Mire ​jó a rosszfiú? (Mire jó a rosszfiú? 1.) 530 csillagozás

Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Mi a közös Ashtonban és Lucában? A világon semmi. Igaz, gyerekkorukban elválaszthatatlan barátok voltak, de évek óta szóba sem állnak egymással. Lucából azóta agyontetovált rocker srác lett, aki tesz rá, mit gondolnak róla a menők a suliban, a lányt viszont egyedül a népszerűség érdekli. Amikor Ashton helye meginog a gimis tápláléklánc csúcsán, dühítő módon Lucára szorul, aki persze egyáltalán nincs oda az ötlettől, hogy kisegítse az elkényeztetett pomponlányt − pláne úgy, hogy a pasiját kell alakítania!
De ahogy egyre több időt töltenek együtt, és egyre több régi sérelmet tisztáznak, már nem az a kérdés, hogyan viseljék el egymást, hanem hogyan tartsák távol magukat (na meg a kezüket) a másiktól.
Talán mégis van bennük valami közös…

Eredeti megjelenés éve: 2012

Tagok ajánlása: 14 éves kortól

A következő kiadói sorozatban jelent meg: LOL-könyvek

>!
Móra, Budapest, 2016
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634155508 · Fordította: Kulcsár Júlia
>!
Móra, Budapest, 2016
320 oldal · ISBN: 9789634152545 · Fordította: Kulcsár Júlia
>!
Móra, Budapest, 2015
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631198560 · Fordította: Kulcsár Júlia

Kapcsolódó zóna

!

LOL könyvek

198 tag · 37 karc · Utolsó karc: 2019. augusztus 28., 07:51 · Bővebben


Enciklopédia 5

Szereplők népszerűség szerint

Luca Byron · Ashton Summers · Oliver Carson · Eddie Cavallari


Kedvencelte 59

Most olvassa 39

Várólistára tette 135

Kívánságlistára tette 136

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Mrs_Curran_Lennart P
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Az eredeti cím – Impossible – jobban tükrözi a történet lényegét. Lehetetlen, hogy mérgelődés nélkül végig olvassam, lehetetlen, hogy Ashtont megkedveljem. Ez a csaj annyira buta, hogy az összes szőke csajos poént alkalmazni lehetne rajta. Önző, hiszékeny és durva.
Luc pedig nem rosszfiú, hanem rocker. Gitáros egy zenekarban. Az alapötletben sincs semmi extra, gyerekkori barátok, aztán ki nem állhatják egymást. Mondjuk Lucat megértem. Ash külsőségek után ítél, plusz a menő barátnője befolyása alatt áll.
Ami tetszett spoiler
A baráti társaságban is találni sztereotípiákat:a bunkó, de menő focis, aki a csajok kedvence, a kétszínű fúria, a kocka, az áruló barát. Nem is lepődtem meg, amikor minden napfényre kerül.
Csak a kihívás miatt szenvedtem végig. Ha egy jó kis ya-t akartok olvasni, inkább ne ezt válasszátok! Nem csodálom, hogy ennek a sorinak a többi részét nem jelentette meg a kiadó.

>!
AniTiger MP
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Összességében annyira meg akarom fejelni Ashtont, hogy arra nincsenek szavak. Ezt az üresfejű libát a csajt a rocker csajszi helyében már az első megszólalásakor agyonvertem volna valamelyik srác gitárjával vagy bármivel a garázsban. A történet tucatsztori és teljesen érdektelen, mégis kedveltem Lucát, bár hozzátenném, hogy rajta kívül mindenki unszimpatikus volt.

A történet unalmas: nem adott semmi újat, nem sikerült mosolyt csalnia az arcomra és egy teljesen sablonos ifjúsági love story volt. Tömény giccsparádé minden romantikus része, az összes bonyodalom sejthető volt, minden fordulat kiszámítható.

Egyetlen dolog húzott fel még nagyon: rossz az üzenete. spoiler

Bővebben (klisé klisé hátán):
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/07/komalkant-…

>!
Móra, Budapest, 2015
314 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789631198560 · Fordította: Kulcsár Júlia
>!
LoveRosie
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Jajj!

A 44. oldalon félbehagytam! Ashton Summers (akinek még a neve is ilyen szuperfantasztikusanultramenci) egy buta liba. De tényleg. Képzeljetek el egy brutálisan sötét lányt, aki pompomlánykodik, és a barátjának akarja Oliver-t, aki bár nem a legnépszerűbb focista, kétség kívül a leghelyesebb. És a drága focistát el szeretné hívni egy lány, akinek Ash szerint esélye sincs, mert a csajszi dagi, és egy dagi lány plusz egy focista nem lehet együtt, mert a pasasnak Ash-sel kell lennie. (Lásd: Ash a pompomlányok vezető emberkéje – Oliver pedig a focisták fő… Valamilye. Mindegy.)

Na, én itt hagytam abba. Jó olvasást kívánok mindenkinek!

14 hozzászólás
>!
DarknessAngel
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Szenvedés. Ez ez egy szó mindent elmond a könyvről. Szenvednek a karakterek és az olvasó is, de még milyen sokat.
Ashton a leghülyébb, legbeképzeltebb, leggonoszabb, legnyávogósabb drámakirálynő, akiről olvastam. Az iskolában mindenkit lenéz, mert csak a focisták és a pomponlányok a menők… tiszta klisé az egész, de a legrosszabb fajtából. A csaj egy hülye ribi, aki kihasználja a régen legjobb barátját, azért, hogy újra menő legyen, de jaj, csak nem egymásba szeretnek a végén?!
Amúgy Luca is egy tiszta idióta. Utálja Ashtont, még párszor jól be is olvas neki, később viszont már magát hibáztatja, hogy azért nem kellett volna, ilyen durvának lennie. A francokat nem! Megérdemelte. A kis Ashy csak elsírta magát, és Luca már futott is, hogy a karjaiba vegye, vigasztalja és saját magát okolja mindenért.
Szóval nem, nem tetszett. Minden tiszta nyál, és tiszta giccs, a szerelmi vallomásoknál legszívesebben sírtam volna, annyira gagyi volt az egész. LOL könyvhöz képest egyszer sem nevettem. Legalább annak örülök, hogy hamar vége lett.

9 hozzászólás
>!
Csakegyolvasólány
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Ashton Summers teljesen kikészített. Egy elkényeztetett, kihaénnem lány, aki csak magával, a népszerűséggel és Oliverrel törődik. Nincs előtte akadály, átgázol mindenkin. Ez volt az első benyomásom róla és körülbelül a könyv feléig nem is tágítottam ettől. Viszont, ahogy alakultak az események, úgy fogtam fel viselkedését. Bár, nem vált kedvenc karakterré, hiába is változott meg a könyv végén. Az a sok elkövetett bűnt, amit ártatlanok ellen elkövetett, főleg Ellyn és a beképzeltsége kiütötte nálam a biztosítékot.
Viszont Luca…Nem tudom, nekem ő a kedvencem ebből a történetből. Ő csak azért tette minden ezt, hogy feldolgozzon egy bizonyos esetet. A bánat érzése maga alá szorította. Azonban mindenkivel kedvesen viselkedik, kivéve a nagymenőkkel és Ashtonnal. Barátai számíthatnak rá (jó, igaz, kissé rossz barát volt, amikor elhanyagolta Ashy-t). Ám, mindent kompenzált, amikor segített a lánynak.
Mindezek negatív és pozitív pontok alapján, csak egy hármas csillagot érdemel tőlem. Igaz, jó volt olvasni, meg kell hagyni kicsit szórakoztató, főleg Ashton-Luca civódásai, de rengeteg negatív rész is volt benne, ami nem igazán nyerte el a tetszésemet.

>!
MVivien
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Erre a könyvre, már nagyon kíváncsi voltam. De ez nekem, nem tetszett.
Így, hogy elolvastam a könyvet, egyáltalán nem értem a címet. Luca, mint rosszfiú? Luca egy nagyon is jó fiú (talán kicsit túl jó is).
Azt sem érrem hogy ez a könyv miért LOL-os? A LOL-os könyvek viccesek, nos nekem ez a történet nem volt vicces.
A történet sablonos volt, de ezzel nem lett volna nagy baj, mert szeretem az ilyen történeteket, de az viszon egyáltalán nem tetszett, hogy spoiler Az viszont tetszett, hogy váltott szemszögből olvashattunk.
Luca-t nagyon kedveltem az elején, a végére viszont már sok, volt. Ashy-t egyáltalán nem sikerült megkedvelnem.
Ez a könyv nekem összeségében nem tetszett, nem hiszem hogy valaha is újraolvasom.
LOL-os könyvet viszont biztosan fogok még olvasni, mert ettől a köynvtől és az előzőtől eltekintve nagyon szeretem őket.

>!
pöttyös
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Ahhahahahhha, hát ez iszonyatosan borzasztóan szörnyű volt. Csak az ezerszer átkozott jó szívem miatt nem adok két és fél csillagot, egy hármaskát megérdemel, Kettő lett, mert mocsok vagyok! :DD de csak azért, mert voltam olyan hülye rettenthetetlen, hogy befejeztem ezt a könyvet.
Mert a történet szörnyű, nem is tudom elégszer hangsúlyozni. Adott a főhősnőnk, Ashton Summers, Ashy (ez egy külön oldalt érdemelne, hogy mennyire hányhatnékom van a becézés becézésétől, meg amúgy is annyira rosszul hangzik szerintem az Ashy), aki egy elkényeztetett, buta liba, akinek csak a külső fontos, és magas ívből tojik mások szükségleteire vagy lelki világára. Az egyéniséget lenézi, sőt kíméletlenül megalázza azokat, akik kicsit nem olyanok, mint a menők. A menők körébe természetesen csak a pomponlányok és focisták tartoznak, az okosak és tanulmányi versenyen szereplők, vagy remek zenészek, más művészek NEM, Isten ments! Ashy már a könyv legelején elásta magát a szememben, amikor az iskola udvarán kávéval leöntötte egy szerinte tutiraállatira nem menő lány világos blúzát kávéval. Ha engem locsolt volna le, biztos megszaggattam volna, hogy jön valaki ahhoz, hogy szándékosan tönkretegye más valaki magántulajdonát?!
De vonatkoztassunk el az én erkölcsi mércémtől. Itt a másik főhősünk, Luca (aki fiú, nem leány :D), aki eleinte szimpatikus volt, főleg mert egyenesen Ashton szemébe mondta, hogy mennyire gerinctelen divatmajmoló érzéketlen hülye picsa gonosz tőle, hogy így viselkedik másokkal, pedig Luca sem tartozik a menők klikkjéhez.
És itt az első (vagy sokadik?) klisé, mely szerint Ashy ki akarja használni, azaz szépen mondva alkut akar kötni a sráccal, hogy visszafogadják a menők klikkjébe.
Nem is ecsetelném tovább a történteket, nem szeretném felidegesíteni magam.
Az első fele a regénynek nem volt olyan rossz, főleg Ashton és Luca csipkelődései miatt, de ami után azok ketten spoiler, azt hittem, lefordulok az ágyamról.
Mert innentől kezdve elszabadul a pokol. Hol cukros-gezemicés nyáltengerbe fordul a történet, hol szétcincálják egymást féltékenységükben, van egy kis drámai eksön spoiler, majd végül szegény Luca agyát is felzabálja az Ashy-féle ahhahhutálavilágszarvagyokutálokmindentszendvedjünk!! vírus, ami ezerszer veszélyesebb, mint az ebola vagy bubópestis vagy szifilisz. És hogy nehogy vergődés nélkül maradjunk, az utolsó pártíz oldalon spoiler , annyira izgis.
De megtörtént :'( , nincs mit tenni. Ezt ellensúlyozandó az utolsó lapokon spoiler hát igen.
Elnézést a trágárságért, nagyon belendültem, pedig igyekszem megválogatni az olvasmányaim, de most nagyon megszívtam.
Ja igen, még egy dolog: a „fürcsis dolog”, mert én már csak így mondom, szóval e dolog kapcsán kell megemlítenem egy igazán vicces dolgot. Ashünk egy cicalány, szurkoló menő csajszi, de spoiler egy esemény kapcsán a szerzőnek meg kellett mutatnia, hogy mégsem teljesen az, hanem van benne egy vonóval a vagányságból is. Ezért kimondatja (nyálas és gagyi helyzetben) Luca-val, hogy a lány kedvenc kajája egy tonhalas-mustáros-hagymás-taknyos gusztustalan szendvics. Muhaha, jól bezabál a nő, és büdös lesz a szája, végre valami reális esemény, nem csak a tökéletes Ashy sziporkázik – gondoltam magamban. Ehelyett, ezt muszáj leírnom, kicsi spoiler lesz spoiler. Sírt a lelkem, hogy kimaradt a fiatalkoromból egy hagymaszagú, de jóllakott Ashy. :(
Most már tényleg befejezem, besokalltam. :D
A húgom most kezdi el olvasni, nagyon remélem, hogy utálni fogja a könyvet, remélem, van ennyi ízlése. Bár a kezdő reakciója tetszetős volt:
„Aaaajj, Eszti, hogy lehet egy lánynak ilyen nevet adni, hogy Kance? Az olyan, mint a kanca…” :DDD
Ja, és muszáj leszek mégis csak 2 csillagot adni, ez van. Ha Ashy lehet bunkó, én is lehetek az.

13 hozzászólás
>!
Vivi_
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Igazából semmi extra nem történik a könyvben, azon kívül, hogy a szereplők közötti kémia remekül működik. Minden Lol-könyvet egy kicsit imádok, nem tudom miért, valahogy késztetést érzek rá.

Mindig is szerettem az olyan sztorikat, amikor a főszereplők bunkóznak egymással, aztán pedig várod a nagy bummot, hogy mikor törik már meg a jég. Itt is így történik, csak annyit sajnálok, hogy Ashton, a főhősnőnk enyhén szólva irritált. Tipikus buta libának formálta meg az írónő, akinek csak a népszerűség, a népszerű pasi megszerzése a fontos. Hát az elején, amikor olvastam az ő szemszögét, azt hittem abbahagyom.

Aztán jött Luca, aki az én szívembe is belopta magát. A Lol-pasik közül Grayson és Luca a favorit, az biztos. Tényleg, annyi klisé megtalálható benne, de nem tudom, valamiért kellenek az ilyen könyvek is, ha csak kikapcsolódni szeretnél.

>!
Doreen
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Tele van klisékkel az egész könyv. Nincs benne semmi egyedi, de tényleg.
Kezdjük Ashtonnal. Egy beképzelt pomponlány, aki bárkinek ártani tudna, hogy a népszerűségi létra tetejére kerülhessen. Ezt pedig úgy akarja elérni, hogy felhasználja Lucát, hogy legyen a kamu pasija. Így majd a menő focista srác féltékeny lesz és meg akarja szerezni magának. Aki egy hatalmas kőbunkó.
Luca pedig egy rockersrác, akit nagyon nyominak tartanak, majd hirtelen népszerű lesz a pomponlány miatt és mindenki őt akarja majd.
Ashton összeveszik Lucával, miután igazából összejöttek és a végén Luca koncertén kibékülnek. Egy koncert? Most komolyan?
És kérdem én, miért az egoista pomponlány kap happy endet?
Ka-tasz-tró-fa

>!
Orsi999
Komal Kant: Mire jó a rosszfiú?

Sok rossz véleményt olvastam róla, ezért nehezen kezdtem hozzá. Az tény hogy teljesen kiszámítható a történet. Az ablakos rész kicsit a Lola és a szomszédsrác c. könyvre emlékeztetett. Ashton személyiség fejlődése nagyon tetszett, és örültem, hogy a végén összejött Lucával. Gyorsan lehetet olvasni, szinte le se tettem. Nem azt mondom, hogy ez lett a kedvenc könyvem, de egyszer elolvastam és ennyi.


Népszerű idézetek

>!
ƨɔɴом P

– Segíthetek? – kérdezte, és szép kék szeme tágra nyílt a csodálkozástól.
– Lisztért jöttem.
– Mi? (…)
– Mon-dom liszt – ismételtem lassan, szótagolva. – Adj lisztet!
– Mire kell az neked?
– Ki vagy te, a lisztrendőrség?

18. oldal

>!
Hickory

Csak ne vegyen észre! Csak ne vegyen észre!
– Szia, hercegnő! – kiáltotta oda Luca.
Hát ez nem jött be. Még dolgoznom kell a telepatikus képességeimen.

79. oldal, Kilencedik fejezet (Ashton)

>!
ƨɔɴом P

– (…) Hadd beszéljenek az emberek. A szavak nem fájnak.
– Ez marhaság, anya! Persze hogy fájnak a szavak! Téged is bántana, amit mondanak, ha nem töltenéd az egész napot a szobádban a számítógép előtt! Azért maradtál otthon, és találtál ki magadnak egy képzeletbeli világot elképzelt szereplőkkel, mert nem akarsz kilépni a valóságba és szembenézni azzal, amit az emberek gondolnak rólad!

67. oldal

>!
xoxo_ivett

Nem létezik. Az nem lehet, hogy ő az.
– Ööö… Hahó! – szóltam oda bizonytalanul a srácnak. Még mindig nem voltam biztos a dolgomban.
Felállt, és a szám tátva maradt a csodálkozástól. Ó, szűzmáriám! Ez tényleg ő.
Luca Byron állt félmeztelenül a kertünkben, kőkemény hasfalán izzadságcseppek csorogtak. Persze a hasizmait csak ránézésre ítélhettem meg, de igazán szívesen szereztem volna róluk közelebbi tapasztalatokat.

Kapcsolódó szócikkek: Ashton Summers · Luca Byron
>!
Sylvie23 P

– Miért nyírod te a füvünket?
– Csak jó szamaritánus akarok lenni.
– Ja, persze – mondtam. Egy percig se vettem be ezt a stréber dumát. – A magadfajta sátánimádók ezzel múlatják az időt.
Úgy tűnt, Luca remekül szórakozik azon, hogy sátánimádónak neveztem.
– Igen, de csak teliholdkor. Utána megyünk, feláldozzunk egy bárányt, és a vérével…
– Pfuj, undorító vagy! – vágtam közbe, mert nem akartam többet hallani.

125. oldal

>!
xoxo_ivett

Van egy emlékem
egy gyönyörű nyárról.
Álmodoztam egy
gyönyörű lányról.

Mikor rám talál
szép szemed,
én mindörökre
maradnék veled.

Mindennek vége,
de nem tudlak feledni,
úgy fáj, hogy hagytalak elmenni.
De tudnod kell,

ez az emlék bennem él,
a szívembe égett örökre.
Ez szerelem, és jobb már soha nem lesz.
Nem kell más, nekem csak te kellesz.

306-307. oldal

>!
Cheril

Ashton úgy nézett rám, mint aki kísértetet lát. A vállam mögé pillantottam, nincs-e ott valaki más is. Nem, senki. Tényleg engem bámul így.

18. oldal

>!
xoxo_ivett

Egyszer volt egy lány,
érte megérte küzdeni.
Enyém volt, de vége,
eltűnt örökre.

Nem bírtam,
nem kaptam levegőt.
Feladtam, nem harcoltam,
térdre estem.

Eltévedtem,
eltévedt ő is.
Az a lány már eltűnt,
nincs többé.

33. oldal

>!
Cheril

Aztán rátaláltam a zenére, az kitöltötte az általa hagyott űrt.
A zene mindig része volt az életemnek, de most segített igazán, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. (…)
A zene benne volt minden érzésemben és gondolatomban. Így tudtam csak kifejezni magam, ez volt az egyetlen módja, hogy feloldódjak, ezen keresztül éltem és lélegeztem. Máshogy képtelen lettem volna továbblépni, és újra megtalálni önmagamat. Egyszerre erősített és gyengített, de nem létezhettem nélküle.

21-22. oldal

>!
ƨɔɴом P

… Halvány fogalmad sincs, hogy kell a lányokkal beszélni. (…)
– Rocker vagyok, bébi. Azt csinálok, amit akarok.
– Tévedés. Idegesítő alak vagy, és egyszer még feljelentenek csendháborításért. (…)
– Hiszen én is ezt mondom, bébi – válaszoltam.
– Na ne! – kiáltott fel, és dobbantott a lábával. – Te vagy a legirritálóbb fickó a világon!

73-74. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Becky Albertalli: Simon és a Homo sapiens-lobbi
Julie Buxbaum: Három dolgot mondj
Joss Stirling: Misty
Kalapos Éva: Kéz a kézben
Kasie West: Szívességből szerelem
Nicola Yoon: Minden, minden
John Green: Alaska nyomában
Anita Gayn: Senkinek sem kellesz!
Papp Dóra: Tükörlelkek
Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök