Vízözön 40 csillagozás

Kodolányi János: Vízözön Kodolányi János: Vízözön Kodolányi János: Vízözön Kodolányi János: Vízözön

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​könyv egyik kulcsalakja, Utnapistim sok ezer évesen a vízözön előtti kor embereinek a világában él. Az úszóhártyás, pikkelyes emberek világa ez, ahol a sárkányok, gyíkok harca valóság. Ez a világ akkor kezd mássá lenni, amikor Utnapistim tudomására jut, hogy egy idő óta nyakra-főre születnek csupasz csecsemők, s később sem nő ki a pikkelyük. Ilyennek születik Ninszun istennő papnőjének, Risat-Ninlilnek fia, Gilgames is, aki korántsem hatalmas erejű, sárkányokat legyőző hős, hanem talán a könyv leghalandóbb szereplője. Az égbolton az „Égi Gyík” megjelenése Lugal, a nagy király csillagászait közeledő katasztrófára figyelmezteti. Mindent elsöprő nagy természeti csapás közeledik. Lugal esztelen vállalkozásba kezd. „Világtornyot” épít, ahová alattvalóit, a birodalom felhalmozott készleteit akarja elhelyezni. A munka csak a terror eszközeivel valósítható meg; a Világtoronynak az emberiséget kellett volna szolgálnia, ehelyett rabszolgaságba hajtotta a birodalom apraja nagyját. Hiába… (tovább)

Vízöntő címmel is megjelent.

Eredeti megjelenés éve: 1948

>!
Püski, Budapest, 1999
398 oldal · keménytáblás · ISBN: 9639188654
>!
Magvető, Budapest, 1986
696 oldal · ISBN: 9631406334
>!
Magvető, Budapest, 1977
616 oldal · ISBN: 9632705491

1 további kiadás


Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Utnapistim


Kedvencelte 16

Most olvassa 2

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Timár_Krisztina I>!
Kodolányi János: Vízözön

Kérem tisztelettel, a fantasyt kettő ember találta fel, egymástól függetlenül. Az egyik Tolkien, A Gyűrűk Urával, a másik Kodolányi, a Vízözönnel.
(Egyetlen kifogásom: tán nem akkor kellett volna Kodolányinak megírni ezt a regényt, amikor pont összeveszett a feleségével… aki olvasta, értse… ;))

4 hozzászólás
Noro >!
Kodolányi János: Vízözön

Ez bizony tőrőlmetszett fantasy regény, amely a sumér / akkád mítoszokból és a távol-keleti filozófiákból táplálkozik. A szerzőtől azonban mi sem állt távolabb annál, mint hogy egyszerűen regényesítse a Gilgames- és az Atrahaszísz-eposzokat. A mitológiába (amelybe az ősaztékok – vagy atlantisziak? – is beugranak pár jelenet erejéig) modern paleontológiát és némi teozófiai áltudományt is kevert.
A történet Gondvána őskontinensén játszódik, ahol „sárkány” néven tisztelt dinoszauruszok játszadoznak a pikkelyes-úszóhártyás emberek figyelő tekintete előtt. A társadalmat örökké újjászülető, minden életükre emlékező bölcs mágusok (mahhúk) irányítják. De egy új égitest (Nannar, aki mellesleg az akkádok holdistene) megjelenése felborítja a mindenség szent rendjét. A bölcsek különböző módon próbálják megmenteni a világot. Utnapistim a földi hívságok megtagadását és Anu, a legfőbb isten mélyebb megismerését hirdeti. Lugal papkirály pedig egy egyesíteni akarja az egész emberiséget, hogy egy hatalmas erődítményben mindenki átvészelhesse a végítéletet.
A történet tulajdonképpen a ráció és a miszticizmus harca, amelyen szerintem kis szépséghibát ejt, hogy a szerző mindvégig az utóbbi mellett állt. Pedig a papkirály törekvése sokáig dicséretes volt, még ha tévúton is járt. Csak a sokkal később veszítette el a szeme elől a valódi célt, és vált az eszköz – az a nevezetes Világtorony – a mániájává. Utnapistimnek ugyanakkor egy részrehajló istenség súgott, úgy pedig könnyű… Szerintem nagy kár, hogy a felvonultatott filozófiai elképzelések nem ütközhettek meg úgymond saját jogukon a racionalista világképpel – meggyőzőbbek lehettek volna, ha nem áll mögöttük a deus ex machina.

Egyébként nagyon érdekes összehasonlítani ezt a végletekig keleties fantasztikumot az angolszász szerzők nyugatias világképével. A hősök nem harcosok, hanem mágusok. Tudásukkal kérkednek, nem a legyőzött ellenségek számával. Többségük passzív szemlélő, csak akkor cselekszenek, ha kell. De a regény stílusa sem Walter Scott romantikáját, inkább Mika Waltari realizmusát idézi, miközben megőrzi a szépirodalmi szerző költői nyelvezetét. Így ha a mainstream fantasztikum fejlődésével vetjük össze a könyvet (ami mindezzel együtt azért egy kissé félrevezető lenne), akkor azt is mondhatnánk, hogy Kodolányi 1948-ban tulajdonképpen előrébb járt Tolkiennél :)

snowwolf P>!
Kodolányi János: Vízözön

Most fedeztem fel Kodolányit. És olvasom és olvasom. A Vízözönnel kezdtem. Azon töprengek, hogy eddig hogyan is került el engem, hogyan is nem tudtam róla. Meseregény? Fantasy? Frászt. Ősmítosz. Várkonyi tudása, intravénásan, prózaköltészet, hömpölyögve, áradva, csodálatosan.

1 hozzászólás
Szabóné_Erdős_Gyöngyi>!
Kodolányi János: Vízözön

Nagyon (túlságosan is) régen olvastam, már alig emlékeztem a cselekményre, csak mint egy elragadtatott dallam élt bennem a hatalmas, hömpölygő mesefolyamról, amiben a halhatatlan (és mégis csupa kínzóan önző, halandó vággyal terhelt) Beavatottak még a sárkányok csatájában gyönyörködhettek a ragyogó városukat övező hatalmas mocsárban.
Most, hogy képről képről újra láttam, az egész történet olyan, mint egy mérhetetlen nagy, végtelen színes mozaikkép, alaptónusaiban főleg rengeteg arannyal, tüzes vörössel, szürkével, bőven megtűzdelve feketével, bíborral és itt ott fényes kékekkel…
Az uralkodó hatalom dölyfös, iszonytató monomániái és mögöttük a félelmetes tömegű emberi szenvedés, gyűlölet, félelem és kegyetlenség tenger.
Néha itt – ott bölcs, segítő, mély és sokértelmű szavak, amiket nem lehet elégszer olvasni.
Nagy, örök igazságok apró töredékei, ami mellett (ma is) könnyen elrohan a homokóra embere, talán azért is, mert a nők (az ezért elég sűrűn kárhoztatottak) a család, a gyermekek elterelik a derék, különben nyilván csak a jó útra a tiszta észérvekre, a belső hangjukra, hitükre és szeretetükre koncentráló férfiak figyelmét. A középtájt még csak kis pikáns ízt hozzáadó hátrányos nemi megkülönböztetés a befejezés közeledtén, már néhol zavaróan vastag titkolatlan nőgyűlölő jelleget öltött, ezért most sem voltam igazán hálás.
Összességében mégis örülök, hogy rászántam magam, és megint csodás, apró képeket tettem félre, későbbi felidézéseknél mosolygós megsimogatásra.

>!
Magvető, Budapest, 1986
696 oldal · ISBN: 9631406334
FORTUNATA P>!
Kodolányi János: Vízözön

Lassan fogalmazta mondatait, mint aki minden szaváért felelős önmaga, a birodalom, a történelem s az istenek előtt.
Így képzelem Kodolányit, amint írja ezt az általa meseregénynek nevezett művet, ami tulajdonképpen egy tetralógia első része.
Ezt a nagyszerűen megírt -műfaját tekintve fantasy- regényt valóban áthatja a felelősség.
A főszereplő Utnapistim (a Bölcs/a Nagyeszű), aki meglátja az ellenségeiben is a gyámoltalan emberi lényt, és küzd, hogy jobb belátásra térítse az emberiséget.
Hogy nem értették meg őt…” Még a beavatottak sem… Még a barátai sem…
off
Az író által teremtett világ a kereszténység és a keleti filozófia, a barbárság és a civilizáció ötvözete, amiben egyértelműen érződik a háborúellenesség, a művészet és művészek tisztelete, a halandó ember iránt érzett szánalom, és a társadalom jövőjéért való aggódás.

Társadalomkritika és mágia, filozófia és fejlődésregény, mitológiai és bibliai utalások
különleges egyvelege és a remek stílus teszi nagyon olvasmányossá, és a komoly mondanivalója ellenére szórakoztatóvá.

odivne P>!
Kodolányi János: Vízözön

Általános és középiskolában is tananyag Mezopotámia, a sumérok és az őket legyőző akkádok története. Az ebből az időből származó eposzokra alapozva írta meg Kodolányi ezt a remekművet.
A Beavatottak az agyagemberek között élnek, száz- meg százezeréves tapasztalatukkal segítenek a homokóra embereknek. Államok harcolnak egymással, ha győznek, megadják véres áldozatukat Istarnak, Innininek, Anunak stb. Testüket még pikkely fedi, s irtózattal tekintenek a sima bőrrel születettekre. Nem elég, hogy pikkely nélküliek, szemük sem éjfekete, hanem zöld vagy kék. Ráadásul az égen ott vágtat az Égi Sárkány, ami a természeti csapásokkal együtt valószínűleg a világ végét jelenti.
Lugal, főpap-király elhatározza, égig érő tornyot építtet népének, hogy túléljék az Égi Sárkány pusztítását.
Ilyen körülmények között jön a világra Gilgames csupasz bőrrel egy papnő gyermekeként. Utnapistim, az egyik Beavatott veszi szárnyai alá, vezeti be a mindent tudók világába. Férfivá avatásáig sok csalódás éri, közben rájön, képes emberfeletti tettek végrehajtására…
S bizony meg is teszi azokat. Elkezdődik az új ember története.
Nem mondanám könnyű olvasmánynak. Sem mesének, sem sci-finek nem tekintem a regényt. Inkább összegzésnek, alapul pedig a Gilgames eposz /sok más mellett/ szolgált. Aki nyitott az általánostól eltérő szemléletmódra, feltétlenül olvassa el ezt a könyvet.

>!
Magvető, Budapest, 1986
696 oldal · ISBN: 9631406334
2 hozzászólás
Jesper_Olsen >!
Kodolányi János: Vízözön

Másodszorra olvastam 2020-ban, jó hosszasan, a „karantén” első két hetében; érdekes volt összevetni a jelen helyzettel; voltak „haladós” és lassabban olvasható részei; összességében most is élveztem, az újszerűség varázsa már hiányzott belőle.

Zitalilla1>!
Kodolányi János: Vízözön

Nagy kedvenc, magával ragadó, az első történet, amire mi visszaemlékezhetünk:) Mese vagy nem? Ki tudja. Egy része biztos így lehetett. Annyira jó volt, hogy sajnáltam, hogy véget ért.

pbendi>!
Kodolányi János: Vízözön

Ez a könyv egy zseniális mű. Mesterien ötvözi a mitológiát, a fantasy-t és az emberi történelmet. Izgalmas, rétegelt, tűpontos írás.
Egy dolog miatt kellett levonnom fél csillagot. A könyv végigviszi azt a gondolatot, hogy minden relatív: a két birodalom egymásra mutogat, holott ugyanazt csinálják. A szereplők is egymásra mutogatnak, de valójában mindegyikük téved. Namost, ezt az ábrázolásmódot a könyv utolsó száz-százötven oldalán Kodolányi megbontja, és elkezdi – számomra érthetetlen módon – szidni a nőket. Nem igazán értem, erre mi szükség volt, pláne, hogy korábban a patriarchizmus-matriarchizmus párhuzamában bemutatta, hogy mindkét út egy vakvágány. Erre a könyv végén előadja, hogy valójában minden a nők hibája. Nem igazán értem, miért volt arra szükség, hogy ezt a gondolatot belevigyük egy, az emberiség újjászületéséről szóló eposzba.
Ettől függetlenül lebilincselő olvasmány rengeteg bölcsességgel. Érdemes elolvasni!


Népszerű idézetek

jevus>!

– Az ifjúság törvénye az élet. Az aggoké a béke. Ne ítéljük meg az aggok mértékével az ifjúságot.

384. oldal (Magvető, 1967)

jevus>!

El nem csókolt csókjaik egyre szaporodtak.

435. oldal (Magvető, 1967)

jevus>!

– A világ: káprázat – dünnyögte Utnapistim mintegy önmagának. – A valóság: nincs.

349. oldal (Magvető, 1967)

Kapcsolódó szócikkek: Utnapistim
jevus>!

– A nő, fiacskám, sohasem az, aminek látod – magyarázza tovább és sóhajt. – Mindig más … Olyan, mint a tojás. Nem tudhatod, mi bújik ki belőle. Csibe? Liba? Netán krokodil? Ismerni kell a tojást, fiam, mielőtt melengetni kezdenéd. Különben, az sem sokat ér, ha ismered. – Legyint. – Mert ha megöleled, kiderül, hogy aki úgy táncolt, mint a pillangó, olyan tüzes volt, mint a jó pálmabor, olyan szelíd, mint a pihés csibe, olyan odaadó, mint a csorduló anyaemlő: merev, mint a cserép, dorozmás, mint a reszelő, hideg, mint a víz, süket, mint a terméskő. Aki meg ártatlan volt, mint a bárányka, ragadozóvá válik, kiharapja válladból a húst, s dagadtra marja a nyelvedet. Aki csöndes volt és nyájas: kiszívja a vért és velőt minden porcikádból, lovagol rajtad, mint Istár Szilili fián, s lesi, jajgatsz-e már…

552-553. oldal (Magvető, 1967)

ede>!

A világ úgy csukódott be Utnapistim előtt, mint egy álmatagon forgatott könyv É-kur híres könyvtárában.

(első mondat)

Kapcsolódó szócikkek: Utnapistim
Szelén>!

Itt, a hegyek között egészen más volt a levegő. Könnyű, átlátszó, tiszta. Más volt a napfény: éles, csillogó, aranyos. Más a levegő illata: édes, fanyar, lebbenő, szomjat oltó. Errefelé nem burjánoztak óriás páfrányok, nem volt mocsár sem. Nem nyíltak kerék nagyságú, nehéz illatú virágok. Apró, kék, piros, sárga virágocskák terítettek gyengéd szőnyeget a legelőre, a hegyoldalak tisztásaira. Nem bűzlött a tengerpart rothadt, fülledt halszaga. Patakok hideg vize illatozott, mint a bűvös kristályban mutatkozó messzi tájak illata. Itt nem voltak tíz gar hosszúságú, palaszürke, agyagsárga meg rőtvörös sárkányok, amelyeket légyraj követ, férgek milliója lep. Fecsegő, csicsergő, fütyülő, csattogó, csivogó madarak szálldostak az erdőből. Meg rikácsoló, kíváncsi papagájok. Ilyen magasra nem szállt a repülőgyík sem. Sasok keringtek a hegyek fölött. Itt nem voltak emberek. Kecskék bámultak Namzira gonosz bárgyúsággal, mint vén kéjencek, gyermeteg gidák játszottak, mekegtek a könnyű napfényben. Itt nem voltak jó barátok. Egy rőt színű kutya ügetett Namzi nyomában, ült a ház előtt, vigyorgott a kenyerüket majszoló lányokra, s nyalta őket képen, ha játszottak vele. Itt nem voltak emberáldozatok. Kecskehús főtt a fazékban, vaj sárgállott a szőlőlevélen, bogyó piroslott a kókusztálban.

Terezia_Gondon>!

Mondják, igen nagy jelentősége van annak, amit az ember első találkozáskor mond. Állítólag mintegy dióhéjban, benne van a találkozás sokszerűsége, a találkozók múltja, jelene, jövő kapcsolatuk titka. Valóban, emlékszünk is találkozásokra, amikor ilyen jelképes szavakat váltottunk.

snowwolf P>!

– Bölcs vagy, ó, Utnapistim, Lugalbanda ivadéka – sóhajtotta Lugal megrendülve. – De kívánságod fölöttébb hiábavaló. Az emberek élnek, munkálkodnak s meghalnak. Az időben élnek. És az idő törvényeinek engedelmeskednek. Az időtlenség eseményeit csak mi látjuk, a világ isteni számait, az örökkévaló törvényeket csak mi ismerjük. Ha a tenger beljebb zúdul a szárazföldre, ők is beljebb vonulnak. Ha a földeket elárasztják a vadvizek, a dombokra mennek. Ha a csatornák és a zsilipek megromlanak, szidalmazzák a mérnököket és lázadnak, de beletörődnek. Ami következik, nem tartozik rájuk, hanem a fiaikra, unokáikra és dédunokáikra, mint ahogy az ő dolguk sem tartozott a nagyapáikra, őseikre. S azt hiszik, hogy a pillanat, amelyben élnek, örökkévaló. Csak mi látjuk, ó, Utnapistim, hogy az örökkévalóságuk: pillanat.
– Véget kell vetnünk a háborúnak! – kiáltott föl Utnapistim lelkesen. – Meg kell magyaráznunk a népnek: az istenek a békét akarják, hogy megmeneküljön az emberi nem a végső pusztulástól…
– Ó, Utnapistim – sóhajtott Lugal szomorúan, de mosolygott –, a háború az idő pillanatainak dolga. Meg sem értenék tehát, ha azt kívánnók tőlük, hogy hagyják abba. A harc: az idő. A gyűlölet: az idő. A szerződések: az idő. A romlás csakúgy, mint az építkezés: az idő. A nyelvek: az idő. Az átok és a rontás: az idő. A varázserő: az idő. A béke pedig s a lemondás: az időtlenség. Hogyan érthetnék meg tehát kívánságaidat, ó, bölcs Utnapistim?

snowwolf P>!

Leült, elgondolkozott.
– Ó, feleségem, Szabitum, leánykám, Lugal-anna-mundu, s ti, kedves fiaim – kezdte ünnepélyesen, de szinte vidáman. – Nagy hírt mondok nektek. Figyelj te is, barátom és testvérem, Hétil. Sorsunkban örvendetes fordulat állott be.
Szabitum szorongva figyelt. Ha Utnapistim ilyen ünnepélyesen kezdte mondókáját, s örvendetes fordulatról szólott, mindig valami nagy baj származott belőle.

Kapcsolódó szócikkek: Utnapistim
Jesper_Olsen >!

Mert látom, többre becsülsz egy szép pillanatot akármilyen szép nyakéknél. A szép pillanat örökre megmarad, fiam, de az ékszer…

374. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Mika Waltari: Szinuhe
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
Robert Merle: Malevil
L. Frank Baum: Óz, a csodák csodája
Stephen King: Éjszakai műszak
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Vu Cseng-en: Nyugati utazás, avagy a majomkirály története I-II.
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd / Slaughterhouse-Five
Bram Stoker: Drakula