Gyémántgöröngyök 3 csillagozás

A közönség a munkatársunk. Igen, az új verseket ketten írják, a poéta és az olvasó. Világosan látom ezt. A régi író megvetette a közönséget akkor, midőn mindent kimondott előtte, az új író megbecsüli azt, sok dolgot rábíz, és mer diszkrét és titkolódzó is lenni. Nem ad befejezettet, tökéletesebbet ad, befejezetlent, amit az olvasónak, a nézőnek kell befejeznie, kiteljesíteni, a tökélyig emelni.

50. oldal, Az új irodalom

Ah, művészet. Mindennél erősebb, hatalmasabb és gyilkolóbb morfium.

88. oldal, Orska Mária a homokon

Elhatározza, hogy pár vidám napot szerez magának. Otthon azt mondja, hogy Bruxelles-be rándul, de Montecarlóba utazik. Semmi rosszat nem forgat a fejében. Elmúlt már az a kor, mikor kalandokat hajszolhatna, de azért szívesen venné, ha összekerülne egy kedves kis nővel s elbeszélgethetne vele. Aztán végre egyedül lesz, fesztelenül, szabadon mozoghat és éjszaka nem hallja, hogy mellette szuszog a felesége, mint valami bálna.

89. oldal, A montecarlói botrány

A hódoló fáklyák vörös párázatában, villanylángok fehér tüzében ragyogott azon az augusztusi éjszakán a leendő magyar király arca. Könnyedén jött ki a budai várkastély udvari erkélyére. Kezét a bársony drapériára tette, hogy pihenjen kissé, mintegy aludjon a kéz, mely majd két országot kormányoz. Taglejtései kellemesek és nagyon egyszerűek. Válla – a búzavirágkék atillában – szélesebbnek, férfiasabbnak rémlik, mint a fényképeken. Nagyon folyamatosan beszél magyarul, kedvvel, tüntető magyarsággal ejti ki széles és mély magánhangzóinkat. Néha úgy bánik nyelvünkkel, oly katonásan, mint a karddal.

118. oldal, Az új király arca

A falragasz akkor vagy ebzárlat-meghosszabbítás volt, vagy adófelhívás, s az utóbbit az adófizetők éppoly kevésbé olvasták, mint az előbbit a veszett kutyák.

130. oldal, Éji kaland

Az Undok Ember szólt: „A kérdés meg van oldva.”

21. oldal, Edmond Rostand: A csillagok macskazenéje

Nőgyűlölő lennék, de van egy asszony, ki sohasem csalt meg, akit mindig szerettem, aki mindig szeretett engemet, s ő miatta szeretem az összeseket. Ez a nő: az anyám.

96. oldal, A jegyzőkönyvemből

A XIX. század a pesszimizmus százada volt.
A XX. század valószínűleg az optimizmusé lesz.
A művészetben, a tudományban, a kritikában legalábbis olyan hangok csendülnek fel, melyek egyenesen erre mutatnak. Lejárt az a kor, mikor a költő, a tudós kész recipe szerint sikert biztosító világbúból, idegességből és fekete kétségbeesésből kavarta össze a maga zagyvalékát.

100. oldal, Az egészséges lángész

Mondd, a padunkra még emlékszel-e,
Vadrepkény nőtte be,
Torkodból trillázott a dallam ár,
Csöpp énekesmadár.

Hangodba volt valami édes íz,
Csattogtál, mint a csíz
És ugy daloltál, mint párját hivó,
Bus feketerigó.

És a szemed zöld volt, de szürke is,
Akár az április
És ametisztfény lobbant rajta át,
Ha csókoltam a szád.

Az ajkadon nem volt soká mosoly,
Oly méla volt, komoly
De kacagott öt perccel azután
Viharosan, buján.

Mint a virág féltél, ha záporok
Haragja háborog:
És amikor az eső megeredt,
Futottál, mint gyerek.

Nem tudtalak elérni sohasem,
Repültél sebesen,
A lábaidnak fényes árnya volt,
Kis, röpke szárnya volt.

Emlékezem hajadra – mily pazar
Kuszált aranykazal –
Kócos, gubancos, élő napsugár:
Rég volt, ez messze már.

27-28. oldal, Wilde Oszkár: Rózsák és ruta (részlet)

A Vígszínház, mely többnyire arany- és ezüsttálcán tálalja fel a gall szemetet s a külföldi drámaírás legüresebb csepüjét, ez alkalommal komoly színművet mutatott be.

76. oldal, Deborah