A ​szocialista rendszer 1 csillagozás

Hatvannégy éves vagyok. Eddigi fél életemet a szocialista, a másik felét a kapitalista rendszerben töltöttem. S mivel jól emlékszem még az első harminckét évre (na jó, a legelső 3-4 bizonytalan…), kíváncsi voltam, hogyan összegzi egy közgazdász annak a rendszernek a működését.

Kornaiban ezúttal sem csalódtam: gondolati fegyelme és világos előadásmódja jól követhetővé teszi a könyvet. Két nagy részre osztja a témáját: rövid módszertani bevezető után előbb a klasszikus (régi nevén: 'tervutasításos') modellt tárgyalja, mely a Szovjetunióban a NEP utántól egészen a a gorbacsovi peresztrojkáig fennállott (a hruscsovi reform-próbálkozások néhány évét leszámítva), nálunk Rákositól kezdve 1968-ig tartott, de pl. Csehszlovákiában és az NDK-ban egész a rendszerváltásig. E modell – bár igen kevéssé hatékonyan, de – stabilan működött, létrehozva egy mereven bürokratikus, a világ többi részétől izolált, központi tervlebontásos, parancsuralmi mechanizmusokkal szabályozott, a pártapparátusnak teljesen alávetett gazdasági struktúrát, amelyben a legcsekélyebb vállalati önállóság, piaci árképzés, középvezetői autonómia sem volt. Miután ez a modell – az első évek erőltetett, extenzív iparosítása és a mezőgazdaság kollektivizálása mellett is – hamar kifulladt, a kommunista pártok felső vezetése több országban gazdasági reformok bevezetését határozta el. Ám a kismértékű vállalati autonómia, a szimulált piac és a továbbra is beruházási láztól túlfűtött hiánygazdaság nem produkált igazi sikereket, viszont a központi gyeplő lazulása, a nagyobb szólás- és mozgásszabadság lehetővé tette az addig elfojtott kritika kinyilvánítását, és sok helyen ellenzéki civil szervezetek létrejöttét is: ezekről szól a másik nagy rész. Kornai leszögezi: a klasszikus szocializmus – alapvető strukturális hibái miatt – nem volt megreformálható, de a reformok tették lehetővé a rendszerváltást, és a kapitalizmus eljövetelét. (Amely kapitalizmust a szerző nem dicsőíti, csupán a szocializmusnál jóval hatékonyabb, és – időnkénti válságai ellenére – stabilabb gazdasági rendnek tartja).

Ez a könyv – a címe szerint – kritikai politikai gazdaságtan. A szokásos egyetemi közgazdasági tankönyvektől elüt abban, hogy kevesebb matematikai modellt és grafikont, viszont a szokásosnál több szociológiai elemzést tartalmaz. Hogy egy szakembernek mit nyújthat, azt döntse el a szakember; nekem, mint laikusnak, jól érthető volt. Amit kifogásolnék, az a helyenként bőbeszédű előadás, mely – a fejezetek közötti, kissé redundáns kereszthivatkozásokkal karöltve – a terjedelmet a szerintem minimálisan szükségeshez képest kb. 20-25 százalékkal megnyújtotta. De nem morgok, mert meglehet, ha a Mester töpöríti a mondandóját, akkor meg a tömörség miatti homályra panaszkodnék… Jó ez így, ahogy van.

Olvasás közben többször bólintgattam: 'igen, így volt, emlékszem'. A magamfajta korosabb olvasóknak ez a munka inkább a saját emlékeit és tapasztalatait rendszerezi. Akiknek igazán hasznos lehet, azok az ifjabb molyok, akik nem éltek a szocialista rendszerben: számukra (a szülői, nagyszülői történetek mellett) jó áttekintést ad arról, honnét jövünk (és némi magyarázatot arra is: miért itt tartunk, ahol tartunk…)

Remélem, nem sokáig marad az én értékelésem az egyetlen erről a könyvről. Több figyelmet érdemelne.