Koleszár ​Ferenc mesél 0 csillagozás

Egy zempléni pásztorember meséi
Koleszár Ferenc: Koleszár Ferenc mesél

A ​magyar folklorisztika egyik nemzetközi hírű kutatási irányzata már 1940 óta az egyéniségkutatás, amely a közösségben élő és tudatosan alkotó személyiségek tevékenységét vizsgálja. Balassa M. Iván 1960-ban mindössze 17 éves gimnazistaként találkozott először Széphalomban Koleszár Ferenccel, az egykori pásztoremberrel, aki ekkor már nem volt aktív mesemondó, kizárólag az unokái szórakoztatására mesélt. A fővárosi fiatalember érdeklődött az idős ember mesemondó múltja felől, és érdeklődése nyomán Koleszár egyre többet idézett fel az emlékezete mélyén szunnyadó történetekből. Az 1960 és 1964 közötti időszakban Balassa M. Iván több alkalommal is visszatért a helyszínre, és arra törekedett, hogy Koleszár Ferenc ismereteit műfaji korlátozás nélkül gyűjtse össze és bemutathassa azt a sokrétűséget, amely a népi elbeszélőket mindig is jellemezte. A kéziratos gyűjtemény tündérmeséken kívül állatmeséket, hiedelemmondákat, ponyvatörténeteket, anekdotákat, igaz történeteken alapuló… (tovább)

>!
Balassi, Budapest, 2021
492 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634560920

Kívánságlistára tette 2


Hasonló könyvek címkék alapján

Magyar Zoltán: Történetmondás és ökológiai tudás
Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór
Solymossy Sándor: A népmese és a tudomány
Bartos Tibor (szerk.): Sosemvolt Cigányország
A hétfejű Zarvas
Bari Károly: Az erdő anyja
Burány Béla: A legkisebb királylány kívánsága
Magyar Zoltán – Varga Norbert (szerk.): Ortutay Gyula zoborvidéki folklórgyűjtése
Magyar Zoltán: Hideg Anna meséi
Ferenczy Anna: A furfangos kondás