Látjátok, ​feleim 4 csillagozás

Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim

„Kötetünkbe ​Kosztolányi Dezsőnek azokat a tanulmányait, esszéit gyűjtöttük egybe, amelyek klasszikus magyar költők, elbeszélők, drámaírók műveivel foglalkoznak, nagyokkal és kisebbekkel egyaránt – Balassi Bálinttól Makai Emilig. Pázmány Péter, "a magyar próza atyjá”-nak műveiben a hév és az a lendület foglalkoztatja, amely évszázadokig példaképe lesz minden magyar írónak; Kazinczy Ferencről ki meri mondani: „Nincs remekműve. Élete a remekmű.”; fiatalosan lelkesedik „első tárcaírónkért”, az Ázsia szélén élő Mikes Kelemenért; Vörösmartyt azzal jellemzi, hogy költészetét nem lehet egyetlen hangszerhez hasonlítani, úgy szól, mint egy hatalmas zenekar; Arany Jánosról kilenc tanulmányt ír, Dantéval és Shakespeare-rel egy sorban említi – és folytathatnánk a sort. Páratlan leleménnyel talál rá a vizsgált életmű lényeges mozzanataira, az irodalmi alkotásról, a művészet bonyolult titkairól mindig érzékletesen beszél, jelzői megvilágítanak egy-egy verset vagy regényt felejthetetlenül,… (tovább)

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Kosztolányi Dezső életműsorozat, Életrajz / Útirajz

>!
Tarandus, Győr, 2012
324 oldal · ISBN: 9786155180606
>!
Szépirodalmi, Budapest, 1976
342 oldal · ISBN: 9631505731

Most olvassa 2

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

>!
worsi ASP
Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim

Ezt a könyvet olvasva szembesültem azzal, hogy iszonyú keveset tudok a magyar irodalomról. Viszont Kosztolányi nagyon jó tanár (pont, mint Szerb Antal történelemből), úgy tud mesélni, hogy kedvem lett Balassit, sőt Petőfit (!) olvasni. Sok említett íróról még csak nem is hallottam, de most tervezem, hogy belelapozok a műveikbe.
(Most néztem, hogy az Ércnél maradóbb hasonló ehhez, csak világirodalommal, azzal is meg kell ismerkednem.)

>!
pipitér_olvas
Kosztolányi Dezső: Látjátok, feleim

Az egy év Kosztolányival c. kihívás részeként vettem kézbe, egyébként valószínűleg eszembe se jut elolvasni. Kár lett volna kihagyni. Elolvasása közben az iskolapadszagú, poros, fakó költőportrék színesebbek, élettelibbek lettek. Kosztolányi szemével végtelenül könnyű beleszeretni Arany Jánosba és úgy is maradni. Kiderül továbbá, hogy Mikes valójában ironikus levelező, Jókai egy világtól menekülő álmodozó, Petőfi unalmas, izgága forradalmár és nép költője helyett zseniális lángelme. De olyan költőkről, írókról is olvastam, akikről még sosem hallottam, vagy alig ismertem: Endrődi Sándorról, aki szavakkal festette meg a Balatont, Komjáthy Jenőről, a világtól eltaszított filozófus zseniről, Reviczky Gyuláról az önsorsrontóról, a nyomor költőjéről, Pósa Lajosról, aki K.D-nek az, mint nekem Weöres Sándor,valamint a titokzatos Vargha Gyuláról, akinek első kötete 22, második kötete 62 éves korában jelent meg. Szerintem aki szereti a szépirodalmat, több lesz ezzel a tanulmánykötettel. Utánérzése hasonló Nyáry Krisztián: Így szerettek ők-jéhez; a kötet végére a magyar irodalom alakjai hús-vér emberekké lesznek.


Népszerű idézetek

>!
worsi ASP

    Vér szerint való nagybátyja a költőnek az a Balassi Menyhárt is, akinek árultatásáról 1569-ben Abrudbányán tették közzé ennek a kornak leggorombább, legkacagtatóbb drámai szatíráját. Minden hájjal megkent, elvetemült gazfickó ez, született köpönyegforgató, a XVI. század telivér zsebrákja. Izabella királyné mellett éppúgy setteng, mint a török szultán mellett. Számára hit, lelkiismeret, meggyőződés, minden eladó, mégpedig szabott áron. A fülbegyónás alkalmával vallja be a titkát, hogy ő csak az „aranypogácsáiban bízik”, mert neki még az se volna elegendő, ha „a Szamos mind arannyal folyna”.

27. oldal (Balassi Bálint II/2) (Szépirodalmi, 1976)

11 hozzászólás
>!
Szelén

Gondolkozom, eltűnődöm. Vajon van-e a verseknek koruk? Azok is változnak, mint a halandók, akik fölcseperednek, megvállasodnak, aztán botot véve kezükbe görnyeteg csoszognak előre új napok felé? Egyáltalán a költemények is térben, időben helyezkednek el?
Ez a párhuzam nem teljesen pontos. Mindenesetre azt tapasztaljuk, hogy a versek között is hatalmasan pusztít a csecsemőhalandóság. Némelyik alighogy világra jön, meghal, egy könyv koporsójába zárva könyvtárak polcára kerül, s ott hiába várja föltámadását. Viszont más versek – nem tudni, miért és hogyan – azonnal visszhangot keltenek a kortársakban, szavaik jelképpé válnak, apák átadják fiaiknak, azok unokáiknak, minden nemzedék megtölti, fölfrissíti új lelki tartalmával, betűik lüktetnek, lélegzenek, szervesen fejlődnek, ők maguk pedig, amint múlnak az esztendők, a szó szoros értelmében növekednek, szépülnek, mélyülnek, olyan élettani törvény szerint, melynek nincs határa.

Petőfi Sándor VI

>!
cassiesdream

Pázmány Péter közelebb áll hozzám s mint bármelyik más prózaírónk. Szinte naponta olvasom. Az a vastag kilenc kötet, melyet a magyar tudományos egyetem adott ki, imádságoskönyve, hitvitái, haragos prédikációi és országmentő levelei napjaim kedves enyhülete és fölfrissítője.

Pázmány Péter (Nyugat, 1920. október 15.)

>!
Swoosh

A maradi azt tartja, hogy ami van, az rossz, és csak az a jó, ami volt. A haladó azt tartja, hogy ami van, az rossz, és csak az a jó, ami lesz. Az egyik a múlt szerelmese, a másik a jövő szerelmese. Mind a ketten egyformán elégedetlenek a jelennel. Úgy látszik, a jelent csak a bölcsesség képes teljesen megérteni. A maradi és haladó azonban nem bölcs. Hontalanok ők mindketten az időben, vad vágy ráncigálja őket, hátra vagy előre, hogy megleljék egyensúlyukat. Elfogultságukban egyaránt túlzók, igaztalanok és esztelenek. Hogyan is lehetne csak a múltra építeni, mely már halott, s szűk kereteivel nem alkalmas a megnövekedett élet befogadására, s hogyan is lehetne csak a jövőre építeni, mely egyelőre ábránd, s akaratunkkal soha ki nem számítható, soha egészen föl nem bűvölhető. De mind a két lelki alkatban van valami megindító. Megindító a haladó, aki hitével, bátorságával az új élet szállásmestere, s megindító a maradi is, aki áhítatában és hagyománytiszteletében a régi élet eltűnt nyomait keresi. A maradiság mély mivoltában nem is egyéb, mint honvágy az első, tiszta, éles élmények, a gyermekkor paradicsomi boldogsága után. Ezért olvassuk oly visszavágyakozó mosollyal a Metamorphosis Transsylvaniae-t is.

Apor Péter (Pesti Hírlap, 1935. február 17.)

>!
Swoosh

Ha a vers a lélek legteljesebb kitárulkozása és lemeztelenítése, akkor a levélforma a lélek pongyolája. Aki levelet ír, az társalog papíron. Társalgási és társasági műfaj a levél. Van benne valami a csevegő tárca közvetlenségéből. Híreket közöl a külső és belső világból, a környezetről és a levélíró egyéniségéről. Az újság föltalálásáig valóban az újságot pótolta. Azóta folyton senyved. Attól kezdve pedig, hogy sürgönyözni és telefonozni is lehet, s a nap és éj minden órájában rendelkezésünkre van a lelki tisztálkodásnak az a módszere, hogy gondjainkat azonnal elintézhetjük, mintegy leöblögethetjük magunkról, mihelyt eszünkbe jutnak, a levél a régi, kedélyesen hömpölygő, meghitt levél, tárgy híján szinte egészen elsorvadt.

Mikes Kelemen (Pesti Hírlap, 1935. március 31.)

>!
Swoosh

Azok, akik az érzelmeknek tűzijátékát s az apró gondolatocskáknak tündöklő szikraporát szeretik csak, jobb, ha be sem lépnek poézisának komor csarnokába. Itt egyik vakító fényexplozió a másikat követi, kápráztató lobbanások viharzanak, az eszmék dinamikai ereje átcikázik csontunkon, velőnkön, idegcsöveinken, s valami ismeretlen kéj és kín villamos borzongása rázza meg egész valónkat.

Komjáthy Jenő sohasem volt népszerű, s nem is lesz. Az ő világának gyönyörét és kínját csak nagyon kevesen tudják megérteni. A gondolkozás és érzés kiválasztottjai és arisztokratái az ő közönsége.

Komjáthy Jenő (Magyar Szemle, 1906. augusztus 23.)

>!
Swoosh

Magyaros feszességgel fázik a mutatványos őszinteségtől, a költő ősi és természetes exhibicionismusától – ami művészetének rovására megy –, inkább példázatokban szól, mint az egykori verselő magyar urak. Leír például egy kis nyomorék gyermeket, aki játszótársait sóvárogva nézi, és mikor már meghatódtunk a fiú egyéni sorsán, hozzáteszi, hogy ilyenek vagyunk mi magyarok, a népek társaságában.

Kozma Andor (Nyugat, 1920. január)

>!
Swoosh

Az ember tragédiájá-nak van egy külön tragédiája: az, hogy vajmi nehéz egy másik nyelven megszólaltatni.

Madách Imre - I (Pesti Hírlap, 1931. szeptember 20.)

>!
worsi ASP

Jaj annak a költőnek, ki csak annyi elismerést kap, amennyit munkái alapján megérdemel.

179. oldal (Petőfi Sándor, V) (Szépirodalmi, 1976)


Hasonló könyvek címkék alapján

Eörsi István: A derűlátás esélyei
Abody Béla: Indulás, érkezés
Kunszabó Ferenc: Nevelő idő
Nemes Z. Márió: A preparáció jegyében
Pilinszky János: A mélypont ünnepélye I-II.
Kiss Gy. Csaba: Közép-Európa, nemzetek, kisebbségek
Tamási Áron: Gondolat és árvaság
Erich Kästner: Mi újság volt tegnap?
Alekszandr Szolzsenyicin: Orosznak lenni – vagy nem lenni
Kazimierz Brandys: Levelek Z. Asszonyhoz