Konsztantyin Mihajlovics Szimonovnak 1944-ben jelent meg a Nappalok és éjszakák című első nagyobb lélegzetű regénye, amelyben dokumentális hűséggel követve egy kisebb katonai egység elkeseredett küzdelmét, elsőként tudta érzékeltetni a sztálingrádi csata sorsdöntő napjainak feszültségét. A mű keletkezésének körülményeiről írja: „A Nappalok és éjszakák-at nem mindjárt prózában gondoltam el, először egy nagy elbeszélő költeményre gondoltam. Poémát akartam írni Sztálingrádról, emberekkel és képekkel, amelyeket láttam és átéltem. És csak azután kezdett kristályosodni az az érzés, hogy nem, ez nem fér bele egy poémába…”
Szimonov stílusa az orosz realisták hagyományait követi, népszerűségének könnyed, fordulatos nyelve mellett az igazság szenvedélyes keresése és bátor kimondása is egyik alapforrása.
Nappalok és éjszakák 16 csillagozás
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: A Világirodalom Remekei Európa · A Szovjet Irodalom Könyvtára Európa · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Enciklopédia 5
Kedvencelte 1
Várólistára tette 16
Kívánságlistára tette 8

Kiemelt értékelések


Minden egyedisége mellett háborús regényként bizony kicsit csalódást keltő lett a végeredmény. A harcok embertelensége, szörnyűsége azért átjött benne, de a szerző nem használt látványos képeket ezek megörökítésére. Roppant furcsa módon – látszik, el vagyok kényeztetve a hollywoodi látványorgiákkal –, éppen ellenkezőleg! A lőttünk-visszalőttek-aztán-tizenöt-perc-múlva-újrakezdtük-a-tusakodást-majd-ez-folyt-még-nyolc-órán-keresztül-stílusban megírt jelenetek (ebben nincs túlzás, ez így konkrétan benne van, csak lusta voltam kikeresni egy pontosabb idézethez) nem valami érdekfeszítőek, bár a harcok monotonitása, a mindenbe belefásult katonák hősi erőfeszítése – egy rohadt jelentéktelen emeletes házat védenek hónapokig, azért mert onnan egy kicsit jobban belőhető a szomszédos ház előtti tér… – azért mindenhol érezhető a könyvben. De lassú, félálomszerű, kicsit mintha „begombázva” figyelnénk meg, ahogy mások tusakodnak. A mismásolásnak, elkenésnek, a harci szörnyűségek idealizálásának nyoma sincs benne, azt azért meg kell hagyni. A lövészárok-élet során kialakuló bajtársiasság bemutatása is teljesen korrekt.
Azok HC militáns arcok, akiket a katonai egységek szakasz-sereg-zászlóalj-kutyafüle felépítése, működése, a parancsnoki lánc, a fronton harcoló alakulatok kapcsolattartási problémái, megoldási módszerei behatóbban érdekelnek, ezzel a regénnyel kifejezetten jól járnak! Csak úgy repkednek a regényben a katonai szakkifejezések, igazából csuda érdekes ez a része, nekem nagyon tetszett. Ami a könyvben furcsa volt, az a nyugati seregekben nem (?) létező politikai tiszt (a komisszár) szerepe a seregben. Megvan a régi Sztálingrád (már ha jól emlékszem) film azon jelenete, amikor az orosz kiskatonákat puska nélkül, csoportosan küldik a német barikádokra és aki nem fut elég lelkesen előre, azt hátba lövik a barátságosnak épp nem nevezhető komisszárok? Nos, ha igen, akkor vélhetően ez a kép él bennetek is azóta róluk, esetleg még annyi, hogy mindenkit jelentettek, aki a sztálini rezsim ellen fel mert szólalni. A könyvben ilyennel nem fogunk találkozni. A politikai tiszt mindenki jó barátja, egy kedves nagybácsi, aki minden tiszt és kiskatona jólétét a sajátja elé helyez, satöbbi satöbbi. A két kép tehát éles ellentétben áll egymással, ezért itt meg is bicsaklott egy „kicsit” az a vágyam, hogy ebből a regényből aztán majd tényleg valami igaz dolgot tudok meg, nem valami propaganda-szöveget. Ezután nem is okozott nagy meglepetést, hogy Sztálin is kifejezetten megnyerő alak nyúlfarknyi szerepében… Mindenesetre érdekesnek ez még így is rohadt érdekes volt – pont ezért –, csak hát…
Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2015/05/konsztantyin…


Apukám ajánlására olvastam el, aki előre felkészített, hogy ez mekkora propaganda. Pedig explicit módon nem is, Sztálin csak egyszer bukkan fel, akkor is egészséges mértékben. De valahogy itt tényleg olyan békés, nyugodt a háború. Persze, halnak meg emberek, de nincsenek akkora borzalmak, durvaságok, erőszakoskodások, repkedő véres húscafatok között üvöltve káromkodó katonák, meg ilyesmik. Sőt, még a németeket sem alázza. Elég nehéz volt tudatosítani magamban, hogy ez a háború ugyanaz, mint mondjuk amit az Elit alakulatban átélt.
A történelemből ismert a végkifejlet, de azért persze végig izgultam, mert egy háborús történetben sosem tudhatod, hogy melyik szereplő marad egyáltalán életben. Minden szereplő olyan szerethető volt, ahogy egymással bántak, beszélgettek, amiket gondoltak… Na jó, mégiscsak propagandakönyv ez.
Népszerű idézetek
Hasonló könyvek címkék alapján
- Paullina Simons: Tatjána és Alexander 94% ·
Összehasonlítás - Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a Halhatatlan 85% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: Nők a tűzvonalban 96% ·
Összehasonlítás - Belinda Alexandra: Zafír égbolt 95% ·
Összehasonlítás - David Benioff: Tolvajok tele 93% ·
Összehasonlítás - Kate Quinn: A vadásznő 92% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Pavlicsenko: A halál asszonya 87% ·
Összehasonlítás - Andrej Platonov: Csevengur 86% ·
Összehasonlítás - Szvetlana Alekszijevics: A háború nem asszonyi dolog ·
Összehasonlítás - Sven Hassel: Gyalogoshadosztály 85% ·
Összehasonlítás