A ​gondolat ösvényein 7 csillagozás

Konrad Lorenz: A gondolat ösvényein

Az 1973-ban Nobel-kitüntetett osztrák tudós számos könyve aratott nagy sikert a magyar olvasók körében, például a Salamon király gyűrűje, az Ember és kutya,A válogatott tanulmányok stb. Jelen kötete ismét új adatokkal világítja meg az etológia tudományát. Megfigyelései segítségével újra meg újra megmutatja, hogy érdemes megismerni az emberi lény létezésvilágának azon területeit, amelyek sok más élőlénnyel közösek. Számos olyan magatartásforma van, amely sokkolta idősebb az emberi fajnál, s amelyről tudjuk hogy mennyire általános érvényű.

>!
Totem, Budapest, 1997
272 oldal · ISBN: 963590021X · Fordította: Kőrös László
>!
Totem, Debrecen, 1995
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 963590021x · Fordította: Kőrös László

Most olvassa 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

XX73>!
Konrad Lorenz: A gondolat ösvényein

Válogatáskötet Konrad Lorenz különböző írásaiból. Ez egyben előnye és hátránya is. Sok témát érint, de nem túl mélyen. Amolyan könnyű vegyes ízelítő. Személyes kedvenceim a ludak, nyilván számomra az a rész volt a leginkább érdekfeszítő. De ezen kívül K.L. munkásságának más részleteibe is betekintést nyújt ez a kötet.

Niki4>!
Konrad Lorenz: A gondolat ösvényein

Érdekes, és a tudományos téma ellenére közvetlen stílusban megírt tanulmányok. A szürkeludakat és a tüskés pikókat (különösen az ivadékgondozásukat) különösen szórakoztatóan írta le. Nagyon tetszett. Látszott, hogy igazán szereti az állatokat, és az etológiát, és az állatokban nem „kísérleti alanyt” lát, nem tárgyiasítja őket…

Ginny21>!
Konrad Lorenz: A gondolat ösvényein

Mint Lorenz-könyv, szokás szerint érdekes volt, ám sokkalta szárazabb, mint vártam. Sajnos nem egyszer ment el annyira tudományos irányba, hogy a sok szakszó miatt oldalakon keresztül nem is értettem, miről van tulajdonképpen szó.


Népszerű idézetek

XX73>!

[…] egyáltalán nem antropomorfizáljuk az állatokat: tárgyilagosan és nem minden csodálkozás nélkül állapítjuk meg, hogy például a házasságkötés a libáknál szinte ugyanúgy zajlik le, mint nálunk. A fiatal hím hirtelen szerelembe esik, majd hevesen udvarol egy bizonyos fiatal tojónak, amiben néha erősen gátolja egy gonosz atya. Az udvarlás számos részletét tekintve már-már nevetségesen hasonlít egy ifjú ember hasonló ténykedésére. A fiatal gúnár bátorságával és erejével hivalkodik. Valamiképpen fontosnak tekinti, hogy más gúnárokat, közöttük olyanokat is, amelyektől rendes körülmények között fél, megtámadjon és elkergessen. Nyilvánvalóan csak azért, mert a „körüludvarolt” látja ezt. Jelenlétében büszkén teszi közszemlére testi erejét. Még kis távolságok megtételére – amelyet minden nem szerelmes liba észszerűen gyalog tenne meg – is a levegőbe emelkedik, nagyobb sebességgel száll le, mint ezt bármely „normális” liba tenné, hogy azután, hölgyéhez érve, keményen lefékezzen. E tekintetben tehát pontosan ugyanúgy viselkedik, mint egy motort vagy sportkocsit vezető fiatalember. Ha a tojó elfogadja az udvarlását, közösen kialakítják az együvé tartozás ceremóniáját, az úgynevezett diadalkiáltást, és ha semmi nem jön közbe, egész életükön át hűek maradnak egymáshoz.

54-55. oldal

XX73>!

Az ember felismerése teljesen független volt annak ruházatától. Martina* számára semmit sem jelentett a meztelenség és a teljes felöltözöttség közötti hirtelen váltás. Amikor viszont egy pillanatra nem nézett oda, én pedig bementem a vízbe, és már csak a fejemet látta, a zavar jeleit mutatta, elfordult, majd ismét odafordult. Ezután működésbe lépett az úgynevezett felismerési nyomás, és odaúszva heves „vi” hangokkal és előrenyújtott nyakkal üdvözölte az arcomat. Nehezebben tudta viszont feldolgozni azt a helyzetet, amikor a kajakba a feleségem szállt be, én pedig úszva követtem.

* Egy fiatal nőstény szürke lúd, akit K.L. kikeléstől fogva nevelt.

64. oldal

XX73>!

A gúnár lépésről lépésre Martina* mellett haladt, és szó szerint a legapróbb mozdulatát is utánozta, ha pedig a tojó hirtelen megállt, egyik lábát a levegőbe emelve megtorpant, és olyan helyekre is követte, ahol egyébként bizonyíthatóan nagyon félt. az embernek gyakran támadt az a benyomása, hogy a gúnár ebben az állapotában nincsen egészen magánál". válogatás nélkül mindent megtámadott, ami az útjába akadt: nemcsak más libákat, hanem „látszólagos ellenfeleket”, például egy útjába kerülő locsolókannát is. Martin – ezt a nevet adtuk neki – nemcsak mérges öreg pávakakasunktól, de még tulajdon személyemtől sem riadt vissza.

* Egy fiatal nőstény szürke lúd, akit K.L. kikeléstől fogva nevelt.

66. oldal

XX73>!

Ha az ember tudatosan törekszik nevelt gyermekei lelki egészségének megőrzésére, szükségképpen igen sok időt tölt velük, ami a tudóst arra készteti, hogy hosszú időt töltsön a szabad természetben. Az ember is átéli nevelt gyermekeinek örömeit, bajait, mosolyogva érez együtt velük, ha csalánba gázolva kétségbeesetten siránkoznak, és örül ha az „ízlik” hangjelt hallatva falják a tarlóhere virágait.

71. oldal

XX73>!

     A vadlibák szabályos napi időbeosztásához hozzátartozik, hogy pontosan délben megfürdenek. Közvetlenül ezután azonban „az embernek muszáj” alaposan megtisztogatni a és újrazsíroznia a tollazatát. Mialatt ez a fontos esemény lezajlik, a libákat a nyers erőszakon kívül semmivel sem lehet rávenni, hogy az illető helyet elhagyják. Még a legszófogadóbb libagyerekek is elszántan megtagadják az engedelmességet, ha ember nevelőszüleik e természettől adott napirendtől eltérve, megpróbálják továbbvezetni őket. Libaszülők természetesen sohasem követnek el efféle faux-pas-t, hiszen ők maguk is megfürödtek, és meg kell tisztálkodniuk. Tisztálkodás után viszont kiadós déli szunyókálás következik: olyan szokás ez, amelytől lehetetlenség eltérni.
     Az emberi libaszülők még mélyebben alszanak, mint a libáik, hiszen napi ténykedésüket „a tyúkokkal” kezdték – ezek sem kelnek korábban, mint a libák –, s a gondozó napja csak az éjszaka leszálltával ér véget, amikor védencei már mély álomba merültek. Mivel pedig munkatársaim érthető módon más munkákat is el akarnak végezni, elkerülhetetlen, hogy idővel tekintélyes alvás restanciát gyűjtsenek össze, amelyet a déli alvásnak kell kiegyenlítenie. Nincs meghittebb dolog, mint embernek és állatnak ez a déli szunyókálása. A trillázó hang, amelyet a növendék libák elalvás közben kiadnak, az elgondolható legédesebb altatódal, a vad állatok és a civilizált ember közös pihenése a szabad természetben már szinte valami szakrális tartalommal bír. Igencsak kijózanítóan és bőszítően hat, amikor az Alm völgyére jellemző módon hirtelen megjelennek az esőfelhők, és hideg vízzel öntik nyakon az alvókat. A madarak és az emberek erre igen különbözően reagálnak. Csak az emberek ébrednek káromkodva, hogy aztán felvegyék az esőkabátjukat, a libáknak erre nincsen szükségük, és nyugodtan tovább alszanak.

74-75. oldal

XX73>!

A diadalkiáltás-partner elvesztése az illető madárból nyomtalanul kitörli az agressziót. Az özvegy, bármilyen előkelő helyet töltött is be korábban a rangsorban, most hagyja, hogy akár a leggyengébb és legalacsonyabb rangú fajtársa is elkergesse. Mivel a libák, akárcsak a csókák, különösen agresszívan viselkednek korábbi fölérendeltjeikkel, a megözvegyült állat igencsak szomorú életet él a raj peremén, és ritkán adja fel lapuló tartását. A helyzet csak akkor változik meg, ha új diadalkiáltás-kapcsolat alakul ki. A megözvegyült gúnárok gyakran más gúnárokkal létesítenek ilyen köteléket.

89. oldal

XX73>!

Fivérem az első világháború idején Dél-Magyarországon kellemes délutánt töltött el egy megnyesett fűzfa tetején. A fára skót terrierjét a hóna alá csapva mászott fel, miután bekerítette őket az erdőben turkáló félvad magyar konda.

122. oldal

XX73>!

Heinroth így fordítja le szavakra a kakas kukorékolását: „Itt egy kakas.” Baumer, minden tyúkismerők legjobbika azonban jóval speciálisabb üzenetet hall ki belőle: „Itt van Baltazár kakas!”

126. oldal

XX73>!

A macska, ha cserkésző útján egy másik jelére bukkan, pontosan meg tudja állapítani annak korát. Ha a jel friss, elbizonytalanodik, és más utat keres, ha azonban már néhány órás, nyugodtan folytatja útját.

127. oldal

XX73>!

Jó példa erre a figyelmes hallgatás gesztusa, azaz, hogy előrenyújtjuk a nyakunkat, egyidejűleg pedig félrebillentjük a fejünket, ezáltal „fülelünk” a beszélőre. Ez a viselkedésmód azt a készségünket fejezi ki, hogy figyelmesen meghallgassuk, adott esetben pedig engedelmeskedjünk neki. Némely ázsiai kultúrák udvariassági gesztusai ezt mimikailag láthatóan eltúlozzák, Ausztriában, különösen a jó házból való hölgyeknél, a leghétköznapibb udvariassági gesztusok egyike; más közép-európai országokban, úgy tűnik, kevésbé hangsúlyos. Észak-Németország egyes részein a minimumra redukálódott, vagy teljességgel hiányzik. Ezekben a kultúrkörökben azt tekintik udvarias viselkedésnek, ha a hallgató magasra emelt fejjel egyenesen a beszélő arcába néz, úgy valahogy, ahogyan a katonától elvárják, amikor parancsokat adnak neki.

146. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

David Attenborough: Az élet erőpróbái
Susanne Foitzik – Olaf Fritsche: Hangyák
Jane Goodall: Az ember árnyékában
Jan Fennell: Hallgassunk a kutyánkra!
Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása
Desmond Morris: A csupasz majom
Joy Adamson: A pettyes szfinx nyomában
Csányi Vilmos: A kutyák szőrös gyerekek
Jane Goodall – Phillip Berman: Amíg élek, remélek
Desmond Morris: Állatlesen