SZKLADÁNYI MÁRIA: SZENVEDÉLYEK FORGATAGA
Történelmi regény
A gombaként szaporodó életrajzi és történelmi regények egyik újabb torzszülöttje ez az írás. [A] XVI. század magyarjainak sorsát szerette volna feltárni előttünk. Meg akart ismertetni Fráter Györggyel, hogy mindez nem sikerült, erről nem tehet az írónő. Ut desint vires, tamen est laudanda voluntas…*
A tartalmat fölösleges ismertetni, minden iskolás könyvben vagy lexikonban megtaláljuk a „váradi püspök” történetét egészen az orgyilkosságig, mikor is „Jézus, Mária” kiáltással halt meg.
Szkladányi Mária valóságos művésze annak, hogyan kell egy történetet annyira összekuszálni és érthetetlenné tenni, hogy senki emberfia ki ne ismerje magát vaskos könyvében. De csak ebben művész, azon túl semmi köze nincs az irodalomhoz.. Valószínűleg a történelmi regények konjunktúrája ösztökélte arra, hogy írjon, esetleg unatkozott, vagy nem volt kivel traccsolnia. Tipikus nőírás, zavaros, érthetetlen. Még annyi fáradságot sem vesz magának, hogy utánanézzen egyes eseményeknek, hogy valóban úgy történtek-e meg. Neveket ír le helytelenül, Fráter Györgyöt családi nevén állandóan Utyeszenitsnek is hívja Uticsenovic helyett. Történeti szemlélete egyáltalán nincsen, csak ostobán fecseg, úgy, ahogy jön.
A megírása külön figyelmet érdemel. Olyasvalaki ül le történelmi regényt írni, aki a stilisztika elemi szabályaival sincs tisztában. Úgy állunk mondatai előtt, mint a hülyék. Talán egy hasonlattal lehet a legjobban megvilágítani: valaki idegen nyelvet tanul, már elég rég foglalkozik vele, eléje kerül egy ismeretlen szöveg: a szavaknak egytől egyig tudja a jelentését, a nyelvtant is ismeri, és mégsem fogja fel a mondat értelmét. Ismerjük a magyar nyelv szavainak jelentőségét, és mégsem fogjuk fel, mit akar mondani. Ez az írónő másik művészete.
Így ír: „Ellentétes ösztönök ütköznek ki mindjobban benne, és a félelem, hogy belátásnak, mellyel az új idők elől kitérni készül, foganatja múlhat, lázas sietséget fokoz fel benne az ország átadását illetőleg.” „Íme Fráter György férfienergiájának hatalmas masszájával Izabella asszonyi indulat tengerének zajgása kezd verődni." (?) „Egymás tekintetét kerülve hallgatagon üldögélnek, és közben lázasan fonják az összeférhetés fonalát, mellyel új rést lehet nyitni az egymás iránti bizalomnak.” (???)
Még csak azt sem lehet rámondani Ignotusszal: „Akasszanak fel, ha értem, de szép.” Silány fércmű az egész, szerzője legjobban tenné, ha tollat sem venne többé a kezébe. Sajnos lebeszélni úgysem lehet, legközelebb falukutató vagy orvosi emlékiratokkal jelentkezik, mert ma ezt falja a közönség.
Kiadásra nem ajánlom.
Budapest, 1939. dec. 15.
* Ha hiányzik az erő, dicsérendő az akarat is. (latin közmondás) (A szerk.)
196-197. oldal, NYERESÉG ÉS VESZTESÉG - Lektori jelentések (Jaffa, 2018)
