A ​Newyorktól a Hungáriáig 1 csillagozás

Konrádyné Gálos Magda (szerk.): A Newyorktól a Hungáriáig

Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.

>!
Minerva, Budapest, 1965
284 oldal

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Szent_Habakuk IP>!
Konrádyné Gálos Magda (szerk.): A Newyorktól a Hungáriáig

Lenyúgöző, ahogy minden apróságot összegyűjtöttek erről a csodálatos, legendás kávéházról. Nem mondom, néha azért már „sok” volt, néhol lapozgattam kissé, hogy ne unjam nagyon magam. De ahogy maga az az életérzés, ami a kávéház fénykorában dívott, letűnt, úgy szintén nem tudjuk becsülni az aprólékos, részletes leírásokat sem…


Hasonló könyvek címkék alapján

Frankl Aliona – Zeke Gyula: Kávézók kalauza
Széman Richárd – Varga Ferenc: Vendég-látó
Hon a hazában
A szív földrajza
Saly Noémi (szerk.): „Budapest nagykávéház”
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Polgár Tamás: Emberi tényező
Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba
444 jó hely Budapesten
Bajor Zoltán: Budapest természeti kalauza