Inga 7 csillagozás

Konrád György: Inga

Elkészültem ​az Inga című könyvvel, történetek, eszmevillanások, tömörre nyesve. Tapasztásos építőtechnikát alkalmaztam. Egy állítás, és ami hozzákapcsolható, egymást körültáncoló képzetek. Milyen szekvenciák keresik meg egymást. Megráztuk a cilindert, és benne a cédulákat. A városi kávéházban van egy nagy kerek asztal, amely körül a vendégek köre és kara cserélődik. Ül az asztalnál egy hetvenöt éves magyar író, ellépek mögüle. Körülnézek ezzel a könyvekre darabolható élethossziglani naplóval, bárhol folytathatom, eltart, ameddig én magam eltartok. Dolgoztam, jöttem-mentem, ezzel-azzal egy asztalnál ültem, forgattam a napirend kerekét. Senki ellen haragot, vádat nem táplálok, velem szemben sincsen tartozása senkinek. Semmisségemet is látva, jól vagyok. Körüljárok egy kezem ügyébe került sorsomtól kapott történetet. Az a jutalmam és a büntetésem, ahogy az időmet töltöm: a hetedik nap az állandó idő. Olyan könyveket írtam mostanában, amelyek mellől bármelyik pillanatban… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2008

>!
Noran, Budapest, 2008
254 oldal · ISBN: 9789639716568

Kedvencelte 1

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

VERDI>!
Konrád György: Inga

Inga, visszafelé, Agni.
Tűz, hamuvá mállaszt, elég.
Sokat írtam, elég.

Az eleje ugrálás, kapkodás, s az inga szépen megpihen, lesz hite, él.
Az inga, remél, jó
Kiváló könyv, gondolatok, életek, hogyan éljünk jól, és túl
FANTASZTIKUS.

pulse>!
Konrád György: Inga

Jó, szép gondolatok, de a stílus nem fogott meg.

Imre_Cselenyák I>!
Konrád György: Inga

Tanulságos könyv volt a számomra. Mindig azon hezitálok, hogyan írjak politikáról úgy, hogy ne zúduljon fel ellenem a közvélemény, mondván: minek politizálni. Ez abból a szempontból igaz, hogy Magyarországon politizálni egyet jelent egy állásfoglalással, melyben biztosan magadra haragítod az ország egyik felét. Nos, ahogy Konrád György ír a politikáról, az maga a „tapintat”. A könyv persze korántsem a politikáról szól, hanem sok másról is.

Véda P>!
Konrád György: Inga

Valójában egy gondolatfolyam az egész. Tartalmazott érdekeseket, gondolatébresztőeket, de úgy az egyharmada után szétpukkadt, mint egy túl szép szappanbuborék.


Népszerű idézetek

VERDI>!

Van úgy, hogy szerelmünket újra meg újra el kellett csábítani, és ha lusták vagyunk rá, meg kellett bűnhődnünk érte.

185. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Hogy mit közlök, döntés arról is, hogy mit hallgatok el.

210. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

A népek a birodalmakat nem győzik le, csak túlélik.

39. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Kérdezik: milyen európai értéket tartok kiemelkedőnek? A tapintatot nevezném annak. Ezt a szeretetnél kevésbé giccsesnek látom, magában foglalja a megfigyelést, az ismeretet, az empátiát, és azt az elvet, hogy ne tedd a másiknak, amit magadnak nem kívánsz. Lehetővé teszi az érdeklődést, de elhárítja a bizalmaskodást. Az együttéléshez leginkább tapintat kell, barátságnak, szerelemnek egyaránt meghosszabbítója, összetevője, fűszere, összefér a magánnyal is, de tekintettel van a másik emberre. Feltételezi az önuralmat, a civilizált családi hagyományt, magában foglalja a megértő intelligenciát, az életismeretet, a szív okosságát és a tapasztalaton nyugvó igazságosságot. Lehet megérezni, hogy mi van a másik emberrel, hogy mi baja van.

215. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Az írás arra is jó, hogy elszökjek magamtól.

219. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Az öreg azért görnyed, mert földre nyomja ballépéseinek és a mulasztásainak a súlya. Átlógnál, papa, a teher alól a túlvilágra? Át bizony, fiam, ha elhinném, de mert csak az itteniben hiszek, inkább cipelem.

243. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

A testvérgyilkos a faj emblémája. Miért öli meg Káin Ábelt? Irigységből. Mert az ő áldozatának a füstje nem száll fel olyan szépen az Úrhoz, mint Ábelé, akin áldás van, őrajta meg nincs. Az áldás, akár a szerencse, egyenlőtlen, az Úr nem mér egyenlő mércével. Amíg van egyenlőtlenség, amíg van ok irigységre, amíg van sértett neheztelés, addig van bosszú, van rablási, felperzselési és ölési vágy. Nem lesz olyan kor, amely az ölés szenvedélyét biztonságosan ártalmatlanítja. Az önuralom, a lelki egészség, az arányos önismeret ritka adomány. A hibás egyed úgy működik, mint egy csőtörés. Egy gyufaláng nem nagy, de óriási robbanást okozhat. Nincs külső biztonság a bennünk és embertársainkban rejlő pusztító erővel szemben. A szorongást valamelyest enyhítheti a tisztánlátás, a felkészülés arra, hogy a csapás bármikor jöhet. Kié vagyok, ha isten kezében vagyok? Hogy a Gondviselés bábuja, sorsom játékszere lennék? Van-e sorsom? Van, mert kezdődik, végződik, és közben történik valami. Azzal, hogy elolvasom, meg is valósítom. Az a dolgom, hogy betöltsem a sorsomat. Együtt írjuk tőlem független események végtelen tömegével. Hogy tegnap megsejtettem, nem kezesség arra, hogy ma is sejteni fogom.

242-243. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Vesztesek között a túlélő a győztes;

186. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Tökéletesen tapintatos ember nincsen

216. oldal (Noran, 2008)

VERDI>!

Ez a kérdés: ki lophat többet, kitől kell visszavenni, és melyik lopás erkölcsös, melyik nem az. És lám, minél többet lopnak, annál dühösebbek az előző rezsimre, csak szimbolikusan persze, mert javarészük együttműködő volt, a leghangosabbak meglehetősen. Annál hangosabbak, minél több félnivalójuk van.

162. oldal (Noran, 2008)


Hasonló könyvek címkék alapján

Petri György: Összegyűjtött versek
Békés Pál: Csikágó
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya
Vida Gábor: Egy dadogás története
Bartis Attila: A vége
Örkény István: Egyperces novellák
Závada Pál: Természetes fény
Terék Anna: Duna utca
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből