A ​bohém 0 csillagozás

Kolozsvári Papp László: A bohém

A ​szerző új regényének címe frappánsan pontos és frappánsan félrevezető. Hiszen a fogalomhoz tapadó – s valljuk meg – romantikusan színezett kis képzeteink még a regény elolvasása előtt ráhangolnak egy sajátos éltvitel hangulatára. Amit természetesen nem kapunk meg, de mégsem csalódunk. Mert bohém-e valójában A bohém hőse? Aligha. Legfeljebb a sztereotípiákban goldolkodó külső szemlélő számára az, aki ebben, a társadalmi kötöttségeknek fittyet hányó, sorsán bármikor változtatni kész autodidakta értelmiségiben akár erkölcstelen frátert is láthat, hiszen Váraljai látszólag mindent elkövet, ami drámaian ütközhet a balga nyárspolgár értékrendjével. Otthagyja várandós feleségét, megszökteti egykori szeremét, kölcsönveszi féltestvére pénzét, kocsiját, sőt nem átall fényes nappal bukfencet vetni az utcán… Kell több? És mégis… Társaságban, környezetében ugyan ő a két lábon járó botránykő, de ugyanő az, aki összes bohém bolondériájával együtt is csak az ellen lázad föl a maga módján, ami… (tovább)

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1987
430 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631532992

Várólistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Ruby Saw: Lucy
Varga Gy. Brian: Két nap az élet
Békés Pál: Csikágó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part / A három testőr Afrikában
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Bakóczy Sára – Bányai D. Ilona – Cselenyák Imre – Fábián Janka – Gál Vilmos – Gáspár Ferenc – Hacsek Zsófia – Izolde Johannsen – Jezsó Ákos – Kapa Mátyás – Nemere István – Novák Andor – Schmöltz Margit – Soós Tibor – Szélesi Sándor – Trux Béla: Buda & Pest
Palotás Petra: A kastélykert álma
Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét