink lelke sem.

255. oldal, A Délvidéki Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesületének kiadása

Creusa>!

Mindenkiben van egy nagy-nagy adag szeretet, mely nem találja a helyét.

RKAti P>!

A kukoricahéjjal tömött szalmazsák olyan kemény volt, hogy egész éjjel csak hánykolódtam
rajta, amíg a közepén mély gödröt nem vájtam. Ebben feküdtem hajnalig, mint egy sírban.
Fölöttébb kellemetlennek találtam a népiességet.
(Szegény asszony)

Riru>!

Ő, ki e rövid idő alatt bámulatos rátermettséggel játszotta a pszichológus, antropológus, filológus szerepet, most a könyvkötőmunkához látott, egy elmés, kemény szerszámmal paskolni kezdte a könyvet, majd a géphez lépett, mely vasalkatrészeivel vészesen sötétedett előttünk.

9. oldal, Boris könyve


Hasonló könyvek címkék alapján

Örkény István: Egyperces novellák
Fekete István: Őszi vásár
Háy János: Napra jutni
Szabó Magda: Mézescsók Cerberusnak
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Tar Sándor: Ennyi volt
Janikovszky Éva: Mosolyogni tessék!
Hamvas Béla: Silentium / Titkos jegyzőkönyv / Unicornis
Lázár Ervin: Mesék felnőtteknek
Fekete István: Régi karácsony