Romkert 12 csillagozás

Kőrösi Zoltán: Romkert

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

    „Az a különös eseménysor például, vagy talán helyesebb is, ha most mindjárt ügynek nevezzük, tehát az az ügy, mely már a nyilvánosságra kerülésekor méltán háborította fel a műveltebb magyar olvasóközönséget, és aztán az idő múlásával önnön természete s a körülmények szerencsés, avagy éppen szerencsétlen összejátszása révén a köztudomásban ráadásul holmi jelképpé is nőtt, olyannyira, hogy hírével állítólag eljutott bizonyos külországokba is, és, ezt viszont túlzás nélkül mondhatjuk, jó időn át ilyen-olyan formában foglalkoztatta még azokat is, akik egyébiránt, vagy mert az idejük, vagy mert a világról való gondolkodásuk nem engedi, többségükben egyébként bizony nem sok időt áldoznak a hiábavaló olvasgatásokra, lapok gyűjtögetésére és az érzések csűrésére-csavarására, nos, bármennyire is hihetetlen, de ez az ügy kétségkívül mindmáig számos felderítetlen, s ekképpen akár titokzatosnak is mondható részlettel bír.”

Eredeti megjelenés éve: 1997

>!
Jelenkor, Pécs, 1997
222 oldal · puhatáblás · ISBN: 9636760721

Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Kőrösi Zoltán · Mészáros Péter


Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Megdöbbenve olvastam néhány nappal ezelőtt, reggel, gépemet bekapcsolva, hogy Kőrösi Zoltán író életének 53. évében elhunyt. Az írót futballszerelésben készült kép ábrázolta, s arra gondoltam, akár együtt is játszhattam vele a 80-as években még a híres-neves Szoc-Reál csapatának színeiben, ahol Moldova, Csurka, Módos, Szále és más egyéb, már akkor neves egyéniségek is játszottak. Igaz, név szerint nem emlékszem rá, de a gondolat is összeköt.
Arra gondoltam, ha eddig nem is olvastam tőle – bár művei, ahogy a neten utánanéztem – szépen sorakoznak – igaz nem az én polcomon, ahol inkább régebbi könyvek tanyáznak –, megemlékezve róla és munkásságáról, egyik könyvének szentelem néhány órámat. Választásom teljesen véletlenül a Romkert című műre esett, amely a MEK tárházában elérhető digitális formában. Meglepve tapasztaltam, hogy Kőrösi – talán kissé Marquez-hez hasonló stílusban – egyik gondolatát másikba öltve, néha részletező kitérőket téve, a körülményeket is gazdagon cizellálva adja elő lassan csordogáló történetét, amely azonban így is felkeltette érdeklődésem, hisz nemrég magam is olvastam Buzinkkay Géza könyvét a székesfehérvári királysírok mostoha történetéről, s értékelésemben is kifejeztem rosszallásomat eleink emlékeinek hosszú időn keresztüli számkivetett sorsáról, melyet tapasztalni kénytelenek voltunk, s melynek nyomán emlékeink jelentős része eltűnt a történelem süllyesztőjében. Persze nem szabad elfeledni, hogy e stílushoz a végtelenített bővített mondatok alkalmazásának sajátságosan egyéni gyakorlata is nélkülözhetetlen velejáró, ahogy azt magam is ragályosan tapasztalom, s olvasóim is – attól függően, hogy épp milyen hangulatban vannak, s miután ma meleget adó égitestünk többször kibukkant a felhők mögül, mint bújócskát játszó egyiptomi istenség – méltó szavak kíséretében foglalhatnak napi emlékezetükbe.
Szóval ahogy olvastam Kőrösi művét Soóky tanár úrral való vélt, vagy valós találkozásáról az a kapcsolat, ill. képzettársítás is eszembe ötlött, hogy egy időben magam is botcsinálta tanárként koptattam egy középiskola katedráit, azaz koptattam volna, mert egy modern középiskolában dolgoztam, hol a tanárok nem hágtak fel katedrára, hogy fentről lássák és uralják a diákságot – lévén reformpedagógiai iskola – szóval kicsit hasonszőrűként együtt éreztem Soóky tanár úrral, s elképzeltem magam, ahogy néhány év múltán már fényezett fabottal botorkálok az utcán, ahol egykori tanítványaim – néhány kivételtől eltekintve – nem köszönnek rám.
De aztán újra visszatértem Mészáros Péterhez, Kőrösi főhőséhez, aki az Országalma mellett haladt, ahol én is találkoztam Nocharity-vel Az ember könyvét megvásárolandó – szóval számomra, s remélem számotokra is nem túl fárasztó módon ebben a felgyorsult világban kiderült, hogy számos kötődésem van Kőrösi könyvéhez, így motiváltan olvastam tovább e napon, amikor még egészen a hajnali órákban elhatároztam, hogy képzeletben autóba ülök Budapesten, s hasonlóan a Mindenszentek főhőséhez, de már nem fiatal férfiként, aki bevallottan maga a Kőrösi Zoltánról megemlékező olvasó, hogy, miután a két súlyos, fagyos levelű, képzelt, fehér virágokkal telezsúfolt koszorút már a csomagtartóba raktam, a szüleimmel, anyámmal és apámmal együtt elinduljak keresztül a szürke, ébredező városon át ki az autósztrádára, majd el Székesfehérvárt is útba ejtve Kőrösi Zoltán író felavatandó emléktáblájához, hogy olvasásommal prezentálva tiszteletemet elhelyezzem az elébb említett koszorúkat mély megbecsülésem jeléül.

7 hozzászólás
n P>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

„Hogy valamiből citromtorta lesz-e
vagy bajai halászlé – az csak
menetközben derül ki."

Az idézet Esterházy Péter: Hrabal könyvében található, én viszont a Jelenkor egyik cikkében olvastam, ahol Kőrösi Zoltán Orrocskák kötetéről írnak, de nem ezt kerestem, hanem a Romkertről valamit, az út viszont igen kacskaringósan ehhez vezetett. De meg sem voltam lepődve, mert a Romkertben járva-kelve annyi minden előfordult velem – ha egyáltalán tényleg előfordult és megtörtént – ,mert ezt, ebben a posztmodern regényben nem is tudom igazán, szóval, hogycsakna! Áh, hát egy gyanútlan augusztusi napon betérni egy antikváriumba, igen veszélyes dolog ám. Sose tudhatod hol kötsz ki végül, kikkel találkozol, miket látsz és hallasz majd. Kőrösi Zoltánt keresnéd, igen, az írót, nem őt, hanem a másikat, aki vagy van, vagy nincs. Regény a regényben. Nem egyszerű, nagyon nem egyszerű. Én inkább majdnem visszafordultam, hogy ezt a hömpölygést én most nem kérem, köszönöm, van errefelé bonyodalom enélkül is. De győzött a kíváncsiság, a rejtélyekkel teli irodalom szeretete és nem, nem bántam meg. Ha ti is elindultok majd, ne adjátok fel! Ez a Kőrösi nem az a Kőrösi, hanem a másik Kőrösi, de hogy melyik, azt nem árulom el. Majd érteni fogjátok.

15 hozzászólás
Annamarie P>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Ez aztán személyes lesz!

A Romkert volt az egyetlen könyve Kőrösi Zoltánnak, amit eddig nem olvastam tőle. A tavalyi évben ajándékba kaptam egy videó linket, amin egy különös író-olvasó találkozót nézhettem meg a könyv kapcsán. Az addigi, amúgy is misztikus kapcsolatom a szerzővel egy újabb megdöbbentő ténnyel bővült. Amikor megnéztem a filmbejátszást, szó szerint bennem rekedt minden hang, és csak annyit mondtam, hogy „ez nem lehet igaz” (…)

* * *
A történet mégsem egy klasszikus nyomozás leirata, hanem valami egészen különös, szövevényes, egymásba kapaszkodó, önmagába visszatérő és elágazó, kereső-kutató regény, melynek egy a vége: „Kőrösi Zoltán pedig eltűnt. Különös, de róla azóta sem tud senki semmit.

Az idők és szereplők homályos és zavarba ejtően ellentmondásos használatával már a Szívlekvárban is találkoztam, de ebben a tizenhét évvel korábban megírt kötetben még tudatosabbnak éreztem ezek alkalmazását. Mintha az idő nem is lenne fontos, csak annak lehetősége, ahogy kapcsolódnak életünk részletei egymásba, egymáshoz. Ennek a kapcsolódásnak fontos jelét véltem felfedezni a fejezetek zárósora és a következő fejezet első sorában. Akár egy szonettkoszorúnál, itt is megegyezik a záró és nyitómondat, szoros keretet adva ezzel a mondandónak. Hiába folynak be az arborétumi élet mozzanatai a jelenbe, azok felkavaró elegyet alkotnak a „Mindenszentek” regény szereplőivel, Mészáros Péter álmaival és saját múltjával is. Nem könnyű olvasmány, kétségtelen, de ne feledjük, hogy a kötet belekerült a „303 magyar regény, amit el kell olvasnod mielőtt meghalsz” (2009) válogatásba, mint a posztmodern magyar irodalom kiemelkedő darabja.

Számos dolgot ki lehetne emelni a történetből, ez a gazdagon burjánzó szövegréteg lehetőséget ad rá. A szerzőre jellemző csodálatra méltó gondolat és szókapcsolások természetesen itt is jelen vannak, s nem egyszer hosszú, kacskaringós tagmondatokon keresztül lebegtetik az olvasó lelkét. Ebből a bőségtálból én most mégis ifjú nyomozónkat, Mészáros Péter alakját emelném ki, aki képes belegázolni az időtlenség tengerébe, arisztokratikus nyugalommal áll neki kideríteni azt, amibe belebotlott. Egyfelől körültekintő, másfelől hagyja magát a sors által vezetni, engedi, hogy hassanak rá, mert szabad kicsit megszédülni, szabad kicsit remélni és álmodozni. Mert mire való is az idő valójában?

Nem azért van az idő, hogy túléljük, hanem arra való, hogy újra és újra átéljük.” -írja a Milyen egy női mell című kötetében. Számomra teljesen elképesztő az, hogy immáron az összes könyvét olvasva látom, hogy minden ugyanarról szól nála, hihetetlen rend és egymásban lakás van a szövegek sokszínűségében. Kivételes látásmóddal rendelkezett; ha festő lett volna, valószínűleg elképesztő stílusban mutatta volna meg számunkra azt, ahogy ő érzékeli a környező világot. Párhuzamban áll számomra Mészáros Péter figurája a szerző alakjával. Hiába akart a szöveggel elterelni, nem ő a könyvbeli K. Z., nem az ő felmenői között van a hentes nagyapa, a névváltoztatásra kötelezett előd, nem ő az író, hanem ő az a szívében örökké nyitott ember, aki a történelem minden térdre kényszerítő ténye mellett is képes meglátni mindenkiben a szelíd jóra való törekvést. Magányos vándorlás ez mindkét alak részéről, és sajnos néha nem mi látjuk meg azokat az összefüggéseket, amire vágyunk, hanem az utánunk jövők.

Teljes bejegyzés: https://annamarie-irkal.blogspot.com/2021/09/korosi-zol…

Amalaschwinta>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Augusztus közepe van, bársonyos, fülledt üvegházi éjszaka, amikor az álom úgy terül fáradt és öntudatlan elménkre, mint egy egzotikus puha takaró. Álmomban Mészáros Péter vagyok, mintha egy buszon izzadnék egyszerre két műbőr ülésen, csak ne üljön le mellém senki. Amikor leszállok a faluban az ABC előtti buszmegállóban nem is igazán értem mit keresek itt, főleg, miután leléptem a busz alsó lépcsőjéről egy kellemesen fiatalos, ruganyos ugrással, hirtelen leszállt az éj. Ezt onnan tudom meg, hogy mikor szétnézek az utcában, erősen villogva világít a kocsma falára felfüggesztett Cola reklám. Nincs mit tenni, bele kell kapaszkodni az álomban látott fénysugárba és be kell térni a helyi kocsmába, ott biztosan van valaki, aki el tudja nekem mondani, miért álmodom ezt. A pultnál egy nagyon furcsa kinézetű lány áll, aki egyszerre néz ki 17 évesnek és 27 éves pesti hölgynek, de nem érti mit akarok. A kezembe nyom egy korsó sört és mereven rámutat az egyik asztalnál ülő kék köpenyes alakra. Odamegyek hát. Megállás nélkül beszél, amikor odalépek akkor is a története közepén jár. Nem értek mindent a beszédéből, fenyőkről, rhododendronokról beszél, a nagy árvizekről, egy tóról, a tó partjára kiterített két kis testről, amik olyan békésnek néznek ki, mintha csak aludnának, de a kék szájuk elárulja őket és hogy mi történt velük. Nem tudom hogyan, de egy mocsárban találom magam, a lábaim erőteljesen gázolnak az iszapos vízben a szemem előtt imbolyog a sárga fény, ami a szobák ablakán szűrődik ki de igazából a kéményből ide-oda táncoló kis füstszalagot követem. Kiérek a vízből, már térdig érő hóban függesztem tekintetem a házra, a hóban sem könnyebbek lépteim. Már csak az ablak előtt állva veszem észre, hogy jobb lábamról hiányzik a cipőm. Két kezem a szemeim mellé teszem és rátapadok az üvegre, hogy az éjszaka sötétjében belessek egy teljesen kivilágított szobába. Úgysem vesznek észre bentről. Ez az én álmom. A szoba, ahova benézek igazából egy konyha, vígan táncoltatja lángjait egy kis vaskályha, az előtte ülő alak arcát hol sárgára, hol barnára színezik a lángok. Egy kis széken ül a görnyedt alak, igazán furcsa ruha van rajta, piros futball mez, piros lábszárvédő, a kezében egy felfoghatatlanul törékenynek tűnő aprócska csésze, a térdére támaszkodik, úgy néz fel szemébe hulló hajtincsei alól, mintha minden a legnagyobb rendben volna, mintha az, hogy éjszaka ott állok az ablak előtt, le sem veszem a szemem a bent ülő furcsa alakról, a világ legtermészetesebb dolga volna. Azt gondolnám, hogy csapzott külseje miatt végtelenül elcsigázott, de roppant energikusan odaint az alaknak, aki én vagyok, de egyben ő is, és csak nézzük egymást, amíg ez benne is és bennem is tudatosul, hogy a két oldalnyi vadul szuszogó, vagy nehézkesen reszkető sorai, gondolatai, az enyémek is, akárcsak az övéi, és ahogy ő volt én úgy vagyok, és mindannyian ugyanazt érezzük valahol, csak a szavaink különböznek hozzá. Felébredek az álomból, Február van, nem kecsegtet a forró nyári éjszaka azzal, hogy óvón betakar a feledés bársonytakarójával, sehol egy zöld folt az udvaron, minden szürke, vagy barna, vagy ködös, mintha egy vízzel teli poháron keresztül néznék ki a világra. Nyugodj békében Kőrösi Zoltán, ezzel az álmunkkal emlékezem rád, halálod évfordulóján.

3 hozzászólás
AeS P>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Nem vagyok egy nagy Kőrösi-szakértő, ezt megelőzően csak egy könyvet olvastam tőle, de szerencsére vannak olyan figyeltjeim itt, akik elkötelezetten őrzik az író emlékét, és nem hagyják, hogy az életműve feledésbe merüljön. Az itteni közösség egyik nagy erénye, hogy még akkor is motiválni tudnak egy-egy könyv elolvasására, amikor egyébként folyamatos elmaradásban vagyok az olvasmányaimmal, és így kezdtem bele a februári emlékolvasás keretében ebbe a Kőrösi-regénybe, ami amellett, hogy online elérhető a MEK-en, még a 303 magyar könyv között is szerepel.
Az első egyharmad nem volt könnyű, bár már az is nagyon kellemes emlékeket idézett – a tavaly márciusi lezárások előtt még pont volt egy remek, színházlátogatással egybekötött utunk Székesfehérvárra @csucsorka-val, és mindkettőnket lenyűgözött a város, jó volt a lapokon kicsit megint ott barangolni.
Az igazán nagy kincs szerintem a K. Imréről, K. Máriáról és K. Zoltánról szóló középső betét, ami érzésem szerint talán a könyv felét is kiteszi. Alcsútdobozhoz a könyv 1997-es megjelenésekor még nem kapcsolódott egyéb közéleti ismeret, én is megpróbáltam elengedi az azóta szerzett tudást, és csak a regényben megjelenő hetvenes évek atmoszférájára koncentrálni. És ez egyáltalán nem volt nehéz.
Az össze-vissza kanyargó, egymásba szőtt történetek és idősíkok szétválogatása nem volt célom, és bár nem is élveztem az egészet maradéktalanul, bizonyos részek miatt nagyon örülök, hogy sort kerítettem rá. Ha hamarabb nem is, legkésőbb jövő februárban remélem, hogy a figyeltjeim újabb unszolására megint bele tudok majd vágni egy Kőrösi-kötetbe.

2 hozzászólás
latinta P>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

    Egyre inkább kezdem azt hinni, hogy a könyveknek igenis megvan a maguk sorsa. És ezt éppen ezzel a regénnyel kapcsolatban, itt és most kell fel- és beismernem.

    Ahogy olvastam, rájöttem, hogy nagyon is jól ismerem én ezt a hangot, ezt az idősíkok váltakozását alkalmazó történetvezetést. Otthonosan éreztem magam a szövegben.
    De aztán egyre furcsább, különösebb lüktetés-vibrálás kerített a hatalmába. Az egyes fejezeteket lezáró, valamint az azt követőket megnyitó mondatok is a romokból való kertépítés elemeiként hatottak ebben az ének által megismerhetetlenül megélt sokszínű világban.

    És most már soha nem fogom megtudni, hogyan került bele a szövegbe Csomádi Péter: http://moly.hu/idezetek/609617, http://moly.hu/idezetek/609619.

    Íme: „a regényíró, amint írja önmagát”. Bele is a regénybe, meg ki is belőle: http://moly.hu/idezetek/609607, http://moly.hu/idezetek/609614.

    R. I. P.

    Ezért is mondom: Habent sua fata libelli.

Spaceman_Spiff IP>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

„Aki a modern regényhez van szokva, az bizonyára sikítva dobja el magától a könyvet az újabb és újabb megmagyarázhatatlan jelenségek után – amiről az ember elsőre azt hinné, valami mágikus realista fogás, de nem az. Viszont aki hajlandó belemenni a játékba, és elfogadja, hogy az élethez hasonlóan itt sem kap mindenre választ – sőt, igazából semmire –, az talán ráérez a regény ízére és jól elszórakozik rajta. Nem könnyű könyv, elismerem, sokáig én magam sem tudtam, mit is gondoljak róla – azon kívül, hogy a próza, miután az első pár oldalon belerázódtam, nagyon tetszett –, különösen az utolsó fejezetekben leírtak fényében. Kőrösi talán arról is beszél itt, hogy egy regény nem feltétlenül az, amit a nagybetűs Irodalmi Kánon gondol róla, s éppen hogy az a fontos, amit az olvasó érez, amikor elolvassa a művet. Az egzakt az irodalomban egy idő után nem létezik. Annyi világ, ahány olvasó.”

Bővebben:
http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2014-11-03+…

ppeva P>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Igaza lehet Kőrösinek, hogy egy könyvet attól szeretünk vagy nem szeretünk, hogy bele tudjuk-e helyezni magunkat. Hogy egy könyv csak kiindulópont, és az olvasó a saját fejében maga írja olvasás közben a történetet. Vagy valami ilyesmi…
Ebben a könyvben olyan helyszínek, hivatkozások voltak, amik óhatatlanul beszippantottak. És még a fikció fikciójának a fikciója se zavart, mert bele tudtam tenni magam a történetbe. Ha beszélnék róla, nem is erről a könyvről beszélnék, hanem arról a könyvről, amit olvasás közben képzeltem. Vagy ki tudja…
Ha meztelen is a király, nem látszott annak. De azért néha ki-kilógott valami. Csak annyi, hogy jobban figyeljél.
Doktor úr, olyan bizonytalan vagyok… vagy mégse…

3 hozzászólás
nana1>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Nem is tudom hova tegyem magamban ezt a könyvet. Azért érdekes, hogy a 303 magyar regény része, tehát fontos, komoly könyvnek tűnik, még sincs olvasótábora. Ami nem véletlen lehet, mert nagyon nem olvastatja magát, odafigyelést követel meg, hogy térben, időben el tudjon tájékozódni benne az olvasó. De mégis nagyon tetszett a szép szavak és érzések áradata a végtelenített mondataival. És létezik Kőrösi Zoltán és ha igen hányan vannak D

Nelly_Éberfalvi>!
Kőrösi Zoltán: Romkert

Kőrösi Zoltán: Lefordulás (részlet)
2007.március 04. vasárnap 18:27

„A számítógépem fölötti parafa táblán színes rajzszögek rögzítik a jegyzetlapokat. Tíz könyvet írtam az elmúlt években, regényeket, novellákat. Sok-sok Kőrösi Zoltán van, és a többségét én se ismerem. Húsz évig legalább annyi időt töltöttem a futballal, mint az irodalommal. Tudom, hogyan kell lefordulni a védőről, tudom mit jelent az Achilles-ín húzódás, a kilencven perc az hány másodperc, tudom, hogyan kell megtartani a labdát. Apámék öten voltak testvérek, öt fiú, a legidősebb és a legfiatalabb közt húsz évnyi különbség. Negyven évvel ezelőtt a nagyapám szívrohamban halt meg, s most, az elmúlt év során követte őt három fia is. Szívbajban haltak meg valahányan. Negyvenöt éves vagyok. Reggelente, amikor a feleségem és a fiam elindulnak, odaülök a gépemhez. Egyszer, egy novemberben Franciaországban voltam, Colmarban, a könyvvásáron. Hölgyeim és Uraim, ez, amit most hallanak, ez a magyar nyelv – mondtam a könyvbemutató közönségének. Nevettek. Olyan vicces volt, ott messze földön ez a magyar nyelv. Én is nevettem. Reggelente, ha csak félig húzom fel a redőnyt, és a lyukacskákon besüt a nap, sárga fény csorog végig a falakon. Sárga fény a falakon, az asztalomon, a gépemen, sárga fény csorog rajtam is. Testcsel és lefordulás. Akárha élvezetből. Igen, csakis élvezetből. Hiszen mi más.”

Kőrösi Zoltán: Romkert

„És tudja azért (…) mert amikor ezt a könyvet olvastam, hát az igazán olyan volt akár egy kábulat, és én egyre csak azon gondolkodom azóta is, miképpen lehetséges, hogy egyetlen regényben így benne legyen minden, ami körülöttem és bennem is van, szóval egyszerre az, amit én is érzek, és az, ami csak úgy megtörténik a világban (…) kellhet egy olvasónak ennél több, olyan ez az egész, ez a Kőrösi-regény, mint valami csodálatos kaleidoszkóp (…) most már csak forog, forog bennem folyamatosan (…) és ettől aztán semmi sem maradhat ugyanaz, mint volt azelőtt…és tudja mire gondolok? az a legcsodálatosabb egy ilyen varázslatban, (…) hogy az ember szinte már nem is érti, melyik énje olvassa a másikat (…) csakhogy ez olyan szép, hogy nem is kíváncsi már, elhagyja magát, és engedi hogy belevesszen ebbe a forgásba, azért is gondolom, hogy olyan akár a varázslat, mert mint egy álom, hogy ne lehessen kideríteni ki álmodja, és ki mondja el.”

Hát ennél gyönyörűbben nem tudnám megfogalmazni, hogy ÉN miért szeretem annyira a Kőrösi-könyveket. Ezt az áradó, magával ragadó, sodró lendületű történetmesélést.
Nyugodjék békében, a könyveiben tovább él, és az olvasói a szívükben őrzik az emlékét!


Népszerű idézetek

Annamarie P>!

Minthogy formákon múlik az élet.

(első mondat)

Annamarie P>!

Nem, nem, ismerjük fel végre, nem a válaszok hiányoznak, de íme a kérdéseket feltenni is nehéz: a lakkos, színesre festett, faragott dobozkára újabb és újabb dobozkák borulnak, s nem tudhatni, megvan-e valahol a kulcs.

11. oldal

Annamarie P>!

[…]
van olyan nap, óra, pillanat, hogy nem is tudni miért, de most még minden apró részlet, mint valami titkos, bár éppen tudott értelmű jel, félreismerhetetlenül a jóra, sőt, valami ösztönös, de szavak nélkül is érezhető boldogságra mutat […]

14. oldal

Annamarie P>!

Bízni persze lehet, és ahogy mondani szokás, bízni bizony kell is, elhinni például, hogy egy szál kihúzása, fogjunk bárhol hozzá, felbonthatja a színes gombolyagot, s hogy a történet, az ügy valósághű rekonstrukciója, mert ki is merhetne itt többre vállalkozni, több lenne az már, mint jóleső önbizalom, igen, hogy mindannak felidézése, ami hajdan megtörtént és mára a múltba merevült, talán ha egyébbel nem is, de vigasztaló sejtetéssel szolgálhat, ha érteni nem is, legalább meglátni és érezni próbálni, legyen most ez a cél, valljuk be, ez sem kevés.

11. oldal

2 hozzászólás
Annamarie P>!

A kefefrizurás éppen arról beszélt, hogy bizonyos kutatók szerint az ezredvég egyik legnagyobb s az emberiség egészét fenyegető veszélye az eddig még soha nem látott vírusok megjelenése.

148. oldal

Annamarie P>!

[…] a sok-sok test hasonlósága erősebb s hatalmasabb bármiféle akaratnál, mint ahogy a sok -sok történet is minduntalan egymáshoz simul, ezért aztán ami veled megesett, megtörtént az már számtalanszor, s amire vágynál, hát megunták azt már sokan.

9. oldal

latinta P>!

    Ugyanakkor, bármilyen hihetetlen, de valóban lábra kaptak olyan vélemények is, miszerint talán Kőrösi Zoltán soha nem is létezett, s ekképpen természetesen nem lehetett a Minden­szentek írója sem, mint ahogy hiába is próbálna meg bárki a nyomára bukkanni. Ez a különös elképzelés talán azokból az egyébként megtörtént esetekből eredhetett, amikor egy-egy író, vagy költő valamilyen ok folytán bizonyos álneveket választva adott közre irodalmi műveket. Csakhogy az efféle játékoknál, emlékeztettek rá a szakértők, előbb-utóbb mindig kiderült, hogy vajon ki rejtőzik az álnév mögött. A Mindenszentek és Kőrösi Zoltán esetében viszont éppen fordítottnak tűnt a helyzet: egy sokak által ismert és szeretett szerző tűnt el nyomtalanul, mintha soha nem is létezett volna, s maga után hagyta a regényét és a megválaszolatlan kérdéseket.

218. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kőrösi Zoltán
latinta P>!

    Kőrösi Zoltán pedig eltűnt.
    Különös, de róla azóta sem tud senki semmit.

219. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Kőrösi Zoltán
latinta P>!

    Mészáros felveszi a könyvét a pultról. Köszönöm, mondja. A viszontlátásra.
    A viszontlátásra, válaszolja a nő. A pultra könyököl, az ujjait összefonja. Nézi Mészárost.
    Mészáros Péter a könyvet a hóna alá csapja, zsebre dugja a kezét.
    Vasárnap furcsa lehet itt üldögélni, mondja a nőnek.
    Vasárnap?, néz rá az értetlenül.
    Hát ma vasárnap van, nem?, magyarázza Csomádi.
    Igen, persze. Az van. De azért nem furcsább, mint máskor.
    Lehet, bólint Mészáros. Az lehet. Csak úgy az eszembe jutott. Hogy mások otthon ülnek, nem a munkahelyükön.
    Hátralép az ajtó felé.
    A viszontlátásra.

Kapcsolódó szócikkek: Mészáros Péter
2 hozzászólás
AeS P>!

És hogy a ház, ahová most a betonlapokból kirakott keskeny utacskán, a még vizes gyepre ügyelve beballagtak a Katanits-család tagjai, máskülönben is hasonlított az utca, s a megannyi ehhez hasonló utcák effajta házaihoz; pince, garázs, magasföldszint, manzárd, amit csak lehetett, a téglarakástól a malterkeverésig Katanits József és felesége maguk végeztek el a több évig tartó építkezés során, s mire többé-kevésbé befejezettnek mondhatták a művüket, eljött annak az ideje is, hogy a két fiúgyerekből az első, majd kisvártatva a második is elköltözzön a családtól, mindössze a pénzküldések és a rendszeres portalanítás gondját hagyva maga után az üres emeleti szobákban.

76. oldal (Jelenkor, 1997)


Hasonló könyvek címkék alapján

Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Jókai Anna: Ne féljetek
Spiró György: Az Ikszek
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
Lengyel Péter: Macskakő
Végh György: Mostoha éveim / A garabonciás diák / Eszter
Lovas Ildikó: Spanyol menyasszony
Háy János: Dzsigerdilen
Békés Pál: Csikágó
Tar Sándor: A mi utcánk