Budapest ​romokban (Bűnös Budapest-ciklus 4.) 195 csillagozás

Kondor Vilmos: Budapest romokban Kondor Vilmos: Budapest romokban

1946 emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel: halottak bukkannak fel körülötte, élők tűnnek el, miközben a rendőrség egyre-másra tartóztatja le Budapest legismertebb bűnözőit, akik ahányfélék, annyiféle bűnért felelnek, mégis van egy közös vonásuk: bűnös módon szerzett pénzük szőrén-szálán eltűnt. Gordon az eltűnt pénzek nyomába indul, nyomozásában pedig egy fiatal amerikai katona szegődik társául.

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

>!
Libri, Budapest, 2017
400 oldal · ISBN: 9789634333128
>!
Libri, Budapest, 2017
400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634332619
>!
Agave Könyvek, Budapest, 2011
272 oldal · ISBN: 9786155049378

1 további kiadás


Enciklopédia 7

Helyszínek népszerűség szerint

Andrássy út 60., Budapest


Kedvencelte 7

Most olvassa 8

Várólistára tette 44

Kívánságlistára tette 46

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Archibald_Tatum>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Miért nincs magyar krimi?
Természetesen a kérdés arra vonatkozik, hogy miért nincs a kriminek egy olyan tételesen számba vehető jellegzetességekkel bíró alfaja, amit magyar kriminek nevezhetnénk.
Miért nincs japán krimi?
Ez már érdekesebb kérdés. Főleg a nem magyaroknak. Ugyanis japánban rengeteg krimit írnak, sokból filmet is készítenek, jó filmeket is. Amiket érdekesebbnek tartottam, azok misztikumba hajló történetek voltak bizarr karakterekkel. De ebből nem volt sok, valószínűleg kevés ennyi ahhoz, hogy egy nagy irodalom talaján a krimi önálló alfaja fejlődjön ki. Meg van itt még valami, ami hiányzik.
Mert miért van angol, amerikai és skandináv krimi?
A könyvbe foglalt történetek absztrakciók. Az emberi elme számára felfoghatatlanul bonyolult világot „leképezik”, fogyatékos érzékelésünk és icipici agyunk miatt egyszerűsíti, eközben átértelmezi a világot. A krimi alaphelyzete az, hogy történik valami, jellemzően egy, esetleg több gyilkosság, megbomlik a világ erkölcsi rendje – ezt a rendet kell helyrebillenteni. Ezt az eseménysort helyezik el időben és térben, vagyis valahol és valamikor játszódik a történet.
Érzésem szerint ebben a „díszletben” áll a titok: a 19. századi Anglia, a 20. század közepi-végi Egyesült Államok és a 20. század végi, 21. eleji Skandinávia nem önmagukban léteznek, hanem egy-egy idea épült rájuk. Ezeket az országokat és területeket mintának tekintették ill. tekintjük. Nem csak a „valóságáról” van itt szó, hogy adott esetben ez és ez az intézmény ott jobban működött vagy működik, hanem hogy hogyan látják azt az ott élők és a világ többi része. Vagyis volt és van bennünk egy elképzelés ezekről a területekről, és egy történet játéka hihető számunkra: itt egy gyilkossággal megbomlik az erkölcsi rend – mert van bennünk egy vágy az erkölcsi rend után, és ezekre a kultúrákra rá tudjuk vetíteni – és ha elkapják a gyilkost, akkor ez a rend helyreáll. A hobbinyomozó kisasszony, úriember, pap, a kiégett magányos farkas vagy a magánéleti problémáit megoldani képtelen átlagember-nyomozó pedig nyilván olyan – kicsit eltúlozva használva a szót – archetípusok, akik kijegecesedtek a kísérletezgetések folyamán. (Tegnap olvastam valamit, abban volt többször is ez a „kijegecesedik” ige. Még Jókaitól tanultam, otthon nem mondtunk ilyet. Kúl ige.)
Oroszország vagy a Szovjetunió, Japán és Németország, annak ellenére, hogy nagy irodalmakkal bírnak, soha nem hordoztak ilyen ideát. Magyarország sem, természetesen. Ezeken a területeken soha nem volt meg ez a sejtésem szerint alapkövetelmény ahhoz, hogy a krimi önálló alfajjá váljon.

A rövid kitérő után máris eljutok ehhez a könyvhöz.
1946. június 9-én az Oktogonnál lelőnek egy szovjet katonát. Ez egy érdekes dolog, ebben a formában szokatlan, kíváncsivá is teszi az embert, mi lehet a hátterében – de egy pillanatra sem támadt az az érzésem, hogy itt összekuszálódott volna valamiféle erkölcsi rend. Már csak azért sem, mert a város lerongyolódott, a közrend nem épp tökéletes, és az állam vagy valami ahhoz hasonló szerveződés egy sajátos jogfelfogást követ, vagyis félúton vagyunk a káosz felől valami rendezettség irányába. Tegyük fel, hogy kinyomozzák, ki lőtte le a katonát. Mi van akkor? Valószínűleg egy újabb alig törvényes eljárás, ha egyáltalán, és a vége nem szolgál semmiféle erkölcsi elégtétellel. Ez az idő és ez a hely alkalmatlan díszlet egy krimihez. (Még akkor is, teszem hozzá, ha elfogadom, hogy van „történelmi krimi”. Ugyanis ennél is fontos, hogy meglegyen a képlet, higgyük el, hogy itt az erkölcsi világrend a tét. A 18. századi Amszterdamról ezt el lehet hitetni, az 1946-os Budapestről nem.)
Nem tudom, hogy erre érzett-e rá a szerző, de tény, a nyomozás kisiklik. Elég hosszú ideig nem is tudtam, mi itt a tét, ez az eredeti gyilkosság elsikkadt. Erkölcsi értelemeben is, hiszen állandóan kegyetlenkedésekről és a szó klasszikus értelmében vett törvénytelenségekről értesülünk, és technikai értelemben is, mintha egy krimiben a nyomozó félretenné az ügyet, mert a politika uralta játszmák érdekesebbek. Elég gyorsan világossá válik, hogy ez nem egy krimi, hanem rejtély utáni kutakodás. (Egészen árulkodó ilyen tekintetben a könyv vége.)
Az a helyzet, ha krimiként kéne értékelnem, kb. egy csillagot adnék. Ha egy rejtély megoldása a tét (ez tk. klasszikusan a kiforrott krimi elődje, „mystery”, akkor kettőt – nincs kapaszkodó a rejtély megoldásához, már ahhoz képest, mi a megoldás, vagyis valami rejtélyt akar a hős felfedni, de nekem (hangsúlyozom: nekem) nincs ahhoz elég csali elszórva, hogy érezzem a tét nagyságát. Ez a Gordon meg talán az előző részekből derül ki, miért olyan személyiség, amilyen, nekem egyszerűen egy hard boiled fickó egy olyan környezetben, ahol lehetetlen ilyennek lenni.
Viszont van ennek az írásnak pár nagy pozitívuma.
Egy: az atmoszféra. Azt a ’45-46-os káoszt nagyon plasztikusan jeleníti meg. Kettő: a nyelvezet, a stílus hozza a jobb szórakoztató irodalom átlagát. (Mondjuk, igen magas szinten beszélnek benne magyarul a nem magyar anyanyelvűek, és ehhez képest valószínűtlen hibákat követnek el.) Három: biztosan elmondták már máshol, nem tudom, és biztosan nem is állítom, de az az érzésem, nagyon jól használja fel a történelmi tényeket, eseményeket, alakokat a szerző. Négy: ebből következően felkelti az érdeklődést az olvasóban a kor iránt. Öt: olvasva különféle visszaemlékezéseket és önkéntelenül is követve a napi politikát, hihetetlenül jól kezeli az érzelmeit, nem feslik föl a szöveg, nem kommentál jobbra vagy balra (vagy én nem vettem észre). Hat: ez talán tőlem meglepő lesz. Ez a főhős képvisel valamit, nevezetesen az emberi fajt (a szó erkölcsi értelmében), egy az embert maga alá gyűrő időszakban. Ez természetesen következményekkel jár, főhősnek is vannak különböző eü. problémái. Végül is ezt a könyvet, ha jól tudom, sokan megvették és olvasták, népszerű, és ha már, mondjuk, egy kamasz éppen követendő mintát keres, akkor ez a Gordon nem rossz választás. Egyáltalán, ez a Gordon egy demokrata republikánus öklözettel, egy olyan típus, akire a demokráciának nevezett rendszert építeni lehet. Szóval, ilyen értelemben van itt „üzenet” is, ami, ha jól értem magam, egy szórakoztató irodalomba sorolt könyvnél megbocsájtható.
Ezeket átlagoltam.

6 hozzászólás
Gregöria_Hill>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Olvastam a a megosztó értékeléseket, én most azt a tábort erősítem, akiknek nagyon tetszett.

Szerintem 1946-ot nagyon nehéz érzékletesen bemutatni, az egy komplett őrült, nem épelméjű politikai káosz. szovjet és amerikai állomásozó csapatokkal, még a kert végében lévő háborúval, még leomlott hidakkal, ahol szó szerint takarítani kell, lapátolni meg hullákat és bombákat kiemelni, meg sok áldozattal, megtépázott családokkal, miközben van ez a politikai nyomás is, ami sok-sok ember számára nem is nyomás 1946-ban, hanem igazságszolgáltatás, megkönnyebbülés, nagyon-nagyon-nagyon relatív az igazság, nagyon agresszív a bírálat, nagyon sok a haszonleső és a háborús nyerészkedő, és nagyon sok a tévedés és a könyörtelenség. És én azért eléggé féltem, hogy úgy mondjam, vágtam, mi volt a helyzet, lehetek-e én is egy tévedés, vagy ha bevisznek, elgondolkodva találok-e valamit a saját múltamban, akár itt, a hsz-ek között, ami bizonyít? Úgyhogy annyira rossz azért nem lehetett a regény.
Krisztina mellékszál ezúttal, remélem, később visszatér.
13. fejezet egy érdekes.
A fegyvereket nem ismerem, így engem nem annyira zaklatott fel, hogy Kondor pontosan vagy pontatlanul írta le őket, és valszeg nem is innen fogom rosszul megtanulni. Közben meg véletlenül pont annyi Chandlert olvastam, hogy az nekem meg se kottyan, hány gyomorrúgás után képes még a rendíthetetlen főhős teljesen hiteltelenül lábra állni. Noir!

4 hozzászólás
ppeva P>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Eleinte azt hittem, az a gondom a megértéssel, hogy viszonylag rég olvastam az első két részt, a harmadik meg ki is maradt. De nem ez volt a baj.
Egyrészt sokáig fogalmam se volt róla, mi után nyomoznak. A legvégén is maradtak bennem komoly kérdőjelek.
Másrészt amennyire „otthon voltam” az első két résznél a környékem utcáin, most bizony volt egy rész, ahol KV szabályosan eltévedt, vele együtt (majdnem) én is.* Lehet, hogy ez keveseknek fontos, bár a könyvtári könyvben egy előttem olvasó ezt a részt szintén nem tudta értelmezni… Volt pár apró egyéb eltévedés is: Gyurka telefonált Gordonnak, hogy majd Jenőnél találkoznak, majd mikor Gordon Jenővel találkozik, ő elmondja, hogy ő, Jenő telefonált, mert Gyurka szalajtotta, hogy telefonáljon. Meg Gordon leejti jegyzetfüzetét, amiből ráolvassa a főgonoszra, mi mindent sikerült kiderítenie róla, de nem tudja felemelni, mert fegyverrel kényszerítve kitaszigálják a helyről, de pár perc múlva már újra a jegyzetfüzetéből olvas fel.
Harmadrészt pedig idegesítő volt Gordon legtöbbször már idiótasággal határos „bátorsága”. Tisztára, mint Simon Templar – az ő szokása volt egykor egy szál pimasz mosollyal felszerelkezve behatolni mindenféle szigorúan őrzött objektumba; igaz, ő a végén soha nem pacallá verve távozott. Gordont viszont ellenfelei legtöbbször simán (bár jól összeverve) futni hagyták. De még az Andrássy út 60-ban, egy székhez bilincselve, két életveszélyes verés között is hergeli és sértegeti a kihallgatóit… Meg állítólag a karját/karjait se tudta felemelni, de azért ha muszáj volt, azért mindenfélét csak megoldott vele/velük.
Egyszóval erősen „mesés” volt, nekem sokkal gyengébb, mint a korábbiak.

* „Az Üllői útról a Kiskörútra fordultak, de az Oktogonnál már nem tudtak az Andrássyra felhajtani, mert le volt zárva.” – Nagykörúttal rendben lenne. – Majd: „Gordon azonban intett neki, hogy kanyarodjon be a Csengery utcába, aztán az Almássy téren keresztülvágva döcögtek az Erzsébetváros macskakövein egészen a Király utcáig, amelyen áthajtva Zeker a Hegedűs utcába akart bekanyarodni a Lövölde tér felé.” – ez akkor még jóval az Oktogon előtt volt, ráadásul a (Nagy)Körútról nem lehet csak úgy bekanyarodni a vele párhuzamos Csengery utcába. A Lövölde tér felé a pedig Király utcára kellene bekanyarodni. De legalább ismét felidézhettem, mi volt régen a Szófia utca neve: Kemniczi utcza, majd pedig Hegedűs Sándor utca. :)

1 hozzászólás
dagikám>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Ez most nem jött be annyira,mint az előzőek. Zavaros és homályos volt maga a történet és a szemelyek közötti kapcsolat. Hiányérzetem volt az egész könyv olvasása alatt és néhol elég primitív volt, de a stílusa még mindig magávalragadó.

DaTa>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Kondor Vilmos regényciklusának első része olyan szinten beszippantott, hogy januárban el is olvastam az első három kötetet. A legelsőért rajongtam, a másodiknál már fel-felmordultam, a harmadikat pedig kifejezetten untam. Eleve én elég hajlamos vagyok megunni, elunni dolgokat viszonylag gyorsan, ezért is félek belekezdeni bármilyen regény- vagy filmbéli sorozatba, szóval a negyedik rész előtt tartottam itt bő fél év szünetet. Hátha az segít, hátha újra elkap az a varázs, az az atmoszféra, ami az első kötetet annyira áthatotta.

Hát nem segített. Szerintem kb. egy hét múlva arra se fogok emlékezni, mi volt a nagy nyomozás lényege, unalmas, érdektelen, elcsépelt történet, valahogy csak azt érzem, a jól sikerült első két kötet farvizén evezve amolyan tisztességes iparosmunkák már ezek. Van folytatás, ha jól tudom. Majd egyszer az is sorra kerül azért. Leghamarabb újabb fél év múlva. Hátha. A csodákban mindig hinni kell.

Fearzone>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Hogy a viharba csinalja Kondor Vilmos, hogy a multban jatszodo konyvei eles parhuzamot mutatnak a jelen magyar tarsadalommal?
Kulon „felelmetes”, hogy akar a konyvben megemlitett cigarettacsempeszre is nyugodtan rakereshet az ember a neten, es szembesul azzal, hogy valoban letezo szemely volt.
A 13 fejezetre meg mindig keresem a megfelelo szavakat, talan a sokkolo lenne a legmegalkalmasabb.

roganedina>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Kondor Vilmos könyveiben nem tudok csalódni, ebben sem kellett. :) Nagyon jól felépített, érdekes és kellően borzalmas volt. Számomra hozta a kor hangulatát, de mindemellett élvezetes olvasmányt nyújtott. Egy idő után maga a nyomozás már kevésbé érdekelt, mint a történelmi környezet, amibe bele lett építve. Mindenképp olvasom a folytatást is! :)

kolika>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Ez a kötet nem annyira csúszott, mint a korábbiak. Történik egy gyilkosság, de a kötet nem éppen erre koncentrál, sokkal inkább a háttérben mozgó mocskos pénzeknek próbál utána járni. A pénz nyomában nem rózsaszín álom jár, hanem sokkal inkább korrupció, zsarolás, gyilkosság. Az Andrássy út 60-ban folyó tevékenységeket testközelből tapasztalhatja meg a főhős. Kicsit csalódás, hogy mi oka volt a nagy pénzmosásnak. Azt hittem, hogy valami érdekesebb, emlékezetes okra látunk rá.

Balázs_Erőss>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Hmmm… Bár elég sok idő eltelt az első két rész elolvasása óta (a haramadikat pedig meg se tudtam szerezni), de ennél lényegesen igényesebb párbeszédekre és történetekre emlékszem.
Apropó, történet. Az utolsó 50 oldalon derült ki számomra, ki vagy mi után is nyomoz Gordon, meg az amerikai haverja.
Tipikus negyedik rész, olvastunk már ilyet, ez sem sikerült, mint oly sok hozzá hasonló.
Ez bizony felejtős.

Frank_Spielmann I>!
Kondor Vilmos: Budapest romokban

Jó látni, ahogy kötetről kötetre lesz egyre fifikásabb krimiíró ez a Kondor. És mégse úgy, mint a többiek, nem használ olcsó fogásokat, a legmegdöbbentőbb dolgokat egész egyszerűen a történelemkönyvekből veszi.

Most az elején kissé posztmodernül éreztem magam, úgy ugráltunk az időben össze-vissza, hogy csak na. 1946, vissza egy évet, megint 46, megint 45… 15 nappal előbb, stb. Végül normalizálódott a helyzet, de nagyjából a 100. oldalig nem jöttem rá, mi után is megy Gordonunk.

Egyre durvábbak a kötetek, ahogy egyre durvábbá válik a történelem (talán 1944-ben durvább volt, de arról nehéz lenne regényt írni), 1946-ban már itt vannak az oroszok, sokmindent elloptak már, megerőszakolták a fél országot, és már felszabadítóként ünneplik őket. Látszólag a kisgazda Tildy építi a demokráciát újjá, de ő ’46-ra már csak egy bábfigura, a kommunisták már szétverik a kisgazdapártot, és ami azt illeti, a többieket is, hogy aztán egy évvel később sokrétű választási csalással nyerjenek, és 42 évig ott maradjanak.

Az, hogy a szovjetek kezdettől fogva úrnak érzik magukat, egyértelmű, ezek a játszadozások, csalások is csak a látszat kedvéért vannak, hogy azért mégis, a nép saját maga akarta a szovjet mintájú rendszer bevezetését.

Még itt vannak az amerikaiak, ez a nagy fellélegzés, inkább maradtak volna ők, mint a ruszkik, de hát ennek már annyi. A végén láthatjuk, hogy mégse annyira jó, a Harmadik Birodalom támogatta a Szovjetúniót, a Szovjetúnió a Harmadik Birodalmat, és a szovjetekkel pedig az amerikaiak is szövetkeztek a háború alatt. Magyarország meg csak áll, és nem mer beleszólni a felnőttek vitájába, pedig hát őróla vitáznak.

Egy ilyen országban szükség van útlevélre, ideje elmenni Nyugatra, aztán majd tíz év múlva (1946+10) még nagyobb tömegek fognak beszállni abba a bizonyos vöröskeresztes teherautóba. Mostanában megint tömegek mennek el, pedig még be se jöttek az oroszok. Úgy látszik, megtanultuk, egyedül is tudunk már diktatúrást játszani. No mindegy, Gordon már 114 éves lenne, szóval ilyen kötet már nem lesz.

Izgulós fajta vagyok, de csak úgy csöndben izgulós, sokszor tudom, hogy mi lesz, meg az egyértelmű, hogy Gordon megint túléli, na de hogy addig mi történik, ugye… Azért mégis, szeretek izgulni, tehát izgulok. Most meg muszáj volt, meg bizonyos szereplőket csúnyábbnál csúnyább helyekre elküldeni. (Oda.) Franc gondolta volna, hogy 1946 durvább volt, mint a Horthy-korszak. Pedig tényleg, ezt nem Kondor találta ki.

Nagyszerű ez az ürge, valószínűleg a kisujjában van a Romsics-féle magyar huszadik század, és a többi, specifikusabb könyv is. Örülök, hogy ír, ez már kellett. Nem áll senki oldalára, hacsaknem Gordonéra, aki pedig szintén csakis a saját (és Krisztina) oldalán áll.

Magyar történelmi hard-boiled krimi, jó kis humorral, néha pörkölttel vagy törköllyel fűszerezve: ez kell, ez unikum. Micsoda fantasztikus ország, vonok vállat.

10 hozzászólás

Népszerű idézetek

Light_House>!

– Van tojásuk? – kérdezte Gordon halkan.
– Van, kérem. Nem túl nagy, nem túl olcsó, a sárgája is halovány, ad absurdum sápatag, viszont tojás. Tyúk tojta. Ellentétben a tojásporral – bólintott –, mert azt nem tudjuk, hogy ki tojta. Én speciel a tyúkról vagyok a legkevésbé meggyőzve.

Aurore>!

– Kávét hozhatok? Első főzés.
– Friss zaccból?
– A legelső főzés, igaz van benne cikória, de hát miben nincs?
– Hozzon azt is, Oszkár. Meg a lapokat.
– Olyan korán tetszett jönni, hogy csak a tegnapiak vannak meg.
– Semmi baj – legyintett Gordon. – Lassan mindegy lesz, mikori az újság.

269-70. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kávé
8 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– Voltak régen olyan törvények, amik büntették a népirtást? Vagy az emberiség elleni bűncselekményeket? – firtatta Zeker.
– Nem – sóhajtotta Gordon. – Nem voltak.
– Amikor elkövették, amit elkövettek, nem tiltotta a törvény, amit tettek, igaz?
– Igaz.
– Akkor olyan törvények alapján ítélik őket halálra, amiket utólag hoztak.
Gordon bólintott.
– Akkor a törvény visszamenőleges hatályú. Ilyen pedig nincs.

69. oldal

2 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

Hiába jön ez a Bogart a Casablancában azzal a csinos kis svéd nővel, meg azzal a bájgúnár cseh ellenállóval, Cagney és figurája örök.

95. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Humphrey Bogart
5 hozzászólás
Tom_mester>!

– Döncikém, fohászkodjon inkább a generalisszimuszhoz, vagy Vorosilovhoz. De ne az édes istenhez, mert az errefelé nem járja.

Tom_mester>!

A csapos lassan már válaszolni sem tudott, de Gordon még faggatta, hogy mi az orosz neve.
– Igor. – bökte ki végül a férfi.
– Igor?
– Vagy Iván. Nem Igornak vagy Ivánnak hívnak minden oroszt?

29. oldal

4 hozzászólás
Frank_Spielmann I>!

– A fiúk nem engedték, hogy velük játszunk. Ezért találtuk ki.
– Mit játszottak?
– Nyilasverőst.
– Már megint?

50. oldal

Dénes_Gabriella>!

– Mást is olvashatna azok helyett – mutatott Krisztina az éjjeliszekrényen álló könyvekre.
– Mi a baja velük?
Cowboyregények?
– Westernek – javította ki Gordon. – Grey, L'Amour, Haycox és Raine. És mi a baja, hogy ezeket olvasom? Olvassak Gorkijt? A Könyvnapra megjelent. Solohovot? Steinbecket? Hemingway-t? Márait?
– Máraitól semmi baja nem lenne.

Négy

Kapcsolódó szócikkek: Makszim Gorkij · Márai Sándor
Leilaa>!

Amikor a harcba mégy, már halott vagy.

Tizenhatodik fejezet


A sorozat következő kötete

Bűnös Budapest-ciklus sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Baráth Katalin: A türkizkék hegedű
Cserhalmi Dániel: Csengőfrász
Benedek Szabolcs: A vérgróf
Szabó Tibor Benjámin: Az első küldetés
Csabai László: Szindbád, a forradalmár
Szabó Tünde: Rácsok
Szántó Dániel: Revans
Frei Tamás: A megmentő
Kovács András Péter: Multigáz