Az ​ítéletidő 72 csillagozás

Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Átható szarszag terjeng Ferencvárosban egy napos októberi reggelen. Beszakad az útburkolat, meggörbülnek a villamossínek, és ez csak a kezdete a közelgő világvégének. Mert a világnak vége van, ha egy betonszállító teherautó rakománya beömlik egy Škoda ülésére, és vége van akkor is, ha átjáró nyílik ég és föld között az Angyal és a Mester utca sarkán. De a világ, benne Magyarország és Budapest, a jelek szerint nem akar tudomást venni arról, hogy megérkezett az apokalipszis. A világot az se érdekli, hogy a születésekor minden ember mellé két őrző rendeltetik, az egyik a jobb válla felől, a másik a bal felől vigyázza. Az egyik a jóra tanítja, a másik bűnbe csábítja. Rajtunk áll, hogy melyiket választjuk, ám hogy mi volt a jóra és mi volt a bűnbe vezető döntés, csupán az utolsó pillanatban világosodik meg, amikor már nincsen visszalépés.
Humor és mágia, pusztulás és megváltó szerelem különös fordulatai keverednek Kőrösi Zoltán új regényében.

Eredeti megjelenés éve: 2016

>!
Jelenkor, Budapest, 2016
216 oldal · ISBN: 9789633106082
>!
Jelenkor, Budapest, 2016
216 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633108499

Enciklopédia 19


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 43

Kívánságlistára tette 34

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Olvasom ezt a történetet, aminek a kiadását a Zoli már nem érhette meg… Olvasom és azon gondolkodom, hogy valami sajátos Jelenések könyvének a lapjait forgatom-e, vagy ez inkább a Kőrösi-féle pesti Teremtés könyve… Hiszen a Mester utca macskaköveit égbe rugdaló tölcsér is csak egy darabig szűkül lefelé, majd újra tágul, ki tudja meddig. Talán igaza van a szerzőnek, mert a Föld szívcsakrája mégis csak lehet ám az Angyal utca sarkán. Nekem gyanús is volt mindig a hely, gondoltam is rá sokat, amíg a Boráros téri Jolly presszóban iszogattam a betevő dupla kávémat (szigorúan cukor nélkül). Az sem lehet ám véletlen, hogy a Jolly egyik pultos fiújának (amúgy abban az időben még jól ismertem mindkettejüket) a szeme valahol mindig az Angyal utca légvonalába bambult ki a fejéből (mondjuk vele józanul sosem lehetett találkozni, de annál biztosabb kézzel szolgált ki)… Megvan még a sarkon a gíroszos is, meg a Petőfi-híd alatt alvó és rongyos dunyhájukba boldog öntudatlanságban ürítkező hajléktalanok se lettek kevesebben azóta.
Szóval minden megvan, és mindenki harcra kész, pedig úgy hiszem, hogy egy városnak valóban megvan a maga lejárati ideje. De abban is hiszek, hogy a város kaphat még egy esélyt a halála után. Felkelhet újra és képletesen még járhat is, mint Lázár… Újra benépesülhetnek az utcák, nyithatnak a pékségek, csilingelhetnek a villamosok és a kuplerájban, a műsor kezdete előtt újra behúzhatják a vörös drapériát az utcára néző ablakokon.
Csak a Zoli nincs már. Csak neki nem adatik már meg az újabb esély. Pedig mennyi tartozást halmozott fel és mennyi ígéret lapul a sorok között. S az én személyes csapdám pedig ott lapul, hogy minden nekem tetsző mondat mögül erőszakkal rántanék elő még két olvasatlant. Csak hát, az van, hogy lassan elfogynak a szavak, egyszer majd pont kerül az utolsó leírt gondolat mögé is. Ahogyan elfogynak a szavak belőlem, az olvasóból is. Csak az emlékezet marad, a megőrző visszagondolás…
Köszönöm @Annamarie, hogy nem hagysz erről megfeledkezni.

Mert amíg lankadatlanul emlékeztetsz, addig mindig mosolyogni fognak a nem létező Soroksári úti temető csokoládéillatú betonszobrai.

(…) az emberek többsége nem ismeri a saját igazi történetét, folyton más mesébe képzeli magát, máshonnan kapja a szavakat, és máshová tekint, várakozik, és úgy szopogatja a reményt, mint a nyálas savanyú cukrot, miközben szart eszik.

4 hozzászólás
mate55 P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Egy igazi tanmese a lélektisztításhoz. Olyan érzésem volt, mintha az író, a realitás talajától elrugaszkodott, különleges atmoszférájú fantáziavilágának az álmába csöppentem volna. Bár „csak egyszerűen” az Angyal és a Mester utca sarkán játszódik, mégis képes volt a feje tetejére állítani mind a helyszínt, mind a valóság jó néhány elemét, és ezáltal egy teljesen abszurd, poszt-apokaliptikus világot teremteni. Egy többrétű, rendkívül összetett történetet vázol fel, amit a jelképszerű megfogalmazása még izgalmasabbá és kicsavartabbá varázsol. Semmi kétség, az író álma ez. Olyan látomás, amely újraálmodja kedvenc helyszíneit, néhol tréfásan, néhol fájóan ismerősen, vizualitását és történetszövését illetően pedig, a hétköznapi emberek életéből táplálkozik. Egy olyan álom, melyben a legrealisztikusabban álmodunk furcsa dolgokat. Különleges „megváltástörténet”, ami amellett, hogy tagadhatatlan a Kőrösi Zoltán „háttér”, annyi egyediséget rejt magában, hogy nem lehetne összekeverni az író egyetlen más alkotásával sem. Az angyalok eljöttek Budapestre, de most már a Te nyelveden beszélnek. Köszönöm a közös megemlékezés lehetőségét kedves @Annamari!

2 hozzászólás
Ottilia P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Az első könyvem volt Kőrösi Zoltántól, nagyon tetszett, de azért nem ragadott magával. Mindenképpen fogok még tőle olvasni.
Az ítéletidő cselekménye allegorikus, a történet egyik szála abszurd, misztikus. A regény költői képekkel, leírásokkal és valamennyi humorral tűzdelt. Atmoszférája egyedi, elmélázó, filozofálgató. Fontos mondatok hangzanak el a bűnhődésről, a megváltásról, az élet értelméről, arról hogy merre is tart a világ.
Sem katarzis, sem megtisztulás, sem változás, még egy kicsi remény se volt a befejezésben, minden ment változatlanul tovább, ezt sajnálom. Legalább arra rávilágít, hogy mindig, még az „ítéletidőben” is vannak jó emberek.

vargarockzsolt>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Röhincsélnek az angyalok, s ebbéli sajátságuk is pontosan megegyezik az ördögökével, akik az unalom másik felét rágicsálják. Ez is igazolja, amit ők, az angyalok és az ördögök is a legkevésbé szeretnek hallani, hogy sokkal inkább egy fajtából valók, semmint bevallanák, és sokkal inkább rokonai egymásnak, mint az embernek.
Ugye, mennyire jó ez? És az ilyen mondatok elvesznének, ha a kritikusokra hallgatnánk, akik le akarnak beszélni bennünket, olvasókat, Kőrösi Zoltán könyvéről. :(
De mi nem hagyjuk magunkat! spoiler :)
Igen, az olvasók menthetik meg az Ítéletidőt a feledéstől, a méltatlan elutasítástól. A könyv adatlapjához csatolt rengeteg idézet is jelzi, hogy szerethető, megőrzendő gondolatokban gazdag regénnyel búcsúzott a szerző – hisz e regény már csak hirtelen-váratlan halála után jelenhetett meg.

A történet egyszerű. Egy kisfiú szülei meghalnak, és akkor vége lesz a világnak. A világvége nem pontosan abban a formában érkezik el, ahogy azt várnánk, de Örkény óta tudjuk*, hogy Budapesten és Magyarországon másképpen történnek a dolgok, mint a világ egyéb tájékain. A világvégét kísérő események leírása természetesen az írói fantázia terméke, a szereplők kitalált személyek, mindennemű hasonlóságuk a valósággal, a mai magyar valósággal, csupán a véletlen műve – ezért fölösleges is az írót felelőssé tenni. ;) Tehát szó sincs aktuálpolitikáról, de disztópiáról sem, inkább apokaliptikáról.

„…a világnak mindig is vége volt, akkor is, ha az ember nem tudott róla.
[…]
„Mint ahogyan minden egyes ember végével vége van egy világnak is, és minden egyes ember születésével jön egy újabb világ.”

Hangzik el a regény közepén a magyarázat, és e magyarázat a regény tétje. Egy közhely, egy szentencia.

Káromkodásból lehet építeni katedrálist**, de lehet-e giccsből, érzelmes közhelyekből, szentenciákból? Kőrösi következetesen járta a saját útját, radikálisan feszegetve a szépirodalom határait. Duchamp annak idején egy piszoárral*** borzolta a kedélyeket és rúgta fel az elit által meghatározott kánont, Kőrösi egy vásári mézeskalács szívvel.

A regény narrátorának hangja engem leginkább az egykori antik kórusok hangjára emlékeztet. Egy kollektív lírai én érzésekből lefordított bölcsességeit hallom, illetve olvasom, és a rendszeresen visszatérő versszerűen tördelt sorok is azt jelzik, az író inkább akar az érzelmekre, az ösztönös megérzésekre hatni, mint a hideg értelemre. Talán ez lehet az oka, hogy az okos elemző szándék megcsalja a képzett kritikust, míg az érzelmileg fogékony olvasó örömmel (fájdalommal) követi a szerzőt.

A cselekmény sovány, hiszen csupán allegorikus, a szereplők nem reális figurák, hiszen csak sakkfigurák az írói játszmában. Izgalmas jelenetek helyett költői képek, leírások jellemzik a regényt. És néhol humor. És leginkább szomorúság. A világvége nem vidám mulatság, még akkor sem, ha az ítélkezést meghagyjuk a hivatásos ítészeknek és jómagunk csak résztvevő szemlélők (olvasók) vagyunk.

* TUDNIVALÓK, KÖZLEKEDÉSI KORLÁTOZÁSOK A
FEBRUÁR 1-JEI ESEMÉNYEKKEL KAPCSOLATBAN
http://mek.oszk.hu/06300/06345/06345.htm#86

** Ahogy Nagy László megmondta, vagy ahogy legutóbb (szerintem) Darvasi László megírta. http://moly.hu/ertekelesek/1938446

*** http://moly.hu/szavazasok/mi-ez-mualkotas-ez

5 hozzászólás
Kuszma P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Magunk közt szólva: fel van kicsit habosítva ez is. Ami mégis elnézővé tesz Kőrösivel szemben, az az, hogy ő nem teszi próbára olvasója jóindulatát azzal, hogy posztmodernnek álcázza magát – egyszerűen szórakoztatni akar. Ennek érdekében hol érzelmes, hol mágikus, hol szellemes(kedő), de mindig egyértelmű hatásra törekvő, olvasható szöveget konstruál – magyarán: nem szenvedtem legalább rajta. Ez a könyv az, ami: egy szentencia-gépezet. Megjegyzem, ez a tendencia már a Szívlekvár-t is vastagon jellemezte, de ott a visszacoelhósított filozófia mögött azért ott feszült egy erős cselekményív, ráadásul Kőrösi (elég ravaszul) egy szereplőhöz kötötte az okosságmondást. Ellentétben Az ítéletidő-vel.

Persze történet itt is van, igazából kettő is. Először is maga a világvége, ami a mai magyar helyzet allegóriájaként értelmezendő, pláne mert ha nem így értelmezhető, akkor tényleg semmi értelme*. Kőrösi nagyon okosan játszik rá arra a statisztikai tényre, hogy a magyar olvasók úgy általában igen szkeptikusak az ország társadalmi jelenével és a fogyasztói társadalommal szemben – így hát hol finoman, hol kevésbé finoman, de gúnyolódik kicsit ezen-azon, anélkül azonban, hogy bármi kategorikusat ki merne jelenteni. A másik szál Borisz, a kissrác története, aki épp az imént veszítette el szüleit, és most még a nyakába szakadt a privát kuruc apokalipszis is. Itt kapunk némi meghatást meg szívszakasztást, amivel nem is lenne semmi baj, ha pont a kulcsfigura, Borisz nem ilyen lyukasan lenne kidolgozva.

Sajnálom, mert akartam, hogy jó legyen ez a könyv nekem, és mégsem lett jó. Lehet, @Csabi-nak (http://moly.hu/ertekelesek/2003785) van igaza: a disztópia nem magyar műfaj. (Ami persze nem zárja ki, hogy legyenek kivételek.) Talán az a baj, hogy a zsánert szépíróink csak eszköznek használják valami társadalmi probléma kihangsúlyozására, önmagában mintha semmire sem becsülnék, és nem is kívánnak igazán energiát feccölni bele. Pedig egy jól kidolgozott fúzióban a zsáner erőt visz a történetbe – itt meg mintha csak púp lenne a kortárs irodalom hátán. Kár érte.

* spoiler

Gyula_Böszörményi IP>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Utópia – vagy nem? Attól tartok, nem. Aki realisztikus regényt vár, ne vegye kézbe. Aki realisztikus regényt vár, vegye kézbe. Na, ilyen ez a könyv. Meg fog lepni. Engem a Gyermekek városa c. filmre emlékeztetett. És nagyon-nagyon szeretném megkérdezni Zolitól, hogy volt-e szerepe a megírásában Hankiss Elemér esszékötetének – de már sajnos nem tudom. Francba, Zoli, épp írni akartam neked, hogy van egy új hangjáték ötletem, csináljuk meg, és akkor jött a hír: elmentél.

robinson P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

A könyvekről annak alapján tudok írni bármit, hogy milyen érzéseket váltottak ki belőlem. Ennek ellenére itt sok mindennel nem értek egyet. Kőrösi soha nem politizált, és most sem teszi, ő nem ennek a kormánynak mondogat oda, hanem a mindenkori kormánynak, ellenzéknek, egyháznak, leginkább a tehetetlenséget hangsúlyozza ki, amit ugye most egész Európa lakossága tapasztal a migráns helyzet kapcsán. A karakterekről azt gondolom, nem volt elsődleges szempont hogy többet megtudjunk róluk, a történet szempontjából. Azért elég sok kiderül Robi bácsiról, akár, mint Roberta is… Borisz pedig akár mi magunk is lehetünk, elárvultan ebben az országban.
Ha jól tudom az armageddon a Bibliában, a Jelenések Könyvében a világvégét jelenti, Héraklész pedig egy görög mitológiai hős. Semmi közük itt egymáshoz. Sajnálom, hogy ez így alakult.
KZ Meghalt! 53 évesen, infarktusban. Miért érez valaki kényszert arra, hogy egy negatív, lehúzó kritikát írjon a könyvéről, ezt nem is értem, bár elfogadom, ha nem tetszett neki a könyv története. Nekem sem épp ez lesz a legkedvesebb, mégis elgondolkoztató, hogy miért érezte, látta így a jelen helyzetet. Okkal tartotta fontosnak, hogy leírja az érzéseit.
Mielőtt bármi elkezdődne, részemről lezárult. nemvitaindítónakírtam http://gaboolvas.blogspot.hu/2016/04/az-iteletido.html

http://moly.hu/idezetek/621861

2 hozzászólás
pepege>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Majdnem egyszerre szereztem tudomást Kőrösi Zoltán haláláról és arról, hogy az idei Könyvfesztiválon megjelenik a legújabb, és mint ekkor kiderült, legutolsó regénye. Rögtön a Szívlekvár című műve jutott az eszembe, ami életem eddigi legjobb olvasmányai közé sorolható. Szomorúan konstatáltam, hogy talán Az ítéletidő elolvasása lesz az utolsó lehetőségem, hogy megismételjem ugyanazt a felejthetetlen olvasmányélményt.

„Egy világ vége miért büdös?" – teszi fel a költői kérdést a szerző ebben a szokatlan, apokaliptikus olvasmányban, mely nyomokban fantasy és/vagy mágikus realista elemeket tartalmaz. A helyszín Kőrösi imádott Budapestje, amit egy nap átható bűz áraszt el. Honnan ez az undorító szag, mit lehetne tenni ellene? A legkézenfekvőbb megoldás hívni a szippantós autót, ám lehet, hogy ez nem volt jó ötlet, hiszen a Mester és az Angyal utca sarkán, ahol a Csatornázási Művek elkezdte munkáját, a talaj egyszeriben süllyedni kezdett. Talán a szippantás olyan erősre sikerült, hogy nem csupán a bűzös trutyit, hanem mindent kiszippantottak volna? Csodának csodája, hiába omlott be az egész sarok, az itt álló házaknak semmi bajuk nem lett, csupán lebegtek a levegőben.

Ebbe a képtelen mesébe (?) szövi bele a szerző a 13 éves Borisz történetét. Ahogy azt már tőle megszokhattuk, van egy átlagos magyar család: Anya, Apa és Borisz, meg persze ott van Robi bácsi is. Aztán jön egy szerencsétlenül végződött autós bevásárlás. Attól kezdve pedig már csak Borisz van és Robi bácsi. Ez a kettős szál – a Mester utcai „apokalipszis" és az árva fiú története – fut végig velünk a regényen.

Meg kell vallanom, a megszokott „kőrösis" kisember-karakterek ábrázolása, a regény róluk szóló részei sokkal jobban lekötöttek, mint a főváros fokozatos leépüléséről, az elhatalmasodó anarchiáról szóló epizódok. Tagadhatatlan, hogy az író aprólékosan, képszerűen tárta elénk a „Tölcsér" környéki megmagyarázhatatlan, természetfölötti jelenségeket, illetve a főváros anarchiába torkollását. Ugyanakkor az egyszerre keserédes, szomorkás, ám mégis sokszor humoros kis történeteket tartalmazó Borisz-szál közelebb állt hozzám, ezek az epizódok egytől-egyik kedvenceimmé váltak – itt gondolok például magára az autóbalesetre, amelynek Borisz szülei áldozatai lettek. A halálesetnek (és egy 13 éves kamasz árvaságának) alapvetően szomorúnak kellene lennie, ám Kőrösi olyan sztorit kanyarított köréje, amit muszáj picit megmosolyogni. Vagy vegyük a „pálinkás" sztorit, melyből kiderül, hogy Borisz családjában az elsőszülött fiúknak nem ajánlatos pálinkát inniuk, mert akkor bizony gondolatolvasóvá válnak, ennek következményei pedig nem épp kellemesek. (És persze hiába tiltotta meg Robi bácsi Borisznak a pálinkaivást, naná, hogy a fiú mégis kipróbálta…)

Olvasás közben azonban mégis akadt problémám: a két világot nem tudtam összekapcsolni, illetve azt sem értettem, mi Kőrösi célja a két szál együttes használatával, de ez semmiképpen sem az író (vagy a regény) hibája, hanem az én hiányosságom – sokkal otthonosabban mozgok a tisztán szépirodalmi, mint az apokaliptikus vagy mágikus realista regények világában. Egy biztos, ezzel a művel Kőrösi Zoltán tagadhatatlanul kísérletet tett valamiféle újszerű, szokatlan szimbiózisra, ami talán még csiszolatlan kissé, de összességében mégis egy ízig-vérig Kőrösi regény, ami egy magamfajta rajongónak nem okozhat csalódást.

http://www.ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2016-09…

Annamarie P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Nem tudom, mit reméltem?
Józanul még mindig nem tudok gondolkodni Kőrösi Zoltánnal kapcsolatban.

Az ítéletidő: A történelem során már sokszor érezte úgy a kor embere, hogy ennél lejjebb már nem lehet csúszni, ez a világ már megérett az ítéletre. Hányan, de hányan látták megvalósulni a földi poklot, és lám-lám, minden megy tovább, még ezt az aljasságot is meg lehet úszni. Kőrösi szerint viszont Magyarország átlépte azt a határt, ahol büntetlenül megmenekülhet. „Kilyukadt a térkép, és Magyarország kiesett rajta.” Eljött az apokalipszis, és nem villámcsapással, hatalmas robajjal, hanem szép lassan, egy lyukkal kezdődve begyűrűzött minket. A sohasem politizáló, higgadt Kőrösinél is megpattant valami, mert mindent azért az ember sem tud lenyelni. 200 oldal súlyokkal megterhelt, szürke, depressziós és nem kőrösis regény ez. Oldódhat ez a reménytelenség, a bőrünk alá napról-napra egyre jobban bekúszó kilátástalanság? Ha spoiler, hát legyen, de le kell írnom, hogy Kőrösi Zoli megfogja a kezünk és kihúz a gödörből, állunkat megemelve, a szépre irányítja tekintetünket – nem is ő lenne, ha nem tenné.
De sok mindent nem értek ebben a könyvben. Nem értem az eszközkészletét. Miért ezeket az elemeket használta? Mit jelent Robi bácsi alakja és legfőképp sorsa? Könnyen átérezzük a kis Borisz helyzetét, hisz magunk is ilyen elárvult emberek vagyunk, kapaszkodunk, akibe tudunk. S közben Robi bácsik vagyunk, akik „elkurvulva” próbáljuk menteni szeretteink irháját. És most kemény Kőrösi; kemény szóhasználatában; kemény prózaiságában.
Közben pedig vérzik a szívem, mert a kráter bennem van, egy űr van utána, egy fájdalom, és csak egy angyal lépked most a gödör felett a két világ között, fel és le.
Szellemekről diskurálni most?

marschlako P>!
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Mindig ódzkodva fordulok a kortárs magyar irodalom felé, valahogy nem nagyon fekszenek nekem a túl modern alkotások. Ennek ellenére időről-időre megpróbálkozom velük, miként most is Kőrösi Zoltán regényével, amit egyáltalán nem bántam meg, sőt. Bár kedvenc nem lett, kifejezetten élveztem a regény sajátos atmoszféráját, az eltünedező Budapest fura látomását. Azt már az elején sejtettem, hogy nem olvashatom majd sci-fiként, nem várhatom el az ott megszokott egyfajta tudományos pontosságot. E különös látomás inkább mirólunk beszél, a képzeletünkhöz szól a képeken keresztül, s amit megpróbál elmesélni, azt inkább úgy kell tekinteni, mint egy kiállítás képeit vagy egy zeneművet, s nem szabad a cselekménybe beleragadni. Élvezetes volt olvasni, úgy látszik megéri kísérletezni a kortárs magyarok olvasásával.


Népszerű idézetek

robinson P>!

     – Hölgyek és urak! Fivéreim és nővéreim! Szerencsés kiválasztottak! Honfitársaim! Magyarok! Csámcsogjanak és ízlelgessenek, nyammogjanak és nyalakodjanak! Hát hiszen, édes hölgyek és urak, élni kurva jó dolog, nem igaz?

157. oldal, 7.

robinson P>!

– Tudod, sosem öv alá helyeztem az emberi méltóságot, hanem följebb, a szív, a szellem, a lélek szintjére, elvégre ott mennek végbe a leggyalázatosabb kurválkodások – szólalt meg Robi bácsi, és megint köhécselt egyet.

172. oldal

1 hozzászólás
robinson P>!

Ha becsukom a szememet, akkor se tűnik el a világ.
Kár, hogy a világ nem tudja becsukni a szemét.
Ki tűnne el akkor?

18. oldal, 1.

Futtetenne I>!

Persze azt még egy világvégekor is nehéz elhinni, hogy a világnak vége van.

174. oldal, 9.

Kapcsolódó szócikkek: világvége
latinta P>!

    Sok idő telt el azóta, s legfeljebb a tanulság maradt itt velünk, hogy a tudatlanságban nincsen szépség, és hogy az emlékezet semmit nem segít és semmit nem könnyít.

5. oldal, 1.

robinson P>!

Egy gyerek az a világ kezdete, mert a világnak számtalan kezdete is van, az új élet egy új világ, ordították boldogan, őket nem zavarta sem a csend, sem a csillagtalan éjszaka.

24. oldal, 1.

latinta P>!

    És hogy sajnálatos, de az emberek többsége nem ismeri a saját igazi történetét, folyton más mesébe képzeli magát, máshonnan kapja a szavakat, és máshová tekint, várakozik, és úgy szopogatja a reményt, mint a nyálas savanyú cukrot, miközben szart eszik. Hogy aztán egyszer csak heves szívdobogással riadjon fel, izzadtan bukjon át a félálomból az ébrenlétbe, ó, jaj, maga elé mered, sóhajtozik és szuszog, lógatja a fejét, bámulja a kezét, az ujjait, a lábát, a bőrét, rácsodálkozik, hogy micsoda bonyolult s mégis tökéletes szerszám valamennyi, vajon ki alkotta meg? S máris kapkodna a szavak után, egyik partról a másikra ugrál, aztán meg térne rögtön vissza, itt se jó és ott se jó, fényes páncélú bogarak a szavak, pörögnek és forognak, aztán meg zümmögve repülnek el, ha hozzájuk nyúlna az ember.

6. oldal, 1.

2 hozzászólás
latinta P>!

    Attól, hogy a közelünkbe ért, még nem látjuk és nem tudjuk pontosabban, hogy mi az a halál.
    S ha látnánk, az segítene?

97. oldal, 4.

Kapcsolódó szócikkek: halál
2 hozzászólás
latinta P>!

     – Semmi nem könnyű, csak elviselhetetlen. Még a lét könnyűsége sem könnyű, hanem kibírhatatlan.

143. oldal, 6.

Futtetenne I>!

Mi bizonyítóbb erejű annál, amit látunk?
Az, amit elképzelünk.

54. oldal, 2.


Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: 6… 5… 4…
Böszörményi Gyula: Nász és téboly
Böszörményi Gyula: Lúzer Rádió, Budapest! II.
Leiner Laura: Valahol
Békés Pál: Csikágó
Leiner Laura: A Szent Johanna gimi 5. – Remény
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Utánad
Bartis Attila: A vége
Rojik Tamás: Befogad és kitaszít
Száraz Miklós György: Lovak a ködben