A ​bejrúti járat 85% 15 csillagozás

A Don-kanyartól futunk neki az 1975-ös eseményeknek… A 230. oldalig szó sincs a bejruti járatról… eltekintve némi utalásokat. Nagyon széteső és homályos mozaikok ezek. Hajánál fogva kirángatott történet, Elképzelhető, a szerző olvasta a Királyi fortélyt… csak Berrynek sokkal jobban sikerült a párhuzam a Lockerbie-i merénylet és Erzsébet királynő között, szinte azt elhittem, és még izgalmasan is tálalta. Pedig mennyire jó lehetett volna! Az ötlet remek, csak… Ez csalódás. Nagyon. Réti László még mindig -magasan- a legjobb magyar krimi író napjainkban. Már, ha ez egyáltalán krimi lenne…

Nehezen állt össze, már azon gondolkodtam: hagyom a fenébe az egészet, aztán kezdtem sejteni, majd összeállt. De nem tudom szavakba önteni.
A Gonosz itt van, mert ott volt.

Maximálisan egyetértek Falvai Mátyással: Kolozsiban kétségkívül megvan a krimiírói tehetség, biztos vagyok benne, hogy ott van egy világsiker lehetősége is a kezében.

Kezdetben csak pislogtam, hogy ennyire különböző szálakból hogy a jóistenbe fog összeállni a regény. Több ember szemszögéből láthatjuk a történéseket: a menő jogász Péter, a nyolcvanéves Szilvia, Mr. Titkosszolgálat, több arab fickó, doni naplóbejegyzések. Utóbbit nagyon élvezetes volt olvasni: a korra jellemző beszédstílus, szavak használata csak tetézte az olvasási orgazmust.
Azt gondoltam, a könyv nem árul zsákbamacskát a történetet illetően, terrortámadások lesznek a középpontban. Na de milyen támadás(ok), és ki(k) által, és milyen indok(ok)kal?! Agyafúrt történetvezetés, zseniális háttérsztori, kusza családi szálak.
A VI. kerület, mint helyszín sokszor feltűnik, s mivel elég jól ismerem a kerületet, élvezet volt a környék leírását olvasni, felismerni, hogy jé, ezt is tudom, merre van, itt is jártam. :)

szerintem alapvető tévedésben van a kiadó, hogy ez egy krimi, és ennek itt kell megjelennie. Krimiként kezdtem el olvasni, de rá kellett döbbennem, hogy ennek nem ez a műfaja: ez családregény, nagyon kemény politikai thriller, és azoknak, akik a könnyed, limonádé fosokat szeretik (mondjuk Freit), nem fog bejönni. Most olvastam a Grecsó új könyvét, azt nagyon értékelni sem tudom (nem is akarom), ha valami, akkor ez a felkavaró, fontos, aktuális szépirodalom. Szerintem ezt a Magvetőnek kellett volna kiadnia, ahogy talán a szerző előző könyvét is. De jobb annál. Nincs benne annyi elütés, zavaró hiba, nincs túlbeszélve: tömör, néhol szorongató, kegyetlen, érdekes. A címet sem tartom becsapásnak, mert a középpontban a bejrúti gép áll, és elég sok mindent meg lehet róla tudni. Tehát jó könyv, még ha nem is annak olvastam először, ami.

Kicsit felve alltam neki, nehez jo magyar krimit talalni, de nagyon kellemes csalodas volt. Jol felepitett konyv, jol kidolgozott, hiteles karakterekkel, es vegig tudta tartani a feszultseg megfelelo szintjet. Persze nyilvan a cselekmeny 2/3-anal az ember fejeben mar nagyjabol osszeall, mi is tortenhetett, de annyira jol kezeli Kolo a csalihaakat, hogy biztosat az utolso pillanatig nem tudunk.

Sokat olvastam a Malév 240-es légi katasztrófájáról, így amikor megláttam „Bejrúti járat” könyvcímet, azonnal felkeltette az érdeklődésem. A fülszövegből annyi mindjárt kiderült, hogy nem tényirodalom került a kezembe, hanem egy regény. Igaz persze az is, hogy a roncsot a mai napig nem emelték ki a Földközi-tengerből, és több mint negyven éve nem hozzáférhetőek az iratok sem. (Erről bővebben például az Origon megjelent Negyven éve rejtély a haláljárat sorsa című cikkben lehet olvasni.)
Maga a regény tulajdonképpen egy családtörténet és egy krimi ötvözete, amelyben nincs egyértelmű határ a valóság és a fikció között. A könyvben három nemzedék élményei kapcsolódnak össze. Az orosz fronton harcoló nagyapa, a bejrúti járat katasztrófájában érintett apa, és a napjainkban ügyvédként dolgozó fiú története adja a regény gerincét.
A kötet fejezetei egyes szám első személyben, de a változó szereplők szempontjából mutatják be a történetet. Ennek köszönhetően az aggódó nagymamától kezdve a főszereplőkön keresztül a mellékszereplőkig mindenki hozzáadja saját ismereteit, nézőpontját, saját igazságát a mozaikszerűen összeálló történethez. A fejezetek címe az adott szereplő, így a változó nézőpont ellenére is jól követhető volt a történet. Nekem nagyon tetszett ez a megoldás.
Kedveltem azokat a részeket is, ahol a beavatott titkosszolgálati tisztnek mesélik el, hogy a média miképpen tálalta az aktuális történeteket. Ezek persze köszönő viszonyban sem voltak James ismereteivel. Valószínűleg így működik a hírmanipuláció.
A Malév 240-es járatával kapcsolatban a regényben kirajzolódó történet „meredek”, de van benne „ráció”, éppen ezért hihető. Nem győzött meg a szerző, hogy a leírtak szerint történt 1975-ben a tragédia, de el kell ismernem: így is történhetett.
Úgy gondolom, hogy ez a könyv azok közé a kötetek közé tartozik, amelyet érdemes elolvasni, érdemes továbbgondolni.