Az ​utolsó mester 11 csillagozás

Körmendi Nóra: Az utolsó mester

Ez a történet egy teljesen új birodalomba kalauzolja el az olvasót: az érzések zűrzavaros kavalkádjába, ahol oly sokan eltévedtek már. A regényes formában megírt, ezáltal mindenki számára könnyebben befogadható tanításokban választ találunk számtalan olyan kérdésre, amit ezidáig talán még megfogalmazni sem tudtunk.

Egyvalami azonban garantált: a könyv végére mi is közelebb kerülhetünk önmagunkhoz, hiszen végig olyan helyzeteket vonultat fel, amiken a hétköznapi életben sokszor átsiklunk, ahelyett, hogy megértenénk és belátnánk fontosságukat. Így egyfajta gyakorlati útmutatót kaphatunk ahhoz a labirintushoz, melynek középpontjában mindenki önmagára találhat!

>!
Könyvpont, 2013
220 oldal · ISBN: 9789638726896

Kedvencelte 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

ap358 P>!
Körmendi Nóra: Az utolsó mester

Ez a könyv most nem jókor talált rám. Talán egy szomorkásabb hangulatomban jobban tudtam volna értékelni, de így – most – egy kicsit sok volt nekem.
Mintha már minden építő gondolatot ezerszer hallottam, vagy olvastam volna máshol, ezért is a mélységi mondandója helyett inkább a körítés, a karakterek fogtak meg.

Kiya>!
Körmendi Nóra: Az utolsó mester

Voltak benne építő gondolatok. Az első fejezet szinte szóról szóra olyan volt, mint az egyik párkapcsolatom eleje. Ezért fogott meg annyira a könyv, a végén már picit túl van tolva, de összességében egy kellemes olvasmány.

angyalsz>!
Körmendi Nóra: Az utolsó mester

Nem csak szórakoztató, de egyben hasznos olvasmány is. Az írónő történetét a saját életemre vonatkoztatva sok mindent megérthettem abból és szinte kézikönyvként tudom alkalmazni a további munkára önmagamon.


Népszerű idézetek

Tamara_Várkonyi P>!

Nem attól tanulunk, akitől szeretnénk, hanem akire nyitottak vagyunk.

angyalsz>!

Minden pillanatban görcsösen szorítasz valamit… egy „poharat”, amibe gyűjtögeted mindazt, amit tudásnak, élettapasztalatnak- vagyis az ÉLETednek hívsz. Majd történik valami, aminek hatására egy pillanatra elejted ezt a poharat, s kiömlik mindaz, amit gyűjtögettél hosszú-hosszú éveken keresztül…
Ilyenkor kerülsz a padlóra és szedegeted az életed törmelékeit.
Mindezt észre lehet venni tudatosan is, meg lehet találni az önmagunkhoz vezető utat külső löket nélkül is.
A kérdés: Ki vagyok én?

Cholito>!

– „Az igazság nem bölcsebb attól, hogy idősebb”.

18. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Csikász Lajos: Arany és vér
Csikász Lajos: Az utolsó oroszlánkölyök
Csikász Lajos: Haragvó liliomok
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Durica Katarina: A rendes lányok csendben sírnak
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Bán Mór: A Holló háborúja
Bányai D. Ilona: A vér jogán
Benkő László: Ország születik
Bauer Barbara: Az élet hangja