Kornya Zsolt (szerk.)

Kráni ​krónikák (Legendák és enigmák 2.) 44 csillagozás

Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Ediomad kazamatái és csarnokai, Krán hegyvidékének fenyvesei és romvárosai, sötét szekták, nemes és nemtelen ősök, vétkek és rejtelmek követik egymást e gyűjtemény lapjain, melyet száz nemzedék regéinek felhasználásával készítettek ott, ahol a háborúkat mágiával és acéllal vívják, s mindenki irtózattal emlegeti a hajdankorok lidérceit, a titokzatos aquirokat…

Eredeti megjelenés éve: 1996

A művek szerzői: Jan van den Boomen, Raoul Renier

Tartalomjegyzék

>!
Valhalla Páholy, Budapest, 1996
344 oldal · puhatáblás · ISBN: 9639039128

Enciklopédia 1


Kedvencelte 8

Most olvassa 2

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 17

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Noro 
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

A Kráni krónikáról, és arról, hogy milyen hatása volt 1996-ban a MAGUS világára, nemrég írtam az új kötetnél. Most a másik három történetről mondanék csak el pár gondolatot.

Elöljáróban annyit, hogy a könyv borítóját sosem értettem: két viking egy behavazott karácsonyfa előtt. Talán a sötét birodalom barbár aspektusára céloz ez az ábrázolás, de semmiképpen nem gondolom, hogy eltalálta volna a megcélzott hangulatot.

A Hol egykor majd a Kos országa elterül a maga nemében legalább akkora újítás volt, mint a „dark Ynev”, bár felforgató ereje jóval csekélyebbnek bizonyult. Ez volt ugyanis az első magus-ősmítosz, az emberek előtti világ története. Ne gondoljunk azonban a Szilmarilokra: bár e novella hősei is az óidők elfjei, de ezzel minden hasonlóságnak a végére értünk. Ezek az elfek egy idegen világ antihősei, akik a lovecrafti kozmikus horror rákosan burjánzó, élő húsköpönyegéből előbújt szörnyetegekkel csatáznak, olyan varázslatokkal, amelyek hallatán egy halandó emberből csak véres árnyékfolt maradna a legközelebbi falon. Stílusteremtő alkotás, amelynek még meredek színpadiasságát (amit az előző mondattal próbáltam illusztrálni :P) is meg kell bocsátanunk. Egyetlen hibája, hogy nem sikerült igazán átadnia sem az óelfek, sem az aquirok idegenségét: ezt a törekvést a későbbi Üstökösláng c. novella, illetve John J. Sherwood: Százháború c. regénye szerintem több sikerrel teljesítette.

A Homokszem, mint megannyi talán még a Kráni krónikánál is mélyebbre merül a jelenkori Krán bődületes idegenségébe. Ezt részben azzal éri el, hogy közönséges – illetve Kránban annak számító – halandókat is szerepeltet a sci-fi-horrorba illő mutáns szörnyetegek mellett. Egyedi szerkezete (amit nem fogok elspoilerezni) első olvasóknak alighanem brutális meglepetést fog okozni. El kell ismerni, hogy rendkívüli erővel jeleníti meg azt a fajta darwini kvázi-anarchiát, amely a Sötét Birodalom filozófiája. Ugyanakkor ez a történet szinte semmiféle kapcsolatot nem ápol azzal a világgal, amit a rajongók hagyományosan „a Magusnak” tekintenek – még olyan köszönő viszonyban sincs vele, mint a Krónika. Ezen a ponton szerintem némi joggal vethetjük fel a kérdést, hogy mennyire volt szerencsés Ynevre helyezni. Illetve mennyire volt vajon kényszerhelyzetben a szerzőbrigád, hogy Krán hatalmas potenciálját valamiképpen önmagába fordítsák és ilyen módon semlegesítsék a külvilágban, a „hagyományos Yneven” játszódó történetek szempontjából.

Végül a Csontok és kövek történetét, bár messze nem ennyire formabontó, sem szabad leírnunk. Ez az írás szerintem éppen azért fontos, mert a külvilágban játszódik, kvázi sokkal könnyebben értelmezhető a megszokott magus-világképben. (Kissé ellentmondásosnak érzem a hozzá írt szerkesztői felvezetést, amely azt bizonygatja, hogy Ediomad, Kránnal ellentétben, nem törődik a külvilággal. Hiszen a Homokszem… épp azt mutatja be, hogy Krán mennyire befelé forduló entitás, miközben a Csontok… egy Ediomadból megszökött aquir története.) Nem hibátlan novella, amely több ponton is kínosan ragaszkodik a szerepjáték szabályaihoz, de jól adja át két sötét hatalom – egy emberi és egy nem emberi – találkozását. Szörnyeteg vs. halandó témában szerintem ez az egyik legjobb magus-novellának számít, és az sem teljesen mellékes, hogy sokkal inkább szól az egyszeri magus-rajongóhoz, mint a kötet többi története.

7 hozzászólás
>!
Marcus
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

A MAGUS egyik legendás novelláskötete ez, amelynek hozzáállástól függően alig, vagy épp igenis erősen megkopott a fénye az évek során.

1996-ban jelent meg, abban az évben, amikor megjelent a [[https://moly.hu/konyvek/m-a-g-u-s-summarium-a-teremtes-konyvei|Summarium]] című világleíró kötet, ami nemcsak alaposan kibővítette Ynev világát, hanem kissé fel is forgatta azt. Ekkor született meg a Kornya Zsolt (Raoul Renier) féle Krán, ami egy beteges-kaotikus, de igencsak kreatív alternatívája volt az egyik eredeti alkotó, Nyulászi Zsolt (Dale Avery) által elképzelt – de mélységeiben sosem kifejtett – „általános gonosz” Krán-képnek. Jól jelzi az elsőség hatalmát, hogy bár az eredeti Krán-kép csak 1-2 évig létezett (hiszen tulajdonképpen az 1995-ös Renegát írta azt le), sokaknak 22 év sem volt elég ahhoz, hogy elfogadják ezt a másfajta elképzelést.

Mindenesetre a Kráni krónikák szerzői a Summariumban felvázolt világot vitték át az irodalmi színtérre, és ez világépítési szempontból mindenképpen izgalmas vállalkozás volt. És nagyon sikeres is, hiszen a kötet fő története, a Kráni krónika három további kiadást is megélt, legutóbb a 2018-as folytatással „egybecsomagolva”.

Jan van den Boomen: Hol egykor majd a Kos országa elterül – Az első történet Ynev ősmúltjába visz, az elf-aquir háborúk egyik fontos eseményét beszéli el. Annak idején újdonság volt ez a korszak, repülő hajókkal, alakváltókkal, sárkányokkal, de mind a mai napig korrekt darabnak tekinthető. 4,5/5

Raoul Rener: Kráni krónika – Kisregény egy fejvadászklán és néhány nagyhatalmú kráni elf összecsapásáról. Az eléggé brutális akció közepette azért a kráni tartományok és szervezetek/csoportok működéséről is megtudunk néhány dolgot, másfelől viszont eléggé sok helyen teljesen öncélú (ha jóindulatú akarok lenni, akkor szimplán sokkolási célzatú) a különféle horrorisztikus események leírása. Néhol már csak mosolyogtam rajta, de annak idején is szálltak fel hitetlenkedő röhincsélések. Renier-nek ez nem volt elég, volt még benne bőven kreatív puskapor, amit például regénnyi terjedelemben is elpuffogtatott a Pokolban. Ebben a környezetben azért így is meghatározó ez a novella. 4,5/5

Jan van den Boomen: Homokszem, mind megannyi… – Itt egy varázstárgy nyomát követhetjük, amint négy fejezetben négy különböző tulajdonos kezén megy át. Mindeközben pedig megismerhetjük a kráni társadalmak különféle aspektusait, belső működését. (Ezzel persze erősen vitába lehet szállni, hiszen rendben van, hogy ez erősebb marad életben, de ha ehhez minden nap meg kell ölni valakit, akkor hogy termelődik újra a népesség?) Külön tetszett, hogy a Kránban nem túl elterjedt emberek a főszereplők, másrészt viszont egy nagyon idegen létforma, az asztrállények életébe is bepillantást nyerhetünk. 4,5/5

Adrian T. Smithers: Csontok és kövek – A kötet utolsó novellájában északra megyünk, egészen pontosan Shulurba, hogy az ediomadi aquirok se maradjanak ki a szórásból. Őszinté szólva mindig meg kell erőltetnem magam, amikor vissza akarok emlékezni, hogy ez a történet miről is szólt – toroni nemesi házak intrikáiról, amibe ezúttal az aquirok is belekeverednek. Szóval valamivel gyengébb darab, mint a többi, de még mindig korrekt. 4/5

A kötet négy írásából három megjelent más gyűjteményes kötetekben is, ezeket mindenképpen ajánlom elolvasásra a MAGUS-t kedvelőknek – egyértelműen alapművek.

>!
mongúz
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

MAGUS-os koromban bibliám volt. Imádtam a túltápolt mészárosokat. Kornya stílusa pedig mindenből aranyat csinál. Vagy legalább aranyszínűre festi.

>!
BlissX I
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Mivel most olvastam először a sorozatból, nem gondoltam volna, hogy a Legendák és enigmák ennyire jó lesz. Nyílván nagyban hozzájárult, hogy ebben a kötetben a Kráni Birodalom velejébe szürcsölhettünk bele egy pöttyet. Volt itt vér és bél, a kaotikus felszín alatt megbúvó hideg precizitással ritmikázó különféle szervezetek kőkemény rendje, aquirok, óelfek, fejvadász klánok, elcsíphettünk ezt-azt a hírhedt kráni elf lovagrendről (hííj, de nyalánkság)…hosszú lenne a lista és a gyűjtemény részletes betekintést nyújt ebbe a szerepjáték kiadványok nyomdokain kissé talán túlmisztifikált birodalomba, ahol szlogen lehetne, hogy a túlélés mindenek előtt.

Remek írások egytől egyig, de az utolsóhoz érve én már túl dagályosnak éreztem az egészet, elég volt. Le is vontam egy csillagot. Ennek ellenére remek könyv. Krán titkait kutatóknak alapvetés.

>!
silverhand
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Elsősorban a kötet címét adó novella hatása miatt adom a sok csillagot. Sajnos meg kell említeni, hogy a Legendák és enigmák könyvsorozatban helyet kapó novellák minősége kezdetben gyengén, később pedig nagyon erősen hullámzó. Ez a második ilyen kötet, szóval itt még sok a pozitívum.

Minden alkotásra igaz, hogy megítélése erősen szubjektív. Hölgyeknek aligha fog tetszeni például az a gigászi párviadal, ami a fejvadászklán és nagy hatalmú ellenfeleik között bontakozik ki. A küzdelem leírása, és a rendkívül sötét hangulat átadása annyira tökéletesre sikerült, hogy az olvasó szinte érzi a vér fémes ízét a szájában, bőrig ázik ő is a hideg esőben, kúszik a sárban, fogcsikorgatva küzd az életéért, és beveti minden rejtett tartalékát a győzelem érdekében. Lehet szeretni, illetve iszonyodni is tőle, de azt gondolom, hogy letagadhatatlan, hogy nagy hatással van az olvasóra.
Azoknak ajánlom, akik Ynev sötétre festett oldalát is meg akarják ismerni, és a leírásnak köszönhetően egy kicsit maguk is megmártóznának a mocsokban.

>!
Haarkon
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Egy időben nagyon sok MAGUS regényt olvastam, de rég nem került már egy sem a kezeim közé. Egyrészt a kötetek színvonala igen erős csökkenést mutatott, másrészt az utóbbi időben felülreprezentált novelláskötetek sem a szívem csücskei. Hogy ezzel a kötettel kivételt tettem nem bántam meg, sőt!
Többen is ajánlották már, így régóta szemezek vele a könyvespolcomon. A kötet négy novellát tartalmaz, melyeket a MAGUS első generációjának mesterei jegyeznek. Ez már önmagában garancia volt a minőségre és nem is okoztak csalódást: ötletes, kreatív, meglepő és fordulatos műveket alkottak, melyekben ugyan néha meglehetősen tobzódott az erőszak, de a kötet tematikájánál fogva ezt – bár néhol rezgett a léc – egyszer sem éreztem öncélúnak.
Számomra az utóbbi évek legsikerültebb MAGUS élménye volt, bár sokat mondó hogy egy ’96-os kötetet kellett érte levennem a polcról.

>!
Zanbar
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Mint sok MAGUS kötet esetén ezt is nehéz önmagában értékelni. Ha így teszünk, akkor egy korrekt, bár erőteljesen túlértékelte kötetet tartunk a kezünkben, melyet jól felépített, érzékletes novellák alkotnak, egyfajta hiánypótló kézikönyveként Ynev legmarginálisabb birodalmának.
Szép munka, megy a pacsi.
A Gond, hogy ezt a kötetet alapvetően, szerintem, az addig az ynevi Mordor szintjén kezelt Krán bemutatására szánták – a Gyűrűk Urában sem tudunk meg többet Szauron nyári rezidenciájáról, mint ami elkerülhetetlenül szükséges és látva az országot az orkok minden bizonnyal fényevők, mert kaja az egy szál sem. Ez rendben is volna – leszámítva, hogy a MAGUS írói mintha elég kritikusan nyilatkoztak volna a Gyűrűk Uráról… tehát adott Krán az ősgonosz fészke, nosza mutassuk be…és itt kezdődik a hullámvasút.
Anélkül, hogy az egész könyvfolyamot érintő mind a mai napig tartó egyre elkeseredettebb magyarázkodási hullám állomásait sorra venném (voltak pedig dögivel) csak egy momentumot emelek ki. Az alkotóknak sikerült az ynevi nukleáris arzenál indító gombját egy az egyben a helyi sátán és népes beltenyésztének keze ügyébe tenni, a sehol másutt nem gyakorolt ergó kivédhetetlen mágiaformákkal, az ezer szám kóborló szörnyekkel, az embernek nehezen nevezhető fejvadászokkal és lovagrendekkel, a Belső Tartományokban szunyókáló cirka 50 000 éves ősaquirokkal, akinek elég rosszul fordulniuk kemény kővánkosukon és ezer évre sötétség borul a világra, vagy csak simán megszűnik egy ország…és azt, hogy miért nem alkalmazzák ennek az erőnek a töredékét sem azt kötetek és regényciklusokon átívelően igyekeznek magyarázni, ahelyett, hogy ezt az egyet gondolták volna át.
Mint novellás kötet korrekt 4-es.

>!
kissakos I
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Amikor ez a kötet hozzám került, addigra már rég leszoktam a MAGUS regények és novellák olvasásáról, az általános magyar fantasy színvonalát elég alacsonynak tartottam.Ezzel a ktettel kizárólag Raul Reiner (alias Kornya Zsolt) neve miatt tettem kivételt, lévén őt mint írót (nem MAGUS, hanem minden más vonatkozásban) nagyra tartom. Számításom bevált, összességében ez a kötet kiemelkedik a többi MAGUS regény közül, azon kevesek közé tartozik, amit ajánlok ebből a kategóriából…

>!
t_marcsi P
Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák

Ez nem az én stílusom, most már holt biztos. De egyik barátom nagyon meg szeretné kedvelteni velem, oké meg nem fejeztem be teljesen, (van még egy történet hátra), de kivételesen úgy gondoltam nem fog változni semmi ha azt is elolvasom, és el fogom, mert ha már eddig eljutottam nem adom fel. Nos ez a második könyv amit kölcsön kaptam tőle, és itt van egy ideje, mondtam én Neki hogy vigye ezt is mikor a másikat visszaadtam, de nem maradjon, olvassam el, hát szánom bánom, majd egy éve itt van, mindig ránéztem, sőt mikor jött mondtam vigye, de maradt.
De most ránéztem a polcra és akkor gyere gondolattal, nekikezdtem.
Mint említettem nem ez volt az első témába vágó könyv, és az első se tetszett annyira, ez a második sem nagy befutó. Ez annyiban más most hogy négy külön történet, biztos összefüggő lenne ha tudnam mi lenne az ami összeköti őket. A legnagyobb gondom hogy nem tudom mi micsoda biztos van egy olyan könyv, ami a kezdet, amiben az alapokat lefektetik, vagy nem tudom, hát valahogy minden elkezdődödik valahogy, Nekem ez akár kínaiul is írhatnánk, van az úgy hogy valami nem a Te stílusod, nos azt hiszem, inkább tudom, hogy ez az.
Én nem tudom beleélni magam, az hogy minden egyes furcsa kifejezésnél azom kapom magam fenhangosan mormogok, hogy az meg mi és megyek a függeléket böngészni. Így nem érdekes és nem kóser.


Népszerű idézetek

>!
Haarkon

A mellkasomon billegő függőre helyeztem a kezemet. Kis híján felordítottam, amint átpillantottam az asztrálvilágba.
Láttam már polipot, mikor a Tolvajházat képviseltem egy tengermelléki tartományban. Ami velem szemben vonaglott, kevéssé különbözött tőle – csupán koromfekete volt, és mintha ezer tapogatója lett volna. A köpeny és gazdája szemmel láthatóan egy lény voltak. Egyetlen, mérgezőn burjánzó fekély. És ez a fekély most izgatottan és mohón nézett rám. Ecet gyűlt a számba.
– Mutasd! – sziszegte a polip. Megremegett körülötte a levegő, az egész átláthatatlan színekkel megfestett kép. Vibráló árnyak mozdultak, hangtalan közelítő kísértetek. A fekete árny szolgái. Nem ebből a világból meredtek rám.

196. oldal (Homokszem, mind megannyi...)

>!
Haarkon

Az árnyjáték az öregtoronyban lassan a vége felé közeledett. Már csak azok a belső gyilkosaink maradtak köszönőtáncukkal, akik kiérdemelték, hogy magukra vehessék asztrális társuk lenyomatát: Harn vezette őket, vékony tőreik követhetetlen iramban fonták egymásba halálos hurkaikat. Lassan siklottam át a Tarka Rengetegekbe. Szédítő kék büszkeségforgatag táncolt előttem, árnyékvillámok zúgtak minden irányban. A belső gyilkosok Társai, megannyi zöld szikra-gomoly, észvesztő iramban követték gazdáikat saját tisztelgő táncukban. A halálnak szólt ez a tánc, és a harcnak. Káosz-Thuragh és Ranagol tánca volt. A páncélé és az enyém.

216. oldal (Homokszem, mind megannyi...)

Kapcsolódó szócikkek: Ranagol
>!
t_marcsi P

Ne fürkésszük a jövőt, tartják a bölcsek; mit tenni s látni fogunk, mindig a jelenben gyökerezik.

55. oldal

>!
Haarkon

Lassan indult neki, hogy felderítse környezetét, de a kínzó bizonytalanság már elmaradt mellőle. Egyszerre átérezte, hogy sok százan, sok ezren kutatják a nyomát övéi közül, hogy a kiválasztottak népének legkülönb varázstudói várják a jelét. Rádöbbent, hogy bár egy órája még a túlélésért verekedett, most a Birodalom hatalma áll mögötte – a hatalom, mely a világ összes győzelmének kivívásához elegendő.

266. oldal (Csontok és kövek)

>!
Haarkon

A vén aquir magára maradt. Nem mutatta, de közel sem volt annyira nyugodt és magabiztos, miként azt környezetével elhitetni próbálta. Nem a közelgő halála nyugtalanította, hiszen arra felkészült rég, nem is másoké, akik most a parancsait lesték, az ő életük mit sem mozdított annak a mérlegnek a serpenyőjén, mely arra volt hivatva, hogy e veszélyes játék a pillanatnyi állását megmutassa. A keze alá rendelt irtózatos erejű mágiák sem tették kétségessé a sikert, s ugyanúgy az esetleges balsikerre sem lehettek kihatással. Az elfek. Ők nyugtalanították. Nem gyűlölte, és nem is szerette őket. Ellenük fordultak, hát pusztulniuk kell. Ez egyszerű. Az zavarta, hogy ellenségeit az érzelmeik vezették; hogy döntéseikben mindig szerepet játszottak zavaros gondolataik életről, halálról, s ha gondolkodtak is, soha nem, az eszük hozta meg a döntést. A szívére hallgat az egész faj, ez teszi kiszámíthatatlanná őket. És most is megtehetik, hogy keresztülhúzzák gondosan kimunkált számításukat. Az, hogy ezidáig minden az aquir elmék helyes döntéseit, helyzetelemzését dicsérte, mit sem jelentett.

26. oldal (Hol egykor majd a Kos országa elterül)

>!
M_Sandor

Ezenközben az ifjú vadász türelmesen várt. Amíg képes volt rá, hosszan elmélkedett a Kosfejes Úr akaratáról; később, lázbetegen, a halott elf szellemével társalkodott éjszakánként. Amikor megéhezett, fogta a viperafürtös fejet, melyet üldözői hajítottak utána, és csupasz fogaival marcangolta le róla a húst. Amikor megszomjazott; előbb a halott Kígyóhajú szemét nyelte le; majd lyukat vágott a koponyájába, és kiszürcsölte belőle az agyvelőt.

>!
Haarkon

Az odvas kaputorok elrozsdállt vasrostélya lassan felemelkedett, mögötte gomolyogva libbent valami. Először füstnek véltem. Valójában egy méregzöld köpönyeg óriás szárnya csapott ki a sziklatorokból. Nem tudtam eldönteni, a földön jár vagy repül-e az, ami felém közelített. Mérgező hollószárny szövetei szüntelen körötte repkedtek, hol eltakarva, hol felfedve alakját. Lassan lelépett az útról, és nyílegyenesen indult meg felém. Nem volt tovább rejtegetnivalóm, felegyenesedtem hát, s ekkor hallottam meg a hangot, melyre kirázott a hideg, s karomon úgy felmeredt a szőr, akár az acsargó kutyák hátán. Semmihez nem hasonlítható, csikorgó moraj volt, s nem a várból szállt felém, nem is a köröttem a szélben sikoltozó fenyőkből. A köpönyegből jött, az kacagott, az rángatózott eszelős hangokat öklendezve. Önkéntelenül hátrébb léptem. Ha meg akartam őrizni lassan elillanó önbizalmam maradékát, le kellett csillapítsam háborgó lelkemet.
A táncoló köpönyeg abbahagyta a tébolyult nevetést, és felfedte tulajdonosát. Ember lehetett valamikor. Arcán méregzöld hártya rángatózott, csillogó cseppeket izzadva, befolyt minden ráncba, repedésbe, kibélelte a száját-orrlyukait, a szeme elé átlátszatlan hályogot vont. Ez volt a ruhája is, második bőre, legalábbis nem láttam rajta mást, csupán az őrülten vonagló köpönyeget. Megszólalt. A szája mozgott ugyan, de nem voltam meggyőzve róla, hogy nem a kavargó zöld szövet beszél hozzám.

195. oldal (Homokszem, mind megannyi...)


A sorozat következő kötete

Legendák és enigmák sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Jan van den Boomen: Kyr históriák
Wayne Chapman: Halk szókkal, sötét húrokon
Kornya Zsolt (szerk.): A sötétség szíve
Wayne Chapman: Garmacor címere
Wayne Chapman: A bárd és a démonok
Ars Magica – Maleficium Hermeticum
Eric Muldoom (szerk.): Hittel és vassal
Kleinheincz Csilla (szerk.): Rejtélyes tűz
Raoul Renier: Krán
John Caldwell: A Káosz Szava