Így ​kezdődött 1 csillagozás

Körmendi Ferenc: Így kezdődött

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

Eredeti megjelenés éve: 1948

>!
Káldor, Budapest, 1948
206 oldal · keménytáblás

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

Emmi_Lotta I>!

Egy ujsághirből:
… A merénylet halálos áldozatai között van Barát Miklós harmincéves, állástalan budapesti magántisztviselő. Barát mint a nyomozás megállapította, ez év januárjában, az ugynevezett zsidótörvény által előírt intézkedések következtében elveszítette állását és kivándorolni készült. A tárcájában talált vasuti jegyfüzetből arra lehet következtetni, hogy éppen a merényletet követő szombati nap reggelén akart Párizsba utazni…
…A detektiv kijelentette, hogy a szürke csukott személyautó utasai között határozottan felismerte Mukk Gyula harminc éves budapesti magántisztviselőt. Mukk a rendőri nyilvántartás szerint egyik alapítója a Kopjáskeresztes Pártnak és tagja a párt ugynevezett Tizenhárom Tanácsának…
A hidfő melletti villamos-végállomásnál nem sokan várakoznak a kocsi indulására. Fél tíz mult, az irodába siető emberek áradata már régen elapadt. A nap magasan jár az égen, ömlik belőle a meleg s a világosság; a levegő szeles oszlopokban rezegve, valósággal láthatóan forr a Duna fölött. Fehérben, sárgában és kékben terpeszkedik el a városon a koranyár; fiatal kedvvel szórja szerteszéjjel az érlelődést. A végállomáson indulásra készülő kocsi lassan tellik; az emberek kényelmes sétalépésben mennek felé, mint akiket nem szólítanak sürgős tennivalók. Egy szürke vászonzubbonyos kocsivezető cigarettázva áll a villamos mellett: van benne valami a hajóskapitány fölényesen derült, valójában sohasem gondtalan magatartásából, mely a kikötő biztonságában sem egészen mentes a végtelen óceán, a viharok, az ismeretlen zátonyok veszedelmének árnyékától. És bár egy budapesti villamosozás nem tartozik a nagyobb és kalandosabb utazások közé, akad az utasok között egynéhány, aki meggondolt lépéssel, a sárgarézkapaszkodóba fogózva s utashoz méltóan vizsgálódó pillantással száll fel az álló kocsira.

5-6. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

B. Czakó Andrea: A csend árnyéka
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Gorka Eszter: Várni foglak
Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna
Kertész Imre: Sorstalanság
Gyurkovics Tamás: Mengele bőröndje
Moldova György: A Szent Imre-induló
Thomas Keneally: Schindler bárkája
Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
Zoltán Gábor: Orgia