Sziréndal 8 csillagozás

Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Bellendar ​városának ősi dokkjában a hetedkor végén roppant hajóóriás születik Rogún fia Rogg, a Tórudd-hajóácsklán tervezőjének irányítása alatt, amely méltó utódja a kyrek kontinensek között utazó monstrumai­nak. A Szirén névre keresztelt óceánjáró megszületésére a fél világ rácsodálkozhatna, ha nem lenne pocsék az időzítése: és mert a közelgő zászlóháború árnyékában mindenki azt figyeli, mikor csapnak fel újra észak lángjai, a nyugatra történő távozása is csak az avatottakat gondolkoztatja el.

Toron keze messzire elér, tartja a mondás, és az Északi Szövetség újfent szembesülhet azzal, hogy a sötét császárság ebben nem ismer határokat. Doran egyik magisztere minden követ megmozgat, hogy utánajárjon a történteknek, és amit talál, az a Szövetség legvadabb félelmeit is túlszárnyalja.

Körtvélyes Ákos, a Szkriptúra III. novellapályázat első helyezettje ezúttal önálló kötettel jelentkezik, amelyben négy elbeszélésen keresztül ered utána a rejtélyeknek, ami Eligort, az… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2016
422 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789633952085

Várólistára tette 5

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Van néhány régi vesszőparipám az Yneven játszódó új regények kapcsán, mert úgy gondolom, hogy azok a könyvek, amelyek ezeknek nem felelnek meg, csak a vészesen szűkülő ultrafanatikus olvasókat fogják vonzani.

Először is, minden írásnak önmagában is meg kell állnia a talpán, és úgy kell világot építenie, hogy mindeközben az alapokat sem felejti el lerakni, hogy szegény egyszeri olvasó ne süllyedjen el a meg nem értés ingoványában.
Másodszor, a főszereplőknek kellően árnyaltnak és érdekesnek kell lennie, hogy az olvasót érdekelje, hogy mi történik velük. Nem muszáj, hogy ők határozzák meg a világ alakulását – bár a klasszikus M.A.G.U.S. regények fő karakterei pont ilyenek, tehát nem lenne eretnekség, ha feltűnne egy-két csak névről ismert ikonikus alak az új könyvekben – de a regény hőse ne valami jellegtelen kliséhalom legyen.
Harmadrészt, a cselekmény legyen jól körülhatárolt, logikusan felépített és illeszkedjen az ismert fő eseményekhez, de bővítse és árnyalja azokat, sőt adjon valami többletet, ami miatt nekem, mint olvasónak meglesz az „Aha!” élményem, miután letettem a könyvet, és ne, könyörgöm, ne a függelékben legyenek benne a legfontosabb információk a történet hátteréről.
Negyedrészt, a stílus legyen egyéni, az írónak legyen meg a saját hangja és merjen is rajta megszólalni.

A Sziréndal nem csak hogy nem tudott ezen vesszőparipáim hátára kapva ellovagolni a kettős hold fénye alatt, de halálra tiporták a megbokrosodott bestiák.

A könyv teljes történetét a három novella, a kisregény és a függelék együttes olvasása adja ki, de részemről az egész belefulladt a totális érdektelenségbe.

A hegyi ember 1,5 / 5,0
Halál unalmas és semmitmondó történet, ami azt meséli el, hogy az egyik szereplő mitől is vált Eligor bizalmasává. Ez az egész sztori két sort érdemelt volna a fő történeten belül. Szerintem ez a nyitás szerzői és szerkesztői baklövés, mivel valószínűleg a reménybeli olvasóknak az első történet után elmegy a kedve a folytatástól. Én legalábbis így jártam vele…

Rogún fia Rogg 3,0 / 5,0
Ez a kisregény adja a történet gerincét, s minden hibája és hiányossága ellenére ez sikerült a legjobban. Az alapkoncepció formabontó és meglepően nagy potenciál rejlik benne: egy hatalmas óceánjáró építésének mizériáját mutatja be, ami felkelti két világformáló hatalom figyelmét is, mindkettő igyekszik saját céljának megfelelően kihasználni a jobb sorsra érdemes építőket.

Karkazun sólyma 2,5/ 5,0
Egy szükségtelenül túlnyújtott sztori, amelyben az Északi Szövetség egy meglehetősen jellegtelen fejvadásza csempészi ki Toronból egy nemesi ház sarját, akinek (szó szerint) a fejében roppant fontos információk vannak eltárolva. Ha nem villant volna meg néhány helyen az író karakterábrázolási tehetsége, még ennyi csillagot sem kapott volna…

Szigetrév szülötte 2,0 /5,0
Finoman szólva is zavaros történet, ami valamikor a Ryeki démoncsászárság idején játszódik, és elvileg azt kellene megindokolnia, hogy miért is döntött úgy Eligor, hogy neki óceánra kell szállnia. Engem nem győzött meg. spoiler

Függelék: Szigetrév 0,5 / 5,0
Elsősorban azokat a hézagokat tölti ki, amit az előző novella üresen hagyott, és segít ugyan néhány dolgot megérteni, ami abban szerepel, de miért is nem lehetett ezt beleszőni magába a novellába?

Az elég soványka cselekmény mellé kapunk egy rakásnyi halál klisés, megamacsó karaktert spoiler és olyan szintű cizellált chapmanizmustól terhes elbeszélési stílust, amit sem az elbeszélők műveltsége, sem az intelligenciája nem indokol.

Lehetett volna ez az én ízlésem szerint is jó könyv – a kisregényt kibővítve a novellák érdemi tartalmával, és sok-sok nézőpont karakteren keresztül bemutatva, hogy mi is zajlik a hajóépítés során és hátterében, no és persze az elbeszélői hangot szikárabbra fogva – de jelen formájában ezt az írást csak az Ynev fanatikusoknak tudom olvasásra ajánlani.

12 hozzászólás
Noro >!
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

A magus-nosztalgia egy trükkös jelenség. Olvasás közben óhatatlanul eszembe jut az a rengeteg apró következetlenség is, amely Ynev világára jellemző – és amelyek közül aktív játékos koromban jó néhányat saját használatra kijavítottam vagy ésszerűsítettem :)

A fülszöveg még magus-kötethez képest is súlyosan rejtélyeskedő, ezért talán leírom, hogy a Sziréndal arról szól, milyen események vezettek Eligor, a halhatatlan herceg nevezetes eltűnéséhez. A könyveket szoros figyelemmel kísérő olvasók emlékezhetnek rá, hogy róla legutóbb a Bíborgyöngyök III-ban is szó esett spoiler, de az ottani novella több kérdést hagyott megválaszolatlanul, mint ahányat tárgyalt.

A hegyi ember: nem éreztem különösebben erős kezdésnek. Eligor egy régi vadászkalandja, némi árulással fűszerezve. Szerintem úgy lett volna értelme a történetnek, ha belelátunk a herceg karakterébe – hogy éli meg Yneven egy halandónak született lény a halhatatlanságot? –, vagy legalább a későbbi események szempontjából lenne valamilyen kiemelt jelentősége. spoiler Erre mondja a választékos szókinccsel megáldott kritikus, hogy „hát, olyan semmilyen”. (3/5)

Rogún fia Rogg: a kisregény hosszúságú történet már egy nagyságrenddel szórakoztatóbb olvasmány. Talán közrejátszik ebben, hogy szeretem a hajókat és az ynevi törpéket is, de elsősorban mégis a szokatlan témaválasztást és a jól megformált főszereplőt díjazom. A sztori alapvetően egy különleges óceánjáró megépítéséről szól, az utolsó fejezeteket számítva még csak nem is különösebben izgalmas, de rendkívül hangulatos. A szerző jól elkapta a törpék gondolkodásmódját, és dicséretet érdemel, hogy ilyen rendhagyó, kaland-, harc és politikamentes magus-sztoriba mert belevágni. (4,5/5)

Karkazún sólyma: egy északi embervadász küldetése Toron fővárosában. Nehezen követhető történet, amelynek narrátora mintha lusta lenne kibontani az összefüggéseket. El kell hinnünk, hogy az egyik eseményből logikusan következik a másik anélkül, hogy megmutatná, mi miért történik. A főhősnek ugyanakkor mindenre van tartalék terve, embertelenül felkészült és mindig tudja, mi a teendő. Ez pedig még a kötet utószavában leírtak fényében spoiler is gyenge és hiteltelen történetet eredményez. (2,5/5)

Szigetrév szülötte: újabb kisregény, nem is annyira a hossza, mint inkább bonyolult szerkezete miatt. Előre- és visszautalások során keresztül meséli el egy kyr szigetkolónia urának útját a hatodkori Démoncsászárságba. Akár a második sztoriban, itt is a jól kiválasztott főhős és az ötletes alaphelyzet az írás erősségei. Hogyan éli meg egy tisztavérű kyr, hogy Ryek mocska a birodalom örökösének tekinti magát? Eközben a szigetkolóniáról is érdekes dolgokat tudhatunk meg. De a befejezés – azon felül, hogy picit összecsapott – kísértetiesen emlékeztet a spoiler (4/5)

Feltételezem, hogy tervbe van véve a folytatás, hiszen ezzel csak az expedíció előzményeit és előkészületeit láttuk. Még el is kellene indulni a nagy útra :P

A könyv írásmódja sajnos eléggé chapmanes. Barokkosan cizellált, modoros szöveg jellemzi mind a négy történetet. Igaz, az összes sztori végső soron ynevi dokumentumok „átirata”: mesék, naplók, jelentések, amiket a Szövetség ügynöke gyűjtöget a herceg utáni nyomozásában. Vagyis nem lehetnek nagyon modern, földiesen köznapi szövegek. Ezt elfogadom. De nem magyarázza meg, miért ugyanazt a dagályos stílust követi mind a négy, eltérő jellemű, korú, fajú és hivatású narrátor. Egy falusi kocsmában egyszerűen nem kezdenek úgy történetet, hogy „A világ szegélyén arany csőrű rétisas vijjogta csalódottságát a fagypelyheket hajtó széláradatba.” Hatalmasat dobott volna a könyvön, ha a négy írás stílusa különbözne egymástól, de még egy egységesen szikárabb fogalmazásmód is megért volna nekem négy egész csillagot.

Kiegészítések:
Régi vesszőparipám, hogy egy irodalmi alkotásban a függeléknek a tulajdonképpeni műhöz kellene igazodnia. Itt például a 79. oldal apropóján nem ártott volna elmagyarázni, hogy Yneven a negyedév miért nem azonos három hónappal. Ugyanakkor kevés szükségét éreztem annak, hogy a szószedet elmagyarázza a teljes toroni kasztrendszert – bár a fejvadászos sztori miatt ez még talán belefér – vagy a pyarroni isteneket. Utóbbiak szócikkeiben egyébként hihetetlen blikkfangok találhatóak, amelyeknek desifrírozásához alkalmasint egy külön meta-szószedetre lenne szükség. A legszebb (bíbor)gyöngyszem: spoiler Értem én, hogy a háttérben zajlik a világfejlesztés, de szerintem ezzel nem itt, és nem ilyen módon kellene villogni.

2 hozzászólás
Marcus >!
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Az utóbbi években elharapózott a MAGUS-írók körében egyfajta belterjesség, mégpedig olyan értelemben, hogy bizonyos ynevi események részletei már elég jól ki vannak dolgozva, de irodalmilag még nem kerültek a nagyközönség elé. Aki folyamatosan a fórumokon pörög, annak ezek az események ismerősek lehetnek, de azért az olvasók többsége nincsen ennyire képben.

Ilyen esemény Eligor herceg eltűnése, illetve elutazása: a „belső kör” sokat tud róla, de másnak csak egy homályos esemény a zászlóháborúk környékén. És ha nem tesznek mögé egy izgalmas történetet, akkor még csak nem is különösebben érdekes. A Sziréndal ennek a tünetnek a mintapéldánya, ugyanis bár azt ígéri, hogy Eligor eltűnésével fog foglalkozni, valójában azonban ez az Eligorról szóló regény prequel novellafüzére, és mivel Eligorról szóló regény nincs, így ebben a formában nem túl sok értelme van. A másik oldalon persze ott van, hogy Körtvélyes Ákos az egyik legjobb Chapman-utánzó, akinek az írásai mégis élvezetesek, és megállnak a saját lábukon – legalábbis stílusilag.

A kötet négy rövidebb írást tartalmaz az Eligor elutazását megelőző eseményeket kifejtendő.

A hegyi ember – Eligor vadászatra indul egy elég zordon vidékrespoiler. Kalandos útja során találkozik a mogorva barbárral, aki hű társául szegődik. Motivációja mondjuk spoiler túl sok sikeredett, és ez igazából a többi műre is igaz lesz – a karakterek csak azért cselekszenek, hogy történjen valami, nem saját belső késztetésből.

Rogún fia Rogg – A kötet gerincét adó kisregény, amiben a Beriquelről érkezett törpe hajóépítő klán legtehetségesebbje megépíti az óceánon való átkeléshez szükséges óriási hajót. Itt is erősen sántít a karakterépítés, jó példa erre a helyi ember hajóépítő klán és a törpe barátsága, ami a semmiből jön (vagy hogy sokszor poénkodnak egymással, csak az olvasó nem érti, hogy mi volt a poén). Az írás úgy egyébként alapvetően a nem túl elterjedt „hajóépítő-pornó” vonalat erősíti, szinte az utolsó szögbeverésig és deszkagyalulásig mindenről alapos leírást kapunk, az író valószínűleg alaposan utánanézett a dolgoknak (bár néhol azért voltak érdekes dolgok). Akinek ez bejön, az itt megtalálhatja a számítását, sajnos túl sok egyéb dolog nem szól mellette.

Karkazún sólyma – Titkos bevetés Shulurban, egy értékes „összetevő” megszerzéséért. Megintcsak az egynek elment kategória, főleg úgy, hogy továbbra sem áll össze a kép.

Szigetrév szülötte – A záró írás talán a legjobb történet, ami félig-meddig önmagában is működik. Sokat megtudunk a kyrek Calowynről való kivándorlásának részleteiről, és emellett maga a sztori is érdekes.

Valószínűleg ez egy sokkal értelmezhetőbb kötet lenne, ha lenne egy Eligor regény, és itt az olvasó egymás után ismerhetné fel az ott nem részletezett összefüggéseket. Minden gyengéje ellenére szívesen olvasnám ezt a folytatást (nekem egyértelmű, hogy kell ezen könyv után), ugyanezen írótól.

Ui.: Az egyébként érdekes jelenség az ynevi törpék esetében, hogy eddig szinte csak építős, filozofálgatós, Homálytestvérrel viaskodós történeteket olvashattunk róluk. Mintha mindenki görcsösen kerülni akarná a sablonokat, na de ha egyszer maga a sablon sem született meg? Csatabárdos-örjöngő törpéket követelek! :)

3 hozzászólás
Vhrai P>!
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

Azt hiszem a „régi nagyok” után nem kell csalódnom az újabb M. A. G. U. S. szerzőkben sem. Nagyon tetszett az író stílusa, és a négy elbeszélés is. A kedvencem egyértelműen a Szirén építésének története. Tetszett Rogg stílusa. Kicsit én nehezen ugrottam át-egyik történetről a másikra. Látszik, hogy nem vagyok egy nagy novella és elbeszélés kedvelő.

Bővebben: http://libellum.blog.hu/2017/08/27/hol_a_herceg

Allanon>!
Körtvélyes Ákos: Sziréndal

A négy történet közül a Rogg története fogott meg a legjobban, pedig gyakorlatilag „csak egy hajót építettek benne”. És mégis. Munka közben is eszembe jutott néha. Lehet, hogy azért mert ács vagyok. :) Egy kicsit olyan volt számomra olvasni, mintha Ynev hétköznapjaiba látnék bele. Természetesen beindulnak a folyamatok és harc is van benne de nem ez a legjellemzőbb erre a történetre. A másik háromra már inkább. Összefoglalva tetszik az író stílusa. Jó volt vele kalandozni Yneven.

3 hozzászólás

Népszerű idézetek

Noro >!

– Ti emberek képesek vagytok a kavicsot sziklának, a sziklát hegynek, a hegyet kavicsnak látni, attól függően, épp mit kíván az érdeketek.
– A törpék pedig mérőeszközt állítanak a kavics mellé, hogy biztosak legyenek abban, nem szikla az.

95. oldal (Rogún fia Rogg)

Noro >!

Csak az ember képes rá, hogy az isteneivel való érintkezéskor az egyszerűből bonyolultat, az egyenesből görbét, a rövidből hosszút csináljon. Mennyivel egyszerűbbek a törpék imái és szertartásai; sem Bul Ruurig, sem Kadal vagy Tooma nem igényel többet sötétbe suttogott imáknál, s mégis biztosak lehetünk felőle, hogy fohászunk eljut hozzájuk.

136. oldal (Rogún fia Rogg)


Hasonló könyvek címkék alapján

Wayne Chapman: Csepp és tenger
Dale Avery: A renegát
Malcolm J. Hunt: Bosszúangyal
Boruzs Gergely Gábor: A korona árnyékában
Jan van den Boomen: Tűzön, vízen, árnyékban
Ian Russel: Egyezség
Indira Myles: Shajaran – Sorsvető
John J. Sherwood: Abbitkirálynő
Wayne Chapman: Két hold
Ian Russel – Harold Barouche: Ranagol áldásával