Nappalok ​és éjszakák 87% 20 csillagozás

A moszkvai csata után Sztálingrád. Tényirodalom után szépirodalom. Úgy tűnik, nem bírok elszakadni a háborús könyvektől. Pedig úgy olvasni ilyeneket, hogy itt van a szomszédunkban is egy háború, kicsit fakírságnak tűnik.
De ez akár nevezhető egy háborús „love story”-nak is. Love story, hiszen a sztálingrádi csata borzalmai között szeret egymásba egy százados, és egy egészségügyis nővér. spoiler.
Maga a regény a Sztálingrádért folytatott harc egy kis eleméről szól, egy zászlóalj által védett három házról, a zászlóalj embereiről. Kis lépés volt ez az egész háborút illetően, de a háború végkimenetelét az ilyen kis lépések sokasága határozta meg. Szimonov nem propagandát írt, nem egy bolsevik eposzt, csak megírta az egyszerű katonák és tisztek cselekedeteit. És szerintem ez egy nagyon jó háborús regény. És ha csak a regényt értékelem, az 5*.
A kötet viszont a regényen túl még közel egy tucat elbeszélést is tartalmaz, és van köztük néhány nagyon jó. (Például a Híd a víz alatt, A Kislány, A nyolcadik sebesülés, Belgrádra leszállott az éjjel). Ajánlom tehát mindenkinek, akit a háborús történetek érdekelnek.

Minden egyedisége mellett háborús regényként bizony kicsit csalódást keltő lett a végeredmény. A harcok embertelensége, szörnyűsége azért átjött benne, de a szerző nem használt látványos képeket ezek megörökítésére. Roppant furcsa módon – látszik, el vagyok kényeztetve a hollywoodi látványorgiákkal –, éppen ellenkezőleg! A lőttünk-visszalőttek-aztán-tizenöt-perc-múlva-újrakezdtük-a-tusakodást-majd-ez-folyt-még-nyolc-órán-keresztül-stílusban megírt jelenetek (ebben nincs túlzás, ez így konkrétan benne van, csak lusta voltam kikeresni egy pontosabb idézethez) nem valami érdekfeszítőek, bár a harcok monotonitása, a mindenbe belefásult katonák hősi erőfeszítése – egy rohadt jelentéktelen emeletes házat védenek hónapokig, azért mert onnan egy kicsit jobban belőhető a szomszédos ház előtti tér… – azért mindenhol érezhető a könyvben. De lassú, félálomszerű, kicsit mintha „begombázva” figyelnénk meg, ahogy mások tusakodnak. A mismásolásnak, elkenésnek, a harci szörnyűségek idealizálásának nyoma sincs benne, azt azért meg kell hagyni. A lövészárok-élet során kialakuló bajtársiasság bemutatása is teljesen korrekt.

Azok HC militáns arcok, akiket a katonai egységek szakasz-sereg-zászlóalj-kutyafüle felépítése, működése, a parancsnoki lánc, a fronton harcoló alakulatok kapcsolattartási problémái, megoldási módszerei behatóbban érdekelnek, ezzel a regénnyel kifejezetten jól járnak! Csak úgy repkednek a regényben a katonai szakkifejezések, igazából csuda érdekes ez a része, nekem nagyon tetszett. Ami a könyvben furcsa volt, az a nyugati seregekben nem (?) létező politikai tiszt (a komisszár) szerepe a seregben. Megvan a régi Sztálingrád (már ha jól emlékszem) film azon jelenete, amikor az orosz kiskatonákat puska nélkül, csoportosan küldik a német barikádokra és aki nem fut elég lelkesen előre, azt hátba lövik a barátságosnak épp nem nevezhető komisszárok? Nos, ha igen, akkor vélhetően ez a kép él bennetek is azóta róluk, esetleg még annyi, hogy mindenkit jelentettek, aki a sztálini rezsim ellen fel mert szólalni. A könyvben ilyennel nem fogunk találkozni. A politikai tiszt mindenki jó barátja, egy kedves nagybácsi, aki minden tiszt és kiskatona jólétét a sajátja elé helyez, satöbbi satöbbi. A két kép tehát éles ellentétben áll egymással, ezért itt meg is bicsaklott egy „kicsit” az a vágyam, hogy ebből a regényből aztán majd tényleg valami igaz dolgot tudok meg, nem valami propaganda-szöveget. Ezután nem is okozott nagy meglepetést, hogy Sztálin is kifejezetten megnyerő alak nyúlfarknyi szerepében… Mindenesetre érdekesnek ez még így is rohadt érdekes volt – pont ezért –, csak hát…

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/05/konsztantyin…

Apukám ajánlására olvastam el, aki előre felkészített, hogy ez mekkora propaganda. Pedig explicit módon nem is, Sztálin csak egyszer bukkan fel, akkor is egészséges mértékben. De valahogy itt tényleg olyan békés, nyugodt a háború. Persze, halnak meg emberek, de nincsenek akkora borzalmak, durvaságok, erőszakoskodások, repkedő véres húscafatok között üvöltve káromkodó katonák, meg ilyesmik. Sőt, még a németeket sem alázza. Elég nehéz volt tudatosítani magamban, hogy ez a háború ugyanaz, mint mondjuk amit az Elit alakulatban átélt.
A történelemből ismert a végkifejlet, de azért persze végig izgultam, mert egy háborús történetben sosem tudhatod, hogy melyik szereplő marad egyáltalán életben. Minden szereplő olyan szerethető volt, ahogy egymással bántak, beszélgettek, amiket gondoltak… Na jó, mégiscsak propagandakönyv ez.