Alidax ​gyöngyei (Legendák és enigmák) 78% 17 csillagozás

Leigázott, legendás birodalmak, legyőzött istenek, harcos királynők, boszorkányság, ármány, elveszett ereklyék. Kell-e még más a boldogsághoz?
Bevallom: igen, nekem még kellett volna egy-két dolog.
A M.A.G.U.S. világban soha nem játszó, ezen az állapoton változtatni túlzottan nem kívánó olvasóként talált meg engem ez a könyv, egy ifjonti könyvvásárlásom emlékeként; és igazából kellemes meglepetés volt számomra, de nem nevezném lehengerlőnek (bár tekintettel arra, mekkora kontextusa van ennek a kötetnek a M.A.G.U.S.-univerzumban, már azért hálaimát rebegek, hogy értettem, miről van szó benne). A kötet alaptétele, egyben messze a fénypontja Raoul Renier kerettörténet-füzére, amiben egy lobbanékony boszorkánykirálynő és a nem kevésbé veszélyes elfvadász szeretője fogadást kötnek, hogy ki talál meg többet egy rég elveszett ereklye-nyakék gyöngyszemeiből. Ezekben a keretnovellákban röpködnek a jó beszólások, a kellemesen komor, véres harcok, az ármány, ráadásul a két főszereplő dinamikájáról egy egész kötetet olvastam volna, de… De. A közbeékelt történetek, ahol a gyöngyhajszába belekeveredett átlagemberek sorsát ismerjük meg, inkább a rosszabb, mint a jobb oldalon lavíroznak. A sós mocsárba veszett egykori boszorkányvárost, rejtélyes rémálmokat tömény atmoszférával tálaló Farkas a ködben talán az egyetlen novella ebből a kötetből, ami Renier történetein kívül tényleg nyomot hagyott bennem, de részemről az összes többi megkeseredett zsiványt, csábító cédát, piti intrikust és dicső hadvezért ebből a könyvből be lehet rakni a sufniba a „Futottak még…” címszó alá. Nem állítom, hogy az összes nem-Renier és nem-Farkas a ködben novellát végigásítoztam, de nem lettem habzó szájú M.A.G.U.S. rajongó tőlük. Sőt, még habtalan szájú sem.
Azért Liliath királynővel meginnék egy pohár bort valamikor.

Már csak a nosztalgia okán is imádok MAGUS – regényeket olvasni. Annyira élvezetesen idézik fel azokat az éveket, mikor még alattomos mesélőként juttattam a játékosaimat az amundok legveszélyesebb föld alatti piramisaiba meg a shadoni inkvizíció angyalokkal őriztetett, leg-szökésbiztosabb börtönébe, vagy én magam voltam kalandozó, és bolyongtam társaimmal a tarini törpetárnák mélyén, szenvedtem hajótörést a Gályák Tengerén, netán Tysson Larért verekedtem, halott fák között.

A kötet pozitívuma egyben a hátránya is: aki nem ismeri/játszotta az említett szerepjátékot, annak ezek a novellák közel sem tudnak akkora élményt nyújtani. A szerencsétlen csak kapkodja a fejét, hogy kik azok a kyrek meg crantaiak, mi ez a nagy felhajtás Erionnal, és hogy jönnek ide a Zászlósurak és mit keres köztük egy boszorkány, aztán ez a Shackallor is… inkább hangzik sportcipő-márkának, mint gonosz félistennek.

Ynev világának ismerőiként viszont lelkesen olvasgathatunk a sunyi dzsad kufárokról, elveszett népekről, legendás háborúkról, toroni vérmágiáról, misztikus gyöngyök után kutató különös szerzetekről… Nekem két nagyon szórakoztató délutánt biztosított a könyv, hatalmas köszönet érte a szerzőcsapatnak.

Nagyon tetszett a novelláskötet, több okból is.
Kicsit hasonlít a 'Vér városa' című gyűjteményre (egy másik személyes kedvencem), csak itt nem a helyszín azonos, „csupán” a vezérmotívum, nevezetesen a bíborgyöngyök megszerzése. Ennél a kötetnél szerencsésebbnek érzem a tagolást, mint a fent említett másik műnél. Jobban kihozza a történet dinamikáját, hogy a kezdő, illetve az átvezető novellákat ugyan az a személy írja (az ötlet szülőatyja, csakúgy mint a Vér városánál, Kornya Zsolt), és hogy vannak egyáltalán ilyen epizódok.
A másik dolog, ami megnyerte a tetszésem, az az alapszituáció profánsága. Ez a „na mibe, hogy én szedek össze több olyan kis vackot” dolog valami hatalmas ötlet. Pontosan az egyszerűségében rejlik a dolog húzóereje, hiszen semmi világmegváltó dolog nincs benne, csupán egy fogadásról szól a vadászat. Viszont maximálisan bemutatja a 'hatalmasok játékában az egyszerű emberek vesztenek rajta' gondolatmenetet.
Tetszett még a novellák főszereplőinek kisstílűsége (gondolom Kornya ráhatására), mert én már kicsit megcsömörlöttem a fényes páncélú lovagoktól, mindentudó varázslóktól, és a többi, és a többi.
Abszolút megérdemli a könyv az öt csillagot, és fel is került a kedvenc magus műveim közé is (nincs túl sok).

Nagyon szeretem a fantasy irodalmat. Ynev a kedvenc világom. Régebben sokat foglalkoztam a szerepjátékokkal,sajnos manapság már nincsen se időm,se lehetőségem ilyesmire. Ezek a regények,antológiák pont arra jók,hogy felidézzék bennem a régi emlékeket,a fiatalságomat. Arról nem is beszélve,hogy nagyon szórakoztató ezeket a sztorikat elolvasni.
Ebben a kötetben Alidax boszorkányúrnőjének,és ágyasának a történetét ismerhetjük meg. Bíborgyöngyök után kutatnak,és ezeket a kutatásokat tolmácsolják nekünk az írók. Hol jobban,hol rosszabbul.

Nem ragozom tul, nagyon tetszett. Indira Myles storija is kulonosen jora sikeredett es sule Gyorgye is. Azt nem ertem h Alan O’Connor tortenetei miert maradtak ki a Fogadas sorozatbol mikor sztem azok is jol sikerultek.

Az alapötlet jó. Tetszik a sok nézőpont, karakter, történet, azonban eléggé zavaró, hogy a novellák színvonala nagyon változó.
Az ynevi hangulat felidézéséhez elég jól használható :)