Öreg ​Banda 74 csillagozás

Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Kollár-Klemencz László két izgalmas elbeszéléskötet után egy több évszázadot átölelő családregénnyel jelentkezik. A Kaldenecker család ősei az 1720-as években érkeztek meg Svábföldről Dunaharasztiba, hogy aztán az elkövetkező évszázadokban ezen a környéken éljenek Soroksártól Újhartyánig. A Duna és az Alföld találkozásánál próbáltak boldogulni: dolgoztak, költöztek, álmodoztak és szabad idejükben zenéltek. Megannyi erdő- és természetleírás után Kollár-Klemencz László ezúttal egy családfa rengetegébe kalauzol el minket. Nemzedékek adják át egymásnak a regény lapjain a sváb hangszereket és a családi legendákat ugyanúgy, mint a recepteket és a beceneveket. Jöhetnek világháborúk, kitelepítések és forradalmak, az Öreg Banda nagyon sokáig játszik tovább rendületlenül.

>!
Magvető, Budapest, 2022
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631441178
>!
Magvető, Budapest, 2021
366 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631441178
>!
Magvető, Budapest, 2021
366 oldal · ISBN: 9789631441499

Enciklopédia 7


Kedvencelte 7

Most olvassa 10

Várólistára tette 84

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

szadrienn P>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Nagy szívvel és a lehető legegyszerűbb irodalmi eszközökkel megírt családregény, falutörténet, hálás tiszteletadás a magyarországi sváb felmenőknek, emlékállítás az általuk hagyományozott értékes örökségnek.
A szerző saját családjának története.
A személyesség, a hitelesség, az érzelmi érintettség érezhető, és meleg színekkel gazdagítja az olvasatot.
Több generáció porlepte kincsei kerülnek elő a padlásról, régi anekdoták, családi legendák elevenednek meg és kapnak új erőre, és a múlt titkainak feltárása közben végig sikerül biztos kézben tartani a szöveget és megtalálni azt az elbeszélői hangot, ami éppen a hétköznapisága, a túlzások, a szélsőségek elkerülése miatt hat olyan közvetlennek, mintha csak egy tál sváb tacskel vagy cimetkropfli falatozása közben, baráti meghittségben ismernénk meg ezeket a családmeséket.
Gyönyörű szimbólum az újhartyáni Öreg Banda, a sváb rézfúvós zenekar története. Megalakul, családi összetartozásra épül, megerősödik és felvirágzik, és végül már minden ünnepen, nászban és gyászban egyaránt nélkülözhetetlenné válik, amíg a modern idők el nem hozzák a falunak az új zenét.
A tagok számára a zenekar egyszerre jelenti a megélhetési forrást, a kiutat a mélyszegénységből, a sváb hagyományőrzést, a zenei kiteljesedést és a bajtársiasságot.
Az áradó fúvószene mellett a történelem eseményei is görgetik maguk előtt a regény cselekményét, különösen súlyos a második világháború kitörölhetetlen hatása.
Összességében az egész műről elmondható, hogy nem egy szimfonikus zenekar árnyalt hangzására készült a hangszerelése, hanem egy egyszerű rezesbandáéra, és ez az egyszerűség találhat aztán utat az olvasóhoz, és idézheti fel benne a saját történetét, azt az időben távoli generációkról szóló családi legendáriumot, ami mégis kitörölhetetlenül a részévé vált.

5 hozzászólás
gesztenye63>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Kemény dolgos férfiak, hátuk mögött erős asszonyokkal. És az a fantasztikus nyelv, ami se nem német, se nem magyar, kicsit fütyülős, kicsit orrhangzó, és mégis, valahogy tele van melegséggel spoiler. És hogy tudtak ezek az emberek mulatni. Ugyan a sváb rezes nekem csak az esküvőn szólt, meg volt, hogy falunapon, de még az én botfülemmel is nehéz azt feledni.
Nem csoda hát, hogy Kollár-Klemencz (akit eltéphetetlen hajókötél tart ebben a világban) talán ezzel a regénnyel (?vagy jóval inkább életérzések-létemlékek szálkáival, egy csodálatos közösség valós, vagy fikcióból születő anekdotakincsével?) válik íróvá. Hiszen aki már kölyökként is a zenekar mögött ült és néha odaengedték a dobhoz, hát az már muzsikus marad az idők végezetéig. Ahogy maga írja a könyvben: (…) a zenélő ember szent dolog, a világ minden táján így van ez: hangszert embertől elvenni nem szabad! „Mikor egy zenésztől elvesznek egy hangszert, partra vetődik egy hal”.

És az ilyen ember nem csak szívből fújja, szívből üti és szívből pengeti, hanem szívből is írja. Épp ezért, no meg azért is, mert spoiler talán már kiderült, hogy elfogult vagyok, nemigen írok itt a könyv gyengeségeiről (merthogy vannak azok, látom jól). Csak hát egy olyan írásról beszélünk, amiből messzire hallik a hopsz, tüm-dürü-rü-türüm-tüttű, vagyis az örök emberség, az örök újjászületés szívmelengető ritmusa, azt nem lehet nem szeretni és (talán) nem illik kritikával illetni.
Igazi üde színfolt a kortárs magyar palettán. Jó olvasni, és nem csak ünnepek tájékán.

giggs85>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

A most bemutatandó kötete szerzőjénél keresve sem találhatnánk alkalmasabb illetőt arra, hogy megírja a címadó Öreg Banda történetét, hiszen Kollár-Klemencz László nem csak egy olyan tapasztalt zenész, aki már legalább két korábbi szépirodalmi igényű művével (Miért távolodnak a dolgok?, A műanyag kerti székek élete) belekóstolt az irodalom világába, de egyben egy olyan ember is, aki gyerekkorában maga is része volt annak a mára már erősen eltűnőben lévő sváb kultúrának, amely történetünk fő színterének, Újhartyánnak a világa volt évszázadokon keresztül.

Kollár-Klemencz új műve (ő maga regényként aposztrofálja, én magam ettől ódzkodnék) a lehető legegyszerűbb irodalmi eszközökkel, egy kimondottan szűk térben és szűk nézőpontból meséli el a saját környékén legendás fúvószenekar, az Öreg Banda történetét, annak 19. század végi alapításától a 20. század második felében bekövetkező lassú elmúlásáig. A szerző apró egységekben, egytől nagyjából öt oldalig terjedő fejezetekben írja meg az alapító, viszonylag gazdag, ám egyik napról a másikra elszegényedő Kaldenecker család megérkezését, berendezkedését, majd lassú felemelkedését a kis sváb településen, miközben körülöttük ott örvénylik a főleg családtagokból, barátokból és helyi ismerősökből verbuválódó Öreg Banda, amely hamarosan az egész környék legnépszerűbb együttese lesz. Viszont pár tucat kilométerrel arrébb valószínűleg már senki sem hallott róluk; és pont ettől a (jó értelemben vett) kicsinységtől, a behatároltságtól, és a sváb származásból is következő egyediségből ered az, amitől ez az egész mű ennyire szerethető és különleges lesz.

Az Öreg Banda gyakorlatilag minden egyes során érződik az a végtelen szeretet, nosztalgia és elfogadás, amelyet a szerző a saját és felmenői múltja iránt érez, és amely ott van a nyelvezetben (a KKL által használt nyelvezet számomra Oravecz Imre Szajla-regényeinek egyfajta líraibb, érzelmekkel telibb változata), ott van a történetekben (Újhartyánt mintha valami mágikus burok védené, gyakorlatilag átvészel minden tragédiát, amelyet az ország többi részének el kellett viselnie, alig-alig van érdemben zsidóüldözés, alig-alig sínyli meg a település a német vagy szovjet megszállást a világháború alatt), és ott van az emberekben, akik legyenek ilyenek vagy olyanok (a legtöbb itt szereplő figura véleményem szerint némileg túlrajzolt vonásokkal rendelkezik), de ha kell, végül mégis mindig összefognak és kisegítik egymást. Ez a hozzáállás persze a történetek szintjét kissé eltávolítja a nyers realizmust, de aki rá tud hangolódni erre a hangulatra, az végül éppen ezért fogja imádni.

De Kollár-Klemencz könyve a fentiekkel ellentétben nem csak egy édes-bús, egymással nem is mindig összefüggő történetekből álló anekdotagyűjtemény, hanem sokszor tűnik inkább szociográfiának vagy szokásgyűjteménynek (pl. még sosem hallottam arról a szokásról, amikor húsvét idején a legények a kiszemelt lányos házak környékét trágyával szórják meg, vagy más hasonló csínytevéseket művelnek), egy olyan szövegnek, amely meg kíván őrizni mindent, amit a szerző fontosnak és megőrzendőnek vél a régi népi, paraszti sváb világgal kapcsolatban. És mint ilyen is működőképes.

Azt nem állítom, hogy az Öreg Banda volt a 2021-es év legjobb magyar kötete, mert nem lenne, igaz, de hogy az egyik legotthonosabb és legszerethetőbb, abban biztos vagyok. Azt hiszem, hogy kellő reklámmal és hírveréssel garantált lesz a mű sikere, és sok olvasónak fog kellemes perceket szerezni. Kollár-Klemenczből pedig bőven lehet egy olyan író, akinek minden új kötetére érdemes lesz odafigyelni.

robinson P>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

A regény eseményei kifinomult nyelven, végig látványos képekkel kelnek életre, amit a zene és a remek természetleírások még kifejezőbbé tesznek. Ettől lesz igazán élő a történetfolyam, Kollár-Klemencz László szívmelengető módon, férfias érzékenységgel, érezhetően őszintén mesél. Számomra az év egyik kedvence lett a regény.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/12/oreg-banda.html

2 hozzászólás
Kovaxka P>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Kedvtelve olvastam ezt a szép, sváb családtörténetet a muzsikus férfigenerációkról és a mögöttük álló, erős asszonyokról. Első olvasásom KKL-tól, akit zenészként, énekesként kedvelek, és meglepően kifinomultnak találtam a stílusát is. Egy idő után aztán úgy találtam, hogy a szépséges mondatok már nem elégítenek ki, és elveszítem a fonalat. Mire megismertem és megszerettem valakit, már egy új tagról szólt az Öreg Banda története, valahogy nem volt súlya az életüknek és haláluknak. Összességében kedveltem a rezeseket, és jó olvasmányélmény volt, csak regényként kevésbé működött nálam.

4 hozzászólás
olvasóbarát >!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

„Kívül-belül svábok maradtak akárhova kerültek, azok maradtak zenében, életben, munkában, ahogyan a nagymamáiktól tanulták, mindig azt mondta Rose: aranyos kislányaim, úgy éljetek, hogy akárhova mentek, mindenki magasztaljon titeket, és ne köpjön a hátatok mögé!
Így is éltek, sosem felejtették el, és hálásak voltak érte.”

Szerettem olvasni ezt a könyvet, nem családtörténet és nem zenekar történet a megszokott módon, de nagyon személyes, benne van egy család, egy közösség élete. Nem ígér többet, mint amit jól, kellemes elbeszélgetős módon megvalósít. A felvillantott apró kis portrék, anekdoták, történetecskék nagyon jól olvashatóvá teszik. Pedig van ebben nemzetiségi sors, családi és országos sorstragédia, halál, háború, pénzromlás, elszegényedés és lassú felemelkedés, sok-sok munka, szorgalom, tehetség, szeretet, önfeláldozás és ügyeskedés, megbízhatatlanság is. Amikor a kis Anna életéről szólt a történet elfacsarodott a szívem, mert hány ilyen (ön)feláldozás volt csak ebben a közösségben, családban is. Mégis a zene megszépített mindent, segített átvészelni a bajokat, szólt temetésen is, nem csak lakodalmakban, búcsúkon. A férfiak mellett ott álltak a nők, akik segítettek, vitték vállukon a család gondjait, terheit.

Miközben olvastam gyakran hallottam a fejemben Szeged fúvószenekarát http://www.agoraszeged.hu/kozossegek/fricsay-ferenc-var…
https://www.youtube.com/watch…

Igen, Szegednek is van egy fúvószenekara, akikért lehet lelkesedni, járni a koncertjeikre, figyelni a zenekari tagok, a karmesterek változását és lelkesen tapsolni a műsor elhangzása után.

mbazsa P>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Kollár-Klemencz regénye igazi, színes karnevál, van itt kérem szépen minden, mint a búcsúban. Gyerekkori emlékek, családi anekdoták, legendák, fikciók és egyéb dokumentumokból gyúrja össze regényét az író, ahogyan arról az utószóból értesülhetünk. A fülszöveg családregényként határozza meg a műfajt, azonban nem csak egy sváb család történetét meséli el a mű. A családtörténet noha sokáig a fő szálnak bizonyul, és megpróbálja valamiféle gerincét képeznie a regénynek, mégiscsak egy a sok történetszál közül. Itt van a címadó Öreg Banda és a bandatagok személyes története, aztán ott van az Újhartyán nevű falucska és megszámlálhatatlan lakójának története, akik hol névvel, hol név nélkül jelennek meg saját sztorijukkal, és persze a háttérben ott van a svábok története, valamint Magyarország története is. És még sorolhatnánk a számtalan különböző történetszálat, amely egymásba gubancolódik. Itt aztán tényleg el lehet veszni a különböző sztorik kavalkádja között.

Az író legnagyobb érdeme egyértelműen az a hangulat, az az atmoszféra, amelyet regényében megteremt. Mesélőkedve határtalan, leginkább Márquezzel és Darvasival érzek valamiféle titkos rokonságot. És ehhez még a legmegfelelőbb elbeszélői stílust is meg tudja választani. A narrátor nyelvezete valamiféle élőbeszédszerűséget imitál. A leghétköznapibb szókészletet használja, melybe német szavak vegyülnek, és még valamiféle magyar ízesség is párosul hozzá. Olyan autentikus, mintha csak egy sváb nénike vagy bácsika tartana mesedélutánt.

Persze, ami a regény erőssége az egyben lehet a gyengéje is. Azon lehet vitatkozni, hogy narrátorunk mennyire csapongó, szószátyár. Szerintem ez még belefér, vagy legalábbis én szemet tudtam hunyni fölötte, hiszen pont ez a szerteágazó történetvezetés teszi elbeszélőnket hitelessé, amellyel megidézi az élő nyelvhasználatot. Ha nagyon kritikus akarok lenni, lehetetett volna húzni a szövegből, de hát miből nem. Ennek a regénynek ilyen a természete, vagy azt is mondhatnám/írhatnám, olyan, mint a rétestészta, csak nyúlik, nyúlik és nyúlik. Én szeretem, ha egy író nem csinál mást, csak mesél, (vagy úgy tesz, mintha mesélne) és az olvasónak meg nincs más dolga, mint élvezni a mesét. Ez egy ilyen regény.

virezma>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Több okból kezdtem bele ebbe a könyvbe, és ugyanezen okokból nem tettem le 100 oldal után. Az egyik, hogy a nagyanyám dabasi lány volt, gyerekkoromban rengeteget hallottam, hogy Kakucs, Inárcs, Hartyán, de számomra nem volt tartalom mögötte. Ha jól csalódom, az egyik unokatestvérem is hartyáni lányt vett el, ráadásul Kollár nevűt. Az esküvőjük talán Kakucson volt. A következő ok, hogy magam is afféle botcsinálta zenész volnék, ha nem is rezesbandában, de fúvós zenekarban, és van némi fogalmam a polkák és indulók világáról, főleg mivel Budafokon, ahol élek, szintén erős a sváb hatás. A harmadik ok pedig a KKL iránt érzett soha-el-nem-múló szerelem.
Ami a könyvet illeti, sokkal inkább krónikának vagy néprajzi gyűjteménynek mondható, mint regénynek. Jönnek sorban a szereplők, megtudjuk, hogy ki volt sánta, ki verekedős, jönnek a világháborúk, gazdasági válságok, esküvők, temetések és keresztelők, és valahogy mindig lesz. Nem mondom, voltak benne érdekes népi bölcsességek, meg mondjuk azt meglepő volt olvasni, hogy nőnek nem illik zenekarban játszani, mert mit szólnak, hogy a szájába veszi a hangszert, meg kicsapja belőle a nyálát. (Hát, kérem, ilyen ez a popszakma.) De leginkább annak tudnám ajánlani, aki Újhartyán története és a helyi svábok iránt érdeklődik.

Storczné_Révész_Ágnes P>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

A szerzőt, mint zenészt/énekest kedveltem meg először, különösen a Rájátszásban és Budapest Bárban való szerepléséért (ahogy a Vén cigányt énekli, huhh, még most is lúdbőrös leszek).
Ez a könyv nem családregény a szó hagyományos értelmében. Olykor szorosan, olykor lazábban összefüggő történetek füzére, melyek között az Öreg Banda és tagjai jelentik az összetartó erőt. Ezt az összetartó erőt lehet képletesen és szó szerint is érteni az újhartyáni sváb családok életében. Lírai és személyes hangvétele árulkodik arról, hogy az írónak különösen fontos a könyvben megörökített közösség, szeretettel teli elfogadással és tisztelettel emlékezik meg sváb őseiről a családi hagyományban terjedő anekdoták és kitalált történetek közvetítésével. Hosszú, kanyargós, többszörösen összetett mondatokban fogalmaz, ettől az olvasónak olyan érzése támad, mintha a mesélő egyszer csak kilépve a könyv lapjai közül szóban regélne nekünk. A sorok között lappangó kivételes érzékenység és megértés az emberi sorsok iránt, a lírai szókapcsolatok és különleges kifejezések teszik szépirodalmivá ezt a könyvet.

gidabetti>!
Kollár-Klemencz László: Öreg Banda

Amikor először megláttam a borítót, és megtudtam, hogy a könyv egy családregény lesz, svábokról fog szólni, ráadásul még a sváb fúvószenéhez is szorosan fog kapcsolódni, már akkor sejtettem, hogy nekem ez tetszeni fog. off Szerencsére nem is kellett csalódnom, ez egy szép történet volt, kedves, szerethető szereplőkkel, sok-sok néprajzi adalékkal a svábok életmódjáról, hagyományaiból, nyelvéből. Örülök, hogy a Wanderer budaörsi svábjai után most az újhartyáni Kaldenecker-családot és velük együtt még számos jellegzetes újhartyáni lakost is megismerhettem.

Csodálatra méltónak tartom, ahogy 50-100-150 éve a folyamatos megpróbáltatások, a nélkülözés, állandó veszteségek, katasztrófák, háborúk és a mindezekből fakadó, rettentően nehéz sorsok dacára derűvel, bizalommal, hittel és szerettel tudtak a világra és egymásra tekinteni ezek az emberek. Amikor pedig mégis elfogyott a hit vagy a remény, akkor segített a zene: a walzer, a polka, a ländler, a marsch. Sokat lehet tanulni a „régiektől”, nagyon jólesik néha róluk olvasni, és kicsit átszűrni magamon az észjárásukat, a gondolkodásukat és azt, ahogy egy másik világban, gyakran embertelen körülmények között igyekeztek egész életükben emberek maradni.

A fúvószene, ahogy sok minden más is akkoriban, a férfiak privilégiuma volt, ezért a regény elsősorban a férfiak – Joseph, Hans és Miska – regénye. De Kollár-Klemencz méltó módon emlékezik meg a női felmenőkről is. Rosénak, Rozinának, Kicsinek, Borinak is emléket állít ez a könyv, hiszen nélkülük – elcsépelt közhely, de igaz – a férfiak sokszor semmire sem mentek volna. Mai fejjel mondhatjuk, hogy korlátozott lehetőségeik voltak, de tiszteletre méltó, ahogy igyekeztek a társadalmi elvárások megszabta keretek között – és néha óvatosan feszegetve azokat – teljes életet élni.

Nyugodt, derűs szépség, fligliharnin kísérve: ez fog megmaradni nekem ebből a könyvből.

off


Népszerű idézetek

robinson P>!

Szombaton nagytakarítást rendeztek, de olyat, hogy a trágyadomb is élére volt állítva

289. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63>!

Az igazi trombitásnak a lelkében van a levegő, a lelkéből fúj a szél, s azzal szólaltatja meg a hangszerét, olyan, de olyan szél, ami csak nagy napokon jön el, kevés időt marad, és sokáig kell várni, hogy ismét meglátogasson, vigyázni kell az ilyen emberre.

67. oldal

1 hozzászólás
gesztenye63>!

[…] a zenélő ember szent dolog, a világ minden táján így van ez: hangszert embertől elvenni nem szabad! „Mikor egy zenésztől elvesznek egy hangszert, partra vetődik egy hal” – mondták.

91. oldal

szadrienn P>!

Karácsonyeste senki nem ehetett semmit, csak száraz tésztát, meg teát ihattak. Rose előre megsütött minden finomságot, de csak éjféli mise után ehettek. A huszonnegyedikei nap majdnem hogy böjtnap volt, délben ettek csak gubát, de olyan gubát! Kelt tésztából nudlit csináltak, apróra vágták, kemencében megsütötték, tejjel lespriccelték, az volt lemákozva. Este üres teával várták a kis Jézus születését, éjfélkor mindenki templomba ment, az oltárig álltak, úgy tele volt. Az asszonyok még reggel kocsonyát főztek, frissen kitálalták, és letették a hidegre. Éjfél előtt megsütötték a krumplit is, héjastól, letakarták, s visszatették a sütőbe, hogy meleg maradjon, mire hazaérnek a templomból, mikor az éjféli mise után végre ehettek, kibontották a héjába sült krumplit, kitették a kocsonyát, és nekiláttak. Ez volt az első vacsora, a kis Jézus megszületése utáni első étkezés. Másnap aztán ettek bőven, disznótorost, finom húslevest, kolbászt, hurkát és töltött káposztát. A töltött káposzta volt az ünnepek étele.

Kapcsolódó szócikkek: karácsony · tea
szadrienn P>!

Újévkor labdarózsát és cimetkropflit sütöttek. A gyerekeket rongyból varrt babákkal ajándékozták meg. A templom körül mindig volt egy olyan fiatal pap, aki a betlehemi játékokat betanította a gyerekeknek, subában, élő báránnyal mentek házról házra, több csoportban is, hiszen csak így jutottak el mindenkihez. Letelepedtek a ház legnagyobb szobájában, és várták a Jézus születését, minden házban eljátszották a teljes misztériumot. Olyan nagy volt a felhajtás, hogy egy egész szobának üresnek kellett lennie ahhoz, hogy elférjenek, az a sok gyerek beöltözve, élő báránnyal ott a téli szobákban. A Máriát lány játszotta. Énekeltek, játszottak, és ezt az egészet egy tisztelendő tanította be. Várták őket minden évben. Szent héten mindenki ment a templomba advent alkalmából, reggel hatkor. December elejétől pedig mindennap hajnali roráté volt, azzal kezdték az asszonyok és a lányok a várakozást. Nehéz volt, de természetes mindenkinek, a gyerekek nyűglődtek felkelni, de mentek bugyiban, harisnyában, a meztelen lábak bakancsban, azokban a nagy hidegekben, vastag kendőkkel betakarva a fejük búbjától a térdükig, sokaknak csak kezeslábasuk volt, nem volt az szégyen, szegénység inkább.

gesztenye63>!

Elfáradtak, látszott rajtuk, belefáradtak a betelepülésbe, a sok zötykölődő soroksári tejfuvarba, a méltatlan kudarcokba, kacagó gyerekek szaladgálásába, mindenbe, mindenbe belefáradtak. A testük, de talán a gondolataik még inkább, fáradságos volt gondolni egyáltalán, a gondolataikat nem tudták megfogni már, mint egy korhadt fa, mikor kézbe veszik, szétporlad a morzsoló ujjak között, kézbe sem lehet venni, kihullik, le a földre, elfújja a szél. A fáradtság teszi elviselhetővé az elalvás, az álomba zuhanás szörnyűségét, a halál közeledését.

127. oldal

Kapcsolódó szócikkek: haldoklás
szadrienn P>!

[…] őt magát sem igen merte megszólítani senki, míg élt, csak a Rose, ő kezelte egyedül természetesen azt a lényt, aki olyan volt, mint egy dallam, ami után gyerekek szaladnak réteken hálóval, de soha nem kapják el, akit az egész falu mennyből jöttnek látott, olyan könnyen járt a szőlőtőkék közt is, mintha nem lenne súlya, és a lábujjai végének épp csak érintenie kellene a forró homokot, a többit fentről tartják cérnaszálon.

szadrienn P>!

Szilveszterkor borleves volt aszalt szilvával. A szilva kis fehér varrt zsákokban lógott a padláson, borlevesbe tették, úgy ették. A disznófejet tisztára megpucolták, és csináltak sniclikrumplit, a fejet alaposan kiáztatták sóban, hogy meg lehessen enni, rátették a krumplira, és megsütötték.
Szilveszter este volt ez a vacsora. A fejhús a pirosra sült füllel annyira finom volt az utolsó porcig, hogy mindenki mindent megevett rajta, nem azért, mert annyira éhesek voltak, csak nem lehetett abbahagyni! Attól a finom kocsonyás hústól ragadt mindenkinek a keze, sokáig sütötték, mire átsült. A kemence égett egész nap, csak időben kellett betenni.

Kapcsolódó szócikkek: borleves · szilva · szilveszter
gesztenye63>!

Azt mondják, a lélek negyven napig itt van, addig nem tudja átlépni azt a kaput a földön, amin eltávozhat. Vizsgálták, hogy az a néhány milligramm lélek hova tűnik a testből, mikor meghal valaki. Mert eltűnik, annyival kevesebb lesz a test. Mikor megszületünk, a lelkünket megkapjuk, a szentlélek adja a lelket, utána abból táplálkozunk egész életünkben, meg van írva, mit kell végigélnünk, tud rajta javítani az ember, ha akar, de rontani is.

356. oldal

gesztenye63>!

Csendes temetése volt, azt kérte, ne zenéljen ott neki senki, hallja már a trombitákat, és hallani fogja halála után is, és nem akar most hallani mást, csak ezt a hangot, finom, kristálytiszta magas hangot, ami a fenyőfák tetején kóborol a Fekete-erdőben, s leszáll egy-egy sötét ágra éjszakánként, hogy megpihenjen, mint egy gyermekarcú madár, olyankor csend lesz úrrá a földön, tiszta csend, ami csak az erdő mélyén ered, patakokba ömlik, és vattát terít az emberek arcára. Úgy már nem akarja hallani a zenekart, hogy ő nem játszik, nem akarja hallani már soha.

82-83. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Tar Sándor: A mi utcánk
Vámos Miklós: Apák könyve
Bánki Éva: Esőváros
László Boglárka: A Bánlaky-örökség
Tapodi Brigitta: Amit örökül kapsz
Narine Abgarjan: Égből hullott három alma
Nagy Alex: Lelkek harca
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Jaume Cabré: Én vétkem
Lontai Léna: Könnyező liliomok