Szívlekvár 117 csillagozás

Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

„Lehet ​siránkozni, lehet szomorkodni, oly mindegy, a lényeg a kikerülhetetlen változás, és persze az alkalmazkodás. Az ember a legalkalmazkodóbb állat… az idő lényege éppen a változás. És nem tudhatod, melyikből melyikbe lépsz bele, persze kétszer ugyanabba sohasem, ez nem is kérdés, ellenben eldönthetetlen, hogy a múlt felől törekszel a jelenen át a jövő felé, avagy a jövőből csurogsz reménytelenül a jelenen át a múltba."

„Figyelj, elmesélek neked egy életet" – Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek.
Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Libri, Budapest, 2014
430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633105115
>!
Libri, Budapest, 2014
430 oldal · ISBN: 9789633101636

Enciklopédia 24


Kedvencelte 11

Most olvassa 7

Várólistára tette 132

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
vargarockzsolt P
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az. – kezdte Tolsztoj az Anna Kareninát, és lehet, hogy igaza volt a 19. században, de mutassatok nekem példát arra az egyforma, unalmas boldogságra a 20. században!

Kőrösi Zoltán 20. századi, kelet-európai, magyar és orosz családtörténeteket mesél, ahol a történelem viharai közt, háborúk, diktatúrák, és persze egyéni, egyedi sorstragédiák árnyékában teremtik és élik meg az emberek a boldogságukat. A háttérben végig ott gomolyog a történelem, amely kérlelhetetlenül és kíméletlenül meghatározza a sorsokat, de a boldogság forrása – Kőrösi szerint – az emberi kapcsolatokban rejlik, és ezek minősége inkább függ az egyének egyedi erkölcsi karakteréről, mint a történelmi körülményektől. Boldog lehet valaki a szibériai gulágban vagy a hortobágyi kitelepítettek között egy juhakolban élve, és lehet boldogtalan a centrumban, a hatalmi központban, Moszkvában vagy Budapesten is.

Ezek közhelyes igazságoknak tűnnek, és Kőrösi tudatosan rá is játszik az ilyen közhelyekre, tele van a könyve toposzokkal a sorsokban, és szentenciákkal, hol a szereplők, hol a narrátor szájába adva. Ezek a közhelyek és szentenciák hol igazolódnak, hol meg nevetségessé válnak*
És itt érdemes szóba hozni a narrátort, aki nem mindentudó, és mindig az aktuális szereplő nézőpontja felől meséli a történetet. Ebből következik, hogy nem ítélkezik, csupán igyekszik megérteni és megmagyarázni a tőle független életet élő szereplők kívülről sokszor irracionálisnak tűnő, de belülről valójában nagyon is logikus cselekedeteit.
Korlátozott tudású narrátor, sokszor ostobán következetes szereplők – a könyvnek van egy háttérben megbúvó, csendesen ironikus nézőpontja is, amely tudatosan az olvasóra bízza, hogy mit mennyire vesz komolyan ezekből a szentenciákból.

A Szívlekvár szórakoztató regény, tele érzelmekkel, szívdobogtató örömökkel és szívszorongató bánatokkal. Fordulatos, élvezetesen és igényesen van megírva, és ezen túl még ráadásul fontos könyv is.
Fontos, mert többek között szembe száll az ostobán leegyszerűsítő, fasisztázó, kommunistázó közbeszéddel, és érvényes mintákat ad a történelem árnyalt, de kíméletlenül őszinte megközelítéséhez.
És fontos azért is, mert egy újabb érvényes választ talál arra a kérdésre, hogy hogyan lehet hitelesen beszélni a szépirodalom eszközeivel a történelemről. Nem kissé unalmas szociográfiai pontossággal, mint azt Závada Pál teszi tagadhatatlanul jelentős regényében a Természetes fényben, és nem is a személyes tapasztalatokra építve, mint Háy János a Napra jutni című novellaciklusában/regényében, hanem Hamvas Béla Karneváljának mintáját felelevenítve a variációk gazdagságát megjelenítve.

Mosolygós, fájdalmas, keserédes Szívlekvár, olvassátok!

* Hogy egy konkrét példát is mondjak: a 49-50. oldalon van egy mondat:
Ha valamit igazán akar az ember, s minden erejét és tudását arra szenteli, bizonyos, hogy előbb-utóbb eléri a célját. És ezt követően az egyik szereplő kísérleteiről ír, amelynek célja a perpetuum mobile elkészítése, amely természetesen kudarcba fullad.

17 hozzászólás
>!
gesztenye63 MP
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Eltelt két értelmetlen hónap, mialatt az élet egykedvűen lépdelt tovább. Átgázolt emberen és emlékezeten, miközben terméketlen gyászt fogant, megváltó halált szült, s mintegy húsvéti tojásokként, szemérmesen rejtett el veszteségmorzsákat és önmagukat felemésztő emlékképeket a nyúltvelő védekező központjába, ebbe a gondosan kulcsra zárt, mindent elnyelő fekete dobozba.
Két istentelen, semmit érő hónap kellett, hogy be tudjam ismerni, a Szívlekvár kifogott rajtam. Érzékenysége, törékenysége, légies darabossága nem hagyta, hogy bármily finoman is érinteni tudjam. Akartam róla írni velős gondolatokat, mesélni arról, hogy mi mindent indított el bennem egy-egy mondata, hová nyúlt a lelkembe az évszázados emlékezés, miként és hogyan próbáltam képzeletben bekötni jelentéktelen létezésemet a magyarsándorok életfolyamába. Nem sikerült, minden próbálkozásom szétfolyt a kezeim között.
Két, gyorsan múló, mégis nehezen telő hónap végérvényesen elhozta a felismerést, hogy a tökéletes, kerek egész után csak az üresség marad és a reményvesztett bizonyosság, hogy az érzés már soha nem jön el ugyanígy, ugyanezzel a pihegő várakozással és nem vetheted bele magad többé ugyanazzal a gondtalan odaadással, hiszen már nincs többé…

Kőrösi Zoltán a kortárs magyar irodalom egyik legfájóbb veszteségévé lett.

3 hozzászólás
>!
Kuszma P
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Először kicsit idegesítettek a nagypapa szentenciái. De aztán elmúlt. És ami maradt, az az olvasás élvezete. Az eddigi ismereteim alapján egyértelműen ez Kőrösi legjobb munkája: a történetmesélés, az életek bemutatásának finom, túlzásoktól mentes áradása, érzékeny és jól felépített szöveg, érzéssel használt szimbólumrendszer jellemzi.

Kőrösi két párhuzamosnak tetsző szálon futtatja a történéseket. Az egyikben a Magyar család legidősebb tagja, harmadik Magyar Sándor mesél a legifjabb sarjnak, ötödik Magyar Sándornak, aki közben egyre csak nő és nő, a legjobb úton halad afelé, hogy kinője nemcsak a lakást, de talán az országot is. Nagypapa újabb és újabb meséiből alternatív második és harmadik Magyar Sándorok rajzolódnak ki – hogy a variációk közül melyiknek van több köze a valósághoz, azt nem tudni, de alighanem nem is kell tudni. Van itt továbbá egy tyúk is az asztal lábához kötve, vajon miféle sors vár rá? A másik szálban egy orosz nő, Luda a főszereplő, az ő életeseményein keresztül a Szovjetunió történetébe nyerünk betekintést. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha Kőrösi egy eddig kiadatlan Ulickaja-regény szinopszisát építette volna bele a saját könyvébe. Kíváncsi volnék, Kőrösi mivel indokolja e kirándulást a határokon túlra, mert bennem halványan felmerült: vajon mennyiben illetékes egy magyar író abban, hogy a sztálinizmus orosz sorstragédiáinak állítson emléket? (Persze egyáltalán: mennyiben lehet illetékes egy mai történelmi regény a római kor vagy a honfoglalás kérdésében? Ilyenkor hajlamos vagyok a szöveg élvezeti értéke alapján dönteni: ezt a szöveget élveztem. Tehát illetékes.) És a végét is nagyon szépen, mondhatni nemes egyszerűséggel oldja meg.

Összességében: semmi különös. Csak egy jó könyv. Amit élvezettel lehet olvasni. Nagyon sok ám ez.

(A borító viszont szerintem összegányolt és értelmetlen. Hogy került oda például az a japán kakas, amikor tán egy kakas sincs az egész könyvben. CSAK TYÚK, KÖNYÖRGÖM! Ez volt a legcsinosabb a google képtalálatok közül?)

30 hozzászólás
>!
Bla I
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Körösi Zoltán családtörténete, s a Magyarok körül a történelem hullámzik, tajtékzik, habzik – ennek megismerése az igazi mondanivaló. Az emberi sorsok tipikusak, közhelyszerűek, idősebbek által részben megtapasztaltak, s helyenként nevetségesek is – így a kötet szórakoztató, érzelmes, s kellőképp fordulatos. –. Boldizsár Iván találta ki rá a kellő jelzőt: „keserédes”. Igényesen megírt Magyar Sándor sorsok rajzolódnak, s az egyik kapcsolódik Ludáéval, így a kötet magyar és szovjet történelmi bepillantással is megajándékozza az olvasót. Igazi kelet-európai keretű családregény.
Jó és fontos könyv. Nagy kár, hogy a szerző már nem folytathatja…El kell olvasni!

>!
ppeva P
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Legelőször is be kell vallanom, hogy elfogult vagyok. Kevés könyvet vettem mostanában, de egy-egy újabb Kőrösi-könyvnek szavazok már előre is annyi bizalmat, hogy megveszem, nem pedig (óvatosan, a „hátha nem is fog tetszeni” bizalmatlanságával) a könyvtárból hozom ki. De hát az olvasó elfogult, azt olvas, azt szeret, amit akar.
Ez a könyv másféle volt, mint az eddigi Kőrösi regények, hiányoztak belőle a „paparaparaparapam-parapapaparararam-rarapam”, vagy ilyesmi ritmusú hosszú mondatok, még csak szó szerinti ismétlések is alig voltak benne. Másmilyen, de mégis jó volt, tetszett.
A történet egy zegzugos családregény, egészen egyedi módon elbeszélve, annyi Magyar Sándorral kitömve, amennyi csak belefért. És mintha mindegyik Magyar Sándornak hét élete lenne, mint a macskának. Úgy érzi az ember, mintha egy családba tartozna a sok-sok Magyar (magyar) – bár hol itt születik, hol ott, hol itt dolgozik, hol ott, változik a mesélés során a származása, a vallása, az élettörténete, a sorsa. Felvonulnak itt a lehetséges variációk, bár persze minden variáció nem lehet benne. A másik ág egy orosz család története, ami a magyarhoz képest azonos családszálon fut, de azért kellően kacifántos, és ami szép lassan fonódik bele a magyar történetbe. A háttér pedig a 20. század Magyarországa (Oroszországa/Szovjetuniója/Oroszországa), a sűrűn változó, hol ezért, hol azért nehéz és szörnyű politikai, társadalmi körülmények, környezet. Ahol hol ezért, hol azért átkozottul bonyolult még az egyszerű kisemberek élete is, hát még azoké, akik valamilyen, az adott korszak meghatározta szempontok szerint kilógnak a sorból. Márpedig előbb-utóbb mindenki kilóg, akárki is, akármit tesz is. Az emberek közben élik az életüket, ki így, ki úgy, születnek, nőnek, élnek, szaporodnak és meghalnak, majd a mesében tovább élnek. Aztán a történet végére helyére kerül a mesélés is, meg összeér a két szál is. El kell mesélni az utódoknak – kortársunknak, ötödik Magyar Sándorkának – mindent az elődök sorsáról, életéről, de talán csak akkor éri el valódi eredményét a történelmi mese (honnan jöttünk, ki mindenki vagyunk), ha adagolunk hozzá egy kis szívlekvárt is. Nem nőni kell a meséktől, sápadtra, erőtlenre, hosszúra, mint a krumplicsíra, hanem ésszel-szívvel fejlődni, talán kisebbre, de erősebbre.
Persze még az is lehet, hogy nem erről szól a mese. Nekem erről szólt, és tetszett.

3 hozzászólás
>!
Annamarie P
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

A Magyar Sándorok úgy sorakoznak egymás után, mint a napok, mint az eresz szélén függő jégcsapok. Ötödik Magyar Sándor, Sándorka, a család legifjabb sarja, nyolcéves kisfiú. Három hónap alatt 30 centimétert nőtt. Ő volt a legutolsó a tornasorban, de a téli szünetre ő lett az első. Hogyan lehetséges ez? Nagyapja, harmadik Magyar Sándor mesélt neki. Életmeséket. A magyarsándorok történetét, vagy csak úgy, a huszadik század magyarjainak meséit. A történetek a valóság és a lehetséges valóságok folyton gomolygó változatai. A két szálon futó cselekmény másik fonala egy szélesebb horizontba vezet be, az oroszországi testvér-sorsközösségbe, ahol a főszereplő Luda alakja szintén lehetőségét adja egy nemzettörténelmi tabló bemutatásának.(…)

https://annamarie-irkal.blogspot.com/2020/02/korosi-zol…

Emlékolvasás volt, ami mindig kicsit gyomorszorító. Feloldásra vágyok, ami még nem jött el nálam. Ezért különösen megrendítő volt ez alkalommal rátekintenem a múltba süllyedt generációk életére, melynek nyomait megtapasztaljuk ugyan napjaink egyszerű pergamenjén, de emellett egyszerre éljük át a szétrobbant, eltűnt hiányukat. A jelenben fontosnak tartott érzések, vágyak és törekvések évtizedek múltán láthatatlanok lesznek, és csak a cselekedetek póznái mutatják, ki merre ment. Egyszerre szép és megrendítő ez a kettősség. A hajtóerők és a történések átfedése.

S mindeközben ott van mindannyiunk életében az a bizonyos Szívlekvár, „aminél nem csak az számít, hogy finom, hanem az is, hogy mit tesz velünk.”
Jó volt ismét elmerülni Kőrösi Zoltán világában, métereket nőni a történeteket hallgatván, beleenni mindennek szívébe.

2 hozzászólás
>!
eme P
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Rendkívül élvezetes ízlelgetni ezt a regényt. Mit ízlelgetni – inkább fölhabzsolni, mert eteti, akarom mondani, olvastatja magát. Puha kenyérre kent ízletes szívlekvár. Csöppnyi keserűség, csipetnyi savanykás szájíz és rengeteg szívből jövő édesség, amely elnyomja a lekvárhoz kevésbé illő, jócskán adagolt kesernyésebb ízeket, melyek egyébként is jobbára kifőnek, elpárolognak a főzés, kavargatás közben. Ami marad: a szívek zamata és egy leheletnyi mágikus realizmus.

„Aki az életről hall, az nem maradhat változatlan, ezt mindenki tudja” – szól bölcsen a Papa a közhelyek és szentenciák gyakran megmosolyogtató nyelvén. Sándorkának pedig változás kell, hisz satnya, nőni valamiért képtelen gyerek. És beindul a mesélés – a M/magyarok történetének zűrös-zavaros, történelmi hányattatásoktól egyenetlen pályája. És a Papa szerint, bár hülyeség, a mese válik az egyetlen valósággá, értelemmé, a mese, mely burjánzik és indákat hajt, gyorsan növekedik eseményeket, sorsokat villant fel. Nem időzünk sokáig egyiknél sem, gyors tempóban szaladnak el előttünk Első, Második, Harmadik Sándorok sorsai – a Sándorka elődeinek sorsai (vagy sem). Mert a Papa ravaszul építi fel történeteit: bennük van minden lehetséges tipikus sors és helyzet, amelyet a történelem a Magyarokra kényszerített vagy kényszeríthetett volna. Benne van az egész huszadik századi magyar történelem. A jött és lett és történt és vittek és minden, amibe csak az nem szólt/szólhatott bele, akivel éppen megtörténtek a dolgok. Nem csoda, ha Sándorkának túl sok ez az egész, és már mi sem tudjuk, hogy mi volt hamarabb, a tyúk vagy a tojás – és ha már volt/van, mihez kezdjünk vele. Hisz időt kettéosztó jelenségről van szó – tyúk előtt és tyúk után…
Kőrösi a látszatra szinte lektűrszerűen könnyed regénybe rendkívül szimpatikus történelemszemléletet sző bele. A mesélésbe és túlnőtt szívekbe beleandalodott, gyakorlati megoldásokra, az adottból használhatót, orvoslót létrehozni képtelen M/magyarnak nyújt embernyi nagyságú szívet helyrezökkentő receptet.
Mindehhez szükség van az orosz szálra, ennek a Magyarok történetébe való beleszövésére. Ulickajás sodró lendülettel, rengeteg, ma már eléggé klisészerűnek ható szituáció felvázolásában (sajnos a kibontás, mélyítés itt is elmarad) elevenedik meg előttünk az orosz társadalom múltja és jelene pár jól felépített figura révén egy családba sűrítve. Itt sem vagyunk híján a (meg nem valósuló) álmoknak, és különc alakoknak. Míg Luda nagyapjának életét a perpetuum mobile kikísérletezése foglalja le – kiszabadulni az idők és erők fogságából, Magyar Sándor, a harmadik, meséi révén pontosan az idők és erők fogságából sző, igaz, jóindulatból, de mégis fogva tartó hálót… Persze, a kudarc mindkét oldalon nyilvánvaló. Vannak azonban utódok, akik, bár hányattatásból, történelmi kényszerűségekből bőven kijut itt is, mernek dönteni, lépni. Szívdobbanásnyi bátorságok ezek, de sorsokat döntenek el. Meg nem élt álmok helyett sokszor megszenvedett bátorságok.
És ahol a két szál találkozik, ott végre kiderül az is, mire való a tyúk, és hogyan lehet emberméretűre gyógyítani magunkat, emberléptéknyiben számolni történelemmel, múlttal, jelennel, jövővel.

Ha kellemesen olvasmányos, fordulatos, történelemszemléletében újszerű, ám szerintem nem túlságosan mélyre ható, csipetnyit ironikus-humoros kelet-európai családregényre vágytok, ne keresgéljetek tovább. Kóstoljatok Szívlekvárt!

3 hozzászólás
>!
balagesh IP
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

A két szálon futó történet érdekesebb és profibb része a fülszövegben is elsőként bemutatott páratlan fejezetekben található. A párhuzamos, egymással ugyanakkor nagyon is harmonizáló, kifejezetten magyarországi családtörténetekből összeilleszthető a teljes ország- és korkép. Lehet, hogy egészében vannak jobban megírt könyvek, de (akárcsak a szintén 2014-es Dragomán-Máglyában) a szemlélet korszakfordító jelentőségű: a 20. század immár nem feldolgozhatatlanságában, az embert magába záró, még az utódokat is visszarántó fekete lyukként jelenik meg, hanem egyszerű múltként. Vagyis valami olyasmiként, amiből táplálkozva fel lehet nőni a jelenhez. A cím miatt adekvát a gasztronómiai kifejezésmód: a negyediknek nevezett generáció nem csak megemészteni nem tudja ezt, de még feldolgozni, fogyasztásra előkészíteni sem, így az ötödik generációnak nem is tud nyújtani semmit. Nem képesek tudomásul venni, hogy a húsleves egy élőlényből készül, de csak miután valaki levágta… Kiesett egy generáció ebben a lamentálásban, ámde itt vannak az öregek, akikre lehet számítani.

>!
meseanyu MP
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

Éreztem, hogy Kőrösinek ez a könyve megint nekem való lesz, mert a Milyen egy női mell? után nem nagyon mertem tőle mást olvasni, nehogy csalódjak, de ez most vonzott valamiért. És be is jött a belső hangom súgása, mert ez még jobb volt, mint amaz. Először zavartak ezek a párhuzamos történetek a magyar múltból, de aztán rájöttem, hogy nagyon jó koncepció, Luda története pedig már az elejétől elvarázsolt. Kőrösi iszonyat olvasmányosan de ugyanakkor igényesen, okosan ír, nekem ez a kedvenc kombinációm.

3 hozzászólás
>!
Uzsonna
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár

„Nemcsak az számít, hogy finom, hanem az is, hogy mit tesz velünk…”
A Szívlekvár mesés összetevői, hatóanyagai a gyomromat néha összeszorították, szemeimbe könnyet csaltak, szívemet megnyitották és úgy érzem, megnagyították.
Nem tudok többet írni, minek arról beszélni, amit megnevezni úgysem lehet.
És keresem tovább a meséket az egy csésze vízről.

6 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Hajnalcsillag

Mert ami szép és jó volt az életben, az mindig is velünk marad.

383. oldal

1 hozzászólás
>!
Emerencia P

De hogy az alvás jót tesz, az bizonyos. Az alvás mindig jót tesz.

12. oldal

4 hozzászólás
>!
balagesh IP

Úgyis úgy élünk csak, mintha albérlői lennénk az életünknek.

362. oldal, Nyolcadik fejezet

>!
Hajnalcsillag

A lélek képes lehet arra, hogy elképzelje önmagát test nélkül, de egy test soha nem gondolhat úgy magára, hogy nincsen benne lélek.

46. oldal

5 hozzászólás
>!
Ciccnyog IP

Mert nem a vér szerint hozzád tartozó emberek eltűnése, hanem a szeretet elvesztése teszi az embert árvává (…).

130. oldal

>!
robinson P

Micsoda boldog ember az, akinek a munkája azonos a szenvedélyével!

168. oldal

>!
Ciccnyog IP

Kedvesem, egy boldog nő élete a férfiakban van megírva, a boldogtalan férfié pedig a nőkben.

419. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
Szabó Magda: Pilátus
D. Szűcs László: Légy inkább erotikus
Szvetlana Alekszijevics: Elhordott múltjaink
Martin Amis: Koba, a rettenetes
Alekszandr Szolzsenyicin: A pokol tornáca I-II.
Brenzovics Marianna: Hasadás
Egressy Zoltán: Százezer eperfa
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége