Történetek ​az innen is túlról 3 csillagozás

Konok Péter: Történetek az innen is túlról

A ​történész és blogger Konok Péter rendületlenül mondja a magáét erről a mi mostanság igencsak furán működő országunkról – követőinek és lájkolóinak nagy örömére; másokat meg bizonyára bosszantva, de hát hadd örüljünk és hadd bosszankodjunk, elvégre szabad országban élünk, právdá?
Konok szerint ez a fura ország már túl van valamin, de ugyanakkor valamin meg még azért innen van… Hogy min túl és min innen, az derüljön ki a kötetből, amely azért nemcsak politikai publicisztikákat és szatírákat tartalmaz, hanem elragadóan eleven írásokat is a szerző életéről: egy értelmiségi pár mindennapjairól, a gyerekről (akinek meg kellene fogalmaznia a munkafüzetében három sorban a saját hazafiságát), gyáva kutyáról, gőgös macskáról, pisáló békáról, kuvikoló kuvikról, a kocsmáról, ahol magvas beszélgetések zajlanak, Joszif Visszarionovicsról, kinek életéről megejtő részleteket tudhatunk meg, Kádár és Czinege elvtársakról, írókról és zenészekről (Bob Dylanről, Hrabalról, Kerouacról,… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2017
304 oldal · ISBN: 9789634058441
>!
Európa, Budapest, 2017
304 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634058236

Most olvassa 2

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

>!
kratas P
Konok Péter: Történetek az innen is túlról

Igen kedvelem a 'konokságokat', szinte minden alkalommal örömmel kattintok egy-egy újabbra, amikor felbukkan a hírfolyamban. Várom azt az egyedi kesernyés-savanykás ízt, amit kapok tőlük, némi csípős paprikával megszórva.
De itt most kevés volt a paprika, vagy lejárt a szavatossága és megkeseredett, az írások nagy részénél nem a gúnyolódó embert éreztem, hanem egy megtörtet. Kár.


Népszerű idézetek

>!
Ross P

Magyar politikusok buktak el a Turing-teszten, amelynek során arról kellett meggyőzniük egy értékelőt, hogy intelligens, gondolkodó emberek. A vizsgált politikusok minden kérdésre sokjegyű számnevekkel, illetve plakáttömörségű, a tárgyhoz nem kapcsolódó szlogenekkel válaszoltak, így a párbeszéd szimulálása sikertelennek bizonyult.

130. oldal

1 hozzászólás
>!
Ross P

– Halló, Vatikán?
– Igen, tessék! Mivel szolgálhatunk?
– Tarlós István vagyok, Budapestről. Ördögűzést szeretnék rendelni.
– Ki a megszállt személy?
– Nem, nem hotelügyben keresem, az a Mészáros úr boltja. Én városvezetésben utazom. Az új szovjet metrónkat belakta az ördög.
– Hogy lehet önöknek új szovjet metrójuk?
– Hát… még látta Sztálint, de dögös a sminkje. És most az ördög bújt bele.
– Száznyolcvan fokban hátrafordított fejjel zöld epét hány, és rekedt hangon arameus nyelvű malacságokat kiabál visszafelé?
– Satufékez az alagútban, és nem nyitja ki az ajtókat az állomáson.
– Más magyarázatot nem találtak ezekre?
– Hát, annyira nem is nagyon kerestünk; mert, ugye, vagy az van, hogy baromi drágán gagyi roncsokat vettünk, mert a budapestiek biztonságát magasról leszarva csontig benyalunk egy elvbaráti diktatúrának, meg persze nekünk is csurran-cseppen, vagy pedig az ördög tehet az egészről. Szóval, maradunk az ördögnél.

257. oldal

>!
Ross P

– Büdös komcsi!
– Rohadt náci!
– Szarházi liberális!
– Dögölj me… izé… ne haragudjon már, asszonyom, hogy így feszegetem a témát, de ellentmondást vélek kiérezni az érveléséből. Most akkor komcsi vagyok, vagy liberális?
– Nem feltétlenül ellentmondás, uram. A komcsival én a sztálini etatizmussal szemben a marxi-lenini értelmezést hangsúlyoznám a proletariátus félállamának törvényszerű elhalásáról, vagyis az elnyomott, de önmagát a forradalom aktusában felszámoló osztály „nagykorúvá válását”, ahogy Marx fogalmaz. Az erős állam hiánya viszont ott érhető tetten, hogy a piaci mechanizmusok gátjukat vesztik, és ez olyan mértékű erkölcsi gátszakadást idéz elő, ami jelentős mértékben erodálja a társadalmat, és már-már hayeki individualizmushoz, szabadossághoz vezet.

53. oldal

>!
Ross P

Ha egy kifőzde óriási hűhót csap a fasírozottja körül, plakátoz, hirdet, csörömpöl, és a főszakács minden fórumon azt ecseteli, hogy csakis a legjobb alapanyagokból, a legmodernebb konyhatechnikával dolgozik, az ember hajlamos arra gondolni, hogy több energia jut a marketingre, mint a fasírtra. Hogy a lelkes öndicséret mögött szójafehérjék, nátrium-glutamát, bedarált inak és porcogók és ipari szalonnák lappanganak. Nem a szakács feladata, hogy az ételt dicsérje. A szakács süssön. A fasírt fasírtsága: alapkövetelmény. Minden egyéb már nem fasírt. Nem üti meg a mértéket.
Olyan helyeken, ahol a sajtó szabad, a kormány nem ismételgeti kényszeresen minden fórumon, hogy sajtószabadság van. Miért tenné? Ahol sajtószabadság van, ott a sajtó szabadsága természetes dolog. Észre sem lehet venni; mint a jó fasírt, ami észtevétlen válik a fasírtság mibenlétének zamatos etalonjává. Ahol a kormány minduntalan vállon veregeti magát a sajtószabadság miatt, ott biztosak lehetünk benne, hogy állott a hús, ízfokozókkal és színezékekkel keverik,és sózzák, két marokkal sózzák a végtelenségig, hogy ne érződjék a stichje, hogy elálljon még negyednapra is. Bár a szép, színes hirdetésekben egész fasírtszerű.

34-35. oldal

>!
kratas P

A házunkból valaki kifelejtette az elzárócsapot, ezért lemászom a mély, nedves és sötét vízaknába, leszedem a csőről a télire ráburkolt pokrócot, arrébb teszem az aknában lakó dagadt varangyos békát (pofáján határozott idegenellenes grimasz), a béka lepisálja a kezemet, a főcsap beragadt. Felmászom, csőfogó, lemászom, a béka megint rossz helyen van, arrébb teszem, lepisál, a csőfogóval elzárom a főcsapot, visszamászom, irány a konyha, a csőfogót persze az aknában hagytam, mászás, béka, pisa, meg is vagyunk.
Negyedóra anyázás, veselkedés, és leszerelem a csapot – közben üvöltve előadást tartok róla, hogy legalább kéthetes vízhiányra számítok, mert ez egy kalap szar, az Ildi visszaüvölt, hogy akkor hívjak ki egy normális embert, aki megszereli, a Flóra üvölt, hogy nem hallja az üvöltésünktől az üvöltő tévét, ezt mi így szoktuk.
A csap romokban hever, minden apró iznikje és biszbasza rozsdás és rohadt; sebaj, van vagy öt hasonló csapom a bomlás különféle fázisaiban, betétek, telepek, össze-puzzle-özöm egyet, biciklibelsőből tömítéseket vágok, egész jónak tűnik, már, ugye, magamhoz mérve, nem a mindenséghez. Felszerelem, akna, béka, kimászom, ömlik. Megint akna, béka (honnan a fenéből van ennek ötpercenként ennyi pisája? itt sörözik lenn, tök egyedül?), elzárás, átszerelés, kinyitás, a békát most már lábbal tolom arrébb, a cipőmre pisál, bemegyek, a macskák fújnak, a Bogár megpróbálja lenyalni a cipőmről a békapisát, én mindig mondtam, hogy a macskáknak több eszük van.

98-99. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Parti Nagy Lajos: Fülkefor és vidéke
Makk Attila: Kaleidoszpók
Vavyan Fable: Kedves, mint egy kéjgyilkos
Maros András: Befutunk
Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak
Christopher Moore: Biff evangéliuma
Shalom Auslander: Rabbik és gojok
Jorge Amado: Csodabazár
M. C. Beaton: Agatha Raisin és a halálos tánc
Dai Sijie: A Di-komplexus