Mák 4 csillagozás

Kosztolányi Dezső új versei
Kosztolányi Dezső: Mák

Verseskötet (1916).

Eredeti megjelenés éve: 1916

>!
Tevan, Békéscsaba, 1916
82 oldal

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

Iustitia >!
Kosztolányi Dezső: Mák

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Másabb ez a kötet, mint amiket eddig olvastam. A fő évszak itt az ősz, nem a tél. A versek hangulata is ehhez igazodik; ugyan meg-megjelenik az elmúlás gondolata, de az élet még sokkal erőteljesebben jelen van, mint a halál.
Eddig nem alakult ki bennem hiányérzet, utólag jöttem rá csak, a kötetet olvasva, hogy Kosztolányinál a háborúval még eddig nem igazán találkoztam. Ebben a kötetben érinti a témát, ennek szép példája mondjuk az Öcsém című vers. Mégsem ez a jellegzetes.
A művek formája valamelyest karakterisztikus, sűrűn fordul elő két vagy három soros versszak. Az utóbbi gyakran nem csak formai szerephez jut.
A Mérgek litániája című vers felépítésében már előrevetíti a Zsivajgó természetet.


Népszerű idézetek

Iustitia >!

Akarsz-e játszani


A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni,
akarsz-e mindig, mindig játszani,
akarsz-e együtt a sötétbe menni,
gyerekszívvel fontosnak látszani,
nagykomolyan az asztalfőre ülni,
borból-vízből mértékkel tölteni,
gyöngyöt dobálni, semminek örülni,
sóhajtva rossz ruhákat ölteni?
Akarsz-e játszani mindent, mi élet,
havas telet és hosszu-hosszu őszt,
lehet-e némán teát inni véled,
rubin-teát és sárga páragőzt?
Akarsz-e teljes, tiszta szívvel élni,
hallgatni hosszan, néha-néha félni,
hogy a körúton járkál a november,
az utcaseprő, szegény, beteg ember,
ki fütyürész az ablakunk alatt?
Akarsz játszani kígyót, madarat,
hosszú utazást, vonatot, hajót,
karácsonyt, álmot, mindenféle jót?
Akarsz játszani boldog szeretőt,
színlelni sírást, cifra temetőt?
Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?
Virágok közt feküdni lenn a földön,
s akarsz, akarsz-e játszani halált?

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Lunemorte P>!

Egy kézre vágyom

Jó olvasó, ki ülsz a lámpa mellett,
akárcsak én itt, most rád gondolok,
s akármi vagy, versekkel ünnepellek.
Látom fejed, figyelmes homlokod.

Testvértelen és bánatos a költő
az életek, a szívek alkuján.
És néha, ő, a magányos ődöngő
kétségbeesve nyúl egy kéz után.

Most a kezed kell – nincs kéz a világon
mit így szorítanék, egy kézre vágyom,
az éjen át nyújtsd, légy akárki bár.

Gondolj reám és messze útjainkra,
s mondd, ki lehet, aki e verset írta,
ki az a testvér és neki mi fáj?

270. oldal

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Zsuzzs>!

Akarsz-e élni, élni mindörökkön,
játékban élni, mely valóra vált?

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Iustitia >!

Hideg

Furcsa est ez, néma, hűvös,
a szobákban újra bűvös
lámpa ég.

Fűtenek is innen-onnan,
s rémlik a körúti lombban
fönn az ég.

Istenem, mi végre élek?
Dúdorászok, árva lélek,
egymagam.

A mesék arany kastélya
és a cukros, piros téa
merre van?

Nem merek a ködbe nézni,
sárga gallyakat idézni
soha már.

Aki vén, az mint az ősz fáj,
mint a hervatag, esős táj
s a halál.

Ó, a múlt nem ezt ígérte,
s ami van ma, könnyem érte
mennyi folyt.

Elnémuljak, fölsikoltsak?
Ennyi volt csak, ennyi volt csak?
Ennyi volt.

Menj, szegény öreg, s a gáznál
tébolyogj még és vigyázzál,
meg ne hűlj.

És ha könnyű és ha lomb hull,
régi bútól, fájdalomtul
meg ne halj.

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Iustitia >!

Pléhkoszorú


Pléhkoszorú
lóg a boltocska ajtaján,
egy kis halottra vár talán.

Pléhkoszorú,
elmúlt az ősz, el a hideg,
nem kellesz már te senkinek.

Pléhkoszorú,
sírokra sem jó, szomorú,
szegény, bitang pléhkoszorú.

Pléhkoszorú,
csak pléhlevél, pléhnefelejcs,
ha kell rá gyöngy, egy könnyet ejts.

Pléhkoszorú,
azt gondoltam, hogy megveszem,
szívemre halkan ráteszem.

Pléhkoszorú,
rozzant, poros a levele,
húsz krajcár… Ennyit érek-e?

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Iustitia >!

Sötét, nehéz tavaszi ég

Sötét, nehéz tavaszi ég,
viharba járó, tintakék,

és neked viszek koszorút,
te mindeneknél szomorúbb

bús gerjedés, bús temetés,
oly fullatag, olyan nehéz,

hogy lehull érett koponyám
a gyászod lila vánkosán,

és én is a tavasz vagyok,
fiatal, búskomor papod.

A sírban elrohad a hús,
de te azt mondod, nyílni bús,

bús küzdeni, bús kezdeni,
időt és lelket veszteni.

A lelkem még oly fiatal,
de látja, hol a ravatal,

s bár gerjedő és bár merő
súlyos-bús, mint te, szent erő,

és hallgatag és tiszta-új,
a kincse roppant mázsasúly,

roskadtan a jövőbe néz,
s mint a tavasz, sötét, nehéz.

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Iustitia >!

Keserű ének


Rövidre nyírnám a hajad,
mint egy vezeklő zárdaszűznek,
hogy engem láss csak és magad.

És megvakítnám a szemed,
ezt a két ledér éji pillét,
mely cifra lámpákhoz lebeg.

És hátrakötném a karod,
hogy csendesen magadba fordulj
és úgy feküdj, mint egy halott.

Akkor borulnék csak reád.
Halott szemed bús éjjelében
ragyogva ölelnélek át.

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Iustitia >!

Skála


Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.

Vágynak ők is,
árva lelkek,
a napér.

Lámpa füstöl
hosszú füsttel
olykoron.

Hull az ágyra
fekete hó,
a korom.

Künn az ajtó,
bús sóhajtó,
nyekereg.

Tompa hangon
rí a gangon
egy gyerek.

Ülnek-ülnek
az ágyaknál
csendesen,

gondolkoznak
régi, rút
emlékeken.

Egy se tudja,
hogy mi bántja,
mit akar?

Kóc a fésűn,
a fejükben
zűrzavar.

Forró ujjuk,
mely sok férfit,
szívet ölt,

most fázósan,
fényes tűvel
inget ölt.

A gavallér –
aranytallér
hova ment?

Porlad ő is,
mint a szivük
odalent.

Hervadt ajkuk
csókos álmot –
sírva kér.

Őszi éjjel
a nők ágya,
mint a vér.

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei

Lunemorte P>!

Ének Virág Benedekről

Jaj, hogy szerettem volna élni régen,
Vén századok bús mélyein, korábban,
Mikor a lélek nyílt, a jóság s nem ma
A buta „modern technika” korában.
Otthontalan bolyongok hazavágyván
És sírva vágyom vissza, ami volt már,
Akkor a szemek föl az égre néztek
S úgy állt a szív, mint liliomos oltár.
Az emberek akkor meghaltak őszen,
Mosolyogván az aszú, édes őszben
Szivükbe hordták az „örök szerelme”-t
S mindég holdfénybe mondták, hogy: szeretlek.

Jó emberek között folyt volna éltem
Tán itt, ahol most élek, észrevétlen
Köröttem – essős akvarell – Tabán.
Nyugodt lennék, vagy boldog is talán.
Ülnék otthon az ablakmélyedésben,
Sétálnék egy-egy régimódi halvány
Leánnyal a haldokló némaságban,
Vagy bogarásznék a Gellérhegy alján.
És új boron, mikor habos a rámpás –
Kapukulcs a kezemben s kézilámpás –
Korhely árnyékomat nyomomba húzván
Mennék haza a kormos, süket utcán.
Aztán csak várni – az élet elröppen –
Horatius-t olvasni esti ködben
Álmodni mélyen és álmodni resten
S télen táncolni, túl a kicsi Pesten.

Ma hogy a föld vérünk, könnyünket issza,
Szeretnék futni: vissza, vissza, vissza.

Itt a szomszédomban az ordas hegyek közt
A „szent Öreg” élt, Virág Benedek.
Kovakővel gyújtotta meg a gyertyát,
S lúdtollal körmölt magyar éneket,
Akkor se ismerték nálunk a költőt
Futó szegény vad, elbújt reszketeg,
Görcsös szókat gyalulva, gyúlt szemekkel,
Tág pupillával nézte az eget.
Sokszor megállok most, hol ő lakott rég
S alázatosan és magamba szálló
Lélekkel kérdem, mi maradt belőle?
Egy kis küszöb s egy villamos-megálló.
De én gyakran elmentem volna Hozzá,
Hogy lelkemet szava beharmatozná,
Piruló arccal néztem volna rája,
Hogy mit mond papos és szigorú szája.
Lobogó nyakkendővel és kalandos
Frizurával, én ifjú ósdi lantos
Olvastam volna néki órahosszat,
Versekbe szedve A' Hazát, az Ather-t
És írtam volna Daphnis-ról és Cloe-ról
S Magyar Jövőnk-ről vagy száz hexametert.
Ő meg bólintott volna a homályon
S én lehajoltam volna, hogy megáldjon.

Zsinóros régi atillát viselt még,
Ráncos kezü és prédikáló bölcs volt
Szobája, mint az agg papok szobája,
A szekrényében likőr és gyümölcs volt:
És dicsérvén a Poézis hatalmát
Átnyújtott volna versemért egy almát…

249-250. oldal

Kosztolányi Dezső: Mák Kosztolányi Dezső új versei


Hasonló könyvek címkék alapján

Ady Endre: Ady Endre összes versei
Ady Endre: Ady Endre összes verse
Ady Endre: Ady Endre összes költeménye
Ady Endre: Ady Endre válogatott versei
Ady Endre: Vér és arany
Babits Mihály: Babits Mihály válogatott versei
Ady Endre: A menekülő élet
Ady Endre: Új versek
Karinthy Frigyes: Így írtok ti
Tóth Árpád: Hajnali szerenád