Pacsirta 757 csillagozás

Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Pacsirta nagydarab, csúnya vénlány. Pacsirta Sárszegen él szüleivel, ahol egész évben hamuszürke por hull az utcákra, de a Magyar Király étterméből a pörkölt remek, paprikás illatát viszi a szél, és mulatás zaja, cigányzene veri fel az éjszakákat. Pacsirta szülei – kisvajkay és köröshegyi Vajkay Ákos és kecfalvi Bozsó Antónia – régóta elszoktak már e zajoktól. Maguknak élnek, csendesen. Áhítatos rajongással imádják, féltik egyetlen kincsüket: Pacsirtát, a csúnya lányt. Boldogok, elégedettek. Legalábbis ezt hiszik magukról. De egy napon, ennek a történetnek a kezdetén Pacsirta vidékre utazik a rokonaihoz. Egy hétig van távol a szülői háztól, és ez az egy hét elegendő arra, hogy könyörtelenül szembesítse Vajkayékat az igazsággal. Egy csúnya arcban felmutatni az emberi lét iszonyatos kegyetlenségét, az öreg házaspár néhány napjában a tömlöcbe zárt sorsok groteszk tragikumát – könnyű kézzel, halálos biztonsággal – ez Kosztolányi művészete, a Pacsirta halhatatlanságának titka.

Eredeti megjelenés éve: 1924

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Osiris Diákkönyvtár Osiris · Talentum diákkönyvtár Akkord · Millenniumi Könyvtár Osiris · Kosztolányi Dezső válogatott művei Európa · Populart Füzetek Interpopulart · Kis Remekművek Könyvtára · Kötelezők (m)értékkel M-érték · Kincses Könyvek

>!
PairDime, Szeged, 2020
ISBN: 9786155950957
>!
Osiris, Budapest, 2019
168 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632763521
>!
Bookyard, Marosszentgyörgy, 2014
144 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786068546414

27 további kiadás


Enciklopédia 22

Szereplők népszerűség szerint

Pacsirta · Cifra Géza · Ijas Miklós · újságíró · Vajkay Ákos

Helyszínek népszerűség szerint

Kisfaludy Színház · Sárszeg · Széchenyi fogadó


Kedvencelte 78

Most olvassa 25

Várólistára tette 188

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Zsuzsi_Marta P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

„Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt, és a szülők a gyermekek miatt.” (83.oldal)

Kosztolányi találóan fogalmazta meg csupán egyetlen mondatban e regénye üzenetét. A Vajkay család saját börtönében él, egymás rabja szülő és gyerek, a már felnőtt lányuk, Pacsirta. A szeretet, a túlféltés, a kímélet rabjai mindannyian, s mindez leginkább és elsősorban a hiányos, elégtelen párbeszéd szülöttje, az elrejtett érzelmek, ki nem mondott gondolatok, a félelem okán. A szülő fél, hogy egyszer kirepül gyerekük, kirepül Pacsirta, üres lesz a fészek, a kalitka, így örök kisgyerekként kezelik őt; miközben lányuk nem tudott önállósodni, saját lábára állni. Gyereknek érzi magát, hisz úgy is bánnak vele.

Kosztolányi mesterien ábrázolta ezt az összetett viszonyrendszert, a boldogtalanság, a feszültség folyamatosan tapintható. Pacsirta, a főszereplő nincs is jelen a regény nagy részében, csupán elején és végén. Csupán emlegetik, szeretettel várják vissza, de nem hiányzik.

Hiánya pozitív előjelet nyer, mikor az élet kitárul a Vajkay házaspár előtt. Újdonságként fedezik fel a kisváros addig számukra rejtve maradt lehetőségeit, társasági és kulturális életét, találkoznak rég látott ismerősökkel. Felszabadulnak a mindennapok béklyója alól, a megszokások és rutinok terheitől. Azelőtt bezárkózva, takarékoskodva, sőt maguktól minden jót (finom falatot, szórakozást, társaságot, fodrászt, ruhát, szép táskát) megvonva osztoztak egymás sorsában, éltek egymás foglyaiként. Fellélegeznek, ez most – ha rövid időre is – megszűnik, más napok járnak.

A sárszegi társadalom, közösség bemutatása kiváló. Kosztolányi jó karakterábrázoló készsége, éles szeme, amely felfedezi a kisváros lakóinak jellegzetes vonásait, szokásait, egymás közti viszonyát, a frappáns párbeszédek teszik még színesebbé és élvezetessé ezt a rövid regényét.

2 hozzászólás
Timár_Krisztina I>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Kevesen tudnak ennyit arról, hogy hogyan működik az emberi lélek, és még kevesebben tudják ilyen pontosan megtalálni hozzá a szavakat. Szerencse, hogy ilyen rövid, különben sokkal rosszabbul esne elolvasni. Mert ez a gyönyörű cím igen-igen szomorú és igazságtalan történetet takar. És egyáltalán nem kizárólag azok számára, akiken ez látszik is. Ha rendben vannak az idegeid, akkor fogjad csak, nem kell ennél jobb önismereti tréning.

Részletek a blogon:
https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2021/04/05/nehogy_sar…

Ottilia P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Szeretem Kosztolányi Dezső regényeit, évről-évre újraolvasom valamelyiket, de általánosságban is elmondhatom, hogy úgy lírai, mint epikai munkássága közel áll hozzám. A Pacsitát 1924-ben írta, amely kisvárosi környezetben játszódik, és a csúnya lány, valamint az érte életformájukat megváltoztató szülők csendes tragédiájáról szól.
Megrázó, ahogyan két ember, a szülők szerencsétlenné válnak, ráadásul a legnagyobb emberi öröm, a gyermek által, úgy hogy a gyermeknek sem válik javára áldozatuk, örömöt meg különösen nem jelent egyik félnek sem.

A regény egyben társadalomrajz,a hamis erkölcsök tanának dőlnek be a regény főszereplői is, de ettől függetlenül mindhármuk felelőssége vitathatatlan. A szeretet álcája mögé rejtett kommunikáció és őszinteség hiány tönkreteszi a főhősök életét. Kosztolányi nyugodt, elbeszélő módban ír, de átüt rajta a lelki válság, a családtagok egymásnak okozott fájdalma, és a környezet erőteljes negatív hatása. Elkeserítő, hogy céltalanul szenvednek, holott egymás szeretete, támogatása és a minőségi figyelem a családtagok között, vagyis olyasmik, amik egy egészséges lelkületű családban természetesek, mindent jóra fordíthatnának.

Most pedig ugyanazt érzem, mint Gerbrand Bakker Az iker című könyvének elolvasását követően, hogy hogyan is jövök én ahhoz, hogy értékeljem ezt a remekművet, hogy bármit írok is, az meg sem tudja közelíteni azt az érzést és hatást, amit a regénytől kaptam. Gyönyörű és végtelenül fájdalmas írás, mondhatni zseniális, ami által (újra) gazdagabb lettem.

fióka P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Olyan nehéz jól szeretni. Kommunikálni. Őszintének lenni. Önmagunkkal, másokkal.
És olyan könnyű megalkuvónak lenni. Hogy ezen életek múlnak? Sebaj, hiszen csak egy van belőle…
És a legnehezebb élni. Igazán, úgy, ahogy valóban szeretnél, konvencióktól mentesen, szabadon, szépen, boldogan. Hiszen csak egy van belőle. Egy élet.
Van még mit tanulni.

5 hozzászólás
pannik>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Szomorú, szívet facsaró, borzongató történet ez.
Kosztolányi nagyon jól megragadta a megmásíthatatlanság, tehetetlenség, beletörődés, bárcsak szavak lényegét ebben a regényében.

Teljesen ismeretlen volt számomra a történet, így megmaradt a remény a végéig, hogy hátha történik valami! Hátha, hiszen a csúnyaság annyira relatív, annyira viszonylagos dolog, ami az egyiknek csúnya az a másiknak a minden, a csoda. Illetve erősen ki van hegyezve a külső jegyekre a történet, de mi van a belső tulajdonságokkal? Hiszen lehet valaki szép, értékes, jó belül, ami többet ér mint a külső…

Ezek ellenére értem, hogy abban a korban, egy ilyen régmúltra visszatekintő nemesi családban, ez az eset így ebben a formában mekkora lélekromboló tragédia lehetett. Pont akkora amilyennek olvashatjuk. Hihető, realisztikus ezáltal befogadható számomra a teljes cselekmény és ezzel együtt átéreztem a súlyát a soroknak, a nehézségét ennek a helyzetnek. Az élet a legnagyobb játékos, igen, összesakkozhat egy ilyen felállást, egy ilyen életet szülőknek és gyermeknek egyaránt, abszolút elképzelhető.

Az az egy hét szabadság, amíg a sanyarúságból kitekintenek a szülők, annak az egy hétnek a mélységei és magasságai a magva ennek a könyvnek. Amit lelkükben megélnek, kiszabadulnak, újra ÉLNEK, de mellette ott a lelkiismeret furdalás, az emlékek, a fájdalom, a közelgő vonat. Remény kevés van, ami akad az is borzasztó és nyomasztó.

Az írás remek, a szülők és Pacsirta érzései is megremegtettek, meghatottak. Sajnálat, szánalom, együttérzés váltakoztak olvasás közben.
Érdemes elolvasni mert igazán jó írás.

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1971
154 oldal
4 hozzászólás
dwistvan P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Bármi történik is a könyvben az aprólékosan, színes elevenséggel tárul elénk. Akár a táj, akár a történés, akár az emberek és gondolataik, érzéseik kerülnek sorra, azt Kosztolányi mindig nagyon szépen és részletesen megformálja.
Ez a felszínén gondtalan, be a mélyben keserű történet érzésem szerint az érzelmek elrejtése, a kapcsolatok problémája, a szerepjátszás története. A megfelelés felszínes kényszere miatt valamit mindenki feladott. Csakhogy egymás becsapása, önmagunk nem nyílt felvállalása azt eredményezi, hogy a mélyben ott marad a keserűség, az élet elszalad.
A madárról elnevezett lány a kalitka madaráért rajong. Őt ismerhetjük fel a kalitka galambjában. Aki szerethető, gondozható és rab. A látszat és a lényeg ellentmondása rendre végigvonul a könyvön. A ki nem mondott igények ha a kapcsolatokban nem jutnak felszínre, az ide vezet.
Sok jelképes esemény, sok gondolkodtató történés alkotja a könyvet, élvezetes fogalmazás mellett.

7 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Kevés dolog van, ami annyi érzést tud kihozni belőlem, mint egy Kosztolányi-regény. Most már nyugodtan beszélhetek róluk általánosságban, mind a négyet olvastam. És mind a négy zseniális. Szóval a Pacsirta hihetetlenül erős érzéseket váltott ki belőlem, és mint írtam, kevés olyan dolog van, ami erősebbeket tud kiváltani. Néhány példa: egy női szempár, ugyanez a nő/lány akármilyen formában, testben, lélekben, írásban, akárhogy… és ennyi.

A helyszín azonos az Aranysárkány Sárszegével, abban a regényben Pacsirta szintén megjelenik (ennek a résznek az újraolvasására most fene nagy kedvem lett), a filmben is ott van, láthatjuk a búcsúzás pillanatait, a csúnya lányt, és két síró szülőjét. De nem látjuk, nem láthatjuk, ami később történik, azokat a változásokat, amik a szelíden, visszafogottan boldog család életéből (bár Pacsirta csúnya lány, és valószínűleg soha senkinek nem fog kelleni, vénlány marad) tettetésekkel fenntartott jópofizást csinálnak. A család egy hétre szétszakad, és mindannyian rájönnek, mi is a baj az ő életükkel. Rájönnek, hogy lehet máshogy is élni, rájönnek, hogy talán nem is szeretik a gyereküket. Talán arra is rájönnek, hogy ők nem jó szülők, mert hiszen, igazából csúnya nő nincs is, mindenki tud szép lenni, ha hagyják. Minden nőbe bele tud szeretni egy férfi, valaki, akárki, hacsak maga a nő ezt nem akarja.
És felmerül a kérdés: ki is a jó szülő? Aki mindent megad, a legjobb helyekre küldi tanítani a gyerekét? Vagy az, aki kevesebbet foglalkozik talán a gyerekkel, de pontosan így önállóvá tud válni, életképes lesz. Pacsirta gyenge kismadár, soha nem fog kirepülni a fészekből, ott fog meghalni, lányként. Ez az ő tragédiája. Ijas Miklós, a költő, ő pedig sosem lesz elismert, életében körberajongott művész, pedig minden bizonnyal megérdemelné. Ez pedig az ő tragédiája. És egész Sárszegnek van egy nagy-nagy tragédiája, a céltalanság. Ez pedig minden ember tragédiája, aki nem tud felülkerekedni a saját élete céltalanságán.

18 hozzászólás
Fiammetta P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Ha valakit még 35 évesen is a gyermekkori becenevén szólítanak (sőt, a valódi neve ki sem derül), az többnyire nem sok jót jelent. Merő szeretetből igazodik egymáshoz a végtelenségig a szülőpár és a lányuk, mindenki jót akar, mégis mindenki szenved. De hát mi kivetnivaló van a mértékletes, kicsapongásmentes életben, különösen a párducok szinte állatias dőzsöléséhez képest? Apa és anya mégis se perc alatt engednek a kísértésnek, amint a lányuk kiteszi a lábát a városból, átadják magukat a legkülönbözőbb bűnös élvezeteknek, amelyektől – elvileg lányukat a csúnyasága miatt feltehetően érő támadásoktól megvédendő – addig megfosztották magukat. Pedig ki is csinál igazából ügyet abból, és vezet vissza mindent arra, hogy Pacsirta csúnya? A könyv végén a kalitkába zárt galamb már szinte túl egyértelműen utal arra, hogy kinek lenne itt szüksége szabadulásra.
Kosztolányi a legmélyebben elrejtett, általában nem tudatosuló szülői érzésekkel szembesít, kezdve onnan, hogy létezhet olyan eset, hogy a gyermeke halálát kívánja az ember, egészen addig, hogy néha a szülő olyannyira magához akarja láncolni a gyerekét, hogy nem engedi felnőni és lényegében magához öregíti.
Sokkoló és szívfacsaró olvasmány.

t_ildiko P>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Régi elmaradásomat pótoltam a Pacsirtával, és már sokkal hamarabb sort kellett volna kerítenem rá, bár kétségtelen, hogy nagyon jókor talált meg ez a történet. Talán tényleg minden könyv akkor érkezik az életünkbe, amikor szükségünk van rá.

A történet nagyon szomorú, és engem rendesen megviselt, pedig látszólag semmi különös nem történik, mégis annyi minden történik, három életnyi értelmetlen fájdalom sűrűsödik össze ebben a rövid regényben (meg másoké is, mert Sárszeg többi lakójának sem idilli az élete, még ha a látszat sokszor azt is mutatja, csak van, akinek kevésbé látványos a baja). A nyelvezete gyönyörű, a szereplők és az érzelmek finom ábrázolása igazi mestermunka.

Pacsirta, a csúnya vénlány Sárszegen él szüleivel, és még mindig eladósorban van, vagyis lenne, ha elvenné végre valaki feleségül. A csúnya vénlány kifejezés elég durván hat, de a könyv is az, és ennek a kisregénynek sajnos pontosan ez az igazságtalanság adja a magját: Pacsirta csúnya, és kifutott az időből. Nem kell senkinek, a szülei nyakán ragadt, akik sajnálatból és szánalomból teljesen alávetik magukat Pacsirtának, úgy élik az életüket, hogy az lányuknak jó legyen, saját vágyaikat és igényeiket teljesen elnyomva. Rendkívül zárkózott, visszahúzódó életet élnek, alig érintkeznek Sárszeg lakóival, mindenen spórolnak, nem járnak sehová, az életük otthon, hármasban telik, még sétálni is hármasban szoktak. Minden a háztartás, a munka és a kötelességek körül forog, de aztán Pacsirta meghívást kap a rokonoktól: utazzon el egy hétre egy kicsit kikapcsolódni.

Eleinte aggodalmaskodnak, amikor Pacsirta elhagyja a családi fészket (kirepül a kismadár), de aztán egyre inkább önmagukra találnak. Felszabadultak, jókedvűek lesznek, elkezdenek olyan dolgokkal foglalkozni, amiben örömüket lelik, vendéglőben ebédelnek, színházba, társaságba járnak. Minden egyes nappal egy kicsit többet tapasztalnak meg abból az életből, amit Pacsirta nélkül élhetnének, amire igazán vágynak, de ezeket a vágyakat Pacsirtára való tekintettel sosem volt szabad kifejezésre juttatniuk. Egyre jobban szoronganak, amint közeledik Pacsirta hazatérésének időpontja, habár magukat igazán vehemensen igyekeznek meggyőzni arról, hogy mennyire örülnek, hogy az ő kismadárkájuk végre hazatér. Önámítás, te ősi, csalfa keserédes, embert nyomorító, miért vagy olyan vonzó?

Aztán Vajkay Ákos, Pacsirta apja egy mámoros este után alkoholtól jócskán ittasan kimondja azt, ami már régóta nyomja a szívét, ahogyan a feleségéét is. Azt a kegyetlen, bűnös dolgot, amit érezniük sem lenne szabad. Viharos éjszaka ez, keserű felismeréssel, vagyis pontosan egy régi felismerés hangosan történő kimondásával. Érdemes megfigyelni, hogy Ákos mennyire tombol, milyen felindult azon az estén (amit nyilván az alkoholos állapot okoz), amikor végre kimondja azt, ami annyira fáj, ami hosszú évek óta éles tüskeként fúródik belé. Az alkohol vagy elnyomja vagy feloldja az érzelmeket és a gátlásokat, de olyasmit nem képes előhozni, ami nincs benne az emberben, nem hiába a régi mondás, hogy a részeg ember megmondja az igazat. Sosem hittem a mentegetőző „nem úgy gondoltam, nem akartalak megbántani, részeg voltam” szövegben. De, az ember olyankor pontosan úgy gondolja, csak a társadalmi elvásárok, az illem, a jó viszony megőrzése vagy bármi más miatt józanul nem fogja kimondani. Én hamarabb hiszek egy részeg embernek, mint egy józannak.

És ha Vajkay Ákos vallomása nem volt elég szívfacsaró, akkor Kosztolányi még ránk dob egy követ, miközben lefelé zuhanunk a szakadékban. Kiderül (ha eddig nem lett volna nyilvánvaló), hogy Pacsirtának sem jó ez így, de mindhárom fél azt hiszi, a másiknak kedvez azzal, ahogyan él. Szörnyű, mardosó, felemésztő élet ez.
Feküdt az ágyon, még mindig hunyt szemmel, ezen a meddő, hideg leányágyon, melyen még nem történt semmi, csak aludt, betegeskedett, nyomta terhével lefelé, mint hulla a ravatalt. Ha ettől a mondattól nem rándul valakinek görcsbe a gyomra, akkor semmitől.

A három főszereplő lélektanán kívül Kosztolányi tökéletesen ábrázolja a kor társadalmát, élvezet volt olvasni. Hiába nincs kétszáz oldal se ez a könyv, minden benne van, aminek kell, pontosan olyan mértékben és minőségben, ahogy kell.

Pacsirta története borzasztóan bánatos és igazságtalan, de sajnos élethűen mutatja be, hogy egy jelentéktelen dolog, a kinézete miatt mennyire kegyetlenül kitaszít magából valakit a társadalom. Ma is így van ez, és bizony ma is sok Pacsirta él közöttünk.

Lelkileg nagyon kimerített ez a könyv, és furcsa lenne rá azt mondani, hogy tetszett, de öt csillagnál nem lehet rá kevesebbet adni.

HA86>!
Kosztolányi Dezső: Pacsirta

Lélektani szempontból ez egy nagyon izgalmas regény magányról, elszigeteltségről – hogy azt ne mondjam, kiközösítésről. Messziről Mary Shelley Frankenstein című regényét juttatta eszembe. Ott a feltaláló Victor Frankenstein létrehoz egy szörnyszületett, akit torz külseje miatt megbélyegez a társadalom: ő az ügyeletes bűnbak, akitől rettegni lehet, menekülni előle, gaztettekkel vádolni, összefogni ellene stb. Kosztolányi hőse, a csúf aggszűz Pacsirta helyzete persze nem ilyen drámai: az ő kiközösítése lassan történik, és nem is annyira egyértelmű, mint Shelley hőse esetében. Pacsirtát nem üldözik, és nem is zaklatják: őt egyszerűen csak békén hagyják, a szó legvégzetesebb értelmében. Etelka néni például alig tudja elnyomni az ásítását, míg beszélgetnek; a fiatal Thurzó-lányok nélküle járnak szórakozni; a rokonaival közös fotón Pacsirta „véletlenül” a kép legszélére kerül, fél kézzel a pajtába kapaszkodva; az udvariasabb férfiak illendőségből egyszer-kétszer hazakísérik ugyan, de aztán elmaradnak mellőle, és így tovább. Pacsirta nem buta, tudja jól, hogy kolonc az emberek nyakán, ezért önszántából vonul vissza. Ha egyedül élne, ez a döntés nyilvánvalóan csak őt magát érintené. De ott vannak a szülei is, két idősödő, boldogtalan kisember, akik szintén viselik a lányuk csúfságával járó terheket. Naphosszat otthon ülnek, házi kosztot esznek, nem járnak színházba, táncmulatságba, étterembe – és Pacsirtában fel sem merül, hogy mindez őmiatta van, és lehetne másként is…
Fordulat akkor következik be az életükben, amikor Pacsirta harmincöt évesen, életében először egy hétre elutazik vidékre a fent említett rokonokhoz. Ekkor a szülei végre elkezdenek élni. És ekkor döbbenek rá, hogy Pacsirta tulajdonképpen kolonc a nyakukon.
De az nem igaz, hogy nem szeretnék. Szeretik, csak épp azt az életet is szeretik/szeretnék, amiben részük lehetne, ha a lányuk csúfsága nem szigetelné el őket a többi embertől. Éppen ezért úgy érzem, ez az egy szabad hét – amiről Pacsirta egy kalitkával (és benne egy csúf madárral) a kezében tér vissza – még inkább megnyomorítja a szülőket. Hiszen már nem csupán a Pacsirta jövője feletti félelmeikkel kell megküzdeniük, hanem a megízlelt boldog, gondtalan élet és az általuk élt élet között húzódó ellentét feloldhatatlanságával is…

Ötcsillagos, mert Kosztolányi nem csak tehetséges író, de kitűnő emberismerő is.


Népszerű idézetek

csillagka P>!

A részeg emberek röpülnek.
Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhová előbb érnek, mint remélik.
Hogy közben múlik az idő, nem számít, mert nekik az nincsen, és nyilván a többiek csalódnak, kik ilyesmikkel törődnek.
Bajuk sem esik, mert a Szűz Mária kötényében hordozza a részeg embereket.

125. oldal, Tizedik fejezet (Európa, 1998)

Gelso P>!

Aki elutazik, az tovatűnik, az megsemmisül, az nincs is. Csak annyira él, mint az emlék, mely visszaréved képzeletünkben. Tudjuk, hogy van valahol, de nem látjuk őt, akár azokat, kik meghaltak.

18. oldal (Szépirodalmi, 1985)

Frank_Spielmann I>!

Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt és a szülők a gyermekek miatt.

97. oldal, Hetedik fejezet

11 hozzászólás
Caroline>!

Nem lehet elkomédiázni az életet, nem lehet felöltöztetni. Vannak, akiknek csak a fájdalom marad, a kegyetlen, alaktalan fájdalom, mely semmire sem jó, semmire sem használható, csak arra, hogy fájjon, ebbe aztán beleássák magukat, mindig mélyebben hatolnak bánatukba, mely csak az övék, a végeérhetetlen tárnába, a sötét bányába, mely végül összeomlik fölöttük, és akkor ott maradnak, nincs mentség.

Hetedik fejezet

beyondhell>!

Aki kétszer hány, az jobban mulat, mint az, aki csak egyszer hány. Tegnap némelyikük háromszor is hányt, ennek következtében „fényesen mulattak”.

11. fejezet

kinderbueno>!

A részeg emberek röpülnek. Csak a józanok hiszik, hogy ide-oda imbolyognak, ők valójában láthatatlan szárnyakon szállnak, s mindenhova előbb érnek, mint remélik.

111. oldal

ponty>!

Minden, ami hitvány, közönséges, úgy hívják, hogy élet. Nincs és nincs és nincs igazság.

105. oldal

Dark>!

Magyar emberek pohárnál megértik egymást.

97. oldal, 9. fejezet

Frank_Spielmann I>!

Aki kártyázik, az a felejtés teljes mámorát élvezi, s külön világegyetemben él, melynek síkjait kártyalapok rakják ki.

125. oldal, Kilencedik fejezet

3 hozzászólás
BallaiNiki>!

Minden, ami hitvány, közönséges, úgy hívják, hogy élet. Nincs és nincs és nincs igazság. Semminek sincs értelme. Minden mindegy.

87. oldal, 3. bekezdés

Kapcsolódó szócikkek: az élet értelme

Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Szabó Magda: Az ajtó
Móricz Zsigmond: Erdély I-III.
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Németh László: Égető Eszter
Kertész Imre: Sorstalanság
Fehér Klára: Bezzeg az én időmben
Krúdy Gyula: A vörös postakocsi
Móricz Zsigmond: Pipacsok a tengeren
Rideg Sándor: Indul a bakterház
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek