Édes ​Anna 1788 csillagozás

Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Az ​Édes Anna, bár remekmű voltát alig valaki vonta csak kétségbe, a szokásosnál is összetettebb problematikát kínál. A krisztinavárosi kis cselédlány története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába, aki mintacseléddé válik, szinte-szinte már a cselédlány ideáljává, akiről megindul a legendaképződés, kilenc hónapi tökéletes szolgálat után brutális módon meggyilkolja gazdáit. A regény egyszerre és egységben nyújtja a kommün és az ellenforradalom, a fehérterror és a vörösterror rajzát, a rendszerváltás egy történeti, de általánosítható modelljét, az úr-cseléd viszony aprólékos, megható bensőségességű rajzát, a kiszolgáltatottság anatómiáját, az egyéniség kiüresedésének, a „géppé válásnak” pszichológiai és mélypszichológiai analízisét, a „keresztény kurzus” mélyreható bírálatát, egy tartózkodóan szkeptikus történelemszemléletet, az action gratuite Gide által „felfedezett” módszerének világirodalmilag is példátlanul magas szintű megvalósítását és… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 1926

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Életreszóló olvasmányok, Talentum diákkönyvtár, Diákkönyvtár, Millenniumi Könyvtár, Kosztolányi Dezső válogatott művei, A magyar próza klasszikusai

>!
ISBN: 9788097252403 · Felolvasta: Gáspár Enikő
>!
Kossuth, Budapest, 2015
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789630980654
>!
ISBN: 9789639555010

31 további kiadás


Enciklopédia 6


Kedvencelte 208

Most olvassa 68

Várólistára tette 205

Kívánságlistára tette 87

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISMP
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

2015. okt. 30.

Ikszedik újraolvasás vége.

Még mindig kegyetlen, még mindig megrendítő.

Így, hogy sokadszorra haladok végig rajta, a történet már szinte mellékes is, megengedhetem magamnak, hogy apróságokra figyeljek. Az alapkérdés persze az, ami az utolsó előtti fejezet címe is: „Miért?”

Nem hiszem, hogy aki a történet végét előre elmondja, az ebben az esetben spoilerezne. Kivételesen éppen ellenkező a helyzet. Lehetővé teszi az olvasó számára, hogy detektívet játsszon, és alaposan megjegyezze magának a legapróbb részleteket is, hátha összeáll belőlük valami kép.

Hogy amikor Anna Vizyékhez áll cselédnek, a többiek mindenki véleményére kíváncsiak, csak az övére nem. Eleve feltételezik, hogy ott akarja hagyni a régebbi gazdáit, senkinek meg se fordul a fejében, hogy esetleg nem. Hogy a lakástól undorodik, és egy héttel a munkába állása után eltöri a tükröt. Hogy nyilvánvalóan tiszta, de Vizyné rögtön azzal kezdi, hogy ide poloskát ne hozzon, és különben is nem tetves? Hogy huzat nélküli paplan alatt alszik. Hogy a vendégek bebámulnak az életébe, és a legkisebb furcsaságért kinevetik, sőt azért is, hogy kimegy az ajtón. (Ez milyen már, ilyet én is tapasztaltam, szerencsére ajtón belül: hogy valaki egy ajtón kilép, és a benn levők minden ok nélkül nevetnek rajta, és nem lehet őket leállítani.) Az is csak most tűnt fel, hogy a többi cseléddel milyen kedvesen beszélnek a gazdáik, Annával meg nemcsak kezdetben, hanem mindvégig katonás, parancsoló stílusban, akkor is, amikor már pontosan tudják, hogy úgy is elvégzi a munkáját, ha nem keménykednek vele. Akkor meg minek. (A ki nem élt hatalomvágy okán? A frusztrációk hatására? De akkor még tovább kell kérdezni: és Vizyné miért embertelen? És Vizy miért ilyen üresfejű?)

És sorolhatnám.

De persze még így se lehet rájönni, hogy pontosan miért történik, ami a regény végén történik. Hiszen Anna gondolatait nem látjuk. Talán nincsenek is neki. Ösztönlény, a legártatlanabb fajtából. Ismeri a világot, de nem gondolkodik rajta, csak elfogadja olyannak, amilyen. Persze ebben vagy igazam van, vagy nem, hiszen nem ismerem. De elmondhatom-e, hogy ismerem azokat az embereket, akik nap mint nap körülöttem vannak? Belelátok-e a lelkükbe? Vagy csak azt tudom róluk, amit magukról bevallanak (miközben hazudhatnak nekem, és hazudhatnak saját maguknak is, ami gyakoribb), rosszabb esetben azt, amit mások mondanak róluk?

Ha ezeket a kérdéseket felteszi magának az ember olvasás közben, már volt értelme belefogni ebbe a könyvbe.

Ha egy kicsit elfelejt ítélkezni mindennap látott felebarátai fölött, ez az értelem még tovább gyarapodik.

Irgalmat gyakorolni nemcsak a szegények és nyomorultak fölött lehet. Irgalomra bárki rászorul. Aki a leghangosabban dicsekszik, talán az a legjobban.

– —- –
2016. okt. 26.

Még egy újraolvasás. Megint október végén.*

Fura, ahogy megint észrevettem benne újdonságokat, pedig gyorsan olvastam, kapkodva. Mégis most figyeltem oda először arra – úgy figyeltem, hogy oda se figyeltem :) –, hogy mi minden mutatja azt, hogy ezt a regényt költő írta. Persze, hogy tudtam eddig is, de most csapódott le bennem az, ahogyan a szöveg stílusa működik. Olyan érzetet kelt, mintha csak úgy odadobálták volna a mondatokat, néha szinte könnyed, társalgási stílusban szól, különösen, ha az elbeszélő valakinek a nézőpontjába helyezkedik bele – márpedig általában ezt csinálja. De közben hajszálpontosan azokat a szavakat találja meg, amelyek aztán az olvasót találják el, ügyesen, mintha tűkkel hajigálnák. Úgy laza, hogy közben fegyelmezett. És mindig éppen csak annyit mond, amennyi pont elegendő. Összesen egy olyan félmondatot találtam, amelyet ki lehetne húzni, és nem változna a szöveg. Az összes többire múlhatatlan szükség van, pont akkor, pont ott. És ezt így kétszáz oldalon keresztül. Öcsém, facsiga… már bocs.

spoiler

spoiler

spoiler

spoiler

spoiler

* Jé, nem is vagyok úgy elmaradva a tananyaggal, mint ahogy gondoltam. Egész jól állok.

– —- –
2018. október 22.

Újraolvasás vége.

Az értékelést is újraolvastam. Sokat már nem tudok hozzátenni, „csak” pont ugyanazok jutottak eszembe olvasás közben most is, mint – látva az akkori feljegyzéseimet – két évvel ezelőtt. Ezek szerint még nem hülyülök. :)

Au, nem éltem volna akkor. :( Amikor vendéget se fogadhatott a tisztes polgár, ha előtte a saját kezével bontotta fel a konyhában a csirkét. És a rang kötelezett, de segíteni nem segített senkin. Milyen magányosak voltak ezek az emberek. :(

Mindössze az ért elementáris élményként, hogy száz napi Ovidius-olvasás után kapásból értettem a latin nyelvű halottas imádság 90%-át. Na jó, magyarul sajnos már éppen elégszer hallottam, az alapján is sejtettem, mi minek felel meg.

Vajon kiért, kikért szól az elején az imádság? Akiknek a számára irgalmat kér, azoknak már mindegy, milyen címet viseltek, kinek tettek szívességet, kin gázoltak keresztül, kit nevettek ki. És már az sem él, aki kávét iszik a legvégén.

Másra most nem tudok gondolni.

20 hozzászólás
>!
Nikolett0907 P
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

„Az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle.”

Azt hiszem negyedszerre olvastam ki.
Hogy miért ezt választottam? Azért, mert ez és az Árvácska akasztott ki középiskolás éveimben a legjobban. És bár sejtettem mi az oka, úgy gondoltam érettebb felfogással is meg kell vizsgálnom az adott művet.
Megtettem, de hozzá teszem, valószínűleg utoljára vettem a kezemben.
A szövege, hogy milyen az lényegtelen, hisz nem egy mai darab, de a történet rendkívül nehéz volt számomra.
Ennyi megalázást azt hiszem dühöngés nélkül nagyon nehéz elfogadni, és szeretem a szadista könyveket, de ez nagyon sok volt.
Persze megvan a maga gyötrelmes „szépsége”, de olyan mélyen felháborított, hogy alig akartam végig olvasni.
Mindenesetre nem örülök neki, hogy kötelező ….de ez csak az én véleményem.

9 hozzászólás
>!
zuna19
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

„Anna hallgatta s ő boldog volt, hogy valaki akad, aki hallgatja.”

Nehéz bármi értelmeset írnom a könyvről. Ne értsetek félre, nem azért mert nem tetszett, hanem azért mert annyira megrázott.
Sok véleményt olvastam és rengetegen szépen megfogalmazták már előttem, hogy miről is szól a történet. Sajnos én nem tudom ennyire szépen összehozni. Bárhogy próbálom is nem sikerül.
Azért pár mondatot összehozok valahogy. Még ha nincs sok értelme akkor is.
Középiskolába kötelező olvasmányként került a kezembe először ez a könyv. El is olvastam akkor. De bevallom mostanra semmi sem rémlett. De semmi! Így teljesen új volt nekem. Megdöbbentő nyíltság, amit én kivettem a történetből. Anna karaktere igazán gyámoltalan, ártatlan, szerethető. Ezért is rázott meg leginkább a könyv, hogy nem néztem volna ki belőle a tettét. Hihetetlen. Hogy is szokták mondani, „az élet közbeszólt!”
Mostanában már nem sok klasszikus könyv fordul meg a kezemben. Tavaly egyáltalán nem olvastam. Most ebben az évben is szerintem ez az egyetlen amit beiktattam. Azért nem mondom 100%-ra, de szerintem csoda kellene, hogy belekezdjek még egybe.

>!
christine
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Egy kicsit megrendültem olvasás közben. Ez az első olyan kötelező olvasmányom, amit elejétől a végéig kiolvastam, és még tetszett is.
Bár mondjuk a tetszett kifejezés attól függ, hogy milyen nézőpontból figyelem a könyvet és az érzéseimet.
Tetszett…
… a története miatt. Szép, letisztult képet kaptam az akkori világról, a felfogásról és a nézőpontokról, mindegyik szereplő helyébe el tudtam képzelni magam.
… mert végre találtam magamnak egy olyan olvasmányt, aminek a nyelvezetétől nem mászok a falnak, amiben senki se mártír, senki se megy a vesztébe, stb.
Gyűlöltem…
… elsősorban Vizyné miatt. Ő volt az egyetlen olyan karakter, akit olvasás közben megállás nélkül pofoztam volna. Utáltam, már a jelenlététől is falra másztam, és Anna helyében én is pontosan ugyanezt tettem volna.
    
Örülök, hogy elolvastam, és csak remélni tudom, hogy jövőre ezt kapom érettséginek, mert akkor biztos olyan értekezést firkantok a papírra, hogy azt mindenki megemlegeti majd. :)

>!
K_A_Hikari P
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

„Csak egy ember vagy. De hát mi több, mint egy ember? Se két ember, se ezer ember nem több nála.”

Az orosz irodalom után kellett valami igazán magyar is.
Maradtam a klasszikus vonalnál, és elővettem Kosztolányit.
Kötelezőhöz képest meglepően olvasmányos volt, könnyen haladtam vele. Bár néha kicsit túlírtnak éreztem, egyszerűbben is lehetett volna fogalmazni helyenként.
Anna karaktere végig igazán szimpatikus volt. Tiszta, kedves, szorgalmas.
Csupa-csupa jó tulajdonság, ezért is döbbentem le a végén.
Számomra nem illet egy ilyen fordulat se a karakterhez, se a történethez. Ráadásul választ se kaptunk a „miért”-re….
Összeségében nem volt rossz, bár a végét nagyon szívesen átínrnám.
Nekem ez most pont jó volt első Kosztolányi regénynek.

9 hozzászólás
>!
Bla IP
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kosztolányi utolsó regénye az Édes Anna (1926). Úr és cseléd viszonya áll a középpontban – ami önmagában, az igen jelentős társadalmi különbségek létét igazolja. Az időzítés tökéletes: a Tanácshatalom épp megbukik 1919-ben, Kun Béla dicstelenül menekül, elkezdődik az azóta többször átértékelt Horthy-korszak. A helyes irányú gondolatokat Moviszterrrel mondatja ki a szerző, akitől a többiek azonban inkább távolságot tartanak.
Ezt a könyvet még középiskolában olvastam először. Nagyon együtt éreztem Annával, akit mindenki csak kihasznált, gépként kezelt, s aki az értelmetlen tettbe „menekült”. A mai, újra feltámadó bejárónői gyakorlat, a polgárosodó világ, ismét az egyre nagyobb társadalmi különbségek velejárója, az én szememet és gondolkodásomat kissé sérti. Véleményem szerint az idősek, betegek és gyerekek kivételével mindenkinek magának kell gondoskodnia maga és környezete szükségleteiről, s a gyermekeket is erre kell nevelni. De hát én egy „őskövület” vagyok, viszont a kutya valszeg nem ugatna meg…

2 hozzászólás
>!
fióka P
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Az Édes Annát olvasva óhatatlanul felvetődik a kérdés: milyen fokú tanulmányok kellenek ahhoz, hogy az ember érezze, megalázzák? Gyanítom, hogy semmilyen. Ergo: Anna tette tudattalanul is tudatos volt. Az ember elég nehezen viseli egy idő után, ha már megint úgy adják elő a délutáni kávé mellett, mint a legújabban beszerzett nercbundát vagy mosógépet. Arról már nem is beszélve, hogy mit nekem az életed? hiszen én rosszul leszek a gondolattól, hogy elmész. A kettő összehasonlíthatatlan és evidens, hogy melyik a nagyobb horderejű. Nemde?
Emberi figura csak az orvosé. Övé a humánum képviseletének nehéz terhe.
Nyilvánvaló, hogy a cselédnek adott tanyasi, falusi lányok zöme teljességgel tanulatlan volt, ami viszont zavaró, az az összemosás, pedig a tanulatlan nem = a hülyével. A cselédlányos regények zömében valamiért még a jóakarattal megformált cselédfigura is kicsit debilisnek hat.
Furcsa az, hogy Kosztolányi elég sokat időzik az Őszirózsásnál, a román megszállás fölött pedig úgy elsiklik, mintha az lett volna a világ legtermészetesebb dolga. Nyilvánvalóan a történet szempontjából számára hasznosabb volt a kommunista szál, pedig aztán voltaképpen semmit nem kezdett vele és az egész magától elsorvad a könyv folyamán, majd természetes halállal kimúlik.
Ami még érdekes, az a záró, saját magáról szóló fejezet egyik mondata: „…őszinte irigységgel szemlélték, azt gondolva magukban, mint mindenki, aki kívülről néz akármilyen otthont, hogy ott a boldogság és megelégedettség lakik.”
Na igen.

>!
Nikymeria P
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Meglepően könnyen csúszott le a torkomon ez a klasszikus, de azért elragadtatva nem voltam.
Kicsit kitágult a pupillám Anna tettétől, de jobban belegondolva, teljesen megértem.
Addig-addig nyel és tűr az ember, és elvisel mindent, minden megaláztatást, míg egyszercsak elpattan valami. És ez a vége. Mert másképp nem tud szabadulni, vagy meg sem fordul a fejében, hogy más helyet keressen.
A legérdekesebb az egész történetben a szomszédok, cselédek viselkedése és reakciója volt. Tipikus kétszínűség, hazugságok.

>!
Osiris, Budapest, 2005
250 oldal · ISBN: 9633897807
>!
Tintapatrónus
Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Számomra ez is egy volt a pótolandó kötelezők közül. Amikor ilyesmit olvasok, mindig meg szoktam kérdezni a férjemet – aki velem ellentétben, itt nőtt föl, itt járt iskolába, majd tanított magyar irodalmat – hogy hány évesen, melyik osztályban olvassák a gyerkőcök az adott könyvet. Majd ez alapján próbálom elképzelni, hogy, ha nekem is kötelező olvasmány lett volna, akkor abban a korban én vajon hogyan viszonyultam volna hozzá, mit gondoltam volna róla, élvezet lett volna olvasni vagy kínszenvedés… Érdekes játék egyszerre kétféle módon szemlélni egy könyvet: a mostani és a múltbéli énemmel.
Ez a könyv biztos lekötött volna kamaszként is úgy, ahogy most is. Akkor talán meglepődtem volna a végkifejleten, minden bizonnyal nem számítottam volna arra, hogy a történet ezt a fordulatot veszi; most persze többé-kevésbé gyakorlott olvasóként sejtettem, hogy valami tragikum rejlik benne, meg valahol el is vártam, hogy Anna valahogy, valamilyen végzetes módon meghazudtolja az „Édes” nevet. A szereplők hihetetlenül elevennek hatottak, talán azért is mert hangos könyvben „olvastam” és a felolvasó nagyon jól interpretálta mindegyiket, olyannyira, hogy sokszor majdnem olyan élmény volt hallgatni, mintha egy színházi előadást néztem volna. Ilyen precízen, ilyen erőteljes körvonalakkal megrajzolt karakterekkel ritkán találkoztam eddigi olvasmányaim során. Nem (csak) arról van szó, hogy ezek nagyon jól megalkotott szereplők, hanem, hogy olyan érzést keltettek bennem, mintha egy fénykép sorozatot néztem volna: mindegyik képen a háttérben szintén nagyon elevenen és jól kivehetően végigvonul a kor történelme, az akkori társadalmi berendezkedés minden jellegzetességével és mozzanatával; de az előtérben mintegy ennek a háttérnek a szubsztanciájaként kiemelkednek sokkal élesebben és kirívóbban a regény szereplői. Kiüvöltenek a könyvből, hangosan és egyenesen bele a szemünkbe, a tudatunkba. Én bizony hangosan visszaüvöltöttem Vizyné egyik másik megnyilvánulásán, bár kicsit zavart, hogy nem tudok a szemébe nézni és nem látom, hogy eljut-e a tudatáig, amit mondok neki. A doktort imádtam, minden mondatát (szintén hangosan) helyeseltem. Annát noszogattam volna, hogy legyen bátrabb, határozottabb, ne engedjen, ne… újra és újra, vagy meneküljön, mindegy, csak ne tűrjön, mert azt rossz látni, hallani, tudni… tudatosítani. Ott voltam velük, közöttük, beleszóltam a beszélgetéseikbe, kommentáltam a gondolataikat, vitáztam és érveltem.

Majd a végén Anna belesűrítette mindezt, amit velük együtt átéltem, átgondoltam és átéreztem, egyetlen gesztusba, egy tettbe, ami végül is summázta minden szereplő életét és egyúttal a kor társadalmi konfliktusának a lényegét.

Függöny le, szereplők el. Taps helyett: csend. Talán így tisztán halható mindenki számára Moviszter/Kosztolányi szava:

humanizmus…

irgalmasság…

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
czegezoltanszabolcs 

– Van egy ország, ahol mindenki szolga és úr egyszerre. És egyenlő. Mindig, az év minden napján.
– Melyik az az ország?
– Krisztus országa.
– Az fönn van, a felhőkben.
– A lélekben van.

1 hozzászólás
>!
czegezoltanszabolcs 

…egy tettet nem lehet megmagyarázni se egy okkal, se többel, hanem minden tett mögött ott az egész ember, a teljes életével…

Miért...?

7 hozzászólás
>!
czegezoltanszabolcs 

Az emberiség holt fogalom. És figyelje meg, tanácsnok úr, hogy minden szélhámos az emberiséget szereti. Aki önző, aki a testvérének se ad egy falat kenyeret, aki alattomos, annak az emberiség az ideálja. Embereket akasztanak és gyilkolnak, de szeretik az emberiséget. Bepiszkolják családi szentélyeiket, kirúgják feleségeiket, nem törődnek apjukkal, anyjukkal, gyermekeikkel, de szeretik az emberiséget. Nincs is ennél kényelmesebb valami. Végre semmire se kötelez. Soha senki se jön elém, aki úgy mutatkozik be, hogy én az emberiség vagyok. Az emberiség nem kér enni, ruhát se kér, hanem tisztes távolban marad, a háttérben, dicsfénnyel fennkölt homlokán. Csak Péter és Pál van. Emberek vannak. Nincs emberiség.

10 hozzászólás
>!
finding_dori

Egy darabig vízszintesen, levetkőzve feküdtek egymás mellett, a vékony nyári paplanok alatt.
Majd különös fény gyulladt csukott szemhéjaik mögött, hirtelenül felálltak, elváltak egymástól, áthágva szobák falait, évek messzeségét, különböző irányokban bolyongtak, nekik is ösmeretlen ösvényeken, immár teljesen felöltözve, mindenféle regényes színpadi jelmezekben.
A mindennapi csoda történt meg: álmodtak.

202. oldal, Fanyar vacsora (Európa, 2008)

>!
czegezoltanszabolcs 

Az az érzésem, hogy nem bántak vele emberien. Nem úgy bántak vele, mint egy emberrel, hanem mint egy géppel. Gépet csináltak belőle.

10 hozzászólás
>!
Sárhelyi_Erika I

A szem az agyvelő legtávolabbi képződménye, a koponya kiugró bástyafokán maga is egy látó, szabadon hagyott agyvelő, mely a megismerés lázában, valamikor a lét kozmikus forradalmában két lyukat szakított magának a koponya csontfalán, s ezen a lőrésen kukucskál ki a külső világba, megtudni, hogy mi a célja a teremtésnek.

>!
kiscsillag0310 P

– Egy fél esztendeig fáradtam, vesződtem vele. Érdemes volt?
– Nézze, méltóságos asszonyom, nekem van egy páciensem, hetvenhat éves, és most kezd angolul tanulni. Mire megtanul, talán meg is hal. Vagy mondjuk, hogy nem hal meg egyhamar, s később – majd százéves korában – úgy hal meg, hogy tudott angolul. Érdemes volt? Vagy érdemes húszéves korunkban elkezdeni akármit? Igenis érdemes: valahogy csak el kell tölteni az időt.

182-183. oldal

>!
blackangel

(…) aki belülről lát valamit, az másképpen látja, mint aki csak kívülről látja.

188. oldal

>!
tulipe

De néha az általánosságban van a legtöbb tartalom, mert nem köti meg képzeletünket s szabadjára hagyja csapongani.

>!
verdeleth

– Van egy ország, ahol mindenki szolga és úr egyszerre. És egyenlő. Mindig, az év minden napján.

– Melyik az az ország?

– Krisztus országa.

– Az fönn van, a felhőkben.

– A lélekben van.

– De tessék megvalósítani itten. A bolsevikiekkel, az elvtársakkal.

– Nem is kell megvalósítani – szólt Moviszter ingerülten, mert a betegsége miatt ideges volt. – Nem kell. A kommunistáknak is az volt a hibájuk, hogy egy ideált meg akartak valósítani. Egyetlen ideált se szabad megvalósítani. Akkor vége. Csak maradjon fönn, a felhők között. Úgy hat, és úgy él.

VITA A PISKÓTÁRÓL, AZ IRGALOMRÓL ÉS AZ EGYENLŐSÉGRŐL


Említett könyvek


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Kertész Imre: Sorstalanság
Lev Tolsztoj: Anna Karenina
Szabó Magda: Abigél
Szabó Magda: Az ajtó
Tamási Áron: Ábel a rengetegben
Fekete István: Tüskevár
Závada Pál: Jadviga párnája
Fekete István: Bogáncs
Erich Kästner: A két Lotti