Boldog ​Margit (Tatárjárás-trilógia 3.) 39 csillagozás

Kodolányi János: Boldog Margit Kodolányi János: Boldog Margit Kodolányi János: Boldog Margit Kodolányi János: Boldog Margit Kodolányi János: Boldog Margit

A Boldog Margit általános középkori problémákat, eszméket, különösen az aszketizmust, a világtól való elkülönülés eszméjét vizsgálja IV. Béla különös leányának sorsában. A könyvet ma is élvezetessé teszi Kodolányi történelmi atmoszféra teremtő képessége, hasonlíthatatlanul ízes nyelve, remek stílusa, és a gondosan megkomponált mű alakjainak reális, lélektanilag is indokolt ábrázolása.

Eredeti megjelenés éve: 1937

>!
Szent István Társulat, Budapest, 2000
460 oldal · ISBN: 9633611776
>!
Magvető, Budapest, 1982
526 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632716213
>!
Magvető, Budapest, 1976
444 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632701526

3 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Árpád-házi Szent Margit


Kedvencelte 6

Most olvassa 1

Várólistára tette 24

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

mandris>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Azt már akkor, amikor jelentkeztem a Szentek kihívásra tudtam, hogy – mivel egy magyar szent életéről való olvasás feltétele is a teljesítésének – az egyik szent, akiről olvasni fogok, az Árpádházi Szent Margit lesz. Igaz, akkor még úgy gondoltam, hogy majd az Isten rabjai lesz az a regény, amit elolvasok róla. Ez időközben változott, annak viszont örülök, hogy kitartottam Margitnál. Külön öröm, hogy bár egyáltalán nem volt szándékos, éppen az olvasás idejére esett a szent ünnepe (január 18.).
Azt nem tudom @Tompetyo mennyire ismerte Szent Margit életét és csodáit, illetve, hogy az (egyébként nem létező, de sokszor hivatkozott) átlagember mennyire ismeri, de én nem ismertem ilyen mélységben, és pláne nem gondoltam bele, hogy mit jelenthetett a gyakorlatban, hogy „Margit imái vezekelve szállnak.”
Margit életét olvasva ismét az életszentség, mint folyamat egy más változata, más aspektusai kerültek előtérbe. Bár Szent Ferenc is élen járt az önsanyargatásban, Chesterton által írt életrajza nem állította elénk ilyen látványosan ezt az önsanyargatást.
A könyvből jól megismerhető Szent Margit élete, de ezen túl a kor viszonyai is. A regény hangulatához jelentős mértékben hozzájárul a nyelvezet is, amely nyilván nem lehet a korabeli magyar nyelv hiteles reprodukciója, de hangulatteremtő ereje kétségtelen.
Bár a könyv elsősorban Margit személyét állítja elénk, ennél azért jóval több mindent bemutat. Mégis, a legérdekesebb számomra az volt, milyen utat járt be a királylány szent, amíg aztán meglehetősen fiatalon elnyerhette az élet koronáját. Eddig valahogy nem gondoltam bele, milyen nehéz lehetett egy királylánynak bekerülnie egy zárdába, amelyben ugyan valóban elméletileg egyenlőknek kell lenniük a nővéreknek, de ráadásul ő ragaszkodott hozzá, hogy ez a gyakorlatban is megvalósuljon, sőt. Ez a nagyon is tekintélytisztelő középkorban főleg nem lehetett egy egyszerűen megvalósítható dolog, és nem tudom, vajon ki mennyire ragaszkodott ahhoz, hogy ez megvalósuljon. „Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik” – olvassuk Lukács és Máté evangéliumában, és úgy tűnik, Margit maximálisan komolyan vette ezt a mondatot.
Ugyanakkor nem tudtam nem összevetni azt, amit Margit tett azzal, amit Avilai Szent Teréz írt a Belső várkastélyban, amelyben óva int attól, hogy túlzásba vigyük az önsanyargatást (mondjuk ez minket, a XXI. század átlagkatolikusait annyira nem fenyegeti), hogy az az egészségünk rovására menjen. És főleg figyelmeztet a feljebbvalóknak való engedelmességre. Az mindenesetre ebből a regényből is nyilvánvalóvá válik, hogy az életszentség nem egy állapot, amelybe beleszületnek a szentek, hanem egy életút beteljesedése, ahová el kell jutni, sokszor küszködések árán. És a könyv nagyon jó volt, ahogy ezt küszködést, néha az elöljárókkal, néha a többi apácával, néha önmagával bemutatta, mint ahogy jó volt abban is, hogy a „közönség” sokféle viszonyulását is megmutassa egy-egy nővértársban: a kételyt, a gyanúsítást, a féltékenységet, az irigységet, és a csodálatot. Az ember elgondolkodik, ő vajon hogyan viszonyulna hozzá, ha nem 7 és fél évszázad távolából szemlélné ezt az életet, hanem közvetlen közelről. Még így, írásban és távolról szemlélve is felkavaró és bevallom, nyugtalanító volt szembesülni Margit életével.

9 hozzászólás
Roszka>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Nem mondanám, hogy letehetetlen történet. Szent Margit életét követhetjük végig. Egy kolostorban pedig nem lehetett túl izgalmas. Önfejű, makacs kislány volt, aki megkövetelte, hogy úgy bánjanak vele, mint a többi lánnyal, és nem volt hajlandó az arany tányérból enni. Magát elhanyagolta, de mindenki máson segített, ápolta, mosdatta őket ha kellett. Fura kislánynak van leírva, de valahogy megértem. Nagyon hiányoztak neki a szülei és bizony ritkán látogatták.

Jadwiga>!
Kodolányi János: Boldog Margit

„Akinek füle van a hallásra, hallja meg” – mondta Jézus párbeszédei végén. Kodolányi regényében csodálatosan konstruálja meg a Margit legenda hősnőjének történetét, hitelesen adva vissza egy szent életútját. Akitől azonban ma távol van a keresztény gondolkodás, attól félő, még távolabbi lesz ez a regény is. Hiába az ügyes, hiteles korrajz, a zárt szerzetesközösség és benne a saját lelkiismeretét hűségesen követő Margit tökéletes pszichológiai jellemzése. Valóban egy lélek regénye ez.
A nyelvezetéről nem bocsátkoznék vitákba, azt hiszem, a finnugrista Kodolányi éppolyan jól tudta, mint mi is, hogy nem rekonstruálhatja a korabeli nyelvet (és egyáltalán melyiket is, a 16. századi Margit-legendáét, a Margittal majd egykorú Mária-siralomét, az oklevéltöredékekét, a nyelvészek hipotéziseit???). De ehelyett az okoskodás helyett konstruált egy olyat, amelyet hamar megszokik az olvasó, a fülébe mászik, és segítségével pontosan kifejezi, mégha (Nemes Nagy Ágnes szavait kölcsön véve) nem is mondhatatlant, de legalább a nehezen mondhatót: miként élhetet(ett) valaki úgy, hogy végén elérj/te az örök Boldogságot.

Gabriella_Balkó>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Ez nem tetszett annyira, mint a Julianus barát, de egyszeri olvasásnak megfelel. Nem hiszem, hogy még egyszer elolvasom. Kicsit szenvedtem vele. Magában a könyvben is sok volt a szenvedés. Ha csak a fele igaz, hogy így élt Szent Margit, hát…. nehéz elhinni ezt az önsanyargatást.
Nem igazán fogott meg a történet.
A nyelvezet eleinte nehézkes volt, később belejöttem.
Azért még adok esélyt Kodolányinak.

>!
Magvető, Budapest, Pozsony, 1975
440 oldal · keménytáblás · ISBN: 9632701526
Tompetyo>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Szent Margitot nem kell bemutatni: mindenki nagyon jól ismeri életét, legendáját, csodatételeit… de mennyire ismerjük vajon, mint embert? Nyilván semennyire, hiszen gyakran még saját magunkat sem tudjuk igazán megismerni, nemhogy egy nyolc évszázaddal ezelőtt élt misztikus személyt, aki saját rendtársai szemében is csupán egy világtól elzárt kis közösség rejtélyes és furcsa kívülállója volt. Kodolányi azonban megpróbálkozott ennek a léleknek a megfejtésével, és habár az eredménye nyilvánvalóan egy fiktív történet, mégis úgy hiszem, hogy valami hasonló személyiség lehetett a hús-vér Margit is.

A regény helyszíne a középkori klastromok zárt, rideg, homályos és nyomasztó, már-már klausztrofóbikus világa, nagyon kevés színnel és még kevesebb emberi kapcsolattal… ideális helye a magánynak, a befelé fordulásnak, a lélek megismerésének. És gyakorlatilag a könyv sem más, mint egy hosszú utazás az emberi belső legmélyébe. A kis Margit kezdettől fogva tudatosan neveli önmagát az alázatos és szerény aszkétaéletre, s eközben állandóan meg kell küzdenie a klastrom ellentmondásos szabályaival, sorortársai előítéleteivel, a kor babonáival, a világiassággal, és legfőképpen saját érzelmeivel… és minél jobban előrehalad ebben a lelki fejlődésben, úgy alakul ki benne egyfajta krisztusi identitás is. „Lassanként beléevődött a lelkébe az a meggyőződés, hogy a világ minden nyomorúságáért és bánatáért, a magyeri föld és az Egyház minden szorongattatásáért s veszedelméért neki kell felelnie. És ez a felelősség rettenetes súllyal nehezült rá. Az ő érdeme Istennél száz és száz elesett lelket szabadít meg a földi szenvedés meg a túlvilági kín poklától.” – Hát nem pont e miatt a szerepvállalás miatt olyan népszerű Margit, mind a mai napig is, legyen szó akár hívő, akár nem hívő emberről?

Kodolányi megint remeket alkotott. Hiába olyan lassú a cselekménye – ha beszélhetünk egyáltalán cselekményről –, hiába érzem úgy, hogy nem tudtam még teljesen felfogni ennek a műnek a mélységeit, mégis nagyon jó volt elmerülni a történelemben, az író stílusában, és Margit lelkivilágában… no meg talán egy kicsit a sajátomban is.

tigrisbigris>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Csak ismételni tudom amit a trilógia korábbi részeiről értékelésként írtam. Hiteles, aprólékosan kidolgozott történelmi regény. Élethűek a karakterek, a környezet, nyoma sincs az idealizálásnak. Egy elképesztően erős, mégis esendő ember élete egy keserű korszakban.

Pantagruel>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Ez ám az irodalmi élmény!
Sőt,még annál is sokkal több!
Kodolányi vitathatatlanul a legnagyobbak között van,kár hogy neki nem lett akkora reneszánsza,mint Hamvas Bélának.
Persze megértem: ez nehezebb s többet kíván az embertől. László András szerint Hamvas a legjobb magyar író (értette ezt úgy,hogy ennyi s nem több annál). Én ezt vitatnám.
Az kétségtelen,hogy az esszé műfajában nékem is a kedvencem,de a regényei… Kodolányi messze felülmúlja prózában.
És néha (gyakran) mélységben is vetekszik vele.
Ez a regénye is bizonyítja nem hétköznapi képességeit: az ember szinte ott érzi magát abban a klastromban az értetlen s olykor együgyű sororok között. Magányosan,de egyre nagyobb szerelemben Jézus úrral.
A nyelvezete külön ínyencég. Most kezdtem az Én vagyok-at,s ott megint másképpen archaifikálja s artikulálja a szöveget Kodolányi,pont úgy ahogy a korszak,a földrajzi hely és a cselekmény éppen megköveteli. Míg a Vas fiaiban és a Boldog Margitban az ízes ómagyarság dukál,addig itt a héber nevek és szavak vegyítése teszik utánozhatatlanná a művet.
Lélekrajznak is tökéletes.
A Margit-legenda vázára az írói fantázia sző élettel teli történetet és eleveníti meg számunkra az elhivatottak kitaszítottságának a szenvedésteli kálváriáját.
Sérült gyermek?
A nagy kerál elkényeztötött leánykája?
Megbomlott elméjű apáca?
Az ördöng által megszállt lélek?
Isten kiválasztottja?
Netán csak egy egyszerű ember,akit a körülmények formáltak olyanná,amivé lészen?
Vagy mindez együtt és mégis egyiksem?
Mestermunka,mint eleddig bármi,amit Kodolányitól olvastam.
(YouTube-on fent van hangoskönyvben is: belehallgattam és az is zseniális! Kubik Anna értő és mélyen átérzett felolvasása tökéletesen illik eme mesterműhöz! Ha esetleg valaki nehéznek érezné az olvasását,akkor tegyen egy próbát ezzel!
Garantálom,hogy nem fogja megbánni!)

Alcyone>!
Kodolányi János: Boldog Margit

Meg kellett szokni a nyelvezetét, de a kezdeti nehézségek után belelendültem. Érdekes volt, de egyszeri élménynek bőven elég. Nehéz volt megérteni 1-1 karaktert, köztük Margitot is…maradtak bennem kérdőjelek, amik remélem később válaszokra lelnek.


Népszerű idézetek

engs>!

– A priorissa is más, mint az mit mutat, meg Bernálda soror is meg Katerina soror is meg Anna soror is meg Cecília meg a többi is, mind-mind… – hadarja gyorsan, és a sarokba néz. – Csak azok nem mások, azkik rosszak. Csak a gonoszak igazak, anyám. Mert ük nem mutatnak mást, csak a valóságos gonoszságukat.

Magvető, Budapest, 1982. 132. - oldal

csillagka>!

Szegény „öreg Béla” meg a régi nagy királyok megfordulhatnak a sírjukban, ha ezt a mai, gyalázatos magyeri világot látják.

93. oldal (Magvető, Bp. 1976.)

tigrisbigris>!

Az élet mulandó, leányom, s ahogy múlik, úgy velágosodik meg bennünk, hogy nem méltók a földi dolgok a békesség feláldozására, a szeretet tervényeinek átalhágására… Nem méltók rá, hogy megfeledközzünk érettük Istenrõl.

Chiara>!

A kislány nyűgösen, kedvetlenül ébredt.

(első mondat)

tigrisbigris>!

Nemhiába mondta annyiszor Katerina soror, hogy az ördöng jótett képében kísért meg bennünket legsikeresebben.

Tompetyo>!

A priorissa nem akarta, hogy Margit még éjszakára is a halott mellett maradjon, hiszen ő mosta meg, ő öltöztette fel, most pihenhetett volna. De Margit ott akart maradni egész nap és egész éjjel és másnap is, míg el nem temetik. Hiába volt Olimpiádisz minden figyelmeztetése, ismét makacs maradt. Így a község felváltva imádkozó tagjai közül el nem távozott, böjtölt és imádkozott – ismerkedett a halállal.
Tudta, hogy ez az a rém, amely legkönnyebben fellázítja a lelket Isten ellen. Ez az a titok, mely kísértetbe viszi a legerősebb hitet. A mélyébe kellett látnia, fel kellett fednie eltakart ábrázatát, le kellett lepleznie a vicsorgó csontarcot, az odvas szájat, a kiégett szemüregeket. Beszélgetnie kellett a fekete alakkal, aki még az ő születése előtt odaült ama másik Margit ágyához, és örökre magához ölelte őt. Meg kellett kérdeznie, ha Isten küldte, miért oly borzalmas? És ha a Megváltó megváltott bennünket, miért uralkodik mégis a halál? Végére kellett járnia mindezeknek, mert érezte, különben hiábavaló minden erőfeszítése, imádsága, zsolozsmája, virrasztása, megalázkodása, szolgálata, szelídsége és lemondása.

430. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Árpád-házi Szent Margit
Vecsi >!

Margit most megfeszítette minden erejét, hogy Jézus igazi jegyeséhez méltóan viselkedjék. Hajnalban egy pillanatot sem késett a matutinum harangszavára, még ha egész éjjel ostorozta is magát, vagy ájtatoskodott a feszület előtt. Konyhán, mívelőházban, kórházban, udvaron, kertben szünet nélkül dogozott. Még inkább kereste a megalázó, hitvány munkát, mint azelőtt. Kappája rongyosabb, piszkosabb volt, mint valaha. Rendesen kitakarította az árnyékszéket, melyet a sororok „Duná”-nak neveztek, szemérmetességükben. Nemegyszer oly bűzt árasztott maga körül, hogy a legerősebb természetűek is elkerülték, Olimpiádisz hangos szóval pörlekedett vele, disznóhoz hasonlította, aki szarban turkál, s ott keresi Istent. A szolgálókat Margit minden nehéz munkájukban tetten érte, elvette tőlük a vizesvödröt, a fát, a forró bográcsot, a súrolókefét. Fején cipelte a húst a betegeknek és koldusoknak. Csikorgó téli hidegben halat meg ruhát mosott, keze kékre fagyott, megrepedezett, s fájt, mintha parázs égette volna.

386. oldal 1. bekezdés

Tompetyo>!

Csend volt, a kar ablakával szemközt feketén meredezett a feszület, Jézus Úr teste olyan volt most, mint a valóságos, igazi hulla. Margit vidámsága elmúlt, borzongó megrendülés fogta el. Egy kissé mégiscsak bűnösnek érezte magát. Azzal a mozdulattal, amellyel a felnőtt apácák szokták térdre vetni magukat, leborult a térdeplőre, keresztet vetett, s összekulcsolt kezét a mellére nyomta. Nagy ájtatossággal, igen lassan suttogta az imádságot s a zsoltárokat. Közben töprengett: valóban bűnt követett volna el? De hiszen az Úr előtt nincs király s nincs koldus, így hát itt sem lenne szabad lennie, a szerzetben. S az is Isten parancsa, hogy alázzuk meg magunkat, hogy majd felmagasztaltassunk! És ha Zsuzsi elvégezheti a piszkos munkát, mért nem végezheti el ő? Mért kell neki finomabb, puhább, melegebb kappát viselnie, mint a többieknek? Igaz, Isten megbüntetheti, mert engedetlen volt s megkeserítette a sororok, különösen Olimpiádisz meg Petronilla szívét, az meg valóban rút bűn, hogy a szegény Zsuzsát ismét bajba sodorta… De hát mért oly képmutatók? Mért mondanak mást, mint amit cselekszenek?

126-127. oldal

Tompetyo>!

Ha Isten mindenható, ha Jézus megszületett s meghalt az emberek üdvéért, miért nincs vége már a világ végtelen nyomorúságának? Miért nem érkezik el Isten országa a Siralom Völgyében? Ó, nyilván azért, mert azoknak, akik a világ javáért könyörögnek, nincs még elég érdemük Istennél…

321. oldal

Tompetyo>!

Testi hatalom, testi erő, földi érték miatt folyik a harc. Testi mivoltában kell megtörnie ördöng hatalmát. Hogy mindenek lássák, önmegtartóztatás, a földi élet megvetése, önmagunk tökéletes feláldozása nélkül nem lesz békesség és Istennek tetsző élet a földi téreken.

456. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Makkai Sándor: Táltoskirály
Gárdonyi Géza: Isten rabjai
Mészöly Miklós: Saulus
Zalka Csenge Virág: Útban az ég felé
Rakovszky Zsuzsa: A kígyó árnyéka
Hász Róbert: A Vénusz vonulása
Spiró György: Fogság
Louis de Wohl: Assziszi Szent Ferenc
Czakó Gábor: Aranykapu
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót