Varju-nemzetség 83 csillagozás

Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség Kós Károly: Varju-nemzetség

Kós Károly krónikának nevezi ezt a legkedvesebb, legjellemzőbb könyvét. „Nem regény, nem is történelem – írja. – Nem kitalálás, de nem is valóság. Csak néhány szál virág…” S feleségének ajánlja „ezeket a régifajta, sovány, köves földben termett, erdők alján, hegyek között, az örökké élő múlt porából született virágait Kalotaszegnek.”
„Kalotaszegi krónika” – ezzel a címmel jelentek meg Kós Károly szépirodalmi munkái kilencvenedik születésnapja alkalmából, 1973-ban, s ez a cím leginkább a Varju nemzetségre illik. Nemcsak a szerző szóhasználatában, hanem úgy is, ahogy a megjelenése óta eltelt félszázad leforgása alatt az irodalomtörténetbe és a köztudatba átment.

A különböző kiadások címe eltérő: Varju-nemzetség, Varju nemzetség, Varjú nemzetség, Varjunemzetség.

Eredeti megjelenés éve: 1925

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Magyar szépirodalom, Tanulók könyvtára

>!
Helikon, Budapest, 2016
352 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632276670
>!
Helikon, Budapest, 2016
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632278414
>!
Kriterion, Kolozsvár, 2010
450 oldal · ISBN: 9789732609866

10 további kiadás


Enciklopédia 5

Helyszínek népszerűség szerint

Gyulafehérvár · Torockó


Kedvencelte 12

Most olvassa 3

Várólistára tette 31

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
Timár_Krisztina ISP
Kós Károly: Varju-nemzetség

Ilyen szép könyvet ennyire unni…
Bocsánat… :(

A mondat mindkét fele komolyan veendő. Valami gyönyörűség ennek a szövegnek minden egyes mondata. Mindegyikbe külön-külön bele lehet veszni, olyanok, mintha csupa verssorok volnának székely népballadákból. Akárhol nyitja ki az ember, kincset talál, ami nincs elrejtve, sőt két marékkal szórják.

Na de maga a történet…

Mindenekelőtt irgalmatlanul bonyolult. Ami nem a Kós Károly hibája, hanem a XVII. századi erdélyi történelem tehet róla.* Meg se próbálom (nem is szeretném kifejezetten) elképzelni, milyen lehetett ott és akkor megkísérelni eligazodni a politikai viszonyok között – milyen nehéz lehetett életben maradni – gerincesnek maradni – esetleg még boldogulni is, megfelelni az életcélnak, egyről a kettőre jutni. Embertelen nehéz. És az emberek éltek akkor is, terveztek a jövő évre akkor is, sőt még merészeltek szerelmesek is lenni, családot alapítani, gyereket nevelni… szívfájdítóan szép…
…mert aztán időnként jött az ellenség, és kettétört mindent. Vagy még rosszabb esetben nem az ellenség. Hanem a szomszéd, a rokon, a hajdani barát, vagy akár a fejedelem, aki a saját fajtáját pusztítja, bünteti.

A regény ettől nem lesz derűsebb, nem is lehet. Csak bonyolultabb. Nem lehet követni, ki kicsoda, hova megy és mit akar. Annak se, aki fejből tudja Erdély XVII. századi történelmét, hát még nekem, jó fél évvel a húszéves érettségi találkozó előtt. A politikusok neve is percek alatt cserélődik, hát még a kisembereké. Ki győzné követni, ki kit szeret, kit utál, kit akar agyonlőni és kit nem?
No de ez legyen az én hibám. Az elbeszélőé legfeljebb az, hogy ő ugyan nem könnyíti meg az olvasó dolgát a gyönyörű balladisztikus mondataival, amelyek legalább annyit hallgatnak el, mint amennyit kimondanak, mert akik beszélgetnek, félszavakból értik egymást. Köszöntem szépen. Tíz-húsz oldal után meg se kíséreltem követni az eseményeket, csak a regény utolsó harmadában kezdtem felfogni, merre hány méter.

Ehhez viszont tegyük hozzá, hogy ennek a regénynek az esetében követhetetlenség és kiszámíthatóság nem zárja ki egymást; többek között emiatt is untam annyira. Mert azon soha nem lehetett kiigazodni, hogy ki miért indul éppen hova. De hogy ebből jó nem sül ki, sőt nagy valószínűséggel két oldalon belül legalább két fontosabb szereplőt megölnek, nem beszélve a mellékszemélyekről, arra mérget mertem volna venni, és többnyire igazam lett. No de ezt meg írjuk ismét a történelmi helyzet és a társadalmi viszonyok számlájára.

Aztán ha már szóba jöttek a társadalmi viszonyok… hát azok nekem nem tetszenek. Se nagyban, se kicsinyben. De nagyon nem. Az én bajom? Tán az enyém. Vagy mégsem. Mert ha ez a világ csakugyan így nézett ki négyszáz éve,** akkor jaj, de nagyon meg vagyok győződve róla, hogy legalább a fele bajt megspórolhatták volna maguknak, ha csak úgy egy körömnyit kevésbé sarkosan fogják fel a nagybetűs életet. Ahány szereplő nyüzsög ezeken a lapokon, annyira bajos közöttük egy olyat fogni, aki tényleg rokonszenves, és az is marad. :P Pedig az elbeszélő azért nagyon igyekszik eszményképet teremteni, lelki nagyságot alkotni, az olvasói elé állítani. Azt is köszöntem szépen.

Ennyi. Menjen mindenki házat építeni meg meggyfát oltani, és ne lője agyon egymást.

* Amúgy ha már erdélyi történelmi regény, akkor nekem még mindig Láng Zsolt az etalon, és úgy néz ki, ő is marad.
** Amint hogy egyáltalán nem vagyok biztos benne, hogy így nézett ki, mert van egy olyan érzésem, hogy akkor és ott is hús-vér emberek éltek, nem balladahősök.

23 hozzászólás
>!
Goofry P
Kós Károly: Varju-nemzetség

Amikor módszeresen rombol benned a korszerűség, amikor a fenenagy kortársi magyar szócséplések okán betű-csömör kerülget, amikor épp herótod van az elszennyezetten friss nyomdafesték illatától, akkor kell valami klasszikus, valami múlt idéző történelmi textus, valami olyan amit már igazán kiérdemeltél maga-magadtól, hát akkor jöjjön valami Kós Károlytól.

És jött. Egy szépen és velősen beszélő, tömör mondatokkal bíró, a székely népballadákat megidéző drámaisággal teljes, ékesen népies, és mégsem az a nevetségesen ál-rusztikus nyelvezettel balekká nyomorító, hanem az az élményszámba menően, poézissel mesterien felvértezett történelmi olvasmány.

És láttam, szinte kézzelfogható közelséggel állt előttem: termetessé nőt bennem Kós Károly felejthetetlenül nyugodt, békés írói alkata, és a népek megegyezését sürgető hajlama. Idáig látszódott mély valóság- és emberismerete, a szülőföld szeretete, biztos történelmi tudata, romantikus motívumokkal színezett realista ábrázolókészsége és tragikus jellegű írói mentalitása. Megelevenedett havasi táj, a pojána, Kalotaszeg, a múlt. Kristálytisztán láttam a színesre rajzolt történelmi alakokat, a székelyesen csavaros cselekményt, … és leláttam a sorskérdésre választ adó mélységekig: láttam a velőt.

És győztem. Ezennel gyógyulttá nyilvánítom magam. Ide nekem a soron következő kortársat… :p

>!
sztimi53 P
Kós Károly: Varju-nemzetség

Szép ez a könyv, elsősorban a nyelve miatt, rég elfeledett és sosem is ismerős szavak csodagyűjteménye. Kicsit sajnálom ilyenkor, hogy a történelmi tudásom java része már a múlté, bár az ilyen könyvek segítenek feleleveníteni. Őszinte, lassú, egyszerű történet, csodaszépen megírott formában.

15 hozzászólás
>!
tgorsy
Kós Károly: Varju-nemzetség

Miért csak a halálban lehet megbékélni?
Legyen már több eszünk. Olyan szép az élet!

1 hozzászólás
>!
alaurent P
Kós Károly: Varju-nemzetség

Ezt meg hogy' nem olvastam eddig? Felkerült az ötcsillagosok közé, a kedvencekbe is.
A XVII. században játszódó történet Erdély, az erdélyi függetlenség ( az önálló fejedelemség) néhány évtizedét tartalmazza, a nagypolitika kulisszái között helyet, életet és élhető létet kereső Varju család néhány nemzedékén keresztül. Bolond világ volt az, de melyik nem? Kívülről a török, a tatár, belülről a széthúzás, a Bethlen István halála utáni gyenge kezű fejedelmek viaskodása a hatalomért – és vajon hová soroljam a magyar pataki urakat, a Rákóczikat, akiknek Erdély csak egy konc, amit meg kell szerezni, aminek birtoklása növeli a hatalmat, a befolyást, és hozzásegít más birtokokhoz? Hol vannak ők a 'különvaló erdélyi lélek'-től? Hol érdekli őket bármi, ország sorsa, emberek léte, élete a saját előrejutásukon kívül?
És a nagyurak, meg a kisebb nemesek, mert kényszerítve vannak, vagy mert úgy látják jónak, csak oda kell állniuk valaki mellé. Meggyőződésből, számításból, életösztönből? Mindre van példa. Mint ahogyan arra is, hogy semmi nem biztosíték arra, hogy a fejedelem békén hagyja, hogy holnap is megbízzon benne. Az elfuserált, nagyratörő lengyel hadjárat kudarca ezreket juttatott rabságba, és a kiváltásukra elszegényedett az ország – Rákóczi nem, neki maradt még a következő trón-visszafoglalásra pénz, paripa, fegyver, s támogató.
Kós Károly visszafogott, szikár nyelve különös hangulatot ad a regénynek. A havasi környezetben élő, kimért szavú emberek története történelmi magasságokba emelkedik, s újabb adalékot ad, újabb indokokat tesz hozzá a magyar történelem tragikus fordulatainak szükségszerűségéhez.
Teljesen a hatása alá kerültem, lenyűgözött és megfogott – az emberei, a végtelen teherbírású asszonyai, a tájleírások, a kalotaszegiek keménysége, és a történet sodrása a kedvenceim közé sorolta be.

>!
csobi SP
Kós Károly: Varju-nemzetség

Ha valaki megerősítést vár arra nézvést, hogy elutazzon-e hazánktól picit keletebbre (bizonyára nem kell sokat győzködni senkit sem) az nyugodtan olvassa el ezt a regényt. Közbe persze bőszen nézegesse azokat a tájakat, melyeket Kós Károly említ. Ez az egyik fontos rész.
Regényturisztika. Erre itt akadtam rá útközben: http://www.vilaghirnev.net/cikk39_04.html Jó kaland lehet, szívesen kipróbálnám.
De hogy a történetről is picit, szóval Kalotaszeg, a havasok, dolgos népek és a Varju család.
„Tudod, hogy a mi nevünk: bolond Varju. Mindig is az volt, és az is lesz talán örökké. Jegyezd meg: mindenki bolond, aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki nem úgy éli az életet, mint a többi mind.”
A regény másik oldalának kulcsmomentuma végeredményben ez a bolondság, amit nem is biztos, hogy el kell hinnünk és ami természetszerűleg átcsap bolondozásba is, hisz ki hallott már vigadalom és tánc nélküli falusi emberekről? Persze akad bú és egyszeri leánylélek boncolgatás is, de ez mind szerves részei az életnek. (mint ahogy a halál is, amire szintén érdemes odafigyelni olvasáskor..)
Harmadsorban pedig itt vannak a történelmi alakok (Bethlen, Rákóczi) és csatározások, ahol azért kiderül, hogy nem állja meg a helyét az a bolond bélyegző.
A háttérben pedig egész végig lappang egy titok a kincsről, amire halvány célzások érkeznek ugyan és úgy éreztem, hogy Kós Károly az olvasóra bízza, hogy eldöntse, hogy elérte-e egyáltalán egy Varju fiú is ehhez a kincshez vagy sem. Az mindenesetre nem kérdés, hogy ha kézbe veszed, akkor egy pici kincshez jutsz hozzá te magad is.

ui.: akinek meggyűlne a baja a szavakkal, kifejezésekkel, annak egy kis segítség: http://moly.hu/polcok/varju-nemzetseg

12 hozzászólás
>!
deardurr
Kós Károly: Varju-nemzetség

Igazából persze, hogy nem erre számítottam.
Azt hiszem ebben a könyvben ezerszer jobban látszik, mennyit változik az emberek világnézete, mint akármilyen kutatás eredményében… Ebben a világban nem az ÉN, nem a TE, hanem a MI létezik csak. Persze vannak szenvedések; örökre titkolt szerelmek, halálok és soha ki nem mondott szavak, ám ahogy ma a buszon egyik barátnőm fogalmazott: „Hiába kerülgeted, halasztgatod, amit meg kell tenned, azt eléd rakja a sors úgyis” -Persze ilyen szépre én fogalmaztam át.:) Ezt a megállapítást ebben a könyvben is, nem az egyénre, hanem a közösségre, nemzetségre kell értenünk.

>!
Gedi P
Kós Károly: Varju-nemzetség

Egy nagyon fontos magyar könyv, a viszontagságos erdélyi történelemnek a bethleni aranykor utáni zűrzavaros évtizedeiről, amit Kós egy nem kevésbé sorsfordító történelmi időben vetett papírra. Méghozzá ékes, ízes, gyönyörű népi magyar nyelven. Bár családregény voltához kissé rövidnek találtam, hiszen a cirka 35 év 300 oldalra jut, de az izgalmas történelmi kor mellett így is felvillan Erdélyország százados sokszínűsége, a havasok titokzatossága úgy is mind örökérvényű értékek – bajtársiasság, becsület, árulás, haza, bosszú – tiszta, egyszerű ábrázolása.

9 hozzászólás
>!
cseri P
Kós Károly: Varju-nemzetség

Azt hiszem, itt a molyon hallottam először erről a könyvről, nagy várakozással voltam felé, betettem a várólistacsökkentésbe is, és igazán szeretném azt mondani, hogy méltatlanul elfeledett, de a legnagyobb jóindulattal sem tudnám ezt állítani… Inkább csalódás, és végig azt volt a fejemben, bezzeg Jókai vagy Mikszáth mennyivel jobban megírná ezt a történetet.
Na ennyit erről.
Magáról Kós Károlyról keveset tudok, annak is a felét Nyáry Krisztiántól, az alapján viszont igazán figyelemre méltó személyiség, csak hogy valami jót is mondjak akkor már.

4 hozzászólás
>!
Borlán_Timea
Kós Károly: Varju-nemzetség

Haziolvasmany volt, ezert kezdtem el olvasni. Bizonytalanul kezdtem, mert csak rosszat mondtak rola. 60 oldal utan, megszerettem, kesobb mar le se tudtam tenni. A nyelvezete gyonyoru, regies, elvarazsolt egy olyan helyre ami csodalatot es megdobbenest keltett bennem. Megeri elolvasni.


Népszerű idézetek

>!
printemps

Jegyezd meg: mindenki bolond, aki nem olyan, mint a többi, aki más, aki nem úgy éli az életet, mint a többi mind.

9. oldal

>!
ÁrnyékVirág

Csudálatos dolog, de igaz, hogy az emberek a völgyeket szeretik és nem a hegyeket.
Talán mert félnek tőlük; lehet. Hogy itt fenn erdőt látnak, meg követ, meg felleget, aki az ormok körül tekereg. Hogy itt fenn erősebben zeng a zivatar. De itt korábban kél a nap és későbben nyugszik és – közelébb az Isten. Talán éppen ezért nem szeretik a hegyeket.

II. fejezet.

>!
Goofry P

Csudálatos ez erősen, amikor időváltozás készül. Először messziről hallatszik csak valami csendes morajlás, de körös-körül még minden mozdulatlan. Aztán, mintha suttogni, készülődni kezdene minden, mintha reszketne, sóhajtoznék a föld, és minden élő rajta. Pedig még mindig nem moccan semmi sem. Egyszerre azonban a hegyek taréján megmozdul az erdő, s mintha láthatatlan zuhatag omlott volna felülről reája, hullámozni, hajolni kezd minden fa, minden fűszál, és a madarak ijedten bújnak a sűrűségbe.
Jön a szélvész, jön már; mit hoz vajon: esőt, avagy jeget, fagyot, avagy aszályt, áldást, avagy átkot? Vagy talán ahogy jött, el is megyen, és csak az ijedséggel marad a föld?
Így volt akkor tél elején. Még csak távolról morajlott, és megborzongott az egész kis Erdélyország. Még nem mozdult semmi, de – mozdulni fog bizonyára.
Valami készül: ezt érzi minden ember egyszerre. Suttogás, mozgolódás támad az emberek között. Itt is, ott is szó kél, beszéd támad és adódik tovább. Hírek jönnek, hírek mennek; ki tudja hol támadtak, ki kérdi, ki adja gazdájukat? De szél fúvatlan nem fú. Sok beszédből lassan-lassan teste nő a hírnek . . .

160. oldal

>!
Gedi P

– Szépen tudsz írni, szebben, mint pap bácsi. Hol tanultad?
– Az iskolában Fehérvárt.
– Fehérvár? Vár az?
– Város. Mint Kolozsvár.
– Olyan nagy? Vannak ott is nagy házak?
– Vannak. És van ott vár is, ebbe őnagysága lakik.
– Ki az: őnagysága?
– A fejedelem, Bethlen Gábor úr.
– Tudom már! Pap bácsi mesélt arról. Láttad-é te azt a fejedelmet szemtől-szembe?
– Sokszor. Ott laktunk a várban két esztendeig. Aztán láttam Fogarason, Görgényben, Hunyadon. Vadászáskor és egyébkor is.
– Olyan sokfelé laktál?
– Ó, többfelé is. Jártam idegen országokon is. Havasalföldén is és láttam a Dunát is.
– Mi az?
– Az egy víz. Folyóvíz, de roppant nagy. Gályák is járnak rajta.
– Mi az a gálya?
– Az olyan, olyan, mint… Megállj, csinálok egyet papirosból. Meglátod. Csakhogy, aki a Duna vizén jár, az nagy. Nagyobb, mint ez a ház. És úszik a víz tetején, mint a réce, aztán emberek vannak rajta. Sokan…
– Mesélj, Gáspár, mesélj…

21. oldal (Erdélyi Szépmíves Céh, 1934)

Kapcsolódó szócikkek: Bethlen Gábor · Duna · Gyulafehérvár · Kolozsvár
>!
ÁrnyékVirág

– Mit mondasz, halódik a fiú?
– Lehet. Nagy a seb. Mérges seb. Az éccaka lesz a tusakodás a kaszással. Ott leszek én is, ha kopog az ajtón. Ha nem ülhet az ágya szélire, amíg a nap felsüt, akkor megél a fiú. Ott leszünk: én és az uram is. Csendes jóéccakát nagyuram.

60. oldal

>!
deardurr

Ott künn az erdőben, a kék mennybolt alatt, a párálló, életet nevelő, virágzó, gyümölcsöző, örökké termő, szülő anyaföldön őszintébb lesz minden ember. Ott lehet elmondani olyat, ami a falak között tilos volna, ott közelebb vannak egymáshoz az emberek, őszintébbek, igazabbak.

Kilencedik fejezet, 114.old.

>!
ÁrnyékVirág

Szelíden öregedő, szomorúan mosolygó őszi napon, de amikor éccakára hóharmat hull a határra.
A nagy diófa alatt kerek malomkő asztal, mellette csepp kis leány. Tördösgeti a diót lapos vízikővel, hámozgatja a friss belet és eszegeti; eccer-eccer odapillant a hosszú fiúra, aki a gyepen fekszik hanyatt és az eget bámulja.

(első mondat)

>!
deardurr

…A hegyek vannak. Tudom én azt jól.
És a hegyekről jön a hideg, éles szél, aki olyan, mint az igaz beszéd. Lefagyasztja a korai virágot a fáról, és csak aki erős , aki idevaló, az marad meg utána. És onnan jő az eső is, aki megzöldíti a mezőt, aki a megfonnyadt virágot megfrissíti, aki a gyümölcsöt megduzzasztja. És onnan jő a hó is, aki betakar mindent, de mindent hófehér szemfedőjével.
A hegy félelmetes, a hegy titokzatos. A hegyekről nem jó megfelejtkezni. És haragszik a hegy azokra, akik hozzája hűtlenek, akik őt elhagyják.
A hegy keményen kegyetlen, a hegy kíméletlenül bosszúálló.
De én tudom, hogy a hegy igazságos!

Kilencedik fejezet, 121.old.

>!
printemps

Mert bolond dolog is, ha valaki éppen fordítva csinálja, amit más mindenki csinál. Hogy valaki felfelé törje magát, amikor mindenki lefelé igyekszik. Mint ahogy a vizek is, lám amik ott fenn fakadnak, azok is lefelé jönnek harsogva, rohanva a völgyekbe és onnan tovább, a meleg, nyugodalmas síkságokra. És az emberek is csak így. A rendes emberek…

16. oldal (második fejezet)

>!
printemps

[…] a más keserűsége olyan, mint az orvosság.

37. oldal (harmadik fejezet)


Hasonló könyvek címkék alapján

Takács Tibor: Ördögkút
Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon
Cseres Tibor: Őseink kertje, Erdély
Ignácz Rózsa: Hazájából kirekesztve
Makkai Sándor: Táltoskirály
Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae – Az ég madarai
Nyirő József: A sibói bölény
Bálint Tibor: Zokogó majom
Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér / Engedjétek hozzám jönni a szavakat
Somfay Margit: A félhold árnyékában