A ​nem kívánt hagyaték 1 csillagozás

Koós Anna: A nem kívánt hagyaték

Koós Annának nem hétköznapi sors jutott osztályrészül. A legendás lakásszínház tagjaként társaival együtt az állambiztonsági szolgálat látómezejébe került, végül szinte erőszakkal távolították el hazájából. Ebben nagyon is szemérmes, irtózik mindenfajta „hőskölteménytől”, saját üldöztetésükről a legminimálisabbat közli. Nem kérkedik vele. Az igazán szokatlan az, hogy amikor visszatért Magyarországra, csak akkor ismerkedett meg szülei addig titkolt ÁVH-s múltjával. Így tudta meg azt is, hogy szemben azzal, amit gyerekként mondtak neki, édesanyja 1953-ban nem Moszkvába utazott, hanem letartóztatták. Mert mindezzel szembenézni, a végére járni, s kíméletlenül megírta. Ez nem egyszerűen egy család története, hanem maga a 20. század. A magyar olvasóközönségnek ugyanolyan elementáris szükséglete ez a könyv, mint volt egykor a világ számára névrokona, Anna Frank naplója.

>!
Akadémiai, Budapest, 2006
352 oldal · ISBN: 963058400X

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 5


Kiemelt értékelések

lizke>!
Koós Anna: A nem kívánt hagyaték

Jó, jó a témában mindenképpen értékes alkotás, de nekem most valahogy nem volt hozzá hangulatom. Majd talán máskor jobban.
Amúgy magával a stílussal minden ok, szeretem az ilyen beszámoló-mesélő jellegű könyveket. Ami még pozitívum nekem, hogy a végén fényképekkel illusztrált, ami mondjuk a hasonló témáknál szerintem egyszerűen kell!

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Fehér György (szerk.): Yves de Daruvár
Kálmán Kata: A Csibe-ügy
Viola Stern Fischer – Veronika H. Tóth: A Mengele-lány
Immaculée Ilibagiza: Megmaradtam hírmondónak
Julian Rubinstein: A viszkis
Szabó Magda: Katalin utca / Ókút
Hunyady Sándor: Családi album
Kuncz Aladár: Fekete kolostor
Zsolt Ágnes: Éva lányom
Pomogáts Béla (szerk.): Déry Tibor