Kós Károly 1934-ben megjelent legjelentősebb szépprózai munkáját, az államalapító István királyról szóló Az Országépítő című történelmi regényét a Nyugat kiváló kritikusa, Schöpflin Aladár így méltatta: „István anyja által beleoltott hivatásérzetből, természetes ösztöneinek legyőzésével végzi el nagy művét. Hogy küldetését, a magyar állam megteremtését, a nemzet egységesítését végrehajthassa, azokat kell fegyverrel leigáznia, akikhez a szíve hűz, azoknak az idegen lovagoknak fegyvereivel, akikkel érzelmileg nincs közössége… Kós Károly elgondolásában csak mellékes szerepet játszik István művének vallási része. Ő nem a szent királyt látja, hanem az országépítő államférfit, aki a különböző, nagyrészt fajilag és nyelvileg is különböző törzsek konglomerátumából megteremtette az egységes magyar nemzetet, és egyhatalmi szervezetbe összefoglalta Magyarországot. Ez a tagadhatatlanul érdekes és szuggesztív koncepció azonban inkább csak alappilléreit adja meg a regénynek, a történet menetét…… (tovább)
Az országépítő 42 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1934
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Írók, költők, gondolkodók, Klub klasszikusok, Nemzeti Könyvtár, Magyar szépirodalom
Enciklopédia 2
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 7
Most olvassa 5
Várólistára tette 22
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
István királyról szól ez a történet, hogyan vitte a népét és országát a keresztény világba, és hogy vívta meg harcait azokkal, akik ezt nem akarták.
Ahogyan Kós Károly írt, az valami gyönyörűség. Olyan tájleírások vannak a könyvben, hogy az ember ott látja ringani a mezőket, vagy hallja csicseregni a madarakat, vagy ép látni a vízen ringó hajókat, a kopjásokat vonulni, a lovasokat vágtatni. Élvezet olvasni a nyelvezetet is.
Nem is tudom hogyan is kezdjem. Talán az elején. Nem vagyok nagy István király rajongó. Nem tudom igazán megmagyarázni, hogy miért is nem, de valahogy mindig Koppány párti voltam. Igaz volt/van némi (sajnos nem annyi mint kéne, vagy mint szeretném) ismeretem erről a korszakról és tudtam, hogy nagy atyafiirtás ment a hatalomért. Azt persze nem tudom, hogy jó volt-e ez nekünk úgy ahogy volt vagy sem, de azt gondolom, adott körülmények között jobb választása nem volt az alakuló országnak. – Ennyit bevezetésként.
A könyv maga sem segített jobban megszeretni minden magyarok királyát, abban viszont igen, hogy már nem nézem annyira egyoldalúan a történéseket, és több ponton rávilágított a miértekre. Egy nálamnál történelmileg jobban kiművelt ember, lehet, hogy talált volna benne tárgyi tévedéseket, hibás eseményleírások, én azonban úgy gondolom, hogy történelmileg megalapozott, regényként pedig csodálatosan megírt. Nem félistenek, nem hibátlanok a szereplők, hanem emberiek a maguk gyarlóságával, félelmeikkel, érzéseikkel, szerelmeikkel, kimondott és ki nem mondott titkaikkal. Egy szó mint száz tökéletesen elvarázsolt, elrepített a honfoglalás-kori vérzivataros évekbe, részévé tett a cselekménynek. Izgultam és aggódtam mindkét félért (holott a kimenetelt előre tudtam), együtt sírtam velük fájdalmukban, és együtt nevettem abban a néhány percben, míg volt okuk a vigasságra.
Ezt pedig mind az író zsenialitásának tudom be. Úgy tettem le a könyvet, hogy az egyébként „nemszeretem” Istvánt könnyekkel búcsúztattam halálos ágyán és talán megéreztem a fájdalommal, szenvedéssel és a kilátástalanság kétségbeesésével teli élet gyötrelmét, amiben az országépítés során része volt, lehetséges, hogy nem is saját akarata szerint. A választ azonban nem kaptam/kaphattam meg arra a kérdésre, hogy: tényleg így KELLETT lennie?
Na, száz szónak is egy a vége: erdélyi szépírók elraboltátok a szívemet!!!
elég nehezen érthető a korhű történetmondás miatt, de én nagyon szerettem. Talán éppen e miatt a hitelessége miatt. Az is igaz, hogy kisebb, nagyobb megszakításokkal egy egész nyár kellett hozzá, hogy elolvassam: Ez nem egy olyan könyv, amit csak úgy, egyszuszra el tudok olvasni… És egészen elbűvölt, mikor rájöttem, hogy Kós Károly még ehhez is ért!!!
Nekem nagyon tetszett. Kicsit nehéz a nyelvezete,(főleg úgy, hogy valaki egy 1934-ben kiadott regényt olvas),:) de még ennek ellenére is nagyon élvezhető és alapos műnek tartom
Nyelvezete miatt csuda egy könyv!
Hiányzik az ilyen a mindennapi palettáról…
Kötelezővé tenném, de a teringettét! Csak a Szürke silány árnyalatait olvassa, már, aki tud olvasni!!!
Lebilincselő olvasmány ez a könyv. Nem tartom túlzásnak azt állítani, hogy a kötelezők között lenne a helye. Rengeteget lehet tanulni belőle, úgy hogy közben szórakoztatja is az olvasót. Nagy író nagy könyve!
Jó könyv. Nem csak egyszerűen regény formában elmeséli, hogy Szent István miket vitt végbe élete során, hanem magát az embert is bemutatja, ezért jó könyv.
Népszerű idézetek
Az idő azért csak telik. A tavaszra eljön a nyár, és íme, megint végit járja az ősz is. A hegyek ormán ül a hó már, és lenn a síkon is, meg a völgyben elpihent az élet. Az első hóharmattal vége a sátorozásnak, és az emberek behúzódnak az állattal a téli szállásokra. S megkeresik egymást, mert ráérnek immár csendes beszélgetésre a füstös házban lobogó tűz mellett.
147. oldal
A nagy palotás szobában hárman vannak. A fal menti széles, alacsony, puha szőnyeggel
letakart kereveten a Nagyúr nyugszik, előtte, a padlón duzzadó, tarka párnákon az Úrasszony.Közöttük alacsony, kerek asztalkán karcsú ezüstkancsó és apró, arany ivócsészék. A szobaegyik sarkában magashátú pad előtt tömör, súlyos asztal és két nehéz tölgyfaszék. Az egyikszéken Radla ül, a barnacsuhás apát úr. Más bútor nincsen is a házban; de a padlón végisvégiggyékénytakaró, a falakon virággal írott tarka szőttesek, és egyik szegelletbe támasztvanéhány fegyver. Körös-körül a ház falán, nyeles vaskarikákban, füstölögve lobognak afáklyák. Az ajtónyílásokon nehéz, vastag szőnyeg, de a nyitott ablakokon beáramlik a nyáriéccaka langyosan hűs, szénaillatú levegője.
9. oldal
Vigyázz hát, István! Nagy dolgot cselekedhetsz magadnak és maradékidnak, és nagy dolgot az Úr Jézus Krisztusnak, aki a kereszten halt meg, pedig az Istennek fia volt. Te arra vagy választva, hogy országot építs.
65. oldal
A turulos lobogót ma nem én emelem, István sem emelheti már, hanem Koppány. Jó, ha a nemzetségek csak lesik, ki zászlója hull a sárba. Jó, ha nem vet lángot az ő vérük is. Lásd, ezért erősebb Koppány és Bács hadnagy, ha nem is számosabb a népe a miénknél. Nagy számadás lesz ez, mert nem Somogy, avagy Zala kél hadra most csupán. De mind a régi magyari nemzetségek hánykolódnak a német gyepűtől a Tiszáig és a Köröstől fel a lengyel gyepűig. Ma még csak rángatják a féket, akit a fejükbe vetettem. De ha mi vesszük ki a fejükből, elsőben minket tipornak meg, tudom. A féket nem szabad meglazítani, de még keményebben kell fogni, hogy érezzék a szorítást.
88.
Írott kövek vannak itt körös-körül, de nemigen tudják elolvasni róla a rovást. Apáinkról maradt ránk, amikor Árpád vezír a magyari nemzetségekkel a Duna mentére szállott alá a hegyekről, a Kende nemzet a meszesi kapun átal és a mi nemzetségünk itt a Maros torkán által jött az erdőelvi tartományba. S azóta Árpád nemzetsége tartja a vezéri botot a Tiszától napnyugatra, a Gyula nemzetség pedig az erdőelvi tartományban és a Maros-Tisza szegeletében a Köröstől le a dunai gyepűig. Így osztoztak meg a mi eleink, és lám, miközöttünk békesség van.
48. oldal Lazi
– Bolond, ugye! Ittas, ugye! Igazad van, Vecelin. Mert bolond és ittas, aki a bizonyos jót
elszalasztja, amikor markában van. S parancsolod, Uram, hogy beszéljek? Jó, Te parancsolsz. Hát a besenyő tegnapelőtt azt mondotta: ezeké a jöttment németeké maholnap mind a kövér legelő, és a mi állatunk kiszorul a sátéra és a kopaszra. Mi vérezünk és éhezünk és fázunk és izzadunk, ők meg híznak és uraskodnak rajtunk. És azt is mondotta a besenyő: nem az a német a mi ellenségünk aki a gyepűn túl van, de az, aki itt bent a mi nyakunkra ült már. Ilyeneket mondott a besenyő, és nem-é Te parancsoltál neki is, német Vecelin, és nem-é a tiéd a legjobb föld ott a Rábaközén? De halld tovább, Uram, és Te is, Vecelin. A besenyővel üzent Koppány úr nékem. Azt üzente: gondoljam meg, nem-é szép tartomány a Vecelin úré, mert bizony mondja, hogy gazdátlan lesz az, és ha akarom, az enyém. Hát, Nagyúr, ezért akaszttattam fel Kurt bekét, a besenyő zászló hadnagyát. De ha nem lettem volna bolond, és élne a besenyő, bizony mondom, ő ülne itt ma velem és Koppány úrral egy asztalnál, de egyetlen német sem ülne itt, se jókedvűen, se haragosan. És nem ülnél itt Te sem, Gézafia István. Hát ezért halt meg a besenyő, és most mondd, német Vecelin, még egyszer a szemembe, hogy ittas bolond vagyok.
82. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő 86% · Összehasonlítás
- Kemény Zsigmond: Zord idő 75% · Összehasonlítás
- Kosztolányi Dezső: A véres költő · Összehasonlítás
- Spiró György: Fogság 92% · Összehasonlítás
- Kodolányi János: Julianus barát 90% · Összehasonlítás
- Gulácsy Irén: Fekete vőlegények 89% · Összehasonlítás
- Márton László: Jacob Wunschwitz igaz története 85% · Összehasonlítás
- Darvasi László: A könnymutatványosok legendája 92% · Összehasonlítás
- Szabó Magda: Régimódi történet 91% · Összehasonlítás
- Vas Gereben: A nemzet napszámosai · Összehasonlítás