Lecsókolt ​kép 1 csillagozás

Pincérek siettek az ajtó felé. A fiatal szakember elégedetten beljebb húzta egy lyukkal a nadrágszíját. Az idős szakember szeme lecsukódott. Acélos pillantása nikkelezett jegyzettömbjébe mélyedt. A pincérek, miután elbeszélgettek a lépcsőn befelé igyekvőkkel, leporolták a kezüket, és elégedetten dologhoz láttak. Biztonság kedvéért a vasreteszt is betolták. A tavasz langy lege játszadozott a kintiek gondolataival.
– Csülökre, fiú – mondta lendületes mosollyal az idős szakember. – Lássunk dologhoz. Nekünk egy pillanatra sem… Nincs megállás… Ebben a munkában nincs pihenj… De előbb elbeszélgetünk, mint ember az emberrel. Mi újság a faluban?
– Minden nagyon jó – válaszolta tétován a fiatal szakember. – S még annál is jobb volna, ha jobban ki tudnám magam fejezni.
– Megjön az! – Itt az idős szakember nikkelezett jegyzettömbjébe pillantott – Emlékszem, az én időmben… Nehéz idők járták akkoriban… Mit lehetett tudni… De akkor is, sőt, annak ellenére. Csak a bizalom! Anélkül… Fel kell készülj a reád váró feladatokra. Én már a jól megérdemelt pihenés szempontjából. De addig is az ember, sőt az emberen túlmenően is.
A pincérek leeresztették az acélredőnyöket. Langyos tavaszi légáramlat töltötte be. A meghitt szakemberek felhörpintették a szódabikarbónát, majd elégedetten munkához láttak. Miért lóg minden pincér derekáról egy asztalláb, tűnődött a fiatal szakember, de nem szólt semmit.

Szakemberek

Ó, az egyetemi évek! Az egyetemi évekről mindig Emőke néni jutott eszébe. Hogy örvendett a jó öreg, amikor egy szép nap fölkeresték a portásfülkében, s átnyújtották a tanszékvezetői kinevezését. Nem érdemlem én azt, mondogatta. Szerénységéről, s éles szeméről volt közismert. Nem is mert senki szólni, ha ő ott volt. Föltotyogott a nagy ámfiteológia pulpábilitusára, s reszketeg hangon – emóciók gyötörhették a jó öreget – már mondta is: „Szemétlapátok, söprűk és fölmosórongyok helye és szerepe a magyar irodalom második felében.” S ők csak úgy itták. A szavát. S a levét.

Sosem a kor bonyolult, az ember egyszerű

Nem válaszolok. Hangtalan káromkodás foglalja el helyemet a padon. Az újságolvasó bácsi ezüstláncon bugylibicskát hord magánál. A harmincas években kapta ajándékba a nagybácsikájától. Elveszem tőle. A penge gombnyomásra pattan elő. Szemgolyómon keresztül tolom a koponyámba. Üvöltésem fákat dönt ki. Fáradt hivatalnokok botorkálnak át szétdarabolt tagjaimon. Véres karomat a homokozóba hajítom. Kisfiú találja meg, forgatja, nem érti, építi tovább a homokvárat. Májam bereped cipőm sarka alatt. Hol egy kutya?, viheti a szívemet. Ordításommal szélmalmot lehet mozgásba hozni. Bőrömből szabjatok viharkabátot, szemem tűzfalat ékítsen, talpamból diótörő legyen, hajamból szuperszonikus repülőgépek szárnyát szőhetitek meg, lábszárcsontom sétapálca, könyököm gyárkémény, beleim szüreti bálok lampionos girlandja, körmöm szentjánosbogár, zölden pislákol az őszi fűben. Tudatom nincs.

Lebegés / Tápászkodva