Búcsú ​az utcalámpáktól 2 csillagozás

Konstanty Ildefons Galczynski: Búcsú az utcalámpáktól

Bella István fordítása

>!
Beza, 1995
176 oldal · ISBN: 9630460521 · Fordította: Bella István

Enciklopédia 1


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 2


Népszerű idézetek

ppeva P>!

III.
Mögöttünk mennyi út maradt?
Mennyi kitaposott ösvény?
az utcai lámpák alatt
mennyi hó, eső, holdörvény?

Mennyi levél, mennyi búcsú,
és mennyi kín világszerte?
S a konokság, menni újból,
esni, menni, menni egyre.

Mennyi baj és együtt megért
öröm és üröm adódott?
Mennyi megfelezett kenyér?
Lépcsők? Könyvek? Mennyi csókok?

Hány év teremtésre, versre?
Hány sírás, verssor alatti?
És mennyi perc Beethovenre?
Mennyi Corelli? Scarlatti?

Szemed mécse fényt szemergél,
szívedben a Nap forrásol.
Szívedet is el szeretném
szeretni az elmúlástól.

154-155. oldal (Dalok)

5 hozzászólás
ppeva P>!

V.
Hallgassunk, gyere, zenét,
ünnepnap a zene, kedves,
csemballó, kürt és klarinét,
oboa, hegedű, be kedves.

Van egy gyertyatartónk, benne
gyertyaszál piroslik, így már,
ha elmegyünk hangversenyre,
nekünk szolgál, ő a csillár.

Gyújtsd meg, ha itt a muzsika
ideje, lángocska sercenj,
s a lemezről beúszik a
Harmadik Brandenburgi Verseny.

Örül a láng, libeg, táncol,
ráírja árnyát a falra.
Fölfénylik a gyertyalángtól
Johann Sebastian arca.

Szinte megelevenedvén
mosolyg a lipcsei kántor.
Mind ez percet el szeretném
szeretni az elmúlástól.

156-157. oldal (Dalok)

ppeva P>!

VII.
Munkál a hó, él az ember,
pehely pehelyhez tapadva,
éjhez éj, reggelhez reggel,
a Rész az Egészt kiadja.

A Nap szíveink döncöli,
visszadübörög mind a fénynek.
Az ős-anyagot döngöli
kezünk, s formát nyer a lényeg.

A puszta Föld benépesül
lelket lelkedző kezünktől.
A munka megelevenül.
Zene, vers, ház nő a földből.

Újra éj. Mind óriások
a fenyőfák. A hó elült.
Sejlenek távol-világok,
mint csillagrejtő hegedűk.

Ablakomat fénybe festvén
Vénusz egy faágon lángol.
Ezt a fényt is el szeretném
szeretni az elmúlástól.

158. oldal (Dalok)

3 hozzászólás
ppeva P>!

I.
Küszöbömhöz ha közeledsz,
mintha a lomb is fölneszezne,
zúg az augusztusi este
pedig te suhogsz; közelegsz.

Mert mögötted annyi madár
árnya – stiglicé, piróké.
Fényeid évmillióké,
én augusztusom, éjszakám.

Mert e homálypalotában
te vagy az éj éke, holdja.
Úgy szórod imás sugárban
fényed, mintha búza volna.

Vadmadár-rívás palástod
a Tejút, fölér az égig.
vállad födi, a világot.
Benne kő, kert, csillag fénylik.

Vénusz is, ha felhős estén
kő tűnődik, víz csillámol.
Felhős szemed el szeretném
szeretni az elmúlástól.

153. oldal (Dalok)

ppeva P>!

II.
Ha az esthajnali csillag
fénye suhog asztalomon,
a kezedet megrajzolom,
a szívedet megrajzolom.

Ajkad fanyar szedrek íze,
hangod borongástól mézes,
füled színek szigetkéje,
amit Odysszeusz nézett.

Az a felhő a te orcád,
a Tejút, s az akácfürt is.
Tollam égi kékben fürdik.
Betűim sorjáznak hozzád.

Álljon ide mind aranylón
betű és madár elébed.
Bárha igazi fonalból
szőnék rólad igaz képet.

Száll az idő. Elsietvén
ez a nap is elvilágol.
Kezedet is el szeretném
szeretni az elmúlástól.

154. oldal (Dalok)

2 hozzászólás
ppeva P>!

IV.
Íme a mi hétköznapunk,
és a mi kicsike házunk,
itt gürcölünk és dolgozunk
íme köznapi kopásunk.

Fölkél és lenyugszik a Nap,
fa kizöldül és elsárgul.
A valóság folyó kicsap,
de kezünktől visszatáncol.

Rész vagyunk. Egész-alkalom
erőnkhöz, a Mindkovászhoz:
s lám, lesz kenyér, az asztalon
lámpa is áll az íráshoz.

Mint a fáklya, fénylik az idő
minden napra, éjszakára.
Állunk, hű takácsok, drága,
sorsunk szövőszéke előtt.

Szőjük napról napra kelménk,
unokáinknak mintául.
Lámpánk fényét is szeretném
elszeretni a múlástól.

155-156. oldal (Dalok)

ppeva P>!

VI.
Azért születünk, hogy a Föld
velünk töpörödjön össze,
vagy, hogy ez az arany göröngy
velünk fényesedjen örökre?

Kísért még ezer baj, lehet
bűn, romlás kerít be minket,
de a növény, a gép szeret,
szépségre és fényre ihlet.

Díszmozik csicsás termében
künn, ha hóvihar viháncoz,
hány s hány elalszik ültében,
odadőlve szomszédjához.

Napok, éjek futnak velünk,
s mi futunk a holnap elébe,
gyönyörű gyönyörűt lelünk,
s leszünk új kínok cselédje.

Zuhog a hó. Milyen ferdén.
Hajadra ezüst színt mázol.
Havas hajad is szeretném
elszeretni a múlástól.

157-158. oldal (Dalok)

Kapcsolódó szócikkek:
ppeva P>!

IX.
Félhomályban írok, drága,
néked most az erdészházból,
bár a petróleumlámpa
itt áll maggi-skatulyámon.

Magam vagyok. Csak a csend és
az est jár itt. Meg az óra.
De most ajtó nyílt, az erdész
édesanyja az ajtóban.

Olyan rémült, olyan révült,
árnya is remeg szegénynek.
„Uram – szól –, újra megértük,
zúgnak a repülőgépek.

Nem tudom én mire vélni,
istentelen egy szerkezet.
Félek, félném én megélni
még egyszer az ítéletet.”

Az eget megfenyegetvén,
szülike, ó, ne sirámolj!
Félelmed is el szeretném
szeretni az elmúlástól.

160. oldal (Dalok)

ppeva P>!

VIII.
Most a Poniatowski hídon
szél terítgeti a havat.
Most a Poniatowski hídon
a rácsok hótól porzanak.

Félig behavazva lámpa
dadog, csak egy-egy sugarat
vet ránk; most senki se vár a
busz megállója alatt,

csak mi, ácsorogván éppen
a folyó fölött, te meg én.
Két ember a tél mélyében,
hó-kerekerdők közepén.

Most még pár varjút rajzolok
a képbe, kettőt, hármat is.
Csillog a hó, csillag ropog
csőrükben. És kárognak is.

Álljanak ott. Tél elmentén
új szél, új felhő hullámol.
A varjakat is szeretném
elszeretni a múlástól.

159. oldal (Dalok)

ppeva P>!

X.
Nézzétek el nékem mostan,
ha dalom csak úgy dalolna,
ha nem oly dallamot hoztam,
ami épp most kellett volna;

hogy talán túl sok a szépség,
túl sok madár, csillag csendül,
túl sok arany, ezüstösség,
holdból, Bachból, fényözönből.

Szerelmem a fény. A verset
mindig csak fényekben élném.,
s ha tudnám, e világvermet
egy csillárra elcserélném.

Megvallom, csak azért élnek
versek, hogy ne legyen árva
az emberszív, s világrészek.
Hajnalodjon valahára.

Fény, fény dőljön minden télre,
fény, fény minden utcácskára,
rózsalángú Éosz éljen
minden munkáslány arcában.

Félúton, tudom. De menvén
jön az út velünk magától.
Lábnyomom is el szeretném
szeretni az elmúlástól.

Erdészház, Pranie, 1953

161. oldal (Dalok)


Hasonló könyvek címkék alapján

Wisława Szymborska: A növények hallgatása
Wisława Szymborska: Csodák vására
Wisława Szymborska: Kilátás porszemmel
Tadeusz Borowski: Kővilág
Halina Poświatowska: Miféle gyöngédség
Zbigniew Herbert: Fortinbras gyászéneke
Lator László (szerk.): A világirodalom legszebb versei
Czesław Miłosz: Milyen is lesz a Mennyben
Bojtár Endre – Kerényi Grácia (szerk.): Lengyel költők antológiája
Zbigniew Herbert: Az ízlés hatalma