A Görgey-kérdés története I-II. 5 csillagozás

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Eredeti megjelenés éve: 1994
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 7
Kívánságlistára tette 11

Kiemelt értékelések


Zseniális munka. Én először főiskolán olvastam a Történetírás története c. tantárgy vizsgájára Zakar tanár úrnál, és meg kell mondjam, azóta sem igen találtam olyan történelmi szakmunkát, amely egyszerre lett volna ennyire alapos, részletes, igényes, de közben szórakoztató is. A legnagyobb értéke a munkának – amellett, hogy módszeresen megsemmisíti az évszázados legendát, miszerint Görgey „áruló” volt – talán az, hogy a Görgey-kérdés történetét végigjárva megismertet minket a magyar politikai és közgondolkodás történetével, a magyar történetírás főbb alakjaival, a bal- és jobboldali történészek nézőpontjaival, mozgatórugóival és helyenként bizony emberi hibáival is. Aki alaposan meg akarja ismerni a szabadságharc, sőt a magyar hadtörténet egyik legnagyobb hadvezérének előéletét, tragikus megvádolását, majd ennek következményeit, mindezt úgy, hogy közben a XIX. századtól kezdve végigtekintheti a magyar történetírás történetét – annak nagyon ajánlom ezt a művet.
Talán Kosáry volt az első, aki megadta végre azt a tiszteletet Görgeynek, ami neki jár. Sajnos az ő alakja körüli viták még a mai napig sem jutottak nyugvópontra, a kérdés tehát azóta is önmagát írja tovább. Ennek ellenére a gondolkodó többség számára ma már világos, hogy az lenne a minimum, hogy megadjuk a tiszteletet Görgeynek. Ehhez pedig az első lépés a könyv elolvasása.
Sajnos nehezen lehet hozzájutni, mindössze két kiadása létezik, a legújabb 1994-ből. Én kilenc évig vadásztam rá, mire meg tudtam vásárolni antikváriumból. Egyértelműen könyvgyűjteményem egyik legértékesebb darabja.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lestyán Sándor: Az ismeretlen Táncsics ·
Összehasonlítás - Féja Géza: Kossuth Lajos ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2. 92% ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Merész magyarok 91% ·
Összehasonlítás - Nyáry Krisztián: Általad nyert szép hazát 92% ·
Összehasonlítás - Szász Béla: Minden kényszer nélkül 91% ·
Összehasonlítás - Réthy Endre – Takács László: Aradi vértanúink ·
Összehasonlítás - Alekszandr Kamenszkij – Niederhauser Emil: Nagy Katalin – Mária Terézia ·
Összehasonlítás - Goldziher Ignác: Napló ·
Összehasonlítás - Kóka Rozália: Napsugárkisasszonyok a történelem sodrában ·
Összehasonlítás