A szovjet irodalomnak talán Konsztantyin Pausztovszkij a leglíraibb hangú, legbensőségesebb hangulatú írója. Gazdag életműve, népszerű regényei, elbeszélései valóban magával ragadó líraisággal vallanak az író koráról s a szüntelenül változó életről – de a legszebb, legköltőibb művészi vallomás vitathatatlanul az életmű betetőzését jelentő memoárokban bontakozik ki előttünk. Pausztovszkij gyermekéveinek és ifjúkorának eseményei ötvöződnek regénnyé a visszaemlékezések lapjain: a századeleji Oroszország képe, a diákkor derűs és izgalmas epizódjai, az öntudatra ébredés, az első szerelem, a felnőtté válás élménye, az első világháború közvetlen közelből végigélt tragédiája vonul el az olvasó előtt egy nagy tehetségű író színes elbeszélése nyomán.
Nyugtalan ifjúság 4 csillagozás
Eredeti cím: Беспокойная Юность
Eredeti megjelenés éve: 1962
A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion · Olcsó Könyvtár Szépirodalmi
Kedvencelte 1
Várólistára tette 3
Kívánságlistára tette 4
Kiemelt értékelések
Tizennégy évesen ez volt az első ’komoly’, felnőtteknek szóló könyvem (hogy anno Jules Verne vagy Jókai is felnőtteknek szánták a regényeiket: ez nem tudatosult bennem). S azóta nem olvastam újra, jóllehet, gimnazista korom nagy élménye volt, és az író egész akkori, hatkötetes ’mini-életmű’-sorozatát végigvettem.
S a varázsa még most is hat! Ez kötet Pausztovszkij hatrészes önéletrajzi regényének (Повесть о жизни) első két részét tartalmazza: a Letűnt esztendők a gyemekkor és a gimnazista évek emlékeit, a Nyugtalan ifjúság az első világháború időszakát. Goethe Dichtung und Wahrheit-jához hasonlatosan nem szigorúan dokumentatív, hanem nagyon szép lírai hangon eleveníti fel egykori életét. Az író a klasszikus romantika (de nem a szentimentalizmus!) legjobb huszadik századi folytatója; ábrázolásmódja egyszerre világos és letisztult, ugyanakkor rendkívül kifinomult.
A szerző természetszeretetét a szövegbe illeszkedő apró, cizellált leírások (melyek Fekete István legjobb darabjaival vetekednek) képviselik; ezek színezik a cselekményes részeket. Pausztovszkij életrajzának apró epizódjait – mintegy gyöngysor gyanánt – fűzi fel az emlékezés fonalára. Az író ebben a kötetben gyermekkorának nagy költőjeként lép elénk: ilyen remekmívű visszaemlékezést az orosz szerzők közül talán csak Alekszej Tolsztojnál (Nyikita gyemekkkora*) és Nabokovnál (Szólj, emlékezet!) olvastam.
Így öregebb fejjel talán a második rész egy-két orosz hazafias meg baloldali kijelentése fölöslegesnek tűnik**, de ezek szórványban fordulnak csupán elő, és nem gyengítik a mű egészének hatását.
Eredetileg @Archibald_Tatum Elfeledettek című kihívására gondoltam elővenni; aztán másként alakult. Ám a kihívásban résztvevő ifjabb molyoknak jó szívvel ajánlom: Pausztovszkij a méltatlanul elfeledett szovjet szerzők egyike, aki nem véletlenül kapott (a végül nyertes Solohov mellett) jelölést az 1965-ös irodalmi Nobel-díjra…
A mű külön szerencséje, hogy a magyar műfordítók egykori ’nagyasszonya’, Szőllősy Klára fordította.
* Alekszej Tolsztoj írása nem a saját, hanem a fia gyermekkorát idézi fel…
** A két rész megjelenési évét se feledjük: 1946 és 1954
Szerintem stílus váltásra lenne szükségem. A klasszikus irodalom sokkal jobban leköt és több örömöt szerez nekem, mint a kortárs irodalom.
Valószínűleg kezdek “beérni”.
Az első oldaltól az utolsóig el voltam ragadtatva. Élveztem, hogy az író hogyan mutatja be életét, az orosz tájat és embereket, valamint azokat a dolgokat amik intenzíven hatottak rá. Legjobban mégis az elmúláshoz való szemlélete fogott meg.
Teljesen megrenditett az ahogyan én véltem látni az orosz népet és az, ahogy az író látta az ő népét. Az oroszok ilyenek is lehettek?
Egyetlen negatív pont az volt csak, hogy a nagyapám könyvtárából választottam a kiadást. Poros, füst szagú (bár egyes fejezeteknél intenzívebben éltem így át), egy kicsit penészes kiadás volt és emiatt végig köhögést váltót ki belőlem. Így sem voltam képes félre tenni a könyvet.
Ifjúkorom No1 kedvenc írója. Úgy akartam élni, mint ő, és villamosvezetőnek lenni, meg szárított sárgarépából teát főzni (bár ez asszem valamelyik másik önéletrajzi kötetében van) a vonatsín mellett felszedett csikkekből cigisodrástól eltekintek.
Szóval elképesztő ereje van a könyvnek, Pausztovszkijnak meg elképesztő kalandos regény élete.
Népszerű idézetek
– Gyermekem, fiacskám! – fordult most ismét hozzám Gronski. Vállon ragadott, megrázott, és mélyen a szemembe nézett. – Ha tudná, hogy sajnálok minden ifjú lényt, aki belekerül ebbe a bolondokházába, ebbe a zsibvásárba, ebbe a tűzvészsújtotta csapszékbe, ebbe a tetűhizlaldába, ebbe az ördög mészárszékébe, ebbe a haláltáncba, amit háborúnak neveznek! Bízzék bennem. Én nem engedem magát bántani.
513. oldal (A pöttöm lovag)
Juzja bácsi szívesen mesélgette, hogyan ölt sakálokat a puszta tüsszentésével. A sivatagban táborozáskor lefeküdt, feje alá tette az elemózsiás tarisznyát, és alvást színlelt. A sakálok behúzott farokkal odasettenkedtek. Amikor a legszemtelenebbik már megragadta fogával a tarisznyát, és kezdte kicibálni Juzja bácsi feje alól, nagybátyám óriási nagyot tüsszentett, és a gyáva sakál egyetlen pisszenés nélkül, ott helyben kilehelte a lelkét: megpattant a szíve ijedtében.
Elhittük a történetet, mert jól tudtuk, mekkorát tüsszent reggelente Juzja bácsi, az új napra készültében. Tüsszentésére megzördültek az ablaküvegek, és a macska őrjöngve rohangált a szobákban, menedéket keresve.
61. oldal (Bodzagolyócskák)
A katonai szolgálatban azonban végzetes balszerencse üldözte. A tüzérségtől a gyalogsághoz helyezték át. Ezredét Moszkvába vezényelték, hogy II. Miklós koronázásakor az őrséget ellássa. Juzja bácsi százada a kremli rakpartot őrizte.
A koronázás napján kora reggel meglátta, hogy katonái lerohannak a folyóhoz, s ott ádáz kézitusa kezdődik. Kardját megfogva utánuk szaladt.
Félelmetes szörnyeteget látott a parti iszapban hemperegni: rézfejéből mindenféle drótok, vezetékek ágaztak ki. A katonák leverték a lábáról a szörnyeteget, rávetették magukat, a szörnyeteg pedig esetlenül védekezett ormótlan ólomcsizmáival. Az egyik katona befogta a rézfejéből kinyúló bordás gumitömlőt, s a szörnyeteg kis ideig hörgött, majd elnyúlt, nem védekezett többé. Nagybátyám látta, hogy a szörnyeteg nem egyéb, mint búvár, messziről rákiáltott katonáira, gyorsan lecsavarta a rézsisakot, de a búvár már halott volt.
Nagybátyámat és katonáit nem figyelmeztették előre, hogy a koronázás reggelén kronstadti búvárok vizsgálják végig a folyó medrét, nincsenek-e pokolgépek elrejtve benne.
60-61. oldal (Bodzagolyócskák)
Korrepetálni jártam Maruszja Kazanszkajához. Hej, de sokat szenvedtem a hegyes orrú, cipőgombszemű, fecsegő Maruszja miatt! Az órát Szubocs szerezte nekem. „Rendes, úri család – mondta –, de arra figyelmeztetem, hogy a leányzó korántsem lángész.”
Az úri család a következő tagokból állott: Maruszja, az édesapja, nyugalmazott tábornok, végül édesanyja, egy aszott francia nő.
A tábornok úr termetre törpe volt, ezzel szemben terebélyes körszakállt viselt. Nem ért fel a fogasig, hogy köpönyegét felakassza. Takaros, tisztára mosdatott tábornokocska volt, párnás kezű, vizenyős szemű. Vizenyős szeme azonban haragosan villogott, valahányszor ellenségeire emlékezett: ellenségei voltak mindazok a tábornokok, akik rangban megelőzték – Szuhomlinov, Dragomirov, Kuropatkin, Rennenkampf.
[…]
Madame Kazanszkaja „pucikám”-nak nevezte férjét, férje őt pedig „mufikám”-nak.
Sok unalmas embert láttam életemben, de unalmasabb élőlénnyel, mint madame Kazanszkaja, sosem találkoztam.
Szeme állandóan könnyben úszott, mint a selyempincsiké; naphosszat köténykét varrt Maruszjának, vagy pedig olajfestékkel lila íriszeket festett selyemszalagokra.
[…]
Jó időbe tellett, míg megértettem, miért és minek élnek Kazanszkijék. Hittek Istenben, meg abban, hogy Isten a világot pontosan úgy rendezte el, hogy ez a Kazanszkij családnak minél előnyösebb legyen. Isten az ő elképzelésük szerint afféle főkormányzó volt, csak éppen világméretekben. Rendet tartott a világegyetemben, és pártfogolta a rendes, úri családokat.
252-254. oldal (Falra hányt borsó)
Hasonló könyvek címkék alapján
- Varlam Salamov: Kolima 92% ·
Összehasonlítás - Valentyin Raszputyin: Isten veled, Matyora 97% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről 91% ·
Összehasonlítás - Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók 91% ·
Összehasonlítás - Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja 91% ·
Összehasonlítás - Anton Pavlovics Csehov: Szibéria 91% ·
Összehasonlítás - Vladimir Nabokov: Egy naplemente részletei 90% ·
Összehasonlítás - Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg / A revizor 89% ·
Összehasonlítás - Alekszandr Szergejevics Puskin: A pikk dáma 88% ·
Összehasonlítás - Anton Pavlovics Csehov: A kutyás hölgy 89% ·
Összehasonlítás