Vegyesek az érzéseim, mert a szándék jó, csak nagyon átjön a nevelni és az oktatni akarás.
Nagyon jól indult, percenként kacagtam vagy inkább vihogtam fel a regény elején bekövetkező komikus helyzetek olvastán, mégis egy ponton túl (azt hiszem, az első linkajánló után (55.old.) az események leültek és a lelkesedésem is meredeken alábbhagyott. Aztán azért kezdett visszakapaszkodni, érzelmekben sokat visszakaptam, mégis azt a törést már nem tudtam visszahegeszteni, bármennyire is akartam.
Kiváló regényindítás, vicces, gyerekmértékű konfliktushelyzetekkel tarkítva – érzelemdús, lélekig hatoló befejezés, maradandó emlékképekkel, de hirtelen bekövetkezett befejezéssel – olvastam volna még a rokonokról, és a gyermekkori emlékekről, amikor spoiler nosztalgiázva visszaemlékeznek a régmúlt időkre és a kapcsolatbeli törésre. Szívesen olvastam volna a régi, akkor értéket jelentő élményekről, (akár közösekről is) – talán a régi és új egy történetben történő említésével elvette volna a mobiltelefontól az „egyeduralmat jelentő deszkákat”, régi élettel teli emlékek felvillantása tompította volna a mobiltelefonok rabságában élő emberek „ziziségét” és önző létformáját.
A multitask függelék szintén inkább az érzelmekre hat, (mint a Jenci néni által megnézett rövid videofilmecskék), és azt hiszem, nem kellett volna az összefüggő regénybe linkajánlók segítségével beilleszteni, létezhetett volna külön függelékként és simán kényelmesebb lett volna a történet után elolvasni off. A virtuális alkalmazott baromira elgondolkodtatott, jó lenne-e valójában, vagy inkább mégse?
Legkegyetlenebb a Hugó hiszékeny nővére, mert itt egy olyan emberi gyengeség lesz kihasználva, ami ellen nem igazán tehet, aki hiszékeny – nagyon kellemetlenül éreztem magam miután elolvastam. Legfigyelemreméltóbb pedig a Tyúk a neten – ismerkedés a világhálón – ahol nagyon jól van ábrázolva és érzékeltetve a gyanútlanság, a gyanú megérzésének hiánya, a belső figyelmeztető, a piros felkiáltójel, a vészcsengő (ki hogyan nevezte el magában), már-már idegesítően aggasztó, ha gyanútlan-kistinis szülőként olvasod…
Szóval innen nézve lehet akár fontos könyv is…
UI: Zizzentek vagyunk, na, an blok, mi mobilhasználók mind, elismerem…de fájdalom, sajnos, tanácstalan vagyok, mit is tehetnénk menthetetlen gyerekeinkért… mindenük ott van, abban/azon a 5x10 cm-es téglatestecskében…
Legszimpatikusabb szereplő Domos, igazi tizenéves, deszkás kütyüfüggő – de jól nevelt, segítőkész, és szerencsére a megoldások embere – mindenképpen bíznék benne idősként – és ez a regény egyik nagy pozitívuma.
Amúgy az egész Szekeres család jó fej, élik a nem egyszerű életüket a legjobb belátásuk és amennyire lehet, szigorú/laza beosztások szerint.
De mi fog változni Jenci néni felbukkanásával? Gondolt már erre valaki?
off
Ja, és majd elfelejtettem! Palacsintát sütni jó! Igen jó!