Verebes, ​a mágus 3 csillagozás

Koltay Gábor: Verebes, a mágus

Ez a Verebes tud valamit! A pszichológián túl is, a testanyag legrejtettebb szerkezetét. Azt, hogy ki mennyit fusson edzésenként, mikor legyen mind a tizenegy ember védő és mikor legyen támadó, vagy mikor ossza meg magát négy-öt funkció szerint a csapat.
Ez a Verebes tud összeveszni, tud nemet mindani, tud homlokon csókolni és tud nagyon hűséges maradni.
Ez a Verebes nem veti meg a pénzt, de azt is tudja, a játékosnak legalább akkora szüksége van rá, mint neki. Ismeri az ország gazdasági szerkezetét, de nem téveszti össze az amatőr és profi jelzőket, nem hagyja, hogy szólamokkal elfedjék a valóságot.
Kecskemétről Székesfehérvárra ment, onnét Győrbe, Győrből az MTK-hoz és az MTK-tól Magyarországhoz szegődött. Remélem, útja a szabad szellem, egy autonóm ember széles, tiszta útjaként marad meg a magyar sport gidres-gödrös tájain, és nem keresztelik át visszafelé is érvényesített, gáncsból és gondolatlanságból születő bukások és kudarcok, Verebes „kálváriájává”.

>!
Szikra, Budapest, 1987
280 oldal

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

nyestkoma>!
Koltay Gábor: Verebes, a mágus

Verebes József, vagy ahogy maguk között a győri szurkolók nevezik, a Mágus, már hét éve nincs közöttünk. Miután eljött a Kispest Honvédtól, ahová, elmondása szerint, nagy reményekkel érkezett, hogy hat forduló után felálljon a kispadról, visszatért oda, ahol a legnagyobb sikereit érte el, Győrbe. Azonban az első győri tartózkodásának eredményeit nem tudta megismételni. A csapat a szurkolók számára csalódást keltő ötödik helyen végzett. Fanyalogtunk. Igen, csalódottak voltunk. Hogy ne lettünk volna azok, hisz eredményei addig lehengerlőek voltak. Ahol kispadra ült, Kecskemét SC, Videoton SC, Rába ETO, MTK-VM, ott munkája rövid időn belül látványos eredményeket és játékot hozott, annak ellenére, hogy a labdarúgásról vallott szemlélete, melyen nem csak magát a játékot kell érteni, hanem mindazt, ami a modern labdarúgás szerves részét képezi, vagyis anyagi, szervezeti, stb kérdéseket is, gyökeresen eltért attól, amit a szakma abban az időben a labdarúgásról vallott és tudott, ami se nem volt jó, se nem volt rossz, csak korszerűtlen volt, nemcsak az úgynevezett nyugati, a Lajtától nyugatra lévő labdarúgáshoz képest, de a Verebes József által képviselt felfogáshoz is. A magyar labdarúgás akkori irányítói nem értették meg, és talán ma sem értik, Verebes előremutató koncepcióját. Ha maradéktalanul megértették volna, akkor talán bizonyos körök részéről nem lett volna a gyűlöletnek és az irigységnek az a foka, amit bennük Verebes József személye és eredményei váltottak ki, akinek volt bátorsága nemcsak szűk körben elmondani jobbító szándékú meglátásait, hanem a széles nagyközönséggel is megosztani mindazt, amire edzőként, gondolkozó emberként töprengései során jutott.
Senki nem hibátlan, Verebes József sem volt az, de ennek ellenére és ezzel együtt munkássága a magyar labdarúgás iránt őszintén érdeklődők számára megkerülhetetlen és elengedhetetlen.
Ez a kiadvány nem szakkönyv, tehát nem így kell olvasni. Egy olyan ember törhetetlen akaratának állít emléket, akiben a hivatás iránti tisztelet és szeretet egy egészséges küldetéstudattal párosult: kiemelni a magyar labdarúgást a posványszerű nyugvópontjából, oly emelkedő pályára állítva, amelynek kezdete van, de vége nincs.
E sorok írója, elolvasva és meghallgatva szinte minden olyan munkát, beszélgetést és interjút stb., melyek direkt vagy indirekt módon kapcsolatba hozhatók Verebes József személyével és az ő munkásságával, arra a megállapításra jutott, hogy Verebes Józsefet csak Verebes Józsefen keresztül lehet megérteni. Ez nem azt jelenti, hogy Verebes Józseffé kell válni, ami lehetetlen, hanem koncepciója sarokpontjainak megértését, amelynek köszönhetően valóban tudatosul bennünk utóbbi jelentősége, melynek ékes bizonyítékai voltak jórészt ellenséges közegben elért sikerei. A tudás, amit örökül hagyott számunkra mindig elérhető azok számára, akik őszintén és tisztelettel közelítenek e nagyszerű életműhöz, és ilyen értelemben mondhatnánk azt, hogy Verebes József nem halt meg, mert életműve több, mint a személyes jelenléte.
Köszönjük Mester.


Hasonló könyvek címkék alapján

Tandori Dezső: Nagy gombfocikönyv
Ella Steel: Sors-Fordulat
Olivia Brice: Újra élni és hinni
Nagy Béla: Fradi futballévszázad
Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
Gűth Máté – Horváth Roland – Kollár Dániel – Kocsis Bence – Szűcs Gergely: Merseyball
Renáta W. Müller: Függőségben 1-2.
Kassai Viktor – Somogyi Zsolt: Kassai
Csillag Péter: Hátsó füves
Heniko Sakka: Süß & Turner