A ​végtelenség szomja 2 csillagozás

Hatvan év szovjet költészetéből
Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A világirodalom gyöngyszemei

>!
Kozmosz Könyvek, Budapest, 1977
634 oldal · ISBN: 9632112210 · Fordította: Ágh István, Áprily Lajos, Weöres Sándor, Rab Zsuzsa, Lator László

Enciklopédia 3


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Népszerű idézetek

imma P>!

Konsztantyin Szimonov
Várj reám

Várj reám, s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom;
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap;
várj, ha nem vár senkit ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell…
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár –
…szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
„Szerencsés legény.”
Nem tudhatja senki sem,
te meg én csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott.

Lányi Sarolta fordítása

175-176. oldal · Konsztantyin Szimonov

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

imma P>!

Gennadij Juskov
Anyám

Alig lettem dacos gyerekember,
anyám egyszer iszonyúan elvert.

Most is érzem mindenik ütését.
Háború volt akkor. Nyári hőség.

Szurony-füvek égtek s tűzvirágok.
Kamasz szemünk a patakra vágyott —

suhogták, hogy nem szabad megállni,
markunkban apáink nagy kaszái.

Ám ebédidőben félreléptünk,
sugaras víz lett a menedékünk.

Múlt a perc és kevés volt az óra,
s ocsudtunk csak félelmetes szóra.

Jött az anyám otthagyva a földet,
ahol most is hajnal óta görnyedt.

Más fiára nem is pazarolt szót:
Megölöm — csak rám — ezt az utolsót!

Ökleitől zuhogott a hátam,
s földre hullva új ütésre vártam.

De míg fekszem arcom fűbe ásva,
hull csak hull rám — anyám zokogása.

Mintha patak hűvös vize lenne,
sebes hátam mosta minden könnye.

Anyámnak, mert rossz évek taposták,
nem mondtam szót, fájót, sem gorombát.

Nekem adta mindig — nagyra nőjek —
utolsó darabját kenyerének,

rossz nadrágom éjjel foldozgatta —
erre emlékszem, nem a szitokra.

S hogy még ma is érzem az ütését?
Háború volt. Iszonyat és éhség.

Veress Miklós fordítása

190-191. oldal

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

Kapcsolódó szócikkek: anya · háború
imma P>!

Eduard Bagrickij
Csendes hajlék

Jó fáradtság nyügöz. Bágyasztó unalom.
Ügyetlen énekek. Álom és csend. Tűnődöm.
Hímzett kakas kiált fehér törülközőmön,
füstfogta ikon sötétlik a falon.

Forró légyzümmögés. A napok végtelen
sorában áhitat, békesség és alázat.
Kalitkarács mögött fürj pittyeg, s ünnepen
málnaíz illata telíti meg a házat.

Éjjel magába szív a lúdpehely-özön,
vergődve fuldokol a mécs homályos lángja,
hosszasan kukorít, az éj végét kiáltja
a hímzett kakas a törülközőn.

Itt adtál énnekem hajlékot, ó Uram,
itt csendes lakozást, hogy békén meglegyek már,
hol a napok sora, mint kanálról a lekvár,
csepeg, csepeg, csepeg, súlyosan, lassudan…

Rab Zsuzsa fordítása

138-139. oldal · Eduard Bagrickij

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

imma P>!

Olzsasz Szulejmen
Számum

Befúj, behord mindent a homok,
besöpör, betemet.
        S én félek:
sehova el nem futhatok,
hogy minaret tetejéről
kiabáljak a szélnek.

A század utolsó jajszava száll,
homokviharként száll az idő,
tép-szaggat, görcs gyökeret kicibál,
oázis fája reccsen, mint gyufaszál.

Tenyeremmel a számat görcsösen befogom,
elfödözöm szememet.
Nemzetségemet siratom,
mezőimet, szép termő kertjeimet.

Homoktól csikorog torkomban a sírás,
behordta a szél,
de kitör,
        magának utat ás,
kúszik a homokon,
        nyomában vér feketéll.

A puszta felett kihalt minaret,
mint égre vonító kutya torka.
Behordja a szél
        szülőhelyemet,
behordja, behordja…

Rab Zsuzsa fordítása

365. oldal · Olzsasz Szulejmen

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

1 hozzászólás
imma P>!

Enn Vetemaa
Öregasszony, bicikli, domb

A meredek dombra, a szélmalom
s a lemenő nap szelete felé
száguld nyílegyenest a kaptatón
egy hatpudos szüle.

Az áldóját, hogy nyomja a pedált!
A megszeppent hátsókerék a nyolcasokat csak úgy hányja!
Az ájultra préselt ülés
fulladozva csuklik a zökkenőkön.
Az áldóját, hogy nyomja a pedált!

Ing-reng, mint fenséges kolosszus,
jobbra lendül és balra lendül
a taposás vad ritmusára.

Észthon, Maarjamaa, Mária Földje!
Vakondtúrás csak minden dombod
aranyat érő lányaidnak,
kik vénkorukra is ilyen erős-szilajok
széldagasztotta ruhájukban!

Rab Zsuzsa fordítása

368. oldal

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

Kapcsolódó szócikkek: kerékpár
Zigó_Attila>!

Ezerhétszáz: és valamennyi.
Színész-nép. Zeng a palota.
Első Pál vagyok. Elég ennyi:
minden oroszok cár-ura.

Polonéz szól. Mélán tekintek,
elandalodom dallamán.
Királyi mozdulattal intek.
De inkább ezt kiáltanám:

„A göncöt tépjétek le nyomban,
csizmát, cipőt lerúgjatok!
Minden parádét visszavontam!
Csapszékekbe zúduljatok!

Házasodjatok összevissza,
ki kivel kíván! Muzsikát!
Öblítse torkát a borissza,
pénzt elő, kártyát, uraság!…"

Aranyos kardomat kirántom,
s dühödten ezt kiáltanám.
De – Első Pál vagyok. Belátom:
én nem lázíthatok, nem ám!

És szólnék cári szóval újra,
miközben zeng a polonéz:
„Gyürkőzzetek hát tűzre gyúlva,
tinéktek ez nem lesz nehéz!

Döntsétek meg a trónt! Előre!
Pokolba a zsandárokat!
Magamnak is elég belőle!
Gyerünk! Az én zászlóm alatt!…"

Aranyos kardomat kirántom,
s már dühödten kiáltanám.
Első Pál vagyok. Belátom:
nem lázíthatok, nem ám!

Árad a polonéz zenéje,
már-már így zendül szózatom:
„Most kínjaitokért cserébe
magamat ím feláldozom!

A bírákat ne sajnáljátok,
mert lógtok lámpavas-bitón!
Én száz évvel előre látok,
hogy mit beszélek, jól tudom!"

Aranyos kardomat kirántom,
s dühödten ezt kiáltanám,
De Első Pál vagyok. Belátom:
én nem lázíthatok. Nem ám!

Bulat Okudzsava: Amikor a cár trónusán ültem ( Rab Zsuzsa fordítása)

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

Zigó_Attila>!

Éljen hát felperzselt tanyám,
én ádáz életem,
a kettesben cipelt magány.
Neved is éltetem.
Éljen az árulás szava,
szemed, a rám fagyott,
a világ durva igaza.
S hogy Isten elhagyott.

Anna Ahmatova: Utolsó pohárköszöntő (Rab Zsuzsa fordítása)

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

Zigó_Attila>!

Ablak nyílik a fehér fák sorára…
A professzor néz-néz a fák sorára,
nagyon sokáig néz a fák sorára
s a krétát morzsolgatja görcsösen.
Hiszen ez itt – az osztás főszabálya,
s elfeledte – az osztás főszabálya…
Feledni ezt! – az osztás főszabálya…
S ott a hiba a táblán – ott – igen.

Ültünk s mindenki néz, mint nézte máskor,
most is figyel és néz, mint nézte máskor,
itt nincs súgásra szükség, nem sugunk.
Felesége eltávozott a háztól,
nem tudjuk, hogy mért távozott a háztól,
nem tudjuk, merre távozott a háztól,
eltávozott, csupán ennyit tudunk.

S indul. Kopott ruhát hord, nyűtt kabátot,
mint mindig, nyűtt ruhát, kopott kabátot,
bizony, mindig nyűtt és kopott kabátot,
s a ruhatárhoz ér a hallon át.
Zsebeiben keresgeti a számot:
– No, ejnye! Hová tettem azt a számot?
De hát lehet, nem is kaptam ma számot.
Hová lett? – szól, dörzsölve homlokát.

– Ó, persze… Ez a vénülés hibája.
Mása néni, a vénülés hibája,
ne pöröljön, a vénülés hibája…
Lent zajt hallunk: ajtócsikordulást.
Ablak nyílik a fehér fák sorára,
a nagy, csodaszépségű fák sorára –
de mi nem nézünk most a fák sorára –
Csak őt nézzük mind, némán, semmi mást.

Ott megy, görnyedt-esetlenül hajolva,
gyámoltalan-esetlenül hajolva,
vagy tán fáradt-esetlenül hajolva,
a hóban, mely puhán pelyhezve nőtt…
Mintha maga is már fehér fa volna,
de teljesen havas-fehér fa volna,
perc múlva már olyan fehér fa volna,
hogy nem lehet külön meglátni őt.

Jevgenyij Jevtusenko: Ablak nyílik a fehér fák sorára (Áprily Lajos fordítása)

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből

Zigó_Attila>!

A percnek éltem.
Háborús sötétből
a tűzbe néztem. Kezem térdemen.
A tábortűz, az ingatag kis fénykör
volt számomra a világegyetem.

A percnek éltem.
Annak élni: vétek.
Ó, é n tudom, garasos éden ez.
Nincs vissza út! Most végtelen vidékek
felé bolyongj, botorkálj, tévedezz!

A percnek éltem.
Boldoggá tett akkor
darab kenyér, dohány, egy kis meleg…
Nincs visszatérés. Eltéptek a parttól,
s dobálnak már
sörényes tengerek.

Jevgenyij Vinokurov: A percnek éltem (Rab Zsuzsa fordítása)

Kormos István (szerk.): A végtelenség szomja Hatvan év szovjet költészetéből


Hasonló könyvek címkék alapján

Rácz Olivér: Csillagsugárzás
Kardos László (szerk.): A szovjet költészet antológiája
Buda Ferenc: Hatalmam: nyugalom
Galgóczy Árpád: Furcsa szerelem
Hargitai György – Szily Ernő (szerk.): Október fényei
E. Fehér Pál – Lator László (szerk.): Klasszikus orosz költők I-II.
ifj. Lator László (szerk.): Orosz költők
Zöldhelyi Zsuzsa – Szőke Katalin (szerk.): Orosz költők antológiája
A. Szerdjuk – Devecseri Gábor – Szebelkó Imre (szerk.): A határon
Szovjet asszonyok