Jehuda ​bar Simon 10 csillagozás

Kodolányi János: Jehuda bar Simon Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Olyan időben élnek az „emlékirat” hősei, amikor a bibliai legendák összemosódnak a történelmi eseményekkel, és olyan színhelyen, ahol az ókortól napjainkig az egész világot befolyásoló eszmeáramlatok, ellentétek és ellentmondások csapódnak össze: a Szentföldön, a nagy Római Birodalomnak ebben a kis provinciájában. Itt születik, él s alakul a hős,a hibás lábú, de remek értelmű Jehuda bar Simon, aki fogékony elmével issza magába a kor eszmei áramlatait, és válik furcsa, számító, egyben tétovázó, nagyot akaró, ugyanakkor hamar csüggedő lénnyé. Maga sem tudja, merre vegye útját – megmaradjon-e ügyes kezű kereskedőnek, vagy pedig vonuljon vissza, éljen távol a világtól. Érdeklődik a kor eszméi iránt, azok iránt is, amelyeket egy újonnan felbukkant nabi – nem nehéz ebbe a nevén meg nem nevezett prófétában felismerni Jézust – hirdet. A kor, a társadalom és a vallás erkölcseivel szemben álló szerelem és annak tragikus befejeződése érleli ki azután Jehuda bar Simeon jellemét.

Eredeti megjelenés éve: 1957

>!
Magvető, Budapest, 1969
190 oldal
>!
Magvető, Budapest, 1957
224 oldal
>!
Magvető, Budapest, 1957
224 oldal

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Nagyon szép, szépen megírt történet volt, és a végéig rejtély volt számomra, mi lesz a vége. Mármint hogy milyen irányban folytatódik a történet – a vallási szálat folytatja tovább, valamilyen történelmi esemény felé halad, vagy egészen más lesz. Végül egy szép, szomorú spoiler lett belőle, és ez nagyon meglepett. Azon is töprengtem sokat, vajon miért választott egy régi zsidó történetet az ötvenes évek elején, és vajon volt-e benne nyomokban, elrejtve bármilyen -ellenesség. Mondjuk olyan párhuzam, mint pl. római megszállók kontra szovjet megszállók. De lehet, hogy ez csak túlzott kihegyezés, és olyat is beleolvastam a sorok közé, ami nem is volt ott.
Sokszor emlékeztetett a nemrégiben olvasott Spiró György: Fogság regényre, csak annál sokkalta tömörebb volt. Elolvastam Kodolányi életrajzát is, és érezhetően beleszőtte saját magát is ebbe az ókori történetbe.
Az is meglepő volt, hogy emlékezetem szerint jóformán soha nem találkoztam bálnákkal olvasás során. Mióta viszont a [[Herman Melville: Moby Dick, a fehér bálna|Moby Dick-et]] olvastam, folyton felbukkannak a bálnák. Ebben a könyvben is voltak bálnák (sőt, még a most olvasott Ирина Машковская – Олег Вавилов (szerk.): Книга волшебных историй elbeszéléskötetben is). :)

Fater>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

A történet a bibliai időkben játszódik, hőse Jehuda, akit sokkal inkább ismerhetünk Júdás néven…A regény a címszereplő életének, kereskedői sikereinek ismertetésén túl egy szerelem története, mely az érintettek számára annyira „bűnös”, hogy akár az életüket is elveszíthetik miatta. A regény Jehuda/Júdás még a Jézussal való találkozása előtti életét dolgozza fel, meglehetősen filozófikus hangvétellel. Ez a hangvétel különösen a regény elején jellemző, ahol főleg a különböző vallási, filozófiai gondolkodásmódokat ütközteti a szerző. Sajnos a végét kicsit elnagyoltnak, kapkodónak éreztem, de ez nem sokat vett el a könyv értékéből.

Piper74>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Annyira tetszett, hogy azonnal megvettem az Én vagyok című könyvét. Meg még tíz másik könyvet is az írótól.

tgorsy>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Nekem valahogy Júdás szemén keresztül látódik Jézus.
Sajnos másnak is tetszett a könyv, mert nem adta vissza.

Jesper_Olsen>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Olvasás közben jöttem rá, hogy ez az Én vagyok című nagy mű egy része, vagyis már olvastam valamikor. Júdás emlékirataiban még éppen csak addig jutunk el, hogy felbukkan Keresztelő János és Jézus, de igazából a címszereplő életét, fejlődését követhetjük nyomon e könyv lapjain. – Ha tanácsot adhatok, inkább a „nagy művet” olvassátok el.

Zsuzsa_Éliás>!
Kodolányi János: Jehuda bar Simon

Az elején olyan érzésem volt, mintha a Copperfield Dávid-ot olvasnám. Nagyon érdekes volt az a rész, ahol a görög és római filozófusokat/tudósokat említi az író, de aztán körülbelül a könyv közepétől úgy ugrál időrendben, hogy már eléggé zavaros volt a cselekmény.


Népszerű idézetek

Jesper_Olsen>!

Az örökkévalóban kell élnünk, hogy miénk legyen a jelen. Ha a jelenben élünk, elveszítjük az örökkévalót.

161. oldal

Jesper_Olsen>!

Különböztem tőlük s ez büszkévé tett, nem lehettem olyan, mint ők, s ez fájt.

65. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Spiró György: Fogság
Mika Waltari: Az ország titka
Mészöly Miklós: Saulus
Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek…”
Francine Rivers: Kimondatlanul
Orczy Emma: Adjátok meg…
Lewis Wallace: Ben Hur
Henryk Sienkiewicz: Quo vadis?
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Makkai Sándor: Táltoskirály