Kornya Zsolt (szerk.)

A ​sötétség szíve 10 csillagozás

Kornya Zsolt (szerk.): A sötétség szíve

2009-es válogatásunk, A világ közepe a kései hetedkor Erionjába, a kalandozók mindenki által ismert városába kalauzolta az olvasót. Idei ellenpárja sokkal mélyebbre és messzebbre vezet: felidézi a hajdanvolt Godora három világkorszakon átívelő történetét, felvázolja a sorsát formáló személyiségek portréját, fellebbenti a fátylat sötét titkairól, és elbeszéléseinek témáit is az ősi város árnyékos oldaláról válogatja.

A Raoul Renier szerkesztette kötetben az ismert szerzők – Wayne Chapman és Jan van den Boomen – mellett, immár hagyományos módon, csatasorba állnak a M.A.G.U.S. új alkotói nemzedékének tagjai is.

Eredeti megjelenés éve: 2012

A művek szerzői: Jan van den Boomen, Juhász Viktor, Csaba Tamás, Wayne Chapman

Tartalomjegyzék

>!
Delta Vision, Budapest, 2013
ISBN: 9786155314452
>!
Delta Vision, Budapest, 2012
400 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155161759

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

Marcus>!
Kornya Zsolt (szerk.): A sötétség szíve

2010-ben jelent meg A világ közepe című antológia, amelybe elsősorban kezdő szerzők írtak Erion-centrikus novellákat. Míg az a kötet általánosságban koncentrált a városra, addig A sötétség szíve inkább az árnyoldalakat kívánta bemutatni. Ehhez nagyrészt már ismertebb szerzők, és Kornya Zsolt, mint szerkesztő asszisztáltak. Utóbbi neve garancia a magasabb színvonalra, ezért is voltam kíváncsi erre a kötetre.

Molnár Roland: Öt ezüst – Nagyon hangulatosan induló sztori, ugyanis a kezdetekor a Hatodkor vége felé járunk, amikor Eriont egy elég komoly katasztrófa (árvíz) éri. Az árvizet követő években eluralkodik a káosz, fosztogatnak az utcákon, hasonlók. Sajnos a hangulatos kezdés után egy teljesen más irányba megy el a dolog, és egy eléggé átlagos akciózgatós történetet kapunk, amit egy epikusabb, rejtett háttértörténet próbál meg feldobni, nem sok sikerrel. 3,5/5

Körtvélyes Ákos: Figurák a táblán – Egy kicsit zavaros történet egy Kránból visszatérő kalandozóról és a városban uralkodó hatalmi viszonyokról. Egynek elment. 3,5/5

Jan van den Boomen: Én bárdom, én édes, kicsi bárdom – Ujjgyakorlat, de annyira klisés, hogy annak is gyenge. 2/5

Juhász Viktor: Varjúszárnyak – Nagyon titokzatos, nagyon pozőr, nagyon nem tudtam, hogy mi történik. Ráadásul még hosszú is. 1/5

Csaba Tamás: Tilalmas utakon – Ez viszont egy nagyon kellemes multikulti – ahogy Erionnál dukál – kalandozós sztori lett, ráadásul emlékeim szerint még nem volt olyan novella, ami a Nekropoliszban játszódott volna, úgyhogy világépítésből is jelesre vizsgázik. (Anno a Rúna magazin indulásakor minden szám végén a következő számra ígértek egy Nekropolisz című kalandmodult, ami végül soha nem született meg. Hümm.) 4,5/5

Jan van den Boomen: Éjszín, éjféli illatok – Egy érdekes kislány áll a történet középpontjában, aki másképp érzékeli a valóságot, mint az átlagemberek, és ezt a valóságot le is rajzolja. Ő aztán családi-alvilági intrikákba csöppen, de nem biztos, hogy annyira egyedül van… Ez már sokkal jobb volt, mint a szerző másik írása. 4,5/5

Liptay Zoltán Árpád: Erioni sas – Egy bérgyilkos története, akinek azért valami erkölcsi tartása mégiscsak van. A lazulós nyelvezettel nem voltam annyira kibékülve, de a sztori korrekt darab lett. 4/5

A kötet utolsó 100 oldala még tartalmaz két részt, amiben megismerjük Godora történetét, illetve Erion hetedkori leírását (ha minden igaz, ezeket Wayne Chapman írta). Mindkettő frissítve van a legutóbbi koncepciók (és a novellák!) alapján, bár volt, ahol eléggé szövegidegenül maradt bent a 20 évvel korábbi leírás. Ugyanakkor eléggé érdekesre sikerült írások, egy pillanatig sem untam őket.

Egy-két megingástól eltekintve eléggé korrekt darab, az „újkori” novelláskötetek között szerintem jól sikerült.


Népszerű idézetek

NewL P>!

Pedig a Művészbejáró igazán nem érdemelné meg ezt a kitüntetett figyelmet. Végül is nem volt más, mint egy kevesek által ismert, jól álcázott hasadék a Nekropolisz déli falán, valahol Tharr Hétágú Templomának romjai és a Lepratelep nevű kocsmaerőd között, egy szeméttel és porral lepett sikátor végében. A holtak egyik jelentősebb hetedkori belháborúja során keletkezett – a földrengés, ami létrehozta, háztömbök tucatjait döntötte romba a szegénynegyedben –, és valamimód megmenekedett attól, hogy a dartoniták egyből lezárják, így hosszabb időn keresztül szolgálhatott a sírrablók és kalandorok rejtett bejáratául a kripták világába.
Amióta Gorian a rendbe lépett, egy kapubástya épült itt, sőt egy apró helyőrség is megtelepedett mellette. A régi időkre ma már nem emlékeztet más, csak pár rozsdás tőr a fal repedéseibe ékelve: a Nekropoliszba készülők egykor ezekre tűzték végakaratukat, ám a papírokat és pergamenlapokat már rég leszaggatta a szél és sárrá gyúrta az eső.
– Igazán jöhettünk volna az esti váltással együtt – zsörtölődik fennhangon Marf, szeme sarkából Keicsit vizslatva.
– Sietnünk kell! Úgy hallottam, ma reggel néhányan átszöktek a temetőnegyed falán, nem messze innen; de vissza egy sem jött közülük. Ha a mi sírrablóink voltak azok, akkor vagy a legrövidebb utat választották, és akkor már elérték a grófi sírboltot – magyaráz Gorian –, de ha nem teljesen háborodottak, akkor holnap hajnalnál előbb nem indulnak vissza; vagy egy hosszabb, de biztonságosabb úton mennek, és csak este érnek oda. Addigra viszont mi már el tudunk foglalni egy leshelyet, ha igyekszünk.
– És aztán lecsapunk rájuk – vigyorodik el Keicsi.
– Nem egészen – figyelmezteti Gorian. – Az elején inkább csak úgy csendben követjük őket, hogy a csapdákon keresztül elvezessenek a grófkisasszony sírkamrájáig.
– És hogy jutunk a rejtekhelyünkig? – kérdi Marf.
– Nem vészes. Átkelünk azon a részen, ahova a nincstelen nyomorultakat kaparják el. Ez békés vidék, errefelé nappal legföljebb egy-két agyatlan jószág kóborol. Balról elkerüljük a hatodkori tömegsírokat, jobbról meg a Húsdarálót, ahova régen azokat ásták, akiket a csatagólemek tapostak laposra, és már meg is érkezünk a Hamvak mezejére. – Itt a pap megszívja a fogát. – No jó, elismerem, az tényleg egy szemét hely, főleg télen, meg teliholdkor, meg dagály idején, meg ha lóháton jössz, vagy van rajtad valami vörös vagy lila; de azért meg lehet úszni. De nem is az a lényeg – engedi ki a levegőt –, hanem hogy innen már csak egy iramodás a Penészes út, ami a Hallgatag Úr egyik angyalának a védelme alatt áll, és végigkígyózik a kékvérűek kriptasorai között. Amellett fogjuk bevárni őket, az egyik kis sírdombon. Minden világos?

158. oldal, Csaba Tamás: Tilalmas utakon (Deltavision, 2013)

NewL P>!

A Művészbejáró helyére épült kapubástyát már csak két háztömb választja el tőlük. Az odáig vezető utat néma csendben, minden apró neszre megállva teszik meg, de a lassan omladozó házakról a sikátorokba hullott cserepek halmain, a szürke sárkoloncokon és a koszlott rongycsomókon túl üres és moccanatlan az utca. Az élők és holtak világának határmezsgyéjéről már réges-rég elköltöztek Erion lakói.
A dartoniták a bejárat előtt fogadják őket; mögöttük a kapu vastag tölgyfája alig látszik ki az abbitacél vasalatok alól.
– Nem lett volna egyszerűbb befalazni? – kérdi a szuke.
– A hullák szétrombolták a mágikus gátakat – húzza el a száját Gorian –, és azokat nem tudtuk megfoltozni. Anélkül meg semmire sem mentünk volna egy kőfallal.
– És kinyitják a kedvünkért a barátaid? – kapcsolódik be a beszélgetésbe Marf, óvatosan sandítva felfelé, ahol a fal tetejét koronázó, kortól megfeketedett fájú gyilokjáró fut a távolba.
– Mindjárt. Ran Rogada testvér még büszke is arra, hogy ő bocsáthat be titeket ebbe a gigászi dögkútba. Na, ne bámészkodjunk tovább! – csapja össze párszor vaskesztyűs tenyerét a Darton-pap. – Mindenki készen áll? Fáklyák, kötél, elemózsia? Paprikás pálmarum fogfájás ellen? Váltás kapca?
Ő maga láthatóan alaposan felszerelkezett: hátán keresztbe vetve egy zsákot meg egy összecsavart pokrócot cipel, övén kulacsok és kis táskák, a derekára pedig egy hosszú vasláncot tekert fel, ki tudja, milyen megfontolásból.
– Ne aggódj – nyugtatja a gnóm –, felkészültünk. És nekem nem ez az első utam befelé.
– És neked nem is ez lesz az utolsó – zárja le a beszélgetést a kis csapat vezetője, és mintha szavaira történne, fogaskerekek kattogása és lánc csörgése hangzik fel valahonnan a bástya mélyéről, és szemük előtt feltárul a halál istenének legkeserűbb tréfája, a holtak e világi birodalma, az erioni Nekropolisz.

158. oldal, Csaba Tamás: Tilalmas utakon (Deltavision, 2013)

NewL P>!

– De miért kellett téged elbújtatni? – értetlenkedik a szuke. – A Fakó Torony környéke tilalmas vidék?
– Halandóknak a teljes Nekropolisz tiltott terület – felel a gnóm helyett Gorian. – Darton papjainak elég sok a dolga anélkül is, hogy a tisztelt látogatókat útbaigazítsa nappal, aztán kardélre hányja őket éjszaka, amikor kihűlve és izzó szemmel megrohanják az élőket. Ha koszorút akarsz elhelyezni az dicső eleid sírján – emeli fel az ujját magyarázón –, fizess, és mi behozzuk. Gyertyát meg a Darton-templomokban is gyújthatsz.
– Na de a nemesek csak bejöhetnek – veti ellen Keicsi. – Apám azt mondta, nekik mindent szabad…
– Aki hadsereget és mágusokat hoz, kaphat eseti engedélyt. De csak alkonyatig.
– És mi a helyzet a sírrablókkal?
– Mármint a régészekkel – helyesbít a gnóm, és kissé kihúzza magát ültében.
– De fene önérzetesek lettünk! – vigyorodik el a pap. – Hát, a veteránokkal tulajdonképp nincs semmi bajom. Azért is engedtem itt kóricálni ezt a kis mitugrászt – teszi hozzá. – De a kezdőkkel csak a gond van: hol egy ősi rémet szabadítanak ki, hol egy átkozott relikviát hoznak magukkal, és még abban sincs köszönet, ha odavesznek, mert rögtön érkezik utánuk pár újabb nagyokos, hogy bosszút álljon… Kalandozók! – Kiköp. – Nyakamat rá, hogy miattuk vált a legszörnyűbb helyek egyikévé a Hamvak mezeje.

161. oldal, Csaba Tamás: Tilalmas utakon (Deltavision, 2013)


Hasonló könyvek címkék alapján

Kornya Zsolt (szerk.): Kráni krónikák
Wayne Chapman: Halk szókkal, sötét húrokon
Gáspár András (szerk.): A Kos és a Kobra éve
Kornya Zsolt (szerk.): Ármányok és álcák
Erdélyi István (szerk.): Merész álmok, sötét titkok I.
Pálinkás Imre (szerk.): Lobogók hajnala
Kornya Zsolt (szerk.): Alidax gyöngyei
Galántai János (szerk.): A világ közepe
Wayne Chapman: Garmacor címere
Wayne Chapman: Megkövült napvilág