Bármilyen is legyen az az élet: fénybe kerül. A versek pedig ott állnak egyensúlyban, abban az éles fényben. Az emberről, aki él, kínlódik, folyton megy tovább, bármilyen lassan is, de megy, olyan éles képet rajzol, amilyen élesen csak törött üveg szilánkja tudja felsérteni a bőrünket, húsunkat. És mélyre vésik magukat bennünk ezek a versek. Törött üvegen át látni a világot, összetört időben, súlyossá váló testben, miközben az élet újra és újra porrá zúzza magát, vagy épp bennünket. Csak félünk és nem látunk ennél tovább. (Terék Anna)
Egy megváltozott munkaképességű fiatal ember verses vallomásai: egy élettörténet fragmentumainak töredezettségmentesítése. Székek, asztalok, lépcsők, liftek: szinte minden tárgy probléma. A folyamatos hála felfalja a szeretetet. És hát tényleg: hogyan lesz, ha nem tudom felemelni a saját gyerekem? Hogyan lesz, ha az ágy széle felé mászik, és nem tudok utána kapni, ha az út széléről nem tudom visszarántani? Csak a költemény beszél. (Szilasi László)
